Ismét elhangzott: Budapest bocsánatkérésre vár

0
538

Nem elég az, hogy a holland külügyminiszter elhatárolódott a nagykövetétől, Hollandiának bocsánatot kellene kérnie – a Fidesz nem engedte el a hétvégén sem a „kérdést”, ezúttal országgyűlési képviselőjével, Budai Gyulával folytatta a kommunikációs háborút.

Budai Gyula budapesti sajtótájékoztatóján – az MTI jelentése szerint – beszélt a magyar-holland diplomáciai konfliktusról is. Egy kérdésre válaszolva  elfogadhatatlannak mondta  a holland nagykövet Magyarországgal kapcsolatban tett kijelentését és leszögezte, a holland külügyminiszter elhatárolódása

„csak egy válasz, de nem kielégítő válasz, a magyar kormány a bocsánatkérést várja ebben az ügyben.”

Budai Gyula ugyanakkor kitért arra is, hogy a magyar-holland gazdasági kapcsolatok a legmagasabb szinten vannak és ez elmondható a külügyminiszteri kapcsolatokról is. Ugyan vannak nézetkülönbségek a két ország között, de alapvető kérdésekben egyetért a két külügyi vezető, és a mostani „incidens” nem lesz kihatással a két ország gazdasági kapcsolataira – vélte. Szerinte ez egy diplomáciai ügy, ezt a holland kormánynak kell megoldania, most az „ő térfelükön pattog a labda” – jegyezte meg.

Nem új a magyar “kérés”

A holland külügyminiszter egyébként pénteken felhívta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert. Mint a FüHü is beszámolt róla, Szijjártó az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta azt is, hogy  Bert Koenders közölte vele: nyilvánvaló, hogy az a mondat, amely egyenlőségjegyet tesz a terrorszervezetek és Magyarország gondolkodása és motivációja között nem tükrözi a holland kormány álláspontját. Szijjártó erre úgy reagált: értékeli, hogy felhívta, de mivel a holland nagykövet nem telefonon, nem zártkörű beszélgetésen tette ezeket a megállapításokat, hanem nyilvánosan egy interjúban, ezért kéri, hogy a holland külügy is nyilvános nyilatkozatot tegyen minderről. A holland külügyminiszter, Szijjártó szerint, megígérte, hogy egy közleményt fognak kiadni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .