Ingyen bérlet álláskeresőknek

0
1574
Leállhat. Forrás: Wikipedia

Ingyen utazhatnak a budapesti álláskeresők a fővárosi közösségi közlekedés járatain – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Fidesz is támogatta Karácsony előterjesztését, amely félmilliárdba kerül a BKV-nak.

A képviselők egyhangúlag támogatták Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztését a Fővárosi Közgyűlésben, amelynek értelmében januártól „a budapesti helyi menetrend szerinti közösségi közlekedési személyszállítást a fővárosi lakcímmel rendelkező regisztrált álláskeresők díjmentesen vehetik igénybe”. Az álláskeresőknek szóló havi bérletre való jogosultság megállapítására – a főváros kormányhivatalával együttműködésben –

új igazolást vezetnek be.

A bérletet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kijelölt értékesítési helyein lehet kiváltani.

Az előzetes hatásvizsgálat szerint a díjmentesség mintegy bruttó másfél milliárd forint értéket képvisel a nyilvántartott budapesti álláskeresők számára, azonban az intézkedés tényleges becsült BKK-bevételi hatása mintegy bruttó félmilliárd forint elmaradó bevétel. Az intézkedéssel segíteni kívánt álláskeresők száma több, mint 14 ezer volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 decemberében. (A legutóbbi KSH-adat idén szeptemberi, eszerint mérsékelt csökkenéssel 13 793 volt Budapesten.)

A bérletet havonta kell megújítaniuk az azt igénybe vevő álláskeresőknek.
Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) azt tudakolta, hogy Karácsony Gergely kampányában szerepelt a 14 éven aluliak számára is az ingyenes tömegközlekedés, ám az erről szóló javaslatot még nem találta a közgyűlés jövő évi munkatervében. Karácsony Gergely közölte: a 14 éven aluliakat érintő díjmentesség bevezetéséhez jogszabálymódosításra van szükség, azt már kezdeményezték a kormánynál.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .