Footgolf és lovarda – Déli kávé Szele Tamással

0
1509
Lezsák
Forrás: Wikipédia

Kérem szépen, kávé után van kedvük kiszaladni egy kicsit a footgolf-pályára? Esetleg a lovardába? Jó, mert nekem sincs: különben is, messze ide Lakitelek, és járnak a nagy hidegek. Lezsák viszont nem didereg: hogy úgy mondjam, a költő és országgyűlési alelnök most álmodik, méghozzá nagyot és van egy olyan érzésem, hogy meg is fogja valósítani.

Hogy miket álmodik? Amiket mer. És mer. Nagyokat. Például most éppen népnemzeti élményközpontot. Ilyenkor sajnálom, hogy elhunyt Kerényi Imre, mert az ő fékezhetetlen fantáziája még annál is sokkal érdekesebb dolgokat volt képes produkálni, mint amiket Lezsák mester tervez Lakitelekre. Egyelőre kissé szerények az elgondolások: lesz a mostani népfőiskolában, ami majd élményközponttá lép elő a beruházások megvalósulása után – tessék kapaszkodni! – turult mintázó lovarda (már épül), termálfürdő (ez azért nem nagy csoda), Hungarikum Hotel, borkatedrális és footgolf-pálya.

Footgolf

Én tudom, hogy a jó Lezsákot, mint alanyi költőt gyermekkorában a borkatedrális körül kergették, ha nem tudta, mi az a footgolf, de nekem bizony utána kellett néznem, pedig évekig foglalkoztam sportújságírással. Hát kérem, a footgolf lényege, hogy egy 5-ös méretű futball-labdát a lehető legkevesebb rúgással kell a kezdőrúgás helyéről egy 53,5 cm átmérőjű és 40 cm mély, legalább 50 méteres körzetben elhelyezett lyukba eljuttatni. A pálya 18 szakaszból, míg a gyakorlópályák 6, illetve 9 részből állnak, hosszuk akár a 7 000 métert is meghaladhatja. A sportot, mely ötvözi a labdarúgás és a golf szabályait, hivatalos golfpályán vagy footgolf pályán 4 fős csapatok játsszák. A játékszabályok alapvetően az eddig ismert golf szabályokra épülnek.

Ennek a játéknak – mely rövidesen tömegsporttá válik hazánkban éppúgy, mint a Kárpát-medencében mindenfelé, ugyebár, hiszen két dologgal nem tudunk mit kezdeni: a temérdek helyünkkel és a rengeteg időnkkel – érzem én egy markáns nemzeti jellegét. A dacos, felemelt fejű szittya, aki szemmagasságból tárgyal bárkivel (mert nem olvasta a Gullivert) és megharcol a világgal is ősi szabadságának, vagy inkább vezérei szabadságának védelmében, hétvégén a hóna alá kapja a focilabdát, és hosszú, tömött sorokban elindul Lakitelekre footgolfozni. Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted: nem vész el az, ha footgolfozni engeded!

Vagy turult mintázva műlovagol. Műlovon.

Elég izmos és meglehetősen szürreális fantáziám van, de a gyakorlati kivitelezést még nem vagyok képes elképzelni: miképpen formázhat egy lovarda turulmadarat? És ha mégis turul formájú, hogy az Öregistenke csodájában lehet benne lovagolni? Csőrétől a farkáig? Egyik szárnyvégétől a másikig? Még a leginkább az volna lehetséges, hogy lerajzolunk a földre valami tartósabb anyaggal egy turulmadarat, és az lesz a pálya, csak az kicsit kanyargós. Meg nem ősmagyar: valahogy így találhatták ki annak idején a Nazca-vonalakat, amiket máig nem értünk. Na, ezt se nagyon fogják pár ezer év múlva, a régészek, mikor kiássák.

Pedig kell legyen ilyen is, mert a 444 utánajárt, és, mint mondtam már épül is. Ha meglesz, esküszöm, csak emiatt lemegyek Lakitelekre, megnézni.

Aztán ott van a borkatedrális

Nekem, kérem, nagyon komoly gyakorlatom van az italmérések látogatásában: ittam én csapszéktől ötcsillagos luxushotelig mindenféle helyen, mindenfélét, még ha mostanság, így ötven fölött mintha már kevésbé igyekeznék mindegyik késdobálóba bemenni. A tapasztalat alapján kívülről el tudom dönteni, érdemes-e. De én azt hittem, inni járok ezekre a helyekre, nem túl dicséretes módon, arról fogalmam sem volt, hogy ezek nem kocsmák, hanem sörkápolnák, pálinkatemplomok, borkatedrálisok, és én voltaképpen egy szent életű remete vagyok, zarándokúton, egyik kegyhelytől a másikig. Ó, hányan ájtatoskodnak kegyességgel ezen pillanatokban is kicsiny országunkban! Minő hitújítás – ennek a vallásnak, ami katedrálist emel a bornak, Magyarországon rengeteg híve lesz. A vezetője meg Lezsák atya ezek szerint – bár én helyet biztosítanék a legmagasabb klérusban Tibi atyának is. Különben még a végén megreformálja a Szent Tanokat és kitör a vallásháború.

De nem, azt nem lehet: egységben az erő, a magyar nem fog pártoskodni, együtt találjuk majd meg, szent énekeket zengvén a legendák Sárga Földjét! No, annyi biztos: nekem ezt a borkatedrálist is látni kell majd. Remélem gótikus lesz. A cinterem meg borospince. Az istentisztelet alkalmából orgona és furmint szól, a lelkek felemelkednek, a láb megtántorodik a mennyei malaszttól… látni kell, kérem, nincs mese, látni kell, felebarátaim.

Aztán a Hungarikum Hotel lakói kipihenik a footgolfot és a misztikus élményt a termálfürdőben. És már mehetnek is a tanfolyamokra.

Mert azt még nem mondtam, hogy mindezek azért kellenek Lezsák mester (vagy atya?) szerint, hogy a képzések után még ott tudják tartani a résztvevőket.

Képzések? Hát miféle képzések, tanfolyamok zajlanak a Lakitelek Népfőiskolán?

Sokfélék, felebarátaim, és számosak. Lássuk a honlapjukat!

Komoly munka folyik például a Keleti Nyitás Kollégiumában, ami úgy hangzik, mintha egy alkimista rend volna, de valójában a kormány keleti gazdasági programját támogatják. Kicsit levon a munka értékéből, hogy utoljára 2015-ben jöttek össze, egy kijevi kirándulásra, de nem kétlem, hogy azóta is lankadatlan szorgalommal pallérozzák elméjüket, csak kerülik a feltűnést. A bölcs csendes és szerény.

Aztán ott van például a Mándoky Kongur Kollégium, amely kazah ügyekkel foglalkozik, és utoljára 2011. szeptember 7-én indított kollégistákat a távoli országba. Szegények, reméljük nem jutottak Körösi Csoma Sándor vagy Julianus barát sorsára és hazajutottak azóta.

De beszéljünk az aktuális programokról is! Épp tart a Trianon-vetélkedő, vasárnap indították, a hirdetését nem bírom kihagyni:

„A trianoni diktátum 100. évfordulójához közeledve a Keresztény Élet Szerkesztősége, a Lakiteleki Népfőiskola és a Lakiteleki Eötvös Iskola Kárpát-medencei történelmi vetélkedőt hirdet általános iskolás korú (10-15 éves) és középiskolás korú (15-19 éves) fiatalok számára „ITT ÉLNED, HALNOD KELL” címmel.”

Bizony, élned, halnod, félned, falnod… aztán meglátjuk, kinek melyik jut. És a nyeremény? Az, kérem, minden képzeletet felülmúl!

„A három írásbeli forduló alapján korcsoportonként a legjobb eredményt elérő 22-22 csapatot hívjuk meg a 2019. április 11-12-13-án megrendezésre kerül középdöntőre és döntőre, a Lakiteleki Népfőiskolára.

A döntőjébe jutó fiatalok értékes könyvjutalmat kapnak. A győztesek részt vehetnek azon a Lezsák Sándor parlamenti alelnök úr által vezetett zarándoklaton, mely 2019 nyarán szervezünk.”

Remélem, a borkatedrálisba, hogy legyen valami öröm is benne.

De van hungarikum-vetélkedő is

Gondolom, ezt a szállóban rendezik majd:

„A Lakiteleki Népfőiskola – a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával – a tavalyi évet követően újra meghirdeti vetélkedőjét a hungarikum mozgalom népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése érdekében. A játékos vetélkedőre most a Kárpát-medencei általános iskolák 7. és 8. osztályában tanuló diákok és felkészítő tanáraik jelentkezhetnek.”

Jutalom:

„Minden elődöntőbe és döntőbe jutott csapatok tagjai hungarikumokat, nemzeti értékeket nyernek.

A döntő első három helyezett csapat résztvevői hungarikum körúton vesznek részt, mely a nyári vakáció első napjaiban valósul meg.”

Remélem, azért ezeknek a fiatal gyerekeknek Unikumot még nem osztanak ki, csak a tanári karnak.

Egyszóval, pezseg az élet Lakitelken. De mennyiből pezseg? Idézzük a 444-et.

„A kormányváltástól kezdve Lezsák alapítványa minden évben több száz milliós működési támogatást kap a költségvetésből, de ahogy 2015-ben elkezdődtek a felújítások és az újabb építkezések, úgy a minisztériumoktól, állami cégektől és pénzalapoktól érkező pénzek is milliárdos szintre ugrottak. A 2017-es beszámolója szerint a Népfőiskola Alapítvány több mint 15 milliárdot kapott különböző állami szereplőktől. A legbőkezűbb az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt 14 milliárddal, de beszállt a Seszták-féle Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Szerencsejáték Zrt. és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is.”

Sőt, Lezsák Sándornak sikerült elintéznie, hogy az alapítványa megkapja a Budai Vigadóból kiköltöztetett Nemzeti Művelődési Intézetet, így a közintézménynek is ők építenek új székházat 2,2 milliárd forintért.

Hát nem mondom, így én is tudnék nagyokat álmodni. Ennyiből.

Borkatedrálisokat, turulos lovardákat… de én még álmodnék Lakitelekre sárga tengeralattjárót is, mert az még nincs és fájón hiányzik.

Az, remélem, senkit sem zavar, hogy ez a rengeteg okosság közpénzből épül, tehát mi fizetjük.

Az a lényeg, hogy Lezsák és bé neje nagyot, merészet bírtak álmodni, és azóta is továbbálmodják, folyamatosan.

Valaki ébressze már fel őket.

Kicsit sokba van nekünk ez az álmodozásuk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .