Fajfelismerő kamerák Putyin szülővárosában, Szentpéterváron

0
1545
Pinterest

A videó kamera rendszer, mely figyeli a járókelőket Oroszország második legnagyobb városában immár felismeri a fajokat, és hat csoportba sorolja őket: európai, kaukázusi, közép-ázsiai, kelet-ázsiai, fekete és egyéb.

Az érdekes hírre, amely jól jellemzi Putyin nemzetiszocialista rendszerét, Nemes Gábor figyelt fel, a Kossuth rádió egykori moszkvai tudósítója, aki könyvet is írt az orosz diktátorról, a KGB egykori alezredeséről, aki már több mint negyedszázada vezeti Oroszországot egyre inkább kifelé Európából és befelé a zsákutcába pedig Nagy Péter cár épp azért építette az új fővárost a birodalom északnyugati csücskébe, hogy rádöbbentse az oroszokat a nyugati nyitás szükségességére.

A faji szempontok a cári Oroszországban is kiemelkedően fontosak voltak: a cárok a vikingek leszármazottainak tartották magukat, és a nagyorosz nacionalizmus nevében kormányozták a hatalmas államot, amelyet harmadik Rómának neveztek el miután a második Rómát, Bizáncot elfoglalták a muzulmán törökök. A zsidókat azzal vádolták, hogy Rómát tönkretették, de Oroszországot nem fogják! Az orosz titkosszolgálat az Ohrana írta meg a hírhedt antiszemita művet a világméretű zsidó összeesküvésről, Cion bölcsei címen. Figyelmes olvasója volt ennek az antiszemita fajelméleti műnek a cár egy német alattvalója, Alfred Rosenberg, aki a szentpétervári egyetemre járt. Aztán Németországban a fajelmélet bajnoka lett a náci mozgalomban, amely erre alapozva hirdette és gyakorolta az európai zsidóság kiirtását. Alfred Rosenberget ezért Nürnbergben mint háborús bűnöst felakasztották 1946-ban.

Putyin nem Hitler, de …

A Szovjetunióban Sztálin felélesztette az antiszemitizmust és a nagyorosz nacionalizmust.

A szovjet diktátor életének végső szakaszában egyre másra indultak az antiszemita perek nemcsak a Szovjetunióban hanem az egész szocialista táborban. Csehszlovákiában a kommunista párt főtitkárát, Slanskyt is cionizmus vádjával gyilkolták meg. Sztálin Magyarországon is hasonló akcióra készült, ezért a zsidó származású vezetők: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Farkas Mihály lecsukatták Péter Gábort, az ÁVH főnökét, akinek nem a terrort rótták fel hanem cionista összeesküvéssel gyanúsították. Péter Gábor szerencséjére Sztálin meghalt 1953 tavaszán, így az ÁVH parancsnoka életben maradt, még a kommunista rendszer bukását is megérte Magyarországon.

A zsidó származású Andropov, aki KGB főnökből vált a Szovjetunió első emberévé 1982-ben, vígan felújította Sztálin antiszemita kampányát:

a lengyelországi válság idején amikor a Szolidaritás mozgalom megingatta a kommunista rendszer alapjait, akkor világméretű cionista összeesküvést gyanított a háttérben. Putyin Andropov tanítványa, ezért nem csoda, ha magánhadserege, melyet Prigozsin szervezett meg, eredetileg Adolf Hitler nevét akarta felvenni, de végülis beérte Wagnerrel, a Führer kedvenc zeneszerzőjével, akinek antiszemitizmusa közismert volt a maga idejében. Utkin ezredese, a Wagner hadsereg katonai vezetője horogkeresztet tetováltatott a testére. A zsidók értették a finom célzást, és tömegesen hagyták el Oroszországot, mely az utolsó cárok idejében a világ legnagyobb zsidó közösségét jelentette, de mára már hírmondó is alig akad közülük. A moszkvai főrabbi is emigrált, jelenleg ő az Európai Rabbi Tanács elnöke. Szimbolikus, hogy az Európai Rabbi Tanács Münchenben működik abban a városban, ahol Hitler náci mozgalma megkezdte menetelését a hatalom felé, amely azután hatmillió zsidó kiirtásával mutatta meg: mit is jelent a fajelmélet a valóságban!

- Hirdetés -

Putyin nemzetiszocialista propagandájának abszurditása az, hogy “a nácizmus ellen folytat harcot Ukrajnában”, melynek elnöke a zsidó Volodimir Zelenszkij.

Ukrajnában egyébként éppúgy mint Oroszországban mélyek az antiszemita hagyományok, melyeket felerősített az, hogy amikor Sztálin éhhalálra ítélt több millió ukránt a harmincas években, akkor a zsidó Kaganovicsot állította a szovjet köztársaság élére.

Sztálin fanyar humorára jellemző, hogy amikor paktumot kötött Hitlerrel 1939-ben, akkor a Kremlben a Ribbentrop külügyminiszter tiszteletére rendezett fogadásra meghívta Kaganovicsot is, aki a náci antiszemita propaganda kedvenc céltáblája volt mint a judeo- bolsevizmus megtestesítője. Emlékirataiban Ribbentrop náci külügyminiszter megírta: Sztálin rávette arra, hogy tósztot mondjon Kaganovics dicsőítésére. “Kaganovics biztos nem is igazi zsidó, különben az én fajtiszta német vérem nem engedte volna meg, hogy poharat emeljek a tiszteletére!” – írta emlékirataiban.

Ribbentrop külügyminisztert is halálra ítélték Nürnbergben, és kivégezték 1946-ban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .