Határozatlan ideig

0
1719
Facebook/Orbán Viktor

Az EU Bizottsága aggódik, az Európai Parlament képviselői dühöngnek amiatt, hogy a magyar kormány a korona-válsággal kapcsolatban olyan szükségállapot-törvényt akar elfogadtatni, amely Orbán miniszterelnöknek lehetővé tenné, hogy korlátlan ideig rendeleti úton kormányozzon – jelentette fő hírműsorában az ARD német közszolgálati televízió.

Kiemelte: Brüsszelben fokozódik a törvénytervezet miatti aggodalom, és egy szóvivő közlése szerint a kérdés szóba került a Bizottság szokásos heti ülésén is. „A bizottság nagyon szoros figyelemmel követi a magyarországi helyzetet” – mondta az illető.

Az Európai Parlamentből Daniel Casparyt, az uniós pártok képviselői csoportjának elnökét idézte a híradás. A CDU képviselője kijelentette: „Ez elviselhetetlen és elfogadhatatlan, példa arra, hogy válságos időkben egyesek visszaesnek a régi mintákba”. Caspary szerint Orbán tervei túlmennek mindenen, amit el lehetne képzelni.

Otmar Karas osztrák képviselő arra mutatott rá: „Az nyilvánvaló, hogy a határozott válságkezelés egyáltalán nem követeli meg a parlament működésének kiiktatását. Orbán a jelen válságot arra akarja kihasználni, hogy súlyosan megkárosítsa a liberális demokráciát és a jogállamiságot, ez pedig cinikus és gátlástalan hozzáállás.”

Végül a jelentés idézte Marija Burić, az Európa Tanács főtitkára állásfoglalását, aki hangsúlyozta: „Egy korlátlan ideig tartó, ellenőrizetlen rendkívüli állapot nem tudja garantálni, hogy tiszteletben tartsák a demokrácia alapvető elveit. Az állampolgári jogokat korlátozó szükségintézkedéseknek arányosnak kell lenniük azzal a veszéllyel, amely ellen irányulnak.”

ford.: Ara-Kovács Attila

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .