A népszavazás szinte bizonyosan nem hoz eredményt: ha megtartják és kikiáltják is az önállóságot, az alkotmánybíróság nem fogja jóváhagyni, és nem látszik a nemzetközi elismerés esélye sem. Ami megbecsülhető: kihullás az EU-ból, az euró elvesztése, a vámok visszaállítása, a vállalatok menekülése, finanszírozhatatlan katalán államadósság, a végén gazdasági csőd. És ami sokaknak a legfontosabb arrafelé: mi lesz a Barcával?
A függetlenségpárti katalánokon kívül kevesen hiszik, hogy az autonóm tartomány jól kijöhet ebből a referendumból. Sem spanyolföldön, sem a határokon túl alig akad szavasúlyú politikus, alkotmányjogász, aki szerint ne ütközne a spanyol és a nemzetközi jogba a függetlenségi népszavazás kierőszakolása és az egyoldalú kiszakadás Spanyolországból.
A vita két tételmondata:
a katalánok önálló népnek tartják magukat,
ezért küzdenek több, mint tíz éve, a spanyol kormány viszont csak a nemzetiségi státuszt ismeri el. Az elszakadást zászlajukra tűző politikai erők – bár a bruttó hazai termék (GDP) legnagyobb szeletét állítják elő – a továbbiakban
nem akarnak részt venni a belső szolidaritásban,
a szegény tartományok javára többet befizetni a közös kasszába, mint amennyit visszakapnak abból.
Az út idáig
Tizenkét éves folyamat torkollhat a vasárnapi népszavazásba.
2005: a katalán parlament kimondja a katalán nemzet létét.
2010: a spanyol alkotmánybíróság (AB) elkaszálja az önálló nemzet meghatározását.
2012: megalakul az elszakadáspárti-többségű katalán parlament és népszavazást ír ki.
2014: népszavazás, amolyan „nemzeti konzultációként”, mert az AB eltörli a népszavazást. Az AB ezt is felfüggeszti, de ennek ellenére megtartják alig 35 százalékos részvétellel, 80 százalékos támogatási aránnyal.
2015: ismét függetlenségpárti többségű parlament alakul, innen egyenes út vezet a mába.
2017. szeptember 6.: a katalán parlament megszavazza a népszavazást és az elszakadás szabályait rögzítő törvényt, kihirdetik az október 1-jei dátumot. Az AB a spanyol kormány beavatkozása nyomán azonnal felfüggeszti, majd megsemmisíti a törvényt.
A jogi helyzet
A spanyol alkotmány alapján
a központi kormány kizárólagos joga népszavazást kiírni.
Az alkotmánybíróság erre alapozva akadályozta meg az eddigi referendumot. Madrid felajánlotta a szabályos lehetőséget, de – mert az egész országra kiterjedő népszavazás eredménye borítékolható – az elszakadáspárti katalán törvényhozási-kormányzati többség elutasította ezt.
A nemzetközi jog nem támogatja az efféle kiválásokat. Az ex-gyarmati országok önállóvá válásának lezárulásával csak akkor ismernek el új államot (területet) függetlenként, ha annak lakóit
nemzetiségi, vallási, nyelvi megkülönböztetés ér, folyamatos üldözésnek vannak kitéve.
Ezen az alapon válhatott függetlenné Koszovó és Dél-Szudán a közelmúltban. Katalóniának erre esélye sincs – erre hívta fel a figyelmet négyszáz (!) spanyol, közte sok katalán jogtudós is.
A legutóbbi napok külföldi megnyilatkozásaiból arra lehet következtetni, hogy nem várható külső támogatás a katalán függetlenséghez. Például Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke és Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke is arról beszélt, hogy az alkotmányt mindenkinek be kell tartania, és az EU a spanyol kormányt támogatja a kötélhúzásban.
Ketten szemben a pallón: a chicken game
Miután egyértelművé vált, hogy szinte semmi esély a katalán elszakadás jogszerű megvívására, a kérdés az volt, lesz-e belátás a felek közt a normalitás medrében tartani a vitát. A jelek szerint nem. Milliók az utcákon, büntetőeljárások több száz katalán tisztségviselő ellen, lefoglalt-bezúzott szavazólapok milliói, más spanyol területekről átvezényelt rendőri és csendőrségi alakulatok, a katalán rendvédelmi szervezetek önállóságának felfüggesztése, a szavazó-helyiségek elfoglalása katalán részről és hatósági oldalról egyaránt, egyetemisták sztrájkja, a szavazatszámláló-rendszer és egyes telekommunikációs megoldások lezárása-kiiktatása a központi kormány alapján.
Órákkal a referendum előtt a feszültség egyre nőtt.
A helyzet tarthatatlan, mert a spanyol hatóságok nem engedték kiadni a hivatalos névjegyzék alapján a szavazói értesítéseket, emiatt azok postázása se történt meg szabályosan. Ezzel aztán semmi garancia sincs arra, hogy kizárható volna a többszörös szavazás. S egyáltalán:
mindkét oldal olyan messzire ment el, hogy ebből már aligha lehet megnyugvással kikerülni.
Hivatalos felmérésben utoljára júliusban kérdezték meg a katalán közvéleményt az elszakadásról: 41 százalék volt mellette, 49 ellene, leszámítva a bizonytalanokat és nem válaszolókat. A felmérés nemcsak a maradni vágyók többségét mutatta, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy jelentős méretű a tábor, amely függetlenné válna. A most utcára vonulók között számosan vannak azok, akik a szavazás jogát követelik maguknak, de nem feltétlenül pártolják az elszakadást.
Identitások csapnak össze
Különös fénytörésbe helyezi a felek közti szembenállást néhány szembeszökő szocio-statisztikai adat. Az első ábra azt mutatja, hogy a katalán parlamentben az elszakadást megszavazó Junts pel Sí (Együtt az Igenért) és CUP (Népi Egység) hívei vallják magukat legnagyobb arányban katalánnak, a bennmaradás hívei még az „inkább katalán” választásával is elsöprő többségben a spanyol közösség részének tartják magukat.
Ha azt vizsgáljuk meg, mely nyelvet használják (beszélik) elsősorban, még inkább elmélyül Katalónia népének önazonosságbeli kétarcúsága.
Aminek magyarázatát a saját és a szülők születési helye meg is adja: a spanyol egység híveinek relatív, illetve abszolút többsége (a pártokban) más tartományban született, s mindkét szülője Katalónián kívülről származik.
Gazdag tartomány, de az önállóság realitása kétséges
Katalónia Spanyolország területének 6,3 százalékát alkotja (egyharmad-magyarországnyit), népessége 16 százalék. A spanyol GDP ötödét Katalónia termeli meg (a legnagyobb rész az országon belül), 25 százalékkal a legjelentősebb exportőr, a munkanélküliség az országos átlagnál lényegesen kisebb, 13 százalék – derül ki felmérési adatokból.
Vezető nagyvállalatok központja Barcelona, a tartományban van gyára a Volswagennek és a Nissannak is. A Spanyolországba látogató turisták egynegyede, évi 18 millió Katalóniát választja úticélul. Ezek elköltözése, illetve elbizonytalanodása óriási csapást mérne a tartomány gazdaságára.
A gazdagsági sikerek árnyoldala a relatíve magas eladósodottság. A 75 milliárd euróra rúgó tartozás a bruttó hazai termék több, mint 35 százaléka, a legnagyobb teher az összes tartomány között. A nemzetközi hitelminősítők spekulatív befektetésnek sorolják a katalán adósságot, ami azt jelenti, hogy Barcelona nem tud közvetlen hitelt felvenni a pénzpiacon, hanem a spanyol államtól függ.
Kereskedelmének háromnegyedét Spanyolországgal bonyolítja a tartomány, ezért sokak szemében eleve kétséges, mire menne az önálló új állam, ha egyik napról a másikra vámok terhelnék a kétirányú forgalmat, ráadásul saját valutát kellene bevezetni, aminek azonnali értékvesztését tetemes mértékűnek becsülik.
Merthogy az elszakadást ellenzők legfőbb érve az, hogy a függetlenedőket
átverik, amikor azt ígérik, hogy az önálló Katalónia automatikusan tagja lesz (marad) az uniónak, és megtarthatja az eurót.
Mérvadó uniós tisztségviselők szerint jogsértő önállósággal eleve nem lehet taggá válni, de az autonóm államnak az EU-csatlakozást egyébként is elölről kellene kezdenie, amit minden tagnak, így Spanyolországnak is meg kellene szavaznia.
A kilépés egyedüli nyereségének ígérkezik az, hogy megszűnne a jelenlegi állapot, amelyben Katalónia évente 15 milliárd euró körüli összeggel többet fizet be a közös kasszába – a szegény tartományok felzárkóztatása érdekében -, mint amennyit onnan kap. Ez a szűkkeblűség a függetlenség egyik indoka a saját nemzetté válás mellett.
Kérdés, hogy megéri-e a próba: egyes vélemények szerint nem. Josep Bou, a Katalán Vállalkozók Szövetségének elnöke arra figyelmeztet:
a katalán gazdaság összeomlana,
ha a tartományi kormány egyoldalúan kikiáltaná a függetlenséget.
És ahogyan azt várni lehetett, a katalánok „mozgolódását” látva máris bejelentkeztek a nemrégi időig több évtizedes véres belháborúban elmerült Baszkok. A korábban sikertelenül önállóvá válni akaró tartomány elnöke a minap azt mondta, hogy Spanyolországnak el kellene ismernie a katalán és a baszk nemzet létezését és hogy dönteni akarnak jövőjükről.
A végére hagyjuk a látszólag sport- és szórakoztatóipari problémát. Ha önálló lesz Katalónia,
mi történik a Barcelonával?
Az egymagában eurómilliárdos vállalkozás, a bordó-kék mezt viselő, milliomos játékosok csapata szinte bizonyosan kiesik a spanyol bajnokságból, és – nemzetközileg elismert önállóság híján – értelemszerűen az UEFA-ból is.
