Featured

“Izrael állam 30 év múlva nem létezik majd!”

A cikk címében lévő sokkoló kijelentést nem egy Hamász terrorista tette, hanem Slomo doktor, aki a Le Monde Diplomatique munkatársának nyilatkozott.

Jellemző az izraeli közhangulatra, hogy a derék doktor vezetéknevének elhallgatását kérte, mert a jobboldali – szélsőjobboldali többség szemében ő árulónak számít. Az izraeli zsidók csak alig 1%- a ítéli el a palesztin területek gyarmatosítását – írja a párizsi lap, amely beszámol arról, hogy csakis a bibliai alapon álló szélsőjobb bízik a jövőben:

”a politikai elitünk félbolondokból áll: Ben Gvir vagy Szmotrics még Észak Koreában sem lehetnének miniszterek! Az emberek még sohasem érezték ilyen közelinek az összeomlást”

– mondta Erez Pery filmrendező.

A Moody’s leminősítette az izraeli gazdaságot hiszen a háború a Hamász ellen már csaknem egy éve tart, és a Hezbollah ellen is küzd az izraeli hadsereg. Több mint százezer elit értelmiségi menekült már el a háború elől Izraelből.

David Shulman professzor így összegezte a helyzetet: ”vannak reggelek amikor azzal a gondolattal ébredek, hogy formálódik Izraelben egy gyarmatosítás elleni mozgalom. Az emberek látszólag csak a túszok kiszabadításáért tüntetnek, de egyben a katasztrofális helyzet ellen is tiltakoznak. De olyan reggelek is vannak amikor az izraeli nép kollektív öngyilkosságának képével ébredek.”

Orbán az utolsó barát?

Amikor Kamala Harris az elnökjelöltek vitájában Trumpot külföldi híveiről kérdezte, akkor az ex elnök sietett Orbán Viktor magyar miniszterelnököt megnevezni.

Benjamin Netanjahu is hasonló helyzetben van: Trumpon és Orbán Viktoron kívül nemigen mutatkozik külső támogatás pedig Izrael állam a megalakulását is ennek köszönhette. Igaz, hogy Hannah Arendt, a jeles filozófus figyelmeztette Izraelt, hogy a messianisztikus vallásos tradíció politikai felvállalása a zsidó állam létét veszélyeztetheti. Ma Európában Orbán Viktor kormánya szinte az egyetlen, amely feltétel nélkül támogatja Benjamin Netanjahu háborús politikáját. Az Egyesült Államokban Kamala Harris nyíltan megmondta az izraeli miniszterelnöknek: be kell fejezni a háborút! Benjamin Netanjahu nemcsak, hogy folytatja a háborút, de az eszkaláció irányában halad. A Hezbollah ellen azért folyik “csak” légiháború, mert a hadsereg óvakodik egy földi akciótól a várható nagy veszteségek miatt. Mára, hosszas előkészület után – Hezbollah vezetőinek likvidálása és a rakétakilövő állások szétbombázását követően – az izraeli hadsereg betört Dél Libanonba.

A hadsereg szóvivői hangsúlyozzák: kizárólag a Hezbollah ellen folytatnak támadást ennek ellenére Izrael még sohasem volt ennyire magányos a világban.

A messianisztikus irányzat ugyanakkor ünnepel: ness Elohimnak – isteni csodának tekintik a Hamász október hetediki terrortámadását. A messianisztikus irányzat úgy gondolja, hogy “elérkeztünk Józsué korába, aki annak idején erővel hódította meg a Kánaán földjét.”

Ők teljes mértékben támogatják a palesztinok elleni háborút, mert alsóbbrendű lényeknek tekintik az arabokat, magukat pedig isten kiválasztott népének:

”néha segíteni kell istennek, hogy cselekedjen”

– most ez a jelszavuk.

A hadsereg elit zászlóalját, amely a Netzah Jehuda-Judea Örökkévalósága nevet viseli, háborús bűnössé nyilvánították, mert válogatás nélkül gyilkoltak palesztinokat. Ők teljesen a messianisztikus irányzat hatása alatt állnak, olyan iskolákból kerültek ki, ahol erre tanítják a diákokat. Mire törekszenek? A Nagy Izrael létrehozására, amelyből elüldöznék a palesztinokat, akik jelenleg többségben élnek ott. Elijahu Mali rabbi, a Sirat Mosé jesiva – Talmud iskola – elnöke szerint “a gázai háború vallásos parancsolat.” Mit jelent ez a rabbi értelmezésében? “A gázai övezetben senki sem maradhat életben: sem férfi sem nő sem gyermek!”  Több mint kétmillió palesztin él a gázai övezetben. (Elmebaj, szerkesztőségi megjegyzés)

Benjamin Netanjahu két célt tűzött ki a hadsereg elé amikor megindította az offenzívát a Hamász ellen a Gázai övezetben: a palesztin terrorista szervezet felszámolását és a túszok kiszabadítását. Csaknem egy éve folyik a háború a Gázai övezetben, és egyik célt sem sikerült elérnie az izraeli hadseregnek, melynek szóvivője rezignáltan levonta a tanulságot:

“a Hamász nemcsak szervezet, de egy ideológia is. Ideológia ellen pedig nem lehet fegyverrel harcolni!”

Német szélsőjobb: indítsák be az Északi Áramlat gázvezetéket!

Két éve robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetékeket, melyek Oroszországból közvetlenül hozták a földgázt a Balti tenger alatt Németországba. A Der Spiegel szerint az ukrán titkosszolgálat hajtotta végre a robbantást, korábban Seymour Hersh amerikai oknyomozó újságíró azt állította, hogy a CIA technikai tudása nélkül nem lett volna lehetséges ilyen akció.

Az Egyesült Államok és Lengyelország már régóta bírálta az Északi Áramlatot, melyet Jaroslaw Kaczynski a Hitler-Sztálin paktumhoz hasonlított. Németország egész gazdasági modellje az olcsó orosz energiára épült, ezért annak kiesése komoly károkat okoz ma is a német gazdaságnak, amely stagnál miközben a kormány népszerűsége a mélyponton. Előretör viszont a szélsőjobb és a szélsőbal, mindkettő az orosz kapcsolat felújításának híve. Tino Krupalla, az Alternative für Deutschland társelnöke, az X-en követelte a tengeralatti földgázvezetékek megnyitását: ”a német ipar egyik ütőerét vágták el. Frakciónk a Bundestagban vizsgálatot és büntetést követel minden felelősnek. Az Északi Áramlatot meg kell javítani, be kell indítani és annak működését biztosítani kell!” – követeli az Alternative für Deutschland társelnöke, aki mintha nem értesült volna arról, hogy Putyin Ukrajna elleni agressziója miatt megszakadtak az Európai Unió és Oroszország gazdasági kapcsolatai.

Orbán is a merkeli múlt árvája

A magyar miniszterelnök keleti nyitása valójában Angela Merkel koncepcióját követte, mely arra épült, hogy Németországnak és az egész Európai Uniónak Oroszországgal és Kínával együttműködve kell megteremtenie a világ új gazdasági centrumát, mely egyenrangú az Egyesült Államokkal. Washingtonban ezt a kihívást nem tolerálják, már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánították Oroszországot és Kínát. Merkel kancellár azért is vonult sietve nyugdíjba, mert látta, hogy koncepciója elbukott az amerikai ellenálláson. Orbán Viktor így magára maradt a keleti nyitással, ezért találta ki a semleges gazdaságpolitikát. Vajon tolerálja-e ezt az Egyesült Államok?

Magyarország gazdasági súlya jelentéktelen tehát a magyar miniszterelnök politikája nem oszt és nem szoroz a világban viszont Orbán Viktor szimbolikus figurává vált, akire Donald Trump hivatkozott az elnökjelöltek vitájában. Ezért bírálta David Pressman nagykövet a korábbinál is határozottabban a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon, és nevezte Orbán Viktort diktátornak a demokraták alelnök jelöltje. David Pressman beszéde felért egy hadüzenettel

“ha a demokraták maradnak Washingtonban, akkor Orbán nem maradhat Magyarország élén!”

– ezt üzente kódoltan az USA nagykövete.

Orbánnak az a peche, hogy Trump sem fogadja el az orosz és Kínabarát politikát. Ha Trump nyer a választáson, akkor az USA nem tesz lépéseket Orbán megbuktatására, de pénzt nem ad a düledező nemzeti együttműködési rendszer támogatására, és elvárja az orosz és a kínai kapcsolatok lazítását. Akárhogy is alakul az amerikai elnökválasztás Orbán Viktor magányos hős marad, aki mindinkább Don Quijite lovaghoz hasonlít: a múltba menekül a jelen kihívásai elől.

Japán új miniszterelnöke egyenrangú kapcsolatot akar az USA-val

A 67 éves Sigeru Isiba veszi át a japán kormány irányítását, és ez újtípusú kapcsolatot eredményezhet a legfőbb szövetségessel, az Egyesült Államokkal. Japán 1945-ös kapitulációját követően az Egyesült Államok vállalta magára a szigetország védelmét, és ehhez a japánok támaszpontokat biztosítanak az amerikaiaknak.

Egyértelmű amerikai dominanciát jelent a két állam kapcsolatában, de ezen változtatni kíván az új japán miniszterelnök. Isiba hangsúlyozza , hogy “a stratégiai szövetség az Egyesült Államokkal Japán védelmének a kulcsa, de ez a viszony jelenleg asszimetrikus.” Isiba miniszterelnök, aki katonai szakértőnek számít a Japánt irányító Liberális Demokrata Pártban, arra a nyilvánvaló tényre mutat rá, hogy az Egyesült Államok a meghatározó a két állam kapcsolatában.

“Az idők változnak, egyenrangú kapcsolatra van szükség”

– hangsúlyozza az új japán miniszterelnök.

Mit javasol Isiba kormányfő? Azt, hogy tárgyalják újra a két állam katonai kapcsolatáról szóló egyezményt. Ezen belül azt javasolja, hogy az Egyesült Államokhoz tartozó Guam szigeten létesüljön japán támaszpont is. Itt kiképzési gyakorlatokat tarthatna a japán hadsereg, másrészt pedig nemcsak az USA-nak lenne támaszpontja Japánban hanem fordítva is: japán katonák állomásoznának amerikai földön.

“Olyan kapcsolatot akarok mint amilyen az USA-T Nagy Britanniához fűzi”

Katonai szembenállás és gazdasági együttműködés

Ez az új japán miniszterelnök receptje Kínával kapcsolatban, és nem kizárt, hogy ezt már egyeztette is Pekinggel. Isiba miniszterelnök elítélte Putyin agresszióját Ukrajna ellen mondván ugyanez megtörténhet Tajvan körül is. Ez az amerikai álláspont is, melyet Kína cáfol mondván: Tajvan Kína része, de nem kívánják elfoglalni, azt viszont meg akarják akadályozni, hogy a sziget kikiáltsa a függetlenségét.

Pekingi kérésre Biden elnök megerősítette: tartják magukat ehhez a megállapodáshoz, melyet még Nixon elnök és Kissinger külügyminiszter kötött meg Mao elnökkel és Csu En- laj miniszterelnökkel 1972-ben. Tajvan 1945 előtt Japán ellenőrzése alatt állt.

Peking azt hangsúlyozza, hogy a népessége több mint a tízszerese Japánnak vagyis a szigetországnak tudomásul kell vennie, hogy a két ország nem egyenrangú nagyhatalom. Ugyanakkor mind Peking mind Tokió érdekelt a gazdasági együttműködésben hiszen a hatalmas kínai piac aranybánya a japán cégeknek.

“Legyen NATO Ázsiában is!”

Ezt kívánja Japán új miniszterelnöke, aki szerint az ukrajnai háborút épp az váltotta ki, hogy Ukrajna nem élvezte az USA által vezetett katonai szövetség védelmét.

Isiba miniszterelnök nemrég meglátogatta Tajvan szigetét, ahol helyi vezetőkkel tárgyalt, majd sietett kijelenteni:

”egy vészhelyzet Tajvanon vészhelyzetet jelent Japán számára is!”

Isiba miniszterelnök javítani akarja a kapcsolatokat Dél Koreával is, mely nem akar NATO-t Ázsiában. Miért nem? Mert nem kívánja elrontani kapcsolatait Kínával, másrészt pedig nem tudja elfelejteni a brutális gyarmatosítást, melyet Japán folytatott a koreai félszigeten 1945 előtt. A japánok a koreai identitást is tagadták, a helyi lakosságot alsóbbrendűnek tekintették.

Isiba miniszterelnök el akar látogatni a délkelet-ázsiai államok – ASEAN – csúcsértekezletére, hogy rábeszélje ezeket az országokat is egy ázsiai NATO-ra. Ez nem lesz éppen könnyű hiszen az ASEAN tagállamok közül néhányan jó kapcsolatokat ápolnak Kínával: Kambodzsa, Laosz, Vietnam. Peking elszántan küzd az ázsiai NATO ellen. Vang Ji külügyminiszter nemrég találkozott New Yorkban Blinkennel, az amerikai diplomácia vezetőjével. Peking G2-es rendszert akar vagyis azt, hogy az Egyesült Államok és Kína együtt kormányozza a világot. Erről Washingtonban egyelőre hallani sem akarnak, de a háborút is szeretnék elkerülni. Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója nemrég Pekingben járt, ahol állítólag megígérte a kínai vezetőknek: amennyiben marad a demokrata adminisztráció Washingtonban, akkor igyekeznek modus vivendit találni Kínával, amely az Egyesült Államokkal egyenrangú szerepre tör egyelőre csak a gazdaságban az egész világon.

Magyar kontra Orbán: önök vagy én kerülök hosszabb időre hűvösre?

0

A legnagyobb ellenzéki erő vezére azt ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy lemond mentelmi jogáról az Európai Parlamentben amennyiben Magyarország belép az Európai Ügyészségbe.

Polt Péter főügyész azért kérte Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, mert egy okostelefont bedobott a Dunába. A rendőrség kihalászta a telefont, és az továbbra is működőképes. Az Orbán kormány minden eszközt bevet Magyar Péter lejáratására, mert a Tisza Párt népszerűsége már erősen közelíti a Fideszét. Magyar Péternek azzal az állításával a hatalom nem tud mit kezdeni, hogy

“a nemzeti együttműködés tizennegyedik évében Magyarország az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb államává vált”,

ezért személyében támadják az ellenzéki politikust.

Már csak három tagállam marad az Európai Ügyészségen kívül

Miután Lengyelország és Svédország is jelezte belépési szándékát, így már csak Dánia, Írország és Magyarország nem tagja az Európai ügyészségnek, mely az európai pénzek felhasználását vizsgálja a tagállamokban. Dánia és Írország mint gazdag állam viszonylag csekély összegű európai pénzeket kap ellentétben Magyarországgal, ahova elvben több milliárd eurónak kellene érkeznie évente, de az utóbbi időben mindinkább elapad ez a forrás. Brüsszel jogállami problémákra hivatkozik, de valójában arról van szó, hogy az Orbán kormány emberei nyúlják le az európai pénzek javarészét, és ezt akarja megakadályozni az Európai Unió. Amint Lengyelország jelezte, hogy belép az Európai ügyészségbe azonnal megkapta a visszatartott euró milliárdokat, melyek komoly segítséget jelentenek a liberális Tusk kormánynak a problémák megoldásában.

Magyarország az egyetlen tagállam, amely nem kap pénzt az uniós helyreállítási alapból. Két tagállam: Finnország és Svédország azt javasolja: csökkentsék Magyarország támogatását az uniós agrár alapból is. A magyar diplomácia sokáig akadályozta Finnország és Svédország bejutását a NATO-ba minden bizonnyal Putyin orosz elnök biztatására. Válaszul Finnország és Svédország ily módon akar borsot törni Orbán Viktor orra alá. Ha Brüsszel csökkentené a földalapú támogatásokat is, akkor ez komoly politikai csapás lenne a magyar miniszterelnök támogatottságára hiszen a vidéki szavazók jelentős része a földalapú támogatásokból él. Csányi Sándor, az OTP főnöke, a legnagyobb magyar agrár vállalkozó Magyar Pétert támogatja, mert elégedetlen Orbán Viktor Brüsszel és Washington ellenes politikájával.

Hogyan értették félre Oroszország kezdeti támadását Ukrajna ellen

Csak 2022-ben – nyolc évvel az orosz-ukrán háború 2014. februári kezdete után – került sor arra, hogy nyugati országok és szervezetek elkezdték komolyan átgondolni Moszkvával szembeni hozzáállásukat.

Julia Kazdobina, Jakob Hedenskog és Andreas Umland

Bevezetés

2014. július 17-én a világot sokkolta a hír, hogy Kelet-Ukrajnában lezuhant a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH-17-es járata. A Boeing 777-es repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 298 utas és a személyzet, köztük 80 gyermek életét vesztette. Bár ez egy rendkívül tragikus esemény volt, csak egy volt a sok végzetes esemény közül abban az évben. 2014 folyamán az 1945 óta legnagyobb európai háború bontakozott ki Ukrajnában, amikor Oroszország egyre riasztóbb havi fegyveres eszkalációkat hajtott végre a Krímben és a Donyec-medencében (Donbasz).

A növekvő feszültségek és végül a háború kirobbanásának kezdeti kiváltó oka az volt, hogy Ukrajna 2008 óta arra törekedett, hogy szorosabb szerződéses kapcsolatot alakítson ki az Európai Unióval. Ez egy társulási megállapodáson keresztül történt, amely egy úgynevezett mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi övezetet foglalt magában. Bár nagyrészt gazdasági kérdésekről szólt, ezt a szerződést – amelyet 2012-ben parafáltak és 2014-ben írtak alá – Moszkva úgy tekintette, mint ami veszélyezteti az Ukrajna további ellenőrzésére irányuló törekvéseit, és veszélyes mintát jelent más volt szovjet köztársaságok számára.

Oroszország háborúja a Krím 2014. februári, reguláris orosz csapatok általi fegyveres megszállásával kezdődött, és a félsziget 2014. márciusi annektálásával folytatódott. Ezt követte 2014 áprilisában az orosz irreguláris csapatok – félkatonai kalandorok, politikai szélsőségesek és kozákok – bevonulása az ukrajnai Donyec-medencébe (Donbász). 2014 májusának folyamán – egyéb események mellett – az utcai összecsapások erőszakos eszkalációja Odesában több mint 40 halálos áldozatot követelt. 2014 júniusában lelőttek egy Luhanszk repülőteréhez közeledő ukrán Il-76-os szállító repülőgépet, a fedélzeten tartózkodó 49 fős személyzet és katonák mindegyike életét vesztette. Júliusban lelőtték az MH-17-es járatot. Végül 2014. augusztus közepén a reguláris orosz csapatok megkezdték a nagyszabású kelet-ukrajnai inváziót.

Így hat hónapon keresztül folyamatosan halmozódott az egyre agresszívabb orosz katonai tevékenység ukrán földön és a nemzetközi jog egyre súlyosabb megsértése Európa szívében. Ennek ellenére a Nyugat csak szelíden, politikai nyilatkozatokkal és kisebb büntetőintézkedésekkel reagált. Az EU ágazati szankciói csak 2014. július végén jelentek meg, közvetlenül az MH-17-es járat oroszországi lelövése után.

Ezeket a szankciókat 2014. július 29-én jelentették be, amikor az ukrán hadsereg offenzívában volt Donbászban. Ekkor még nem volt sürgős szükség arra, hogy az EU újszerű intézkedéseket vezessen be, mivel úgy tűnt, hogy Kijev nyár végére győzni fog Kelet-Ukrajnában. Az első uniós ágazati szankciók bevezetésekor – amelyek 2022 februárjáig a legszigorúbb nyugati intézkedések maradtak – még nem volt előrelátható, hogy az orosz irányítású irreguláris csapatok ukrajnai előrenyomulása ellen egy hónappal később az orosz reguláris csapatok nagyarányú donbászi bevetése következtében visszaverték az ukrán előrenyomulást.

Ezek a körülmények jól illusztrálják, hogy a nagyobb nyugati szankciók első körének csak közvetett kapcsolata volt magával Ukrajnával. A fő ok az volt, hogy Oroszország 2014. július 17-én tömegesen megölt uniós polgárokat, főként hollandokat a Malaysian Airlines járatán, nem pedig az ukrán állampolgárok elleni, három hónapig tartó orosz tömegterror. Az ezt követő több mint hét évben a fegyveres konfliktus tovább lappangott, és ukránok ezreinek életét követelte. Mivel azonban nem történt további tömeges gyilkosság uniós vagy más külföldi állampolgárok ellen, a Nyugat csak viszonylag kevés további lépést tett.

Csak miután Oroszország 2022. február 24-én teljes körűen megszállta Ukrajnát, kezdett a Nyugat ráébredni arra a valóságra, hogy Oroszország revizionista állam, amely az európai biztonsági rendről alkotott saját elképzelését akarja ráerőltetni. Az biztos, hogy Vlagyimir Putyin elnök már 2007-es müncheni biztonsági konferencián elmondott beszédében és azóta is többször jelezte szándékait. Amikor azonban Oroszország 2014-ben titkos agressziót indított Ukrajna ellen, a Nyugaton sokan még mindig azt hitték, hogy ez kölcsönös félreértés eredménye, és hogy Oroszország céljai korlátozottak. Csak jóval később vált a legtöbbek számára világossá, hogy ez nem így van – és hogy következésképpen ez az új helyzet más megoldásokat követel, mint amilyeneket más etnikumközi konfliktusokban próbáltak.

Akkoriban a 2014-22-es donbászi háborút gyakran úgy értelmezték, mint egy Ukrajnán belüli konfliktust, amelyet az orosz külpolitika tágabb kontextusától elszigetelten lehetett megoldani. Ezek az erőfeszítések nemcsak kudarcot vallottak, hanem Moszkva egyre növekvő kalandorizmusához vezettek. Miért nem sikerült a Nyugatnak ilyen sokáig megfelelően diagnosztizálni a problémát? Milyen szempontból fontosak ma ennek a kudarcnak a tanulságai?

Az országspecifikus szakértelem hiánya

Az, hogy Oroszország és Ukrajna között Ukrajna 1991-es függetlenné válása óta nagy volt a feszültség, és hogy Moszkva beavatkozott az ukrán ügyekbe, a nyugati újságírók, elemzők és tudósok figyelmét nagyrészt elkerülte, mielőtt 2014-ben megkezdődött a nyílt orosz behatolás Ukrajnában. Amikor a nyugati újságírók megérkeztek, hogy tudósítsanak az akkori eseményekről, a helyzet a helyszínen kaotikus volt, és annak értelmezése kihívást jelentett sok újdonsült Ukrajna-szakértő számára. Sokuk számára a kelet- és dél-ukrajnai regionális eszkalációról szóló orosz narratívák egyszerűek, érthetőek és értelmesek voltak – nem utolsósorban azon újságírók számára, akik már dolgoztak Moszkvában.

Ekkor még szembetűnő volt a nemzetközi tudatosság hiánya Oroszország külkapcsolatainak hibrid módszertanával kapcsolatban. Tíz évvel ezelőtt kevesen értették az új orosz hadviselési módot, amelynek Ukrajna volt a kísérleti terepe, és amelyet részben már Moldovában és Grúziában is alkalmaztak. Az ukránok, más kelet-európaiak és néhány éber nyugati szakértő szkeptikusan fogadta az orosz stratégia magyarázatát. A külső megfigyelők számára túlzó figyelmeztetéseknek, manicheista érveknek vagy akár összeesküvés-elméleteknek tűntek.

A 2014-ben Kelet-Ukrajnába érkező nyugati ejtőernyős riporterek oroszbarát tüntetések szemtanúi voltak, és gyakran hallgattak oroszbarát ukrán állampolgárokat. Gyakran elmulasztották kontextusba helyezni a kibontakozó eseményeket, vagy megfelelően rangsorolni a látszólag nyilvánvaló oroszbarát helyi tendencia jelentőségét. Egyes külföldi megfigyelők még a donbászi lakosok és a szomszédos oroszországi területekről érkező „politikai turisták” között sem tudtak különbséget tenni, akik kalandorokként lépték át az államhatárt, vagy akiket autóbuszokkal szállítottak Ukrajnába, hogy részt vegyenek az „orosz tavaszban”. Moszkva donbászi ügynökei közül néhányan az Oroszországon kívüli, Oroszország által ellenőrzött területekről, például Transznisztriából költöztek Ukrajnába, elmosva az orosz részvételt az állítólagos helyi „lázadásban”.

Ezzel szemben az ukránbarát újságírók és a Donbász szeparatistaellenes regionális politikai hangjai nyílt fenyegetésekkel és fizikai erőszakkal szembesültek ellenfeleik részéről, akiket gyakran Moszkva irányított. Az ukránbarát helyiek gyakran nem tudták nyilvánosan kifejezni magukat, és így láthatatlanok maradtak az idelátogató riporterek számára. Számos, a hatalomátvétellel ellenálló kelet-ukrajnai lakost megfenyegettek, megtámadtak, elraboltak, súlyosan megsebesítettek vagy titokban megöltek együttműködő helyi vagy orosz illegális szereplők, akik közül sokakat, ha nem a legtöbbet a Kreml bátorított, finanszírozott vagy irányított 2014-2021 között. Mindez előkészítette az utat a Donyecki és Luhanszki terület 2022 szeptemberében bekövetkező orosz annektálásához.

Ukrajnát orosz szemüvegen keresztül vizsgálva

A nyugati média csak 2021 végén, a teljes körű invázió előestéjén bővítette jelenlétét Ukrajnában. Ezt megelőzően a tudósítások nagy részét moszkvai tudósítók készítették, akik csak oroszul beszéltek. Ahogy Otar Dovzhenko ukrán újságíró és médiakritikus a Szabadság Rádiónak elmondta: „Ha Oroszországban élsz és orosz médiát olvasol, akár amerikai, német vagy francia vagy, egy kicsit orosz szemmel kezded nézni az ukrajnai, moldovai és fehéroroszországi eseményeket”.

A Washington Post 2022 májusában nyitotta meg irodáját Ukrajnában, és a korábbi moszkvai iroda tudósítóját, Isabel Khurshudyan-t küldték, hogy Ukrajnáról tudósítson. Hasonlóképpen a New York Times (NYT) is irodát nyitott Ukrajnában 2022 júliusában, és Andrew E. Kramert, aki több mint 15 évig élt Oroszországban, nevezték ki a kijevi iroda vezetőjének. Kramer korábban a New York Times moszkvai irodájában dolgozott, és korábban elfogult cikkeket írt Ukrajnáról.

Kramer kiegyensúlyozatlan tudósításainak egyik példája egy 2022. februári cikk volt, amelynek címe: „A fegyveres nacionalisták Ukrajnában nem csak Oroszországra jelentenek fenyegetést” – ez a megfogalmazás nagyrészt összhangban volt az akkori és a mai hivatalos orosz propagandával. A cikk tartalma, amely két héttel Oroszország teljes körű inváziója előtt jelent meg, – a címével ellentétben – nem Putyin indoklásának megismétlése volt az Ukrajna elleni támadásra. Ennek ellenére Kramer figyelmeztetett „tucatnyi jobboldali vagy nacionalista csoportra, amelyek erős politikai erőt képviselnek Ukrajnában”. A Kramer által a cikkben lefestett kép félrevezető volt az ukrán párttájképről 2022 elején. Azzal, hogy aránytalanul felfújta Ukrajna radikális jobboldalát, a Kreml által befolyásolt tömegmédiában népszerű irányvonalat követte. Az ilyen cikkek valószínűleg másképp – vagy egyáltalán nem – íródtak volna, ha a szerző Moszkva helyett Kijevben élt volna.

Sokan végül megtanultak kritikusabban viszonyulni az orosz narratívákhoz, de néha a tudattalan elfogultság megmarad. Az emberek megtartják kezdeti értelmezéseiket. Időbe és erőfeszítésbe telik, hogy elfelejtsük azokat a narratívákat és magyarázatokat, amelyeket az orosz propaganda még mindig ki tud használni.

A tények és a fikció megkülönböztetése

A donbászi gyanús eseményekben való közvetlen orosz részvételre több jel is utalt 2014 áprilisától, ha nem korábban. A legtöbb ukrán már az állítólagos lázadás első napjaitól kezdve intuitív módon megértette, hogy valami nincs rendben. Már akkor érezték, hogy a háborút Oroszországból kezdeményezték, irányították és finanszírozták. Ezzel szemben a Nyugatnak időbe telt a tények megállapítása, pontosítása és ellenőrzése, valamint a sok hazugság megcáfolása.

A háborús övezetekből származó információk körültekintő megközelítése elvileg jó gyakorlat, és az újságírói hibák, a félretájékoztatás terjedésének és a felesleges érzelmeskedésnek az elkerülését szolgálja. Néha azonban ez az óvatosság megakadályozza a tudósítókat és kommentátorokat abban, hogy időben hangot adjanak a szükséges értékeléseknek és értelmezéseknek. A motivációtól függetlenül a Nyugat lassú nyilvános reakciója a Dél- és Kelet-Ukrajnában kibontakozó eseményekre teret engedett Moszkvának, hogy dezinformációkkal, féligazságokkal és apologetikus narratívákkal töltse meg a teret. Ezek közül sok, még a megcáfolást követően is, még ma is kering a közösségi és egyes hagyományos médiumokban.

Az ebből fakadó nyugati vonakodás, hogy 2014-21-ben állást foglaljon és cselekedjen, különösen szerencsétlen volt az úgynevezett Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) – Oroszország mesterséges szatellitállamai a Donbaszban – jogi helyzete és politikai jellege tekintetében. Az ukrán fél évek óta azt állította, hogy nem léteznek olyan független entitások, mint a DNR és az LNR. Mindkét álállam orosz proxy-rezsim volt a kezdetektől a 2022 szeptemberében bekövetkezett végükig.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban csak 2022 végén, az MH-17 ügy részleges elfogadhatóságáról szóló ítéletében, miután a DNR és az LNR mint álfüggetlen entitások már eltűntek, hivatalosan is megerősítette az igazságot. A bíróság megállapította, hogy Oroszország tényleges ellenőrzést gyakorolt a DNR és az LNR területei felett azok 2014 májusi megalakulása óta. Az ezt megelőző közel kilenc év során a feltételezett kelet-ukrajnai „felkelés” és a „népköztársaságok” jellege mindvégig vitatott kérdés maradt. A politikai, tudományos és egyéb nyilvános fórumokon folytatott vitákban vitatott volt és néha még mindig az.

Oroszország nyugati tükörképe

Sok nyugat-európai politikust a békés konfliktusmegoldás paradigmája vezérel, amely a II. világháború utáni „soha többé” nem megengedhető háború és népirtás Európában történő megengedése iránti elkötelezettségből született. Ezek a politikusok úgy vélték, hogy Oroszország is megtanulta a II. világháború tanulságait. Az egyre nyilvánvalóbb figyelmeztető jeleket, hogy Moszkvát más értékek vezérlik, folyamatosan figyelmen kívül hagyták. Oroszország végső céljai és átfogó stratégiája egészen 2022 elejéig tisztázatlan maradt.

Ez a megismerési probléma az orosz neoimperialista és a nyugati posztkoloniális világnézet közötti, még mindig nem teljesen elismert alapvető szakadékból fakadt. Ez a Moszkva nemzetközi modus operandija és a nyugati háború utáni stratégiai kultúra közötti különbségből is fakadt. Oroszország operatív módszere mozgékony, rugalmas, cinikus, amorális és célorientált; ráadásul próbálgatással és tévedéssel alakult ki. A Kreml a kihasználható sebezhetőségeket keresi, és inkább támad, ameddig csak lehet, a megtorlást kiváltó küszöbérték alatt.

A nyugati államok és szervezetek igyekeztek az orosz akciókból adódó válságokat eseti alapon kezelni, és az aktuális forró pontot rangsorolni. Nem foglalkoztak megfelelően Moszkva rugalmas felforgatásra irányuló nagy tervével és a Kreml szélesebb körű káoszteremtő stratégiájával, amely a különböző egyedi KGB-fogalmak, például az „aktív intézkedések” mögött húzódik. Kezdetben egyes külföldi megfigyelők még azt is vonakodtak elismerni, hogy Oroszország donbászi betörése a Krím annektálásának folytatását jelenti.

A folyamatos orosz eszkaláció minden egyes hetével és az újságírói leleplezésekkel azonban 2014 folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfrontációt szándékosan indították el. Az is egyre világosabbá vált, hogy a konfliktust a két fél egyike titokban fenntartja. Ennek ellenére egyesek körében egészen 2022 elejéig megmaradt az a naiv meggyőződés, hogy Oroszország folytatódó kelet-ukrajnai háborúja csupán egy szerencsétlen összecsapást jelent az ugyancsak legitim, de eltérő helyi érdekek között, amelyet közös tárgyalások, tanácskozás és közvetítés révén kell megoldani.

Oroszország manipulálja a konfliktusmegoldási kereteket

Az orosz vezetés a „reflexív irányítás » és az «eszkalációs irányítás” néven ismert taktikát követve, a meghatalmazottakon keresztül instrumentális agressziót alkalmazott, hogy rákényszerítse akaratát Ukrajnára, és elterjessze a konfliktusról alkotott elképzelését Kijev nyugati partnerei között. Nyilvánvalóan támadó magatartás váltakozott állítólagos de-eszkalációval és színlelt engedményekkel, hogy megtévessze a nyugati politikusokat és diplomatákat, és hogy reményt adjon nekik arra, hogy a békés rendezés továbbra is lehetséges. Például Putyin 2014 júniusában az orosz parlament felsőházához intézett kérésére a Föderációs Tanács 2014 márciusában visszavonta az elnöknek adott korábbi engedélyét az orosz csapatok ukrajnai bevetésére. Ezzel állítólag a konfliktus tárgyalásos megoldását akarták támogatni.

Oroszország reguláris szárazföldi erőinek egész egységei 2014 augusztus közepén nagy erőkkel vonultak be Ukrajnába, és ezt követően továbbra is titokban állomásoztak a Donbaszban. Másrészt 2014 októberében felfüggesztették a Novorosszija (Új Oroszország) projektet, Moszkva azon szándékát, hogy Kijev ellenőrzése alól kivágja az egész délkelet-ukrajnai területet. A Kreml retorikájának ezt a változását sokan a de-eszkaláció gesztusaként fogták fel. Ez azonban csupán taktikai visszavonulást jelentett Moszkva részéről. A projektet nyolc évvel később a „különleges katonai művelet” kapcsán újjáélesztették, és ma az orosz reguláris erők leplezetlen, nagyszabású bevetésével valósítják meg.

Nemcsak Ukrajnában, Oroszországnak az ellenséggel való egyezményekről való alkudozását gyakran kíséri tervezett katonai eszkaláció, hogy maximális nyomást gyakoroljon a tárgyaló partnerre. 2014 nyarán és 2014-2015 telén a minszki megállapodásokat megelőzően, a Kijevvel kötött megállapodások nyilvánvaló megsértésével, orosz reguláris csapatok tömeges bevonulása Ukrajnába és az ukrán csapatok elleni támadások. A tárgyalások során Moszkva mindvégig emlékeztetett arra, hogy továbbra is készen áll az agresszióra és az eszkalációra. A tárgyalások előtt, között, alatt és után 2022-ig aktívan bevetette reguláris és proxy erőit, nagyrészt büntetlenül. Ugyanakkor Moszkva továbbra is teljes mértékben részt vett a normandiai formátumban, a háromoldalú kapcsolattartó csoportban (minszki folyamat) és az EBESZ két különleges megfigyelő missziójában, azt az illúziót keltve, hogy a békés rendezés még mindig lehetséges.

Oroszország adagolt és időnként korlátozott agressziója nem a mérsékletesség jele volt. Ehelyett azt tervezték, hogy az orosz célokat nyílt és masszív orosz katonai szerepvállalás nélkül érjék el, ameddig csak lehet, hogy elkerüljék a megtorló intézkedések kiváltását. Moszkva látszólag békülékeny lépéseivel és időhúzó taktikájával sok nyugati megfigyelőt sikerült megtévesztenie. A Kreml cikcakkjai elegendő alapot nyújtottak a felületesen érdeklődő diplomaták és megfigyelők számára ahhoz, hogy azt állítsák, a konfliktus békés rendezése továbbra is lehetséges. Eközben Oroszország megszilárdította ellenőrzését az elfoglalt területek felett, és előkészítette következő lépéseit.

Az önámítás a teljes körű invázió után is folytatódik

A Nyugat csak 2022. február 24. után ébredt rá a valóságra, határozottan lépett fel, és érdemi gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Nem sokkal később a nyugati országok nehézfegyverekkel is elkezdték ellátni Ukrajnát. Erre már 2014-ben is jó okuk volt, amikor az orosz reguláris és irreguláris csapatok megszállták és annektálták az ukrán területeket. A Nyugat mégis egy olyan eszkalációkezelő megközelítésre támaszkodott, amely Oroszország küszöb alatti erő alkalmazását az enyhülés jelének vélte. Ennek eredményeképpen a konfliktus csak fokozódott.

Ami még rosszabb, a nyugati önbecsapás bizonyos fajtái a teljes körű invázió után is folytatódtak. Például az MH-17-es járat lelövéséhez vezető tíz évvel ezelőtti orosz donbászi hadműveletben részt vevő négy harcos – három orosz és egy ukrán állampolgár – 2022-es hollandiai pere kétértelmű eljárás volt. A holland nyomozók, ügyészek és bíróság kiváló munkát végeztek a tömeges bűncselekmény tárgyi részleteinek megállapításában. Mégis, az eljárás furcsa módon tévesen három félkatonai harcosra hárította a felelősséget érte, nem pedig az orosz hadseregre és az államra.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a három „DPR [Donyecki Népköztársaság] harcos és így a vádlottak sem tekinthetők az Orosz Föderáció fegyveres erőinek részének”. Azt is elismerte, hogy „a Buk TELAR […] használata magasan képzett személyzetet igényel. Ezen túlmenően a fegyvert nem lehet véletlenszerűen bevetni”. Ennek ellenére a bíróság mégis úgy döntött, hogy „jogilag bizonyítottnak tekinti, hogy [Igor] Girkin [egy volt FSZB-tiszt, aki szabálytalan harcosként fontos szerepet játszott a Krím illegális annektálásában és Oroszország kelet-ukrajnai háborújában] olyan helyzetben volt, hogy dönthetett a Buk TELAR bevetéséről és használatáról”.

Ez annyiban furcsa következtetés volt, hogy Girkin és a többi félkatonai harcos nem volt abban a helyzetben, hogy parancsokat adjon a Buk rendszert működtető reguláris orosz katonáknak. Az MH-17-es járat fedélzetén tartózkodó 298 civil tömeges meggyilkolásáért az orosz fegyveres erők tisztjei és tábornokai, valamint főparancsnokuk, Vlagyimir Putyin a felelősek. A helyszínen jelenlévő kisebb orosz vagy ukrán irreguláris kalandorok csupán segítették az orosz katonákat a kelet-ukrajnai tájékozódásban.

Ez a példa jól szemlélteti, hogy ma fontos tanulni és megfelelő következtetéseket levonni a 2014-2022 közötti oroszországi donbászi háború tapasztalataiból és Moszkva viselkedésének megfigyeléséből máshol a posztszovjet térségben. Furcsa, hogy a gyors diplomáciai megoldást követelő orosz és oroszbarát szóvivőket még mindig komolyan veszik, miközben Moszkva napról napra bővíti Ukrajna megszállását, amelynek egyszerű megszüntetése megállítaná a háborút. Az orosz játszmakönyv ugyanaz marad: Moszkva továbbra is hamis történelmi narratívákat épít és erősít meg, továbbra is kihasználja a célországok társadalmi feszültségeit és politikai szelídségét, horizontálisan eszkalálódik, és ezáltal igyekszik meghiúsítani a határozott válaszlépéseket.

Következtetés és politikai ajánlások

Azok, akik a tárgyalások és a minszki típusú megoldás mellett érvelnek az orosz-ukrán háborúban, gyakran abból a feltételezésből indulnak ki, hogy még mindig létezik egy stabil egyensúlyi vagy status quo viszony, amelyet Moszkvával való egyszerű alkudozással el lehetne érni. Ez a felfogás, amint azt a fentiekben bemutattuk, a Kreml gondolkodásmódjának és politikájának alapvető félreértésén alapul. A mai konfliktus gyökerei a jelenlegi orosz rezsim diktatórikus és imperialista jellegében, valamint a nemzetközi jog és az európai biztonsági rend alapvető elutasításában rejlenek. A konfliktus okai nem valamilyen szerencsétlen egyensúlytalanság, diplomáciai hiba vagy kölcsönös félreértés következményei, amelyek kijavítása könnyen megoldhatja a konfliktust. A háborút ehelyett Putyin uralmának sajátos ideológiája, struktúrája és legitimitása határozza meg.

Ez a következtetés a következő négy politikai ajánláshoz vezet:

– A donbászi eszkaláció fenti története és a posztszovjet térségben Moszkvával kapcsolatos egyéb tapasztalatok fontos tanulságokkal szolgálnak a jelenlegi nagyszabású orosz-ukrán háború értelmezéséhez és megoldásához. Mindenekelőtt a háborút általánosan meg kell érteni, és nyilvánosan „orosz problémának” és nem „ukrán válságnak” kell nevezni. Ezt az orosz kihívást ekként kell kezelni és megoldani.

– A Nyugatot és más külföldi megfigyelőket nem szabad, hogy Moszkva ismét megtévessze, és nem szabad, hogy az orosz diplomáciai, politikai, társadalmi és katonai fejleményeket ismét összefüggéstelenül kezeljék. A nemzetközi béketeremtés olyan klasszikus eszközeinek hasznosságát, mint a konfliktusközvetítés, a konfliktusátalakítás és a béketeremtés, kritikusan kell értékelni a neoimperialista expanziós háborúk esetében, amelyek népirtási aspektusokkal rendelkeznek.

– A korábbi béketeremtő erőfeszítések sikertelen tapasztalatai alapján, és amíg az Oroszországgal való érdemi tárgyalások nem lehetségesek, addig Ukrajna katonai támogatása a nap feladata. Ennek úgy kell történnie, hogy a béketárgyalások megkezdésekor Kijev az erő pozíciójából tárgyalhasson – ellentétben a 2014-2015-ös minszki vagy a 2022-es isztambuli tárgyalásokkal. Komoly biztonsági garanciáknak és erőteljes katonai elrettentő eszközöknek kell részét képezniük minden jövőbeli kelet-európai békemegállapodásnak, hogy Oroszország ne használja ki az átmeneti tűzszünetet egy újabb támadás előkészítésére.

– Nagyobb forrásokat kell elkülöníteni Oroszország különböző bomlasztó és megtévesztő, nyilvános és titkos, katonai és nem katonai stratégiáinak és felforgató, korróziós és terjeszkedési taktikáinak kivizsgálására, közzétételére és oktatására. A hatékonyabb védelmi mechanizmusok mellett a nyugati országoknak és szervezeteknek az egész társadalmat átfogó ellenstratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek nem csak a nyugati társadalmakat védik meg az orosz és más hibrid fenyegetésekkel szemben. Aktívan szembe kell szállniuk a hamis információk, a gyújtogató beszédek, az eszkalációs narratívák, a kémkártevők, a számítógépes vírusok stb. kitalálóival, végrehajtóival és terjesztőivel is.

========================================================Társszerző: Julia Kazdobina a kijevi„Ukrán Prizma” Külpolitikai Tanácsbiztonsági tanulmányok programjának vezető munkatársa.

Jakob Hedenskog és Andreas Umland a Svéd Nemzetközi Ügyek Intézete ( UI ) Kelet-európai Tanulmányok Stockholmi Központjának ( SCEEUS ) elemzői . A SCEEUS-jelentés egyes érveit korábban már ismertettük cikkünkben: „Hogyan értette félre a Nyugat Moszkvát Ukrajnában”, Foreign Policy, 2024. július 17. https://foreignpolicy.com/2024/07/17/ukraine-russia-war-2014-donbas-crimea-west/.

Orbán szövetségese nyert, de nem alakíthat kormányt Ausztriában

A Szabadságpárt végzett az első helyen az osztrák választásokon, és Szijjártó Péter sietett örvendezni emiatt a Facebookon, de a szélsőjobboldali párt győzelme működésbe hozza az ellenerőket. Éppúgy mint Prágában, ahol Orbán másik szövetségese, Andrej Babis végzett az első helyen az országos választásokon, de nem tudott kormányt alakítani.

Most pontosan ugyanez a helyzet Bécsben is, ahol valamilyen új koalíció alakulhat majd, melynek nem részese a Szabadságpárt, mert – az amerikai nagykövetség biztatására – itt sem akar vele koalíciót kötni.

A párt neonáci múltja is sokakat zavar, de még inkább oroszbarát jelene.

Putyin aktív támogatója a Szabadságpártnak, amely cserébe nyíltan oroszbarát politikát folytat.

Nyugat vagy Kelet?

Egyre inkább ez az európai választások tétje, és ez nem sok jót ígér Orbán Viktornak, aki egyre jobban elkötelezi magát Oroszország és Kína mellett. Az Egyesült Államok nemcsak neonáci háttere miatt nem fogadja el az Alternative für Deutschlandot Németországban vagy a Szabadságpártot Ausztriában hanem a fő kifogás a Moszkva barátság. Ez játszott szerepet Andrej Babis esetében is, aki Moszkvában végezte tanulmányait, és aktív kapcsolatban állt a KGB-vel. A CIA ezt kutatja Orbán Viktor esetében is. Putyin táncolt annak idején az osztrák külügyminiszter asszony esküvőjén, aki a Szabadságpártot képviselte a kormányban Bécsben. Az ex külügyminiszterasszony immár Oroszországban él Putyin kegydíjából.

Ausztria, amely bajnoka volt a kelet-nyugati együttműködésnek, most az áldozata ennek hiszen az USA nem hagy kétséget afelől, hogy választani kell. Ezért távozott idő előtt az élők sorából Jörg Haider, a Szabadságpárt legendás vezére, a politikai életből az Ibiza botrányba belekeveredett szabadságpárti vezetés, és Sebastian Kurz kancellár, a Néppárt csodagyereke, aki lepaktált a Szabadságpárttal.

Az USA el akarja törölni Merkel kancellár és Bismarck álmát

A vaskancellár még a XIX. század végén javasolta Németország és Oroszország stratégiai szövetségét az angolszász világ ellen. Ezt Vilmos császár – Viktória angol királynő unokája – elutasította, és kirúgta Bismarckot. Kohl kancellár a német egyesülés után felújította ezt a koncepciót, melyet kiegészített Kínával. Ezt követte Angela Merkel, aki 17-szer járt Pekingben amíg Németország kancellárja volt.

Az USA teljes erővel fúrta az Európa – Oroszország – Kína szövetséget, melyet az ukrajnai háború romba döntött.

Az Északi áramlat gázvezetékek felrobbantása szimbolikusan is jelezte: egy korszak véget ért. Újra beállt a Nyugat-Kelet közti hidegháború. Orbán két szék közt a pad alá esett. Ráadásul nem léphet ki sem a NATO-ból sem pedig az Európai Unióból, mert pontosan tudja: Moszkva és Peking számára csakis addig érdekes amíg benne van a két fontos nyugati szövetségben. Marad a trójai faló szerep, mely gyengén fizet. Tartani is csak addig tart amíg Washingtonban nem akarnak példát statuálni: Magyar Péter már arról filozofál, hogy lehet: 2026-ban nem is Orbán Viktor lesz az ellenfele!

A nagy félreértés

Orbán Balázs egyszer csak elkarattyolta magát. Hajh, megindult rögtön a nemtelen támadás, belevetette magát mindenki, így aztán ömlenek a megnyilvánulások zsákszám.

Mint tudjuk, a balhét az ősi ellenség, szuverenitásunk legnagyobb veszélyeztetője és az országot úgy-ahogy víz felett tartó pénzecskénk mondvacsinált okok miatti visszatartója, az Ezerszer Elátkozott Brüsszel, az ottani gazemberek közül is az a szemét medvécske, azaz von der Leyen indította el, mégpedig azzal, hogy a szájára vette. Mármint ötvenhatot:

„Ezért szeretném megkérdezni: hibáztatná valaha a magyarokat az 1956-os szovjet megszállásért? Vajon valaha is a cseheket hibáztatná az 1968-as szovjet elnyomásért?”

Ezen aztán páran megsértődtek. Néhányan nagyon. Mint azt az egyik megsértődött, az 5. számú párttagkönyv büszke tulajdonosa kifogástalan úriemberként írja a hölgyről:

„Miközben normális ember olvassa, egyszerűen nem tudja eldönteni, ez a nyomorult senki ilyen gátlástalanul és lenyűgözően aljas és becstelen, vagy ennyire lefegyverzően ostoba és hülye. Esetleg egyszerre mindkettő? Igen, mindkettő.”

Erre természetesen magam is reagáltam, mégpedig itt, aztán úgy gondoltam, ennyi. Ő megírta, én megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért emeletes hülyeség minden mondata, az ügymenet tehát a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, és mikor befejeződött, mindenki nyugodtan hazamehetett.

Szépen haza is mentünk, de aztán hirtelen jött Aromo, illetve mit beszélek, Orbán politikai igazgató úr (a Balázs), és elvetette a sulykot. Mégpedig ekképpen:

„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett.”

Ő magyarázatnak szánta. Lett is belőle balhé, az ellenzék annak rendje és módja szerint kiosztotta az igazgató urat. Akit ez érdekel, itt utána nézhet.

A megnyilvánulások közlési sorrendjében nyilván a TISZA az első, amely párt egyelőre egy emberből áll, de ez nem zavarja őket. Illetve őt. Elég az. Néha még sok is. A témára térve, Magyar Péter az orbánbalázsi békepártiságról azt írta a fészbúkon:

„Egészen felháborító mondatok, amellyel a XX. századi magyar történelem legfényesebben csillogó 13 napját sikerült az aljas napi propaganda kommunikáció oltárán feláldozni. Ezekkel a mondatokkal Orbán Balázs megalázta a sok ezer magyar szabadságharcos emlékét, akik közül sok százan – ellentétben Orbán Balázzsal – az életüket is hajlandók voltak feláldozni a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért. Orbán Balázs ezen mondataival lábbal tiporta a magyar alkotmányosság és függetlenség alapjait is. Ilyen ember nem tölthet be közhivatalt a magyar miniszterelnök mellett, távoznia kell még október 23. előtt.”

Ebből a szövegből egyértelmű, hogy Magyar Péter is aljas háborúpárti féreg, mint Brüsszel meg az óellenzék, és nem olyan rendes békepárti, mint Putyin, aki azonnal leállítaná csapatait, de tényleg azonnal (bizony, ő ilyen!), ha Ukrajna feltételek nélkül megadná magát. Ezért pusztulnak még emberéletek, mert Ukrajna és a NATO is háborúpárti.

A nagy nyilatkozatdömpingből a miniszterelnök úr sem maradhatott ki, hogy szarva közt ragadja tőgyön az ügyet:

Ha az ember ilyen kérdésekről beszél, akkor nagyon pontosan kell fogalmazni, és semmilyen kétséget sem szabad hagyni a saját álláspontunkat illetően. Most a politikai igazgatóm félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba, hiszen a mi közösségünk az 1956-os forradalomnak a talaján áll, abból nőtt ki, nem lenne a mi politikai közösségünk, ha nem lettek volna az 56-os hősök. Ezért a háború és béke vitájába nem beemelni kell a magyar történelem számunkra szent és sérthetetlen eseményeit és hőseit, hanem inkább távol kell tőle tartani. Nincs nekem kétségem egyetlen fideszes vezető politikai nézetei felől sem, én biztos vagyok abban, hogy Orbán Balázs is, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor ott lesz velünk a Corvin közben.”

A fenti szöveget elemezve mondható, a Nyilatkozó óhaja egyértelmű. Nagyon pontosan kell fogalmazni. Abszolúte így igaz, talán azzal egészíteném ki, hogy nem csak az „ilyen kérdések esetén”, hanem minden kérdés esetén.

A továbbiakat illetően megállapíthatjuk, hogy a Nyilatkozó … khm… téved. A politikai igazgatója nem fogalmazott félreérthetően. Nagyon is egyértelműen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy ötvenhatban még ellenálltunk, de EBBŐL OKULVA ma már nem állnánk ellen, és ez utóbbit tanácsoljuk mindenkinek. Ezt tanácsoljuk, még ha az egész józan világ mögötte is állna, és támogatná katonailag meg gazdaságilag, akkor is. Ötvenhat persze más volt. Akkoriban nem támogatott minket senki. Csak mondta az akkori Szabad Európa, hogy „Kezdjétek el drága magyar testvéreink, mi majd jövünk!”, de nem jöttek. El voltak foglalva a szuezi válsággal, na!

Az is igaz, hogy fideszék az 1956-os forradalom talaján állnak. Annyira, hogy az csak na! Orbán Viktor legnagyobb szerencsétlensége a késői születés, így nem tudott ott lenni a Corvin közben, ezért volt kénytelen nyolcvankilencben személyesen elzavarni a megszálló csapatokat drága hazánk földjéről (gyenge pótlék ugyan, de az is valami).

Szintén helyes meglátás, hogy a háború és béke mai vitájától a magyar történelem számunkra szent és sérthetetlen eseményeit és hőseit távol kell tartani, mert még a végén kiderül, hogy ők is háborúpártiak voltak (Kossuth, Petőfi, Nagy Imre, Pongrátz), akkor meg mi lesz a békemisszióval, amely a Nyilatkozó személyes, sőt egyszemélyi terepe? Nem is megy oda rajta kívül senki. Még Meloni sem.

Ami meg aztán borzasztóan igaz: Orbán Viktornak nincs kétsége a fideszes vezetők politikai nézetei felől! Ők ugyanis teljességgel ugyanazt vallják, mint Orbán Viktor. Mégpedig szó szerint. Ott mindenki békepárti. Pont ezért jelentette ki a szintén békepárti Orbán Balázs, hogy harcba bonyolódni felelőtlenség. Orbán Balázs szövegéről tehát megállapítható, hogy egyértelműen azt mondta, ami Orbán Viktor békemissziójának leglényegesebb üzenete: „Adj oda mindent, ne háborúzz!” Úgy követte a főnököt, mint egy pincsikutya. Illetve mint egy bornírt másológép. Hajszálpontosan. És mégis mindenki Orbán Balázst akarja eltávolítani, nem pedig Orbán Viktort, akinek a pontos és egyértelmű iránymutatása alapján mondja a papagájkommandó, közte a derék Balázs is azt, amit, azaz Orbán Viktor elképzelését.

A miniszterelnök úr saját iránymutatásától mégis elhatárolódik. Ennyi elég is neki a talpon maradáshoz, mert ugyebár ő ott se volt, neki semmi köze hozzá, és hogy efféle ügyekkel nem foglalkozik, az annyira evidens, hogy nagyon! Így például a Tiborcz István, az Orbán Győző, a Novák Katalin, a Varga Judit ügyekkel sem foglalkozik, mert azokhoz a miniszterelnöknek semmi köze, hiába após, fiú meg közvetlen főnök, utóbbi ráadásul duplán. Hát nem röhej?

De. Az.

Hogy némi öröm is legyen a sok keserűség közepette: bizton állíthatom, hogy már sohasem kell harcolnunk a Corvin közben. Annak emlegetése egy egetverő ostobaság, hiszen mi NATO tagok vagyunk… hacsak… hacsak ki nem léptet minket ez a szerencsétlen kipcsák (onnan is?), és akkor Orbán Balázs, ahogy a főnökén kívül maga is szintén megígérte, ott lesz, és harcolni fog! Békeharcolni! A békepártiak nem is tehetnének mást.

Csak fegyvert ne adjanak a kezébe, mert még megsérülhet valaki.

Putyin új blöffje

Az orosz elnök bejelentése, miszerint megváltoztatja Oroszország katonai és nukleáris doktrínáját, arra irányul, hogy elriassza Ukrajna külföldi partnereit attól, hogy támogassák a harcban álló államot.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2024. szeptember 25-én egy nyilatkozatban jelentette be, hogy a jelek szerint jelentősen megváltoztatja Oroszország katonai doktrínáját. Bejelentette, hogy a hamarosan módosítandó doktrína „azt javasolja, hogy egy nem nukleáris állam Oroszország elleni agresszióját”, amennyiben azt „egy nukleáris hatalom részvételével vagy támogatásával” hajtják végre, „Oroszország elleni közös támadásuknak” tekintsék. Putyin üzenete a nyugati döntéshozóknak és választóknak egyszerű: ha katonailag segítitek Ukrajnát, mi is megtámadhatunk benneteket.

Az orosz elnök a továbbiakban kifejtette, hogy az új doktrína „egyértelműen megteremti a feltételeket ahhoz, hogy Oroszország áttérjen a nukleáris fegyverek használatára”. Putyin komoran figyelmeztetett:

„Megfontoljuk ezt a lehetőséget, amint megbízható információkat kapunk a légi vagy űrbeli támadófegyverek tömeges bevetéséről és államhatárunk átlépéséről. A stratégiai és taktikai repülőgépekre, cirkálórakétákra, drónokra, hiperszonikus és egyéb légi járművekre gondolok”.

Az elnök világossá tette, hogy a közelgő változások azt jelentik, hogy Moszkva „fenntartja a jogot a nukleáris fegyverek alkalmazására Oroszország és Fehéroroszország elleni agresszió esetén”.

Putyin fenyegetésében a korábbiakhoz képest nem annyira a nyíltsága az újdonság, mint inkább az, hogy egy készülő hivatalos orosz dokumentumról van szó. Az ilyen értelemben vett új minőségük ellenére Putyin legutóbbi bejelentései nem változtatnak az orosz állásponton elvileg. Az orosz katonai doktrína bejelentett változtatásai – a számos korábbi, nukleáris fegyverekkel való nyilvános megfélemlítéshez hasonlóan – a Kreml pszichológiai hadművelete.

Moszkva – mint már többször is tette – el akarja riasztani Ukrajna külföldi támogatóit a segítségnyújtás folytatásától és kiterjesztésétől. A katonai doktrína most javasolt módosítása egy újabb kísérlet arra, hogy korlátozzák az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást. Putyin nyilatkozatát kontextusban kell látni. A hivatalos orosz dokumentumoknak – legyenek azok törvények, doktrínák, szerződések vagy más kormányzati szövegek – kevés jelentősége van egy olyan országban, ahol nincs jogállamiság, és ahol az állami önkényuralom mindenütt jelen van. A belügyekhez hasonlóan a Kreml a döntéseket politikai preferenciák, nem pedig jogi aktusok alapján hozza, amelyeket bármikor ad hoc módon kiigazíthat vagy megváltoztathat.

Putyin újabb bejelentései és más fenyegetések tőle és környezetétől a Nyugaton folyó stratégiai vitákhoz kapcsolódnak. Az egyik kritikus vita középpontjában az a kérdés áll, hogy Ukrajnát fel kellene-e szerelni több és jobb rakétával, beleértve a rendkívül hatékony, de mára hírhedté vált német „Taurus” cirkálórakétát. Egy másik vita arról szól, hogy Ukrajnának engedélyezni kell-e nyugati nagy hatótávolságú fegyverek telepítését Oroszországon belül. Úgy tűnik, különösen ez utóbbi kérdés, azaz a nyugati rakéták orosz területen történő telepítése aggasztja a Kremlt.

Ezeket a kérdéseket azonban a jelenlegi történelmi kontextusukban kell vizsgálni: Ukrajna immár több mint két éve támad orosz katonai célpontokat a megszállt ukrán területeken, a Krímben, Donyeckben, Luhanszkban, Zaporizzsjában és Herszonban – többek között nyugati fegyverekkel. Oroszország 2014-es és 2022-es illegális, de hivatalos orosz annektálását követően ez az öt régió Oroszország módosított alkotmánya szerint rendes orosz terület – és nem csak „népköztársaságok”.

Az utóbbi időben Ukrajna is tömegesen támadott számos katonai és ipari célpontot Oroszország törvényes területén. Legalább egy drón még magába a Kremlbe is berepült. Ezen ukrán támadások némelyike lenyűgöző eredményeket hozott, például nagy lőszerraktárak megsemmisítésével mélyen Oroszország belsejében.

A meglévő orosz katonai doktrína már lehetővé teszi Moszkva számára, hogy nukleáris fegyvereket használjon válaszul a kizárólag hagyományos fegyverekkel végrehajtott külföldi támadásokra. Ukrajna tömeges dróntámadásait és az ukrán szárazföldi erők 2022 óta tartó behatolását mind törvénytelen, mind törvényes orosz területre úgy értelmezheti a Kreml, hogy Moszkva tömegpusztító fegyverekkel válaszolhat. Az orosz katonai doktrína ezt 2010 óta engedélyezi „az Oroszország elleni agresszió esetén hagyományos fegyverek alkalmazásával, ha az állam létét fenyegetik”. Az orosz nukleáris doktrína e sajátosságát, amely engedélyezi a nukleáris fegyverek alkalmazását hagyományos fegyverekkel elkövetett támadásokra válaszul, a 2020-as „Az Orosz Föderáció nukleáris elrettentés terén folytatott állami politikájának alapelvei” című dokumentumban megerősítették, amelyet a 355. számú orosz elnöki rendelet erősített meg.

Putyin és társai 2014 óta többször kifejezték, hogy hajlandóak nukleáris fegyvereket használni, hogy hagyományos fegyverekkel válaszoljanak az ukránok fegyveres ellenállására, amelyet a Nyugat támogat, Oroszország ukrajnai területi terjeszkedése ellen. Az „orosz állam létét” kifejezést úgy is lehet értelmezni, hogy az a határainak sérthetetlenségét, légterének biztonságát stb. jelenti – beleértve az elcsatolt ukrán területeket is, amelyeket Moszkva most már Oroszország részének tekint. Nem csoda, hogy az orosz politikusok és propagandisták 2022 óta havi rendszerességgel bocsátanak ki nukleáris fenyegetéseket különböző országok ellen.

Ennek ellenére egyetlen atomfegyvert sem vetettek be – sem Ukrajnában, sem máshol. Ez azért van, mert Oroszország szóbeli vagy írásos bejelentései, hogy atomfegyvereket fog használni, nem a tényleges akciók előképe. Ezek egy kíméletlen pszichológiai hadviselés részét képezik, amelynek célja Ukrajna önvédelmének aláásása. Putyin közelmúltbeli bejelentése az orosz katonai doktrína megváltoztatásáról ennek a nagyszabású nemzetközi PR-játéknak a része.

A nukleáris fegyverek bevetésére vonatkozó orosz döntést kevésbé a hivatalos dokumentumok, mint inkább a hatalmi politika vezérelné. Ha a Kreml úgy véli, hogy a tömegpusztító fegyverek bevetése megerősíti hatalmát, akkor ezt fogja tenni. Egy ilyen akcióra korábban is sor kerülhetett volna, és a jövőben is sor kerülhet, függetlenül attól, hogy a vonatkozó mondatok pontos megfogalmazásától ebben vagy abban a hivatalos orosz szövegben. A Kreml inkább politikai célszerűségből, mint hivatalos törvényességből, inkább stratégiai megfontolásból, mint doktrinális kötelezettségből fog egyik vagy másik irányba mozdulni.

Ez először is azt jelenti, hogy Oroszország részéről egy NATO-állam elleni eszkaláció mindaddig valószínűtlen, amíg Moszkva hisz a szövetség kölcsönös védelmi ígéretének őszinteségében. Másodszor, ez azt jelenti, hogy a nyugati és más államoknak, amelyek érdekeltek abban, hogy megakadályozzák, hogy Oroszország tömegpusztító fegyvereket használjon Ukrajnában, gondoskodniuk kell arról, hogy a Kreml ne higgye, hogy megúszhatja a dolgot. Ezért a világ minden olyan kormányának, amely érdekelt a kelet-európai nukleáris eszkaláció megakadályozásában, nyilvánosan állást kell foglalnia.

Világossá kell tenniük a Kreml számára, hogy Moszkva ukrán népirtó támadásának további eszkalációja súlyos következményekkel járna Oroszországra és annak vezetésére nézve. Putyin ismét azzal fenyegeti az emberiséget, hogy Moszkva atomfegyverekhez fog folyamodni, ha bármely ország ellenáll Oroszország hagyományos terjeszkedési és megsemmisítő háborújának. Minden felnőtt embernek, aki nem ért egyet ezzel a logikával, és meg akarja akadályozni egy ilyen forgatókönyv megvalósulását, világosan és egyértelműen meg kell mondania a Kremlnek: „Nem!”.

Gógyi

Mint az a hálón olvasható, a papagájkommandó teljes erővel dolgozik. Tengernyi NER lapban jelent meg a hír, itt most a „Pesti Srácok”-ból idézek. Ez a magát médiumnak képzelő akármicsoda az ötvenhatos forradalmi ifjúság közkeletű nevét pofátlanul kihasználva jó pénzért támogatja a jelenlegi despotikus hatalmat. Vigyázat nem önfeláldozón, hanem jó pénzért, és nem támadja, hanem támogatja.

Bizony nagy bátorság kell ahhoz, hogy a korlátlan hatalmú kormányt, de főleg a miniszterelnök urat az egekig dicsérjük, nemde emberek?

Na de hagyjuk szegény igazi Pesti Srácokat tovább forogni a sírjukban (már jóideje azt kell tenniük), térjünk rá inkább a cikkre:

Magyar Péter embere már a rezsicsökkentést támadja Brüsszelben

– Magyar Péter pártja újra megtámadta a rezsicsökkentést Brüsszelben – írja a Fidesz a Facebook-bejegyzésében, amihez egy videót is megosztottak.

– Hogyan tervezik a rezsicsökkentés által »kivéreztetett« szolgáltatók feltőkésítését?” – kérdezte Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt EP-képviselője, amire a Fidesz EP-képviselője így válaszolt:

– Engedjék meg, hogy magyarul is válaszoljak részben, hiszen döbbenetes a számomra, hogy a Tisza Párt továbbra is támadja a rezsicsökkentést, ami a magyar kormánynak egy olyan hozzájárulása a családok jólétéhez, ami Európa-szerte egy jó gyakorlatként ismert.

– Magyar Péter pártja azt a rezsicsökkentést támadja megint, ami miatt a magyar családok fizetik az egyik legalacsonyabb rezsit az Európai Unióban. Aki ezt teszi, az nem a magyarok érdekeit nézi! – hangsúlyozta a Fidesz.

Már a cím is érdekes. Teljesen olyan, mintha ezek az antisrácok most döbbentek volna rá arra, amiről ők saját maguk írták még májusban:

Magyar Péter és a Tisza párt európai parlamenti listájának 6. helyezettje, Gerzsenyi Gabriella egy 2023-as posztjában vallotta be, hogy évekig fúrta a magyarországi rezsicsökkentést.

– Számtalanszor leírtam jómagam is még brüsszeli tisztviselőként, hivatalos jelentésekben, hogy a rezsicsökkentéssel maga alatt vágja a fát az ország, véget kellene neki vetni. Hasztalan. Hát, most már nincs hivatalos mandátumom, hogy erre javaslatot tegyek – írta. Gerzsenyi 2005 és 2021 között dolgozott Brüsszelben, az Európai Bizottságnál.

Hát mit tetszett várni ezek után Gerzsenyitől, tessen mondani?

Ha a szegény rezsicsökkentést érő támadást tekintjük, mármint a kérdést, amely úgy hangzik, hogy „Hogyan tervezik a rezsicsökkentés által »kivéreztetett« szolgáltatók feltőkésítését?”, arról rögtön látni a támadó mindenre elszánt, kegyetlen mivoltát. Már az is micsoda perverz aberráció, hogy kérdéssel támad! Hogy képzeli? Hát még, ha figyelembe vesszük, hogy ez nem is látszik támadásnak a rezsicsökkentés ellen, ugyanis az elvetemült képviselő asszony csak a rezsicsökkentés egyik negatív hatásának kivédéséről érdeklődött. A rezsicsökkentésről magáról szó se volt.

A kérdést részletesebben vizsgálva, két dolog szorul magyarázatra.

  • Az egyik a kivéreztetés. Ezt az „újságíró” gondosan idézőjelbe tette (ahogy őt én is), mintegy kételkedve a kivéreztetés tényében (ahogyan én is kételkedem Szerző újságíróságának tényében). A kivéreztetés ugyebár úgy jön létre, hogy a szolgáltatónak állami parancsra olcsóbban kell szolgáltatnia, mint amennyibe neki kerül. Ez az olcsóbban adási kötelezettség tény, és ugyan én nem tudom, hogy az állam hogy pótolja a kiesett bevételt, ám ismerve miniszterelnök úrék zseniális (de főleg követhetetlen) gondolkodásmódját, most, hogy nincs pénze az államnak sem, még az is lehet, hogy sehogy. Ügyeskedjen az a cég, ha már az igazgatóját a miniszterelnök úr nevezte ki!
  • A másik a feltőkésítés. Ha a hiányzó összeget az állam nem pótolja, akkor a szolgáltató elkezd takarékoskodni. A személyzeten, a karbantartáson vagy akár a szolgáltatás szűkítésével is (időnként áramszünet, például este 6 és 10 között), és persze a hálózatfejlesztést el is felejtheti. Ha már minden takarékossági intézkedést kimerített, akkor a saját tőkéhez kell hozzányúlni (felélni a tartalékot, eladogatni ezt, azt), hogy a szolgáltatás továbbra is fennmaradjon (állami vállalat nem menekülhet csődbe). Idáig, gondolom, nem jutottak el a szolgáltatók, de a támadó hallhatott valamit az ország pénzügyeiről, ezért kérdezett rá.

Természetesen megfelelőbb lett volna, ha nem a „feltőkésítést” emlegeti, az ugyanis kicsit más, mint az állami parancs miatt elmaradt bevétel pótlása, de úgyis mindenki tudja, miről van szó.

Megállapítható tehát, hogy a kérdés arra irányult, melyik területen fog a kormány megszorítani (honnan veszi el a pénzt), hogy a szolgáltató cégek továbbra is gond nélkül üzemelhessenek.

A kérdés egyben azt is bemutatja, nehogy azt higgye bárki, hogy a kormány a saját pénzéből „támogatja a családokat”, mivel ha támogatni akar, azt máshonnan kell elvennie. Így, ha valaki valamivel jól jár, akkor másvalaki meg másvalamivel rosszul. Azt a hatalmat, hogy a kormány, illetve hát miniszterelnök úr dönthesse el, kitől vesz el, és kinek ad, mi biztosítottuk neki a megválasztással, és hogy a döntéshez senkivel ne kelljen egyezkedni, azaz más magyarok szempontjait is figyelembe venni, akiket más pártok képviselnek, azt is mi adtuk neki a kétharmaddal. Azaz jelenleg korlátlan hatalmú úr. Azt csinál, amit akar, és még csak meg sem köszöni, sőt fennhordott orral járkál mindenfelé.

A rezsicsökkentés akkor és csak akkor lenne „a magyar kormány hozzájárulása a családok jólétéhez”, ha ugyanakkor a kormány nem járulna hozzá a családok rosszlétéhez a máshol megnövelt adók révén (Európában a magyar 27 %-os ÁFA a legmagasabb).

Arról, hogy milyen hazudozás folyik a lakosságnak megküldött rezsiszámlák mellékletében, már többször írtam, arról, hogy értelmesebb országokban nem az energiaárakat tartják mesterségesen alacsonyan, hanem a rászorulókat támogatják, szintén, és ha megnézzük a támogatásokat, csak két hely van Európában, ahol a rászorulók helyett mindenkit támogatnak, azaz a leggazdagabbakat is: Magyarország, és Bulgária. Na, így kell érteni azt a fideszes csúsztatást, hogy a „magyar rezsicsökkentés Európa-szerte egy jó gyakorlatként ismert”. Aha.

Azt, hogy a rezsicsökkentés nevű ökörség „a magyarok érdeke”, inkább nem is minősíteném, mert a támogatások mértékét tekintve a „magyarok”, akiknek az állam az érdekeit konrétan szolgálta (többek között a rezsicsökkentéssel is), nincsenek ám 9,7 millióan! A lista úgy kezdődik, hogy Mészáros Lőrinc, Orbán Győző, Tiborcz István, et cetera, et cetera. A faluvégi Mari nénit, akihez se a villany, se a gáz nincs bevezetve, Orbán egyáltalán nem támogatja, pedig ÁFÁ-t ő is fizet. Nincs is jachtja neki az Adrián.

Az egészben röhej az, hogy mindarra, amit itt fentebb leírtam, az ország legtöbb magyarja maga is rájöhet, és hogy ennek ellenére a nagy többség mégis mindig a FIDESZ-re szavaz, az maga a csoda. Na, ehhez kell a gógyi, hogy ezt a kormányzat minden választáson újból és újból elintézze! Ehhez van elég esze. A legnagyobb baj, hogy máshoz sajnos nincsen, lásd Magyarország jelenlegi állapotát. Pedig az lenne a magyarok igazi érdeke, mert akkor nem lenne szükség rezsicsökkentésre sem.

Befejezésül egy derék, támogatott magyar hozzászólása a FIDESZ facebook oldaláról a jelen témát illetően:

A kleptomániás liberális ellenzék azért akar hatalomba kerülni, hogy lophasson, ellophassa a most a FIDESZ által a lakosságnak adott pénzt. Erre a liberális szándékra nem szabad szavazni.

Ehhez már csak gratulálni tudok. Rogán Antal úrnak természetesen.

Megvonhatják az uniós agrártámogatást is Magyarországtól

Azt javasolja közösen Finnország és Svédország kormánya arra hivatkozva, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem tartja be a jogállami normákat Magyarországon ezért vonják meg az országtól az uniós agrártámogatásokat is.

Jelenleg a helyreállítási alap eurómilliárdjai be vannak fagyasztva Brüsszelben, de miután a magyar kormány nem tesz eleget az Európai Bíróság ítéletének, ezért újabb elvonások várhatóak ezúttal már a kohéziós vagy az agrár alapból. Ez utóbbi különösen kínosan érintené a Fidesz vidéki szavazó táborát hiszen a földalapú támogatás nagyon sok földtulajdonos gazda számára megélhetési forrás.

A NATO miatt dühösek a finnek és a svédek

A magyar diplomácia – minden bizonnyal Putyin biztatására – hónapokig késleltette Finnország és Svédország NATO tagságát. A mindaddig semleges skandináv államok azért akartak belépni az észak-atlanti egyezménybe, mert abban az USA is tag, és ez elrettentő hatást gyakorol Oroszországra. Sem Sztálin sem Brezsnyev nem támadta meg a NATO-t, és ettől minden bizonnyal Putyin is óvakodna hiszen az amerikai haderő jóval felülmúlja az oroszt. Sem Helsinkiben sem pedig Stockholmban nem feledkeztek meg a magyar diplomácia szánalmas akciójáról, amely végülis azért zárult le, mert Washingtonból Orbán Viktort figyelmeztették: eddig és ne tovább!

Zsákutcában a magyar diplomácia

Szijjártó Péter, aki a legrégebben áll a külügyi tárca élén az Európai Unióban Orbán Viktor elképzeléseit valósítja meg, melyek zsákutcába manőverezték a magyar diplomáciát. Magára maradt Magyarország az Európai Unióban és általában a nyugati világban anélkül, hogy ebből bármennyire is profitált volna másutt. Putyin nem adja olcsóbban a földgázt Magyarországnak: szakértői vélemények szerint a holland gáztőzsdén kialakult árat fizetjük mi is éppúgy mint mások. Kína kormányokat nem támogat, csakis üzleti alapon tárgyal vagyis elvárja Orbán Viktortól a kínai beruházások támogatását, de cserében nem ad semmit sem.

Piaci kamattal kapott egymilliárd eurós hitelt Magyarország ráadásul rövid távra, mindössze három évre.

Pekingben józanul felmérték: Orbánt az USA előbb vagy utóbb leveheti a sakktábláról. David Pressman nagykövet ezt majdnem nyíltan meg is üzente a magyar miniszterelnöknek: ha marad a demokrata adminisztráció Washingtonban, akkor megpróbálják

“helyreállítani a demokráciát” Magyarországon.

Ezért imádkozik Donald Trump győzelméért Orbán Viktor. Csakhogy mit üzent az ex elnök a magyar miniszterelnöknek, akit az amerikai választási kampány során többször is megdicsért? A belpolitikájával egyetért, a keleti nyitással viszont nem. Trump is elvárja az orosz és a kínai kapcsolatok lazítását miközben a maga részéről egy centtel sem hajlandó hozzájárulni Orbán Viktor problémáinak megoldásához.

Fejjel megy a falnak a magyar miniszterelnök vagy…? Figyelemreméltó, hogy Orbán szövetségese Vidics szerb elnök vígan lepaktált Brüsszellel miközben továbbra is jó kapcsolatot ápol Moszkvával és Pekinggel. Csakhogy az Európai Uniónak szüksége van lítiumra az akkumulátorokhoz. Svédországban van a legnagyobb készlet Európában, de ott környezetvédelmi okból nem kezdődött meg a bányászat. A szerb elnök viszont bevállalta ezt, és cserébe Brüsszel felhagyott az ellenzék nyílt támogatásával.

Orbán viszont tovább kellemetlenkedik, játssza a trójai faló szerepet. Talán abban reménykedik, hogy Putyin és Hszi Csin-ping után Donald Trump trójai falova is lehet Brüsszelben.

Szánalmas szerep, de Orbán túléléséhez egy ideig elég lehet.

Ha viszont az Európai Unió elkezdi megvonni az agrár pénzeket is, akkor összedőlhet a nemzeti együttműködés rendszere hiszen vidéken is feltehetik a kérdést: megér nekünk Orbán ennyit?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK