Featured

Az acélos tekintetű publicista, az Ötös Számú Párttagkönyv tulaj megint megmondta nekünk a tutit:

„Miközben normális ember olvassa, egyszerűen nem tudja eldönteni, ez a nyomorult senki ilyen gátlástalanul és lenyűgözően aljas és becstelen, vagy ennyire lefegyverzően ostoba és hülye. Esetleg egyszerre mindkettő? Igen, mindkettő.”

A nyájas szavú úriember ezt Ursula von der Leyenről gondolja így, aki – te jó ég! – szájára vette a magyar ’56-ot, márpedig azt nem mindenki veheti a szájára. Csak a kiválasztottak. Hogy kik a kiválasztottak, azt a kiválasztottak döntik el.

A szöveget olvasva, normális embernek pont ugyanazon szavak jutnak eszébe, mint Szerzőnek, (persze nem von der Leyenre vonatoztatva), azzal a kis különbséggel, hogy mindkettő együtt sajnos senki sem lehet. Vagy tudatos rosszakaró az ember, vagy tudattalan laikus, punktum. Következésképpen Szerző tévedett. Előfordul az. Egyeseknél akárhányszor is.

A szövegben említett „nyomorult senki” sem stimmel igazán. Az elnökasszony azért többre vitte, mint Szerző, ám ha valaki annyira magyar, hogy egyszerre Petőfi, Papp Laci, Szent Györgyi Albert meg István király, annál könnyen előfordulhatnak tévképzetek a saját besorolási szintjét illetően.

Persze nem az a fontos, hogy Szerző mit gondol magáról, hanem hogy miket ír.

„S ez az a pont, ahol kötelező elmondani: Oroszország az agresszor. Így hát elmondom én is, s mindjárt teszem is hozzá, az ukránok és vezetőik mindent, de mindent elkövettek azért, hogy ez az agresszió bekövetkezzék, s ebben a nyugati, elsősorban pedig az amerikai vezetők voltak a legfőbb támaszaik. S hogy mi minden is történt, mik voltak azok az események, amelyek végül 2022 februárjához vezettek, kiderül abból a dokumentumfilmből, amelyet az Oscar-díjas orosz rendező, a zseniális Nyikita Mihalkov készített.”

Aha. Szerintem a nemes felháborodás még három „mindent” elbírt volna, és nem „kötelező elmondani”, hanem tény, de hagyjuk ezt. Forduljunk inkább a javaslat szerint a derék Oscar díjashoz, hogyan látja ő a dolgokat:

• Mihalkov: „Járjunk tehát a dolgok végére. Itt szeretnék higgadtan a tényekre hivatkozni, és az események időrendi sorrendjét vizsgálni. 2014 február 18-án erőszakos összecsapásokra és tömeges vérontásra került sor (Kijevben) a polgárok és a biztonsági erők között.”

Ennyi. Egyetlen mondat. A többi tény higgadtan el van hallgatva. Többek között az is, hogy a Janukovics elnökkel szembeni bírálatok az Oroszországgal és Vlagyimir Putyinnal való kötelék nyílt felvállalása kapcsán fogalmazódtak meg, amely kötelék nagyon nem tetszett az ukránoknak. Janukovics nem írta alá az Európai Unióval kötendő társulási szerződést, ezzel egyértelművé vált, hogy az EU ellenében az oroszokkal kíván szorosabb társulásba kezdeni. Ukrajna lakossága az ország későbbi uniós tagságát látta veszélyben, ezért országszerte tömegtüntetésekbe kezdtek Janukovics lemondását követelve. Az ukránok nagy része igencsak utálta a hipergazdag elnököt, pláne, hogy hatalmának mesterlövészei a tüntetők közül 67 embert agyonlőttek (Vigyázat! Nem a fél szemét lőtték ki egy embernek, hanem 67 halott maradt a téren).

Ahogy a fenti, a Rendező Úr által gondosan kihagyott részből látható, az ukránok nem akarnak orosz gyarmat lenni, mint a beloruszok. Inkább EU tagok szeretnének lenni, mint Magyarország. Hát ki hitte volna?

• A film folytatódik. Mihalkov hosszasan mutatja be azt a megállapodást, melyet a német, a francia és a lengyel külügyminiszter hozott össze, és sok más mellett arról van benne szó, hogy Janukovics a békés megoldás érdekében a hivatali idejét még kitölti, de aztán sipirc. A megállapodást az ellenzék képviselői és Janukovics is aláírták.

A Rendező Úr szerint a gonosz ukránok „már másnap gyakorlatilag felrúgták” a megállapodást, ezért Janukovicsnak „menekülnie kellett”. Én úgy hallottam, Putyin Ukrajna megtámadásával 5 (öt) darab államközi szerződést és megállapodást rúgott fel, melynek eredményeképpen sokszázezren haltak meg. Civilek is rengetegen. Nyilván nem tudtak hová menekülni.

A Mihalkov által annyira becsben tartott tényekhez tartozik, hogy a megállapodást természetesen nem rúgta fel senki, azt csak a Rendező Úr hazudja, ugyanis Janukovics azt mondta, hálával tartozik Putyinnak, amiért az orosz elnök utasítására az orosz különleges erők 2014. február 23-án kimenekítették Kijevből, és Oroszországba szállították. Állítása szerint ő maga erről az akcióról nem tudott, és ezt nem is kérte Moszkvától. Mint mondta, „biztonsági utasítás” miatt hagyta el Ukrajnát, majd elnézést kért az ukránoktól azért, amiért gyenge volt, és elmenekült. Sajnos a film erről sem szól egy szót sem.

• Ezután a filmben utcai riportok láthatók 1991-ből, melyben az ukrán emberek elmondják, hogy igen, első a függetlenség, de szerintük jó kapcsolatokat kell fenntartani Oroszországgal, és ez így is lesz. Utána jön Mihalkov bombasztikus tényközlése: az elszakadás után az ukránok behívatták a hivatásos meg a tartalékos katonákat a tisztjeikkel együtt, és aláírattak velük egy kötelezvényt, hogy orosz agresszió esetén harcolni fognak az oroszok ellen. Szörnyű. Nem akarják megadni magukat azonnal. Hát hogy képzelik?
• Újabb vágás a filmben. Mihalkov: „Hasonlítsuk össze, mit mondtak az egyszerű emberek az ukrán utcákon, és mit mondanak most nyilvánosan a hatalomban levők?” Ezután következik az alábbi szöveg: „Az igazi ukrán Ukrajnáért minden oroszul beszélő értelmiségit és minden Ukrajna-gyűlölőt bíróság és tárgyalás nélkül le kell lőni. Minden Szvoboda párttag összeállíthatja a településén élő Ukrajna gyűlölők listáját. Nem csak az oroszbarát, ukránellenes pártok és szervezetek minden tagját ki kell végezni, hanem a románbarát, magyarbarát és tatárbarát pártokat is. Egy haszontalan, orosz nyelvű biomassza. Így körülbelül 5 – 6 millió embert kell kiirtani.”

Ez tényleg szörnyű… lenne, ha nem derülne ki rögtön, hogy a szöveg a nagyon nacionalista Szvoboda párt valamelyik irománya, mely párt a választásokon 5 % alatt maradt, azaz még csak be sem került az ukrán parlamentbe. Ehhez képest azt mondani róluk, hogy „hatalomban levők”, akkora hazugság, amekkorát a faluvégi kocsma hírhedett potyázójától sem várna az ember, nemhogy egy Oscar díjastól! Megjegyzendő, hogy ha az oroszirtó Szvoboda párt valahogy bekerülne az Európa Parlamentbe, egyértelműen a „Patrióták” formációjánál jelentkezne felvételre. Orbánnál.

• Mihalkov: „Ugyanakkor a gyerekek, a kisgyerekek befolyásolásával oroszgyűlölő ukránok egész generációját nevelték fel.”

Erre bizonyítékként három jelenetet mutat be. Az egyik egy tanítónéni az orra alá dugott mikrofonnal, azaz nem ad-hoc telefonos, hanem profi, tervezett felvétel, melyen a tanító néni az orosz nevűeket elküldené az oroszokhoz. Kár, hogy minden egyéb adat hiányzik, így aztán nem tudunk meg sokat a jelenségről, központi ukrán előírás-e az iskolákban, vagy egyéni akció, esetleg a mikrofonból következően megrendezett jelenet? Ez csak ott van a filmben, és kész. Lehessen hüledezni szegény oroszoknak.

A másik felvétel, melyen gyermekeket látunk, orosz szempontból a következő szörnyűséget tartalmazza: „A gyerekek és a fiatalok hangosan skandálják: Éljen Ukrajna!” Tényleg? Éltetik a hazájukat? Nahát! (ezt a „vádpontot” nem álltam meg röhögés nélkül).

A harmadik jelenet egészen abszurd, amelyben egy apa arra tanítja négyéves forma lányát, hogy oroszokat mészároljon le. Két dolgot biztosan mondhatok: egyrészt biztosan van ilyen, másrészt biztosan nagyon kevés – bár, minél több ukránt ölnek meg, és minél több lakást bombáznak le az agresszorok, annál többen fogják helyeselni az apa tanítását.

• Ezután Mihalkov valamilyen konferencián beszél: „Éjjel-nappal befolyásolták a gyermekeiket, és két olyan generációt neveltek fel, akik sohasem lesznek jóban az oroszokkal”.

Ezért támadta meg Putyin Ukrajnát? (már ha egyáltalán igaz az ellenségesre nevelés). Putyin (meg Mihalkov) tényleg azt hiszi, hogy a megtámadással javít a helyzeten?

• Következő jelenet: kisgyerek orosz zászlót rugdosva megy egy valamilyen transzparenst vivő ukrán felvonulás élén. Nem tudni hol, nem tudni mikor, nem tudni, kik ezek, nem tudni hivatalos felvonulás-e, vagy egyéni akció, nem tudni semmit, azaz csak a szokásos filmes trükk a bombasztikus hatás elérése érdekében. Mihalkov: „El tudná képzelni, hogy Oroszországban bárki – nem hogy egy kisgyerek – lábbal taposson egy ukrán zászlót?”

Hogy én el tudnám-e? De még mennyire! Ukrajna csak lebombáz néhány orosz várost, mint az oroszok az ukrán városokat, és már ott is vagyunk a zászlótaposásnál.

Mihalkov: „Hogyan reagálna rá az ó, annyira toleráns világ, ha ezt tennénk? Nem mi tettünk ilyet. De reagált rá bárki is? Nem, senki”

Sajnálom szegény rendezőt. Fogalma sincs róla, hogy miben különbözik egy, a fél világot megrázó, sok százezer emberéletet (gyerekekét is) követelő, és gazdaságilag is rengeteg kárt okozó háború egy elkeseredett dühből táplálkozó zászlórugdosástól.

Egyébként, itt untam meg. Az 51 perces film 11. percében. Képzelem, a maradék részben még mennyi elhallgatás, meg hülyeséggel kevert hazugság található. Messziről látszik, hogy ez egy Putyin megrendelte, az orosz népnek szóló, csak érzelmekre hatni akaró „alkotás”, amelyhez a derék rendező hozzátette a maga lelkes, túlfűtött patriotizmusát, szentül híve azt, hogy ezzel jót cselekszik. Bizony, bizony, a nemzetállam már csak ilyen. Kényes az őt érő, itt is bemutatott rettenetes sérelmekre, és odavág. Nem érdeklik a következmények, de nem ám!

És hogy Szerző döbbenetes erejű „érveire” is legyen valami reakció:

„Ha Isten hegységeket adott volna Ukrajnának, a Kelet-európai síkvidéknek nevezett roppant terület nem lenne oly igen alkalmas arra, hogy mindig onnan támadják meg Oroszországot. Így azonban Putyinnak nincsen választása: meg kell próbálnia legalább ellenőrzés alatt tartani a nyugat felé húzódó irdatlan lapályt.”

A földrajz órákról hiányzó laikusoknak elárulom, hogy az irdatlan lapály az Uráltól kezdve Oroszországon, Ukrajnán, Lengyelországon, a Germán alföldön és Franciaország keleti partja mentén a Pireneusokig tart. Elég nagy munka lesz mindezt „ellenőrzés alatt tartani”. Pláne, ha előtte el is kell foglalni. Javaslom a toborzás mielőbbi megkezdését.

„Azt gondolhatnánk, hogy Oroszországot senki sem akarja lerohanni, az oroszok azonban másként értékelik a helyzetet, és erre meg is van minden okuk. Az elmúlt ötszáz évben több támadás is érte őket nyugat felől. 1605-ben a lengyelek masíroztak át a Kelet-európai-síkságon, 1708-ban XII. Károly király vezetésével a svédek, 1812-ben Napóleon francia hadai, 1914-ben és 1941-ben pedig, a két világháború idején a németek.”

Aha. Különösen a „megvan minden okuk” tetszett, mert Nyugat felől tényleg bármikor felbukkanhatnak Macron dzsidásai a Rajna vonalában húzódó francia-orosz határon (ha sok a békepárti, a lengyeleknek, németeknek, svédeknek hamar annyi lesz). Szigorúan megelőzésképpen persze nekünk, magyaroknak is minden okunk megvan elfoglalni a német nyelvű területeket, Törökországot a Balkánnal együtt, Romániát, meg Oroszországot, mert ők egyszer már megtámadtak minket, ezért Szerző vaslogikája szerint ezen irányokból újabb támadás várható.

Remélem, Szalay-Bobrovniczky intézkedik!