Blogles

Lehetetlen lenne véglegesen és kimerítően meghatározni, mitől erkölcsös és mitől erkölcstelen egy cselekvés, de vannak olyan jól felismerhető jegyei, amelyek a legtöbb erkölcsi rendszerben kelettől nyugatig érvényesek.

Ezek:

Ne akarj valamit másnak, amit magadnak nem kívánnál vagy ami a másik kárára van, de nem akként, hogy közben igazságos lenne! Ne hazudj (hacsak nem kerülsz el ezzel valami súlyos igazságtalanságot), ne lopj, ne bánts senkit oktalanul, ne nézd el vagy támogasd mindezeket (hacsak egy igazolhatóan nagyobb kárt nem hárítasz el ezzel), védd meg magadat, a gyengébbet és azokat, akiket rád bízott a sors, állj ki az igazadért, légy igazságos, gyarapítsd a tudásod, hogy igazságos tudj lenni.

Az erkölcsös cselekvés kulcsa tehát egyfelől a valamitől való tartózkodás, másfelől – ami nehezebb – a valamiért való cselekvés, erkölcsös pedig az az ember, aki ezeket konzisztensen gyakorolja.

Nem akarom túlbonyolítani a helyzetet, ez olyan legnagyobb osztó (erkölcsi minimum), amit mindenki elfogadhat.

Ehhez képest mit tesz ma az egyszeri fideszes szavazó?

Olyan emberek csoportját támogatja, amely ezerszer bizonyítottan lop, csal, hazudik, oktalanul bántja a rábízottakat, manipulálja a gyengéket és tovább gyengíti őket; azaz habár az egyszeri fideszes szavazó nem okvetlenül erkölcstelen abban az értelemben, hogy maga is így tesz, mégis felhatalmazást nyújt azoknak (nem vonja meg a felhatalmazást azoktól), akik ezt konzisztensen teszik. Eközben nem áll ki az erkölcsi igazságért, nem szerez elég megbízható tudást ahhoz, hogy kiegyensúlyozott véleményt tudjon alkotni, ezért nem is tud igazságos lenni az ítéletében.

A fideszes szavazó gyakran gondolja azt, hogy az az ideológia, amelynek a nevében közvetett módon – egyúttal számára ismeretlen emberek millióinak sorsát befolyásolóan – cselekszik azzal, hogy politikai döntést hoz és naponta politikai ítéletet alkot, igazolhatja az erkölcstelenségét. Magyarul az erkölcsi álláspontját beáldozza egy politikai álláspontért, függővé teszi az erkölcsét és emberségét egy politikai ideológia igazolási erejétől. Ez a politika ideológia – nevezzük ezt nemzeti érzelemnek, antikommunizmusnak, kereszténydemokráciának, orbánizmusnak – válik „erkölcsi” iránytűvé számára az egyébként erkölcsileg egyenlő embertársaival szemben, amivel nem kevesebbet tesz, mint megsemmisíti a fentebb vázolt erkölcsi legnagyobb közös osztót, azaz jelentős értelemben felszámolja a humánumot, aminél nincs súlyosabb erkölcsellenes döntés (az élet megsemmisítésén innen). A fideszes magát az erkölcs lehetőségét és a humánumot relativizálja, azaz a meghatározás szerint tagadja.

Igazolhatja-e bármi a fideszes szavazó vállalt erkölcstelenségét?

A kérdés már csak az, igazolhatja-e bármi – jelesül egy nagyobb kár elhárítása – a fideszes szavazó vállalt erkölcstelenségét. Ilyen nagyobb kárról nem tudunk. Erkölcsről erkölcsösen dönteni az erkölcs ellenében csak nagyon megalapozottan lehet. Nem állítom, hogy nem vonhatók vissza bizonyos szélsőséges körülmények között az erkölcs fent vázolt parancsai (bár magam nem tudnék ilyen körülményeket könnyen elképzelni), de azt igen, hogy ezt nem lehet fikcióra, magára az erkölcs helyére importált ideológiára, vagy akár félelemre alapozni. Miközben ez utóbbi lehet az az erkölcsi adu („védd meg magad és a rád bízottakat”) vagy akár az erkölcsi kivételes állapot legerősebb és legsikeresebb igazolása, ma messze nem mutatható fel még közelítően erős fenyegetés sem, ami az erkölcsös önvédelem minden mást megsemmisítő parancsát vagy az erkölcs felfüggesztését igazolhatná.

Röviden, az erkölcseink érvényben vannak. Nincs erkölcsi kivételes állapot. A fideszes szavazó, amely egy erre apelláló politikai csoportot és ideológiát támogat, az erkölcstelenül cselekszik, tehát – ha konzisztensen teszi ezt és a túlnyomó része így tesz – maga is erkölcstelenné válik.

Erkölcstelenül viselkedik akkor is, amikor félrenéz

(PS1: Az olvasót nyugtalaníthatja ez az erős konklúzió, de nincs oka nyugtalanságra. Ahol deklaráltan az illiberalizmus uralkodik és egy politikai csoport képviselte többség a fentiek értelmében helyesli, hogy a kisebbséget elnyomják – parlamenti képviselőit a parlamenti többség egzisztenciálisan fenyegesse, ma még csak fizetéselvonással, ne kapjon hangot az állami médiában, a nemzet ellenségének állítsák be, az ország erőforrásait politikai alapon kezeljék és irányítsák át az állampárthoz lojális személyekhez stb. – ott a többségi választó erkölcstelenül vagy erkölcsellenesen viselkedik.

Erkölcstelenül vagy erkölcsellenesen viselkedik akkor is, amikor félrenéz, vagy érdektelenséget mutat vagy megmagyarázza magának azt, ami megmagyarázhatatlan – a fenti legnagyobb közös osztó ignorálását és rombolását. És különösen megbocsáthatatlan az erkölcstelensége, amikor kockázatmentesen tudná megmutatni az ellenkezőjét: egyszerűen a támogatás megvonásával – amihez még csak a „baloldalra” sem kell szavazni.

PS2: Az olvasó esetleg azt gondolhatja, hogy az erkölcs nem olyan szigorú mérce, ha tőlünk távoli, ismeretlen emberekkel – pláne más kultúrák szülötteivel – szemben nem érvényesül. Az olvasónak nincs igaza. Az erkölcsi minimum – ahogy fent vázoltuk – egyrészt univerzális (cross-cultural, rather) hatályú, de ennél is fontosabb, hogy a cselekvőt minősíti, nem a címzettjét. Tehát az elképzelhető, hogy a gyerekeim védelme, sőt akár színvonalas felnevelése is előbbre való erkölcsileg egy ismeretlen családnak az én kipufogóház-termelésemtől való megvédésénél, de ez egy diszkont feladvány: nem semmisíti meg az utóbbi felelősségemet, csak a szűkösség körülményei között operacionalizálhatatlanná teszi, nem tudok neki érvényt szerezni. Aki azonban odáig is eljut, hogy ne csak ez utóbbit ismerje el, de ennek az erkölcsi relevanciáját is tagadja, az erkölcstelenül gondolkodik és tesz.

PS3: Az őszinte, értő fideszes azt mondja erre: és akkor mi van? És ez egy őszinte, értő fideszes. Gondolom, az ilyenek vannak többségben Orbán környezetében.)