Házhoz szállítás repülőgéppel

0
1043
aus_quantas-a380-VH-OQB

A túlélésért küzdő repülőtársaságok mindent megpróbálnak , hogy életben maradjanak: a Repüld át az Antarktiszt légi turizmustól a házhoz szállított sajttortáig.

Leghamarabb jövő év közepén állhat helyre a nemzetközi légiforgalom, de a légitársaságoknak addig is élniük kell valamiből. Mindent kitalálnak amivel pénzhez lehet jutni – írja a Bloomberg. Az ausztrál Quantas például egyik Boeing Dreamliner-ét arra használja, hogy légi körutat szervez az Antarktisz fölött. Az utazás szép pénzbe kerül: 7999 ausztrál dollárba, ez jelenleg 5850 amerikai dollárnak felel meg. November és február között hét útra lehet jelentkezni az Antarktisz fölött, amely „kihagyhatatlan élmény”. Az utazás 12-14 órán keresztül tart, de hát Ausztráliában hozzászoktak a hosszú légi utazásokhoz…

A Quantas nemcsak ebből szeretne pénzt csinálni, de piacra dobott olyan pizsamákat is, melyeket eddig az első osztályú utasok kaptak a hosszú útra. A 10 ezer pizsamát elkapkodták…

A 25 ausztrál dollár értékű csomag, melyet a drágább üléseket elfoglaló utasok eddig ingyen kaptak meg, most szintén piacra kerültek. A leszerelt Boeing gépek kis dohányzó asztalait is árusítani akarják mint „feledhetetlen emléket”.

Az Air Asia fapados légitársaság Malajziában, amely rekord veszteséget könyvelt el a vírus járvány idején, ezért most kereskedelmi szolgáltatást indított: közvetlenül össze akarja kötni a malajziai farmokat a távoli vevőkkel: szállodákkal, eladási láncokkal stb. Olyan szolgáltatást próbálnak nyújtani mint az Amazon a házhoz szállításban. A fagyasztott csirkétől az ananászig mindent szállítanak, hogy pótolják az utasoktól származó jegybevételt.

Házhoz szállítás repülővel

Ez az ötlete az Air North kanadai légitársaságnak, amely a Yukon vidékét kötötte össze olyan nagyvárosokkal mint például Vancouver. Az egykori aranyásó vidéken kilenc kanadai dollárért kínálják a menüt, ez 6,88 amerikai dollárt ér. Sajttortát is lehet rendelni 13,99 kanadai dollárért. Ez a szolgáltatás csak az északnyugati Whitehorse városában működik, ahol az ügyfelek másnap kapják meg a rendelt ételeket. A házhoz szállítás díja mindössze 10 kanadai dollár.

Utazás a nagy semmibe

Ezt kínálja a japán ANA holding, amely charter gépeken hirdet utakat. 300 embert sorsolnak ki „Hawaii utazásra”. Az Airbus A 380-as gépe békeidőkben Tokió és Honolulu között repked. Most azonban másról van szó: a 90 perces utazás során a légikísérők hawaii inget viseltek és természetesen maszkot. Csak épp a gép nem tartott sehova! Másfél óra után az utasok visszaérkeztek oda ahonnan elindultak „egy örökre emlékezetes Hawaii túrára”.

A Starlux Airlines hasonló utakat hirdetett Tajvan körül, de itt volt egy plusz érdekesség: maga az elnök vezette a repülőgépet! A jegyeket elkapkodták, egy jegy 144 dollárba került.

Kínában magára talált a légiforgalom

A jövő hónapban már el kívánják érni a tavalyi szintet – számolt be a China Daily. Ez persze a hazai forgalomra vonatkozik, amely Kína hatalmas belső piacán önmagában is igen jelentős. Mindez persze nem menne óriási kedvezmények nélkül. Csak egy példa: a China Eastern Airlines, amely Kína három legnagyobb légitársasága közé tartozik, különleges hétvégi ajánlattal állt elő. 3322 jüanért hétvégi kártyát kínálnak, mely egész évben érvényes. Vagyis 487 dollárért valaki minden hétvégén repülhet Kínában. A júniusban meghirdetett program igen népszerű: volt olyan légijárat, ahol az utasok 90%-a ezzel a hétvégi kártyával fizetett. Nem jár így rosszul a cég? Nem – mondják a China Eastern légitársaságnál: a gépek telve repülnek, és a hétvégi kártya használók zöme új utas, csak 150 ezren voltak, akik másodszor is használták az év végéig érvényes kártyájukat Kínában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .