Harmadszor pert is veszíthet a Fidesz

0
767

Bírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság a Fidesszel és frakciószóvivőjével, Halász Jánossal szemben. A civil szervezet szerint a Fidesz valótlanul híresztelte, hogy a Helsinki Bizottság titkolózik a vagyonáról és forrásairól, valamint megtagadott egy közérdekű adatigénylést.

A Fidesz már kétszer pert veszített ilyesfajta ügyekben a Helsinki Bizottsággal szemben, és a bíróság eltiltotta a hasonló jogsértésektől. Az egyesület 1,5 millió Ft-os sérelemdíj megállapítását is kéri.

Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője és frakciószóvivője idén április 23-án sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, hogy más civil szervezetek és „a Magyar Helsinki Bizottság összehangoltan megtagadta a Magyar Hírlap közérdekű adatigénylését”. Valamint „e Soros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről, ügynökökről”. Illetve „miközben másoktól átláthatóságot követelnek, saját működésüket egyáltalán nem akarják átláthatóvá tenni”; továbbá „a Soros-szervezetek magukat egyáltalán nem szeretnék átláthatóvá tenni”.

Tette mindezt Halász úgy, hogy a Magyar Hírlap napilap 12 nappal korábban valóban közadat-igényléssel fordul a Helsinki Bizottsághoz, de a válaszadás törvényes határideje még nem járt le. A jogvédő egyesület időben és teljes körűen válaszolt az adatigénylésre (felelete megtalálható a honlapján). A Helsinki Bizottság a fideszes sajtótájékoztató napjáig semmiféle nyilatkozatot nem tett az adatigénylésről, így nyilvánvalóan azt sem, hogy megtagadta volna. Halász állításának tehát nem volt ténybeli alapja. Ez ügyben civil szervezet már első fokon

sajtó-helyreigazítási pert is nyert Halász állításait közlő és korrigálásukat megtagadó Origó és 888 hírportálokkal szemben.

A Helsinki Bizottságnak, mint jogvédő szervezetnek különösen fontos a hitelesség, amelynek az átláthatóság és az általános törvénytisztelet elengedhetetlen feltétele. Közhatalmi jogosítványok híján az egyesület csak megszerzett hitelessége révén képes a társadalmi nyilvánosságban hatékonyan megjelenni, a jogtudatot formálni, és ezáltal teljesíteni feladatát, azaz csökkenteni az egyén kiszolgáltatottságát a mindenkori hatalommal szemben, és előmozdítani a közhatalmi szervek jogállami működését. Egy jogvédő szervezet társadalmi megítélése szempontjából éppen ezért semmi nem lehet károsabb, mint hitelességének, őszinteségének kikezdése, elfogulatlanságának, törvénytiszteletének megkérdőjelezése.

A Fidesz már két alkalommal veszített jogerősen személyiségi pert a Helsinki Bizottsággal szemben. 2013-ban Hoppál Mihály pártszóvivő állított valótlanságokat és sértette meg jó hírnevét a tekintélyes jogvédő szervezetnek. És bár ezek után a bíróság eltiltotta a pártot hasonló jogsértésektől, 2015-ben egyik sajtóközleménye révén mégis újra elkövette azt. A jogerős és utóbb felülvizsgálati eljárásban is jóváhagyott második ítélet akkor egymilliós sérelmi díjat állapított meg az egyesületnek.

A jogvédők most másfélmilliós sérelmi díjat kérnek a Fidesztől, valamint azt, hogy a párt és frakciószóvivője a fidesz-hu-n és az MTI útján kérjen bocsánatot a Helsinki Bizottságtól.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .