Igazságszolgáltatás

0
418
hagyodosszie.blog.hu

Emlékezzünk régiekre. Ott van például Hagyó Miklós, aki nagyon szerette a párizsit (emiatt gúny tárgya lett, így emlegették röhögve sokan). A nokiás doboz legendája ugyan 2015-ben véget ért, mert Balogh Zsolt visszavonta vallomását, amit azért tett, illetve azért hazudott Hagyóról, hogy ne tartóztassák le (ő maga vallotta be, majd bocsánatot kért a főpolgármester helyettestől), Hagyót mégis jogerősen másfél éves (igaz, felfüggesztett) börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés indokkal. Mint mesélik, úgy élt vissza, úgy bujtott fel, és úgy kezelt hűtlenül, hogy telefonon sürgette egy vállalkozó kifizetését, ami felveti ám a gyanút! Hajjaj, de még mennyire!

Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben teszi tönkre egy ember életét ez a sok éven át tartó, az újságokban kiteregetett nyomozási és bírósági hercehurca, arra egy szó a válasz: totálisan, és hogy még ma is ezzel riogatják, plusz verik át vele a népet, azt a Hír TV és stábja mutatja be a budapesti közgyűlésről való tudósításában: „A Gyurcsány-korszakot hozná vissza a közgyűlésbe a baloldal listája. Például feltűnik a Hagyó Miklós-féle nokiás dobozok emléke.” A nagy mesemondó Balogh által kitalált legendát a pofátlan Hír tévések nem hagyják véget érni. Úgy tesznek, mintha tényleg megtörtént volna. Hogy ez aljas dolog? Ja. És?

Ott van aztán Molnár Gyula, aki ellen Schneller Domonkos XI. kerületi fideszes képviselő 2007 őszén büntető feljelentést tett a Lágymányosi-öböl privatizációja és a Hadik kávéház ügyében. Az ügyészség három évvel később, közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt nagy TV-nyilvánosságot kiprovokálva gyanúsítja meg Molnár Gyulát, aki a választást annak rendje és módja szerint szépen el is vesztette. Később aztán mind az öböl-ügyben, mind a Hadik-ügyben lezárták a nyomozást, a telekeladás ügyében indított perben pedig első fokon, 2012 szeptemberében felmentő ítélet született. Ezt megváltoztatva 2013 októberében 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, viszont 2014 májusában a jogerős másodfokú ítéletet a Kúria hatályon kívül helyezte, és végleg felmentette Molnár Gyulát… na de hol volt még akkor Dr. Varga Zsolt (András)…

Tátrai és Császy. Itt már akad vád bőven. Elsőnek mindjárt ott van a moszkvai követségi épület, amelyet Székely Árpád volt moszkvai nagykövet eladott 2008-ban, és Tátraiék a vád szerint bűnpártolták az eladást. 2013-ban bíróság elé is kerültek, de 2017-ben véglegesen fölmentették őket. Bűntény hiányában, Székellyel együtt.

- Hirdetés -

A következő a sukorói kaszinó ügye. Schiffer András 2009 októberében tett feljelentést Gyurcsány Ferenc ellen. Az ügyben vizsgálódó ügyészség 2010 októberében előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot. Mint az ismert, Tátraiék értékbecslői úgy állapították meg a telkek értékeit, hogy szerintük a velencei tavi susnyás négyzetméter ára ötszöröse a pest megyei almás négyzetméter árainak, míg ugyanakkor az ügyészség által hozott újabb értékbecslő szerint az arány nem ötszörös, hanem huszonötszörös. A bíróság természetesen az utóbbit vette figyelembe. 2013-ban elsőfokon börtönbüntetés mindkettőnek, 2016-ban másodfokon fölmentés mindkettőnek, végül a Kúria 2017. június 8-án hűtlen kezelés kísérlete miatt jogerősen bűnösnek mondta ki az MNV Zrt. mindkét korábbi vezetőjét. Tátrai 3 év, Császy 2 év hat hónap letöltendő. Érdekesség, hogy a bíróság egyik értékbecslőt sem tiltotta el végleg a szakmájától (pedig, ahogy a számokat nézem, valamelyiket bizony kellett volna), és, mint Tátrai mondta, egyéni haszonszerzéssel meg sem vádolták, azaz az ügyészség szerinti 1,3 milliárdos veszteséget minden anyagi előny nélkül, pusztán Magyarország iránti rosszindulatból okozta (illetve csak akarta, mert az üzlet nem jött létre – ma is susnyás van a tónál kaszinó helyett). Afelől, hogy ha valamelyikük Gyurcsányra vall, azt az ügyészség azonnal törli a vádlottak listájáról, semmi kétségem nincs.

Czeglédy Csaba, ügyvéd. 9 rendbeli, különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt egyszer már sikerült határozottan és jogerősen elítélni (Borkai Zsoltról és társairól készült, szexuális tartalmú felvételek nyilvánosságra hozásának segítése). 600.000 forint pénzbüntetést kapott. A 6,5 milliárdos ÁFA csalás ügy (iskolaszövetkezetek) viszont 8 éve folyik, és Czeglédy szerint még 6 évig el is fog tartani. Azért ha valakinek 14 évig függ a Damoklész kard a feje fölött, azt nem tudom irigyelni, pláne, hogy a hosszú elhúzódó időből láthatóan igencsak gyönge lábakon álló bizonyítás miatt az ítéletnél 95 %-ban a bírói szubjektivitás fogja játszani a főszerepet. De még van hat éve az életéből, az is valami.

2021 június: „Kaszás Zoltán a T-Systems Magyarország vezérigazgatója legalább 100 százalékban túlárazott és lezsírozott, valódi verseny nélküli szerződéseket kötött cégekkel, amiket egy bűnszervezet hozott létre. A túlárazásból származó extraprofit jelentős részét Kaszás zsebre tette. Bűntársa, a bűnszervezet irányítója az ügyészség szerint Fuzik Zsolt volt. A T-Systems és Kaszás ügye az utóbbi évek egyik legnagyobb számlagyár-botrányával függ össze (19 milliárd forintnyi ÁFA eltüntetése).”

Kaszást és Fuzikot tehát hatalmas büntetés fenyegeti a számlagyár miatt, de az utóbbi esetében történik valami. Fuzik több MSZP-s politikust is feldob. Azt vallja, hogy bizonyos üzletek elnyerése és megtartása érdekében Molnár Zsoltot, Horváth Csabát, Tóth Csabát és Baja Ferencet fizette le. Ezt úgy hívják, hogy vádalku, a politikusok feldobásáért cserébe büntetésleszállítás. 20 évről 4 évre. Hoppá! Az már valami!

Fuzik szerint Horváth és Tóth a parkolási üzlet elnyerésért kapott tőle összesen 250 milliót, Baja meg 30 + 7 milliót azért, hogy a Fuzikék által még Tarlós alatt elnyert BKV informatikai rendszer szerződését nem támadja meg. Molnár 40 milliót kapott ugyanezért. Megjegyzendő, hogy ha tudtam volna, én is jelentkezem – simán tudom vállalni, hogy pár milliócskáért nem támadom meg a szerződést. Nemhogy azt, amelyiket kérik, hanem semelyiket se.

Fuziknál már nem nokiás doboz van, hanem Hugo Boss táska (minél több a részlet, annál hihetőbb a vallomás), meg Olimpia parki pad, de hangfelvétel az nincs, ami pedig egy minden hájjal megkent bűnöző esetében kötelező. Vagy volt az is, de Molnár nem vett át semmiféle pénzt, ezért a hangfelvétel megvádolásra használhatatlan?

A feljelentett politikusok egyébként azt feszegetik, hogy ha Fuzik hazudott is arról, hogy nekik adta át a pénzt, attól még ő elkérhette a bűntársaktól, mondván, hogy vesztegetésre kell, de helyette zsebre rakta. Biztos kellett neki az a párszáz milliócska. Nem várok sok jót az ítélkezéstől.

Az óbudai polgármester korrupciós ügye. Kiss László korábbi munkatársának bűnügyileg beszorult a lába, ezért 2024-ben vádalkut kötött az ügyészséggel. Az enyhébb büntetésért cserébe terhelő vallomást tett a kerületvezetőre (ki hitte volna?). Az alku sikeres volt, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés helyett a derék és immár sokkal becsületesebb munkatársnak csak 14 hónapot kell majd fogházban töltenie. Az ügy 2019-ben indul, a munkatárs 5 évig tűrte a polgármester sötét üzelmeit, de aztán nem bírta tovább. Nyilván erkölcsi felháborodás okán (jó-jó, volt egy kis ügyészi noszogatás is) tett Kiss Lászlóra terhelő vallomást. Kiss 2024 augusztusa óta, azaz 10 hónapja előzetesben van, mert az ügyészség álláspontja szerint „fennáll a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének, illetve a bűnismétlésnek a veszélye”. Főleg a bűnismétlés mulatságos, habár egy elvetemült, óellenzéki polgármestertől minden kitelik. A tét 18 millió, ami még egy közepes jacht szálcsiszolt nemesfa kormányára sem elegendő, bár ha idevesszük Zuschlag 70 (lopott) – 50 (visszatérítés) = 20 millióját is, akkor talán.

Simont meg Zuschlagot már nem ragoznám. Zuschlagot azért, mert 100 %-ban bizonyítva lett a bűncselekmény, amiért 6 évet kapott, ugyanis senki nem védte meg, Simont meg azért, mert messziről üvölt, hogy semmi köze az egészhez. Se a nevére kiállított bissau-guineai útlevélhez, se a külföldi számlán tárolt 240 milliónyi euróhoz, amely nyilván más pénze (mondjuk Welsz Tamásé, aki Orbán rendőreinek kezei közt halt meg), és Simon csak egy szerencsétlen stróman, akin végül nagyon csattant az ügy. Az adóhátralékot még befizethette 2015-ben, de azóta semmi fejlemény. Az ügy immár 10 éve tart.

A fenti igazságszolgáltatási libikókák és hinta-palinták ismeretében Gyárfás ítéletén sem szabad csodálkozni, aki úgy bujt fel gyilkosságra, hogy egy jó kis hangfelvételen széttárja a kezét. Bizony! Pénzt nem ad, egyéb előnyt a másiknak nem nyújt, azaz nyilván Portik, a hétpróbás bűnöző könnyes érzelmeire próbált hatni ezzel a „kézszéttárásos” felbujtással… habár az a mozdulat egyesek szerint nem felbujtás, hanem a „Tőlem azt csináltok, amit akartok” tipikus esete. Megjegyzendő, hogy a felbujtás sikerrel járt. Így kell ezt elintézni, hogy ne kerüljön sok pénzbe! A kézszéttárás révén ingyen lövik le azt, akit csak akar az ember.

Azt Portik is tudta, hogy az a széttárás az ügyészeknek kevés, ezért azt mondta, hogy Gyárfás a kézszéttárás közben bólintott is (Gyárfás szerint nem). Bólintott. Aha. Szerintem csak a végzetesen ostobáknak nem egyértelmű, hogy a két mozdulat teljesen mást jelent, azaz hogy egyszerre nem végezhető. Ja, még annyit, hogy Portik egy igenért ment oda élesített hangfelvevővel, mégpedig többször is, de ezt hosszas provokálás után sem kapta meg Gyárfástól, ebből könnyen kitalálhatjuk, hogy ki hazudik a bólintásról.

De ez a bíróságot nem érdekelte. Miért is érdekelte volna? 76 év + 6 év = 82 év. Na és?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .