Hogyan mentsük meg Európát

0
961
Facebook

Nincs értelme többé figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az Európai Unió számos tagállama kifejezetten elutasította az EU „egyre szorosabb unió” célját.

A „többsebességes Európa” helyett, ahol minden tag még mindig ugyanazon úti cél felé tart, a cél egy „többvágányú Európa” legyen, amely szélesebb választási lehetőséget kínál a tagországoknak.

LONDON – Az Európai Unió egzisztenciális válságba süllyedt. Az elmúlt évtizedben minden elromlott, ami elromolhatott. Hogyan érkezett idáig az a politikai projekt, amely Európa háború utáni békéjét és jólétét támasztotta alá?

Fiatalkoromban egy kis látnokcsapat Jean Monnet vezetésével az Európai Szén- és Acélközösséget először az Európai Közös Piaccá, majd az EU-vá alakította. Az én generációmhoz tartozó emberek lelkes támogatói voltak a folyamatnak. Én személy szerint az EU-t a nyitott társadalom eszméjének megtestesítőjének tekintettem. Egyenrangú államok önkéntes társulása volt, amelyek összefogtak, és feláldozták szuverenitásuk egy részét a közjó érdekében.

Továbbra is inspirál az Európa mint nyitott társadalom gondolata.

A 2008-as pénzügyi válság óta azonban úgy tűnik, hogy az EU eltévedt. Elfogadta a költségvetési megszorítások programját, amely az euróválsághoz vezetett, és az euróövezetet hitelezők és adósok kapcsolatává változtatta. A hitelezők meghatározták azokat a feltételeket, amelyeket az adósoknak teljesíteniük kellett, de nem tudtak teljesíteni. Ez olyan kapcsolatot hozott létre, amely nem volt sem önkéntes, sem nem egyenlő – az EU alapját képező hitvallás éppen ellenkezője. Ennek eredményeként manapság sok fiatal ellenségnek tekinti az EU-t, amely megfosztotta őket a munkahelyektől és a biztos és ígéretes jövőtől.

- Hirdetés -

A populista politikusok kihasználták az ellenérzéseket, és Európa-ellenes pártokat és mozgalmakat hoztak létre.

Eleinte a legtöbben együtt éreztek a politikai elnyomás vagy a polgárháború elől menekülő menekültek sorsával, de nem akarták, hogy a szociális szolgáltatások meghibásodása megzavarja mindennapjaikat. És hamarosan kiábrándultak abból, hogy a hatóságok nem tudtak megbirkózni a válsággal. Amikor ez megtörtént Németországban, a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) gyorsan erősödött, és az ország legnagyobb ellenzéki pártjává vált. Olaszország a közelmúltban hasonló tapasztalatokat szenvedett el, a politikai következmények pedig még katasztrofálisabbak voltak: az Európa-ellenes Öt Csillag Mozgalom és a Liga pártok kis híján átvették a kormányt. A helyzet azóta is romlik.

Olaszország most választások előtt áll a politikai káosz közepette. Valójában egész Európát megzavarta a menekültválság. A gátlástalan vezetők még azokban az országokban is kihasználták, amelyek alig fogadtak be menekültet.

Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök arra alapozta újraválasztási kampányát, hogy hamisan megvádolt azzal, hogy muszlim menekültekkel árasztom el Európát, Magyarországot is.

Orbán most a keresztény Európa védelmezőjének adja ki magát, amelyik megkérdőjelezi azokat az értékeket, amelyeken az EU alapul. Megpróbálja átvenni az Európai Parlamentben többséget alkotó kereszténydemokrata pártok vezetését. Az Egyesült Államok a maga részéről súlyosbította az EU problémáit. Donald Trump elnök a 2015-ös iráni nukleáris megállapodásból való egyoldalú kilépésével gyakorlatilag megsemmisítette a transzatlanti szövetséget. Ez további nyomást gyakorolt ​​a már amúgy is sújtott Európára. Ma már nem beszéd azt állítani, hogy Európa egzisztenciális veszélyben van; ez a rideg valóság.

Mit lehet tenni? Az EU három sürgető problémával néz szembe: a menekültválsággal; a megszorító politika, amely akadályozta Európa gazdasági fejlődését; és a területi szétesés, amint azt a Brexit is példázza.

A menekültválság kordában tartása lehet a legjobb kiindulópont. Mindig is azt hirdettem, hogy a menekültek Európán belüli elosztása teljesen önkéntes legyen. A tagállamokat nem szabad arra kényszeríteni, hogy befogadjanak olyan menekülteket, akiket nem akarnak, és a menekülteket nem szabad arra kényszeríteni, hogy olyan országokban telepedjenek le, ahová nem akarnak menni. Ennek az alapelvnek kell irányítania Európa migrációs politikáját. Európának sürgősen meg kell reformálnia a dublini rendeletet is, amely méltánytalan terhet rótt Olaszországra és más mediterrán országokra, katasztrofális politikai következményekkel.

Az EU-nak meg kell védenie külső határait, de nyitva kell tartania azokat a legális migránsok előtt.

A tagállamok viszont nem zárhatják le belső határaikat. A politikai menekültek és gazdasági bevándorlók elől elzárt „Európa erőd” gondolata nemcsak az európai és nemzetközi jogot sérti, hanem teljesen irreális is.

Európa segítő kezet kíván nyújtani Afrika és a fejlődő világ más részei felé azáltal, hogy jelentős segítséget nyújt a demokratikus beállítottságú rendszereknek. Ez a helyes megközelítés, mivel lehetővé tenné ezeknek a kormányoknak, hogy oktatást és munkát biztosítsanak polgáraik számára, akik így kisebb valószínűséggel tennék meg a gyakran veszélyes utat Európába.

A fejlődő világ demokratikus rezsimeinek megerősítésével egy ilyen EU-vezetésű „Afrikának szóló Marshall-terv” a politikai menekültek számának csökkentését is segítené.

Az európai országok ezután befogadhatnának migránsokat ezekből és más országokból, hogy egy rendezett folyamaton keresztül kielégítsék gazdasági szükségleteiket. Ily módon a migráció önkéntes lenne mind a migránsok, mind a befogadó államok részéről.

A mai valóság azonban lényegesen elmarad ettől az ideálistól. Először is, és ami a legfontosabb, az EU-ból még mindig hiányzik az egységes migrációs politika. Minden tagállamnak megvan a maga politikája, amely gyakran ellentétes más államok érdekeivel. Másodszor, a legtöbb európai ország fő célja nem a demokratikus fejlődés elősegítése Afrikában és máshol, hanem a migránsáradat megfékezése. Ez a rendelkezésre álló források nagy részét a diktátorokkal kötött piszkos ügyletekre fordítja, megvesztegetve őket, hogy megakadályozzák a migránsok áthaladását a területükön, vagy elnyomó módszerekkel akadályozzák meg állampolgáraik távozását. Hosszú távon ez több politikai menekülthez vezet. Harmadszor, siralmas pénzügyi forráshiány van.

Egy értelmes afrikai Marshall-tervhez több éven keresztül évente legalább 30 milliárd euróra (35,4 milliárd dollárra) lenne szükség.

Az EU-tagállamok ennek az összegnek csak egy töredékét tudták hozzájárulni. Szóval honnan származhat a pénz? Fontos felismerni, hogy a menekültválság európai probléma, amely európai megoldást igényel. Az EU magas hitelminősítéssel rendelkezik, és hitelfelvételi képessége jórészt kihasználatlan. Mikor kell ezt a képességet használni, ha nem egzisztenciális válságban? Történelmileg az államadósság háború idején mindig nőtt. El kell ismerni, hogy az államadósság növelése ellentétes az uralkodó ortodoxiával, amely a megszorításokat hirdeti; de a megszorítások önmagukban is hozzájárulnak ahhoz a válsághoz, amelybe Európa került.

Egészen a közelmúltig lehetett volna érvelni, hogy a megszorítások működnek: az európai gazdaság lassan javul, Európának pedig egyszerűen ki kell tartania. De előretekintve Európa most szembesül az iráni nukleáris megállapodás összeomlásával és a transzatlanti szövetség megsemmisítésével, amely negatív hatással lesz a gazdaságára, és további zavarokat okoz. A dollár ereje máris menekülést vált ki a feltörekvő piaci devizák elől. Lehet, hogy egy újabb jelentős pénzügyi válság felé tartunk.

Az Afrikára és a fejlődő világ más részeire vonatkozó Marshall-terv gazdasági ösztönzésének éppen a megfelelő időben kell beindulnia. Ez késztetett arra, hogy előterjesztettem egy kész javaslatot a finanszírozására. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslat egy olyan ötletes eszközt, egy speciális célú eszközt tartalmaz, amely lehetővé tenné az EU számára, hogy rendkívül kedvező árfolyamon csapoljon le a pénzügyi piacokon anélkül, hogy közvetlen kötelezettséget vállalna saját maga vagy tagja számára. államok; jelentős számviteli előnyöket is kínál. Sőt, bár innovatív ötletről van szó, más kontextusban már sikeresen alkalmazták, nevezetesen általános bevételű önkormányzati kötvényekben az Egyesült Államokban és úgynevezett túlfeszültség-finanszírozásban a fertőző betegségek leküzdésére.

De a lényeg az, hogy Európának valami drasztikus lépést kell tennie, hogy túlélje egzisztenciális válságát.

Egyszerűen fogalmazva, az EU-nak újra fel kell találnia magát. Ennek a kezdeményezésnek valódi alulról építkező erőfeszítésnek kell lennie. A Szén- és Acélközösség Európai Unióvá történő átalakulása felülről lefelé irányuló kezdeményezés volt, és csodákat művelt. De az idők megváltoztak. A hétköznapi emberek kirekesztettnek és figyelmen kívül hagyottnak érzik magukat. Most kollboratív erőfeszítésre van szükségünk, amely ötvözi az európai intézmények felülről lefelé irányuló megközelítését a választók bevonásához szükséges alulról felfelé irányuló kezdeményezésekkel. A három sürgető probléma közül kettővel foglalkoztam. Ez területi szétesést hagy maga után, amit a Brexit is példáz. Ez egy mérhetetlenül káros folyamat, mindkét fél számára káros. De egy vesztes-vesztes ajánlatot át lehet alakítani egy win-win helyzetté. A válás hosszú folyamat lesz, valószínűleg több mint öt évig tart – egy örökkévalóságnak tűnő a politikában, különösen a jelenlegihez hasonló forradalmi időkben. Végső soron a brit népen múlik, hogy mit akarnak tenni, de jobb lenne, ha előbb, mint utóbb döntenének. Ez a célja a Best for Britain nevű kezdeményezésnek, amelyet támogatok. Ez a kezdeményezés egy érdemi parlamenti szavazást harcolt ki és segített megnyerni egy olyan intézkedésről, amely magában foglalja a Brexit véglegesítése előtti kilépés lehetőségét is. Nagy-Britannia nagy szolgálatot tenne Európának a Brexit visszavonásával, és nem okoz nehezen betömhető lyukat az európai költségvetésben. Ám polgárainak meggyőző támogatást kell kifejezniük ahhoz, hogy Európa komolyan vegye őket. Ez a legjobb Nagy-Britannia célja a választók bevonásával kapcsolatban. A gazdasági érvek az EU-tagság mellett erősek, de ez csak az elmúlt hónapokban vált világossá, és időbe telik, amíg elsüllyed. Ez idő alatt az EU-nak olyan szervezetté kell átalakulnia, amelyet az olyan országok, mint Nagy-Britannia megtennének. szeretnének csatlakozni a politikai ügy megerősítése érdekében. Egy ilyen Európa két lényeges szempontban különbözne a jelenlegi szabályozástól. Először is egyértelműen különbséget tenne az EU és az eurózóna között. Másodszor, felismerné, hogy az eurónak számos megoldatlan problémája van, amelyek nem hagyhatják, hogy tönkretegyék az európai projektet. Az euróövezetet elavult szerződések szabályozzák, amelyek kimondják, hogy minden EU-tagállamnak be kell vezetnie az eurót, ha és amikor megfelel. Ez olyan abszurd helyzetet teremtett, ahol az olyan országokat, mint Svédország, Lengyelország és Csehország, amelyek világossá tették, hogy nem áll szándékukban csatlakozni, továbbra is „előzetesként” minősítik és kezelik. A hatás nem pusztán kozmetikai. A meglévő keretrendszer az EU-t olyan szervezetté alakította, amelyben az eurózóna alkotja a belső magot, a többi tag pedig alacsonyabb pozícióba került. Itt egy rejtett feltételezés működik, nevezetesen, hogy bár a különböző tagállamok eltérő sebességgel mozognak, mind ugyanahhoz a célhoz tartanak.

Ez figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy számos EU-tagállam kifejezetten elutasította az EU „egyre szorosabb unió” célját. Ezt a célt el kell hagyni.

A többsebességes Európa helyett a „többvágányú Európa” legyen a cél, amely szélesebb választási lehetőséget biztosít a tagállamok számára. Ennek messzemenő jótékony hatása lenne. Jelenleg az együttműködéssel kapcsolatos attitűdök negatívak: a tagországok inkább meg akarják erősíteni szuverenitásukat, mintsem többet feladni belőle. De ha az együttműködés pozitív eredményeket hoz, a hangulat javulhat, és egyes célok, mint például a védelem, amelyeket jelenleg a hajlandók koalíciói a legjobban elérni, vonzhatják az egyetemes részvételt. A rideg valóság arra kényszerítheti a tagállamokat, hogy az EU megőrzése érdekében félretegyék nemzeti érdekeiket. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök a Nagy Károly-díj átvételekor Aachenben elmondott beszédében, javaslatát pedig óvatosan támogatta Angela Merkel német kancellár is, aki fájdalmasan tudatában van annak, milyen ellenzékkel szembesül otthon. Ha Macronnak és Merkelnek sikerrel járna, minden akadály ellenére Monnet és az ő kis látnokai csapata nyomdokaiba lépnének. De ezt a szűk csoportot fel kell váltani az alulról építkező Európa-párti kezdeményezések nagy felfutásával. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata mindent megteszünk, hogy segítsük ezeket a kezdeményezéseket. Szerencsére legalább Macron tisztában van azzal, hogy szélesíteni kell az európai reform népszerűsítését és részvételét, amint azt a „polgári konzultációkra” vonatkozó javaslata is egyértelművé teszi. Május 31. és június 3. között találkozik a Trentoi Gazdasági Fesztivál, a civil társadalmi csoportok által szervezett nagyszabású összejövetel akkor, amikor Olaszországnak még nem volt kormánya. Remélem, sikeres lesz, és jó példát mutat a hasonló civil társadalom számára. kezdeményezések utánozni.

2018. május 29. Soros György

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .