Hogyan őrizhető meg a nemzetközi stabilitás, ha az Egyesült Államok kivonul a szabályokon alapuló rendből?
A Washington és Kijev közötti közelmúltbeli feszültségek csupán egy a számos jel közül, amelyek a nemzetközi rendszer jelenlegi változásának következményei. Az amerikai-ukrán feszültségek folytatódhatnak, enyhülhetnek vagy még tovább fokozódhatnak. Ami már most is világos, hogy az Egyesült Államok a MAGA mozgalom uralma alatt nem fogja többé támogatni azt a világrendet, amely az 1943-1945-ös fasiszta tengely, az 1940-1960-as évek tengerentúli birodalmainak és az 1989-1991-es szovjet-orosz szárazföldi birodalom összeomlásának eredményeként jött létre.
Az USA mélyen részt vett az elmúlt 80 év globális és európai struktúráinak kialakításában. Mindazonáltal a 2025 januárjában hatalomra került új amerikai kormány most a második világháború utáni nemzetközi rendszer lerombolásán dolgozik. Akár „szabályalapúnak” tekintjük, akár nem, a közelmúltig fennálló rendet alapvetően az Egyesült Államok tervezte, és részben az Egyesült Államok területén alakította ki. Az ENSZ Alapokmányát 1945-ben írták alá San Franciscóban, és az ENSZ fő székhelye azóta is New Yorkban van. A NATO 1949-ben jött létre, 2008-ban pedig Washingtonban írták alá a NATO-Ukrajna stratégiai partnerségi chartát.
Az elmúlt hetekben sok kritika érte az európai vezetőket, kormányokat és intézményeket azzal kapcsolatban, hogy Európa biztonságát illetően évtizedek óta túlzottan Washingtonra hagyatkoznak. Ez a reflexió jó kiindulópont az esedékes újragondoláshoz, újrapozícionáláshoz és reformhoz. Másrészt, a jelenlegi európai biztonsági rendet létrehozó dokumentumokat az 1970-es évek óta az Egyesült Államokkal közösen tervezték meg és írták alá, és gyakran a Republikánus Párt kormányai alatt.
Például a republikánus Gerald Ford volt az Egyesült Államok elnöke, amikor 1975-ben 31 európai állam, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kanada és Törökország aláírta az Európán belüli háború utáni határokat elismerő Helsinki Egyezményt. Az ugyancsak republikánus idősebb George Bush volt az USA elnöke, amikor 1990-ben ugyanezek az országok jóváhagyták a Párizsi Chartát, amely a biztonságot, a szabadságot, a pluralizmust és a demokráciát támogatja szélesebb Európában. Az ő republikánus fia, ifjabb George W. Bush volt az Egyesült Államok elnöke, amikor Washington 2008-ban társszerzője volt a NATO bukaresti nyilatkozatának, amely Ukrajnának és Grúziának tagsági perspektívát biztosított.
Ma Ukrajna és az Egyesült Államok kapcsolatai válságban vannak, de ugyanez a helyzet – hogy csak három példát említsek – Kanadáé, Dániáé és Panamáé is. Kijev és Washington kapcsolata soha nem volt olyan szoros, mint Ottawáé vagy Koppenhágáé. Az ukrán-amerikai kapcsolatok mégis különböző biztonsági biztosítékokon alapulnak, amelyeket nem csak a két ország által az Egyesült Királysággal és Oroszországgal együtt aláírt (nem)híres 1994-es budapesti memorandumban fogalmaztak meg, amely Ukrajna atomfegyvermentes államként való csatlakozásával kapcsolatban született. Ukrajna integritásának és szuverenitásának amerikai támogatása többek között a 2008-as Stratégiai Partnerségi Chartában és az USA és Ukrajna közötti 2024-es kétoldalú biztonsági megállapodásban is szerepel. Úgy tűnik, hogy ezek és más, Washington és Kijev által aláírt dokumentumok mostanra részben vagy teljesen érvényüket vesztették.
Mivel az emberiség a nemzetközi visszafejlődés, az anarchizmus és a bizonytalanság korszakába léphet, Európa számára nemcsak az a sürgető kérdés, hogyan mentse meg az ukrán államot, hanem az is, hogyan biztosítsa saját jövőjét. A NATO egyelőre még létezik. De az Egyesült Államok szerepe benne, mint a fő biztonsági szolgáltató, megkérdőjeleződött. Az Európai Unió egy gazdaságilag erős struktúra, amelyet azonban soha nem védelmi célokra terveztek.
Ennek fényében az Egyesült Államok elfordulása a szabályokon alapuló rendtől nem csak Európa számára tette még nagyobb kérdéssé az orosz-ukrán háborút. Egyúttal Ukrajna jövőbeli sorsát is egyfajta megoldási lehetőséggé változtatta. Az EU számára a közvetlen veszélyt Oroszország jelenti. Az általánosabb biztonsági kihívás Európa és az egész világ népei számára a nemzetközi jog alapjainak fenntartása. Vajon az olyan elvek, mint a határok stabilitása, a területi integritás és a nemzeti szuverenitás fennmaradhatnak-e az USA nemzetközi elzárkózásának vagy obstrukciójának körülményei között?
Ukrajna lehetséges jövőbeli sikere – az EU, Nagy-Britannia, Norvégia, Svájc, Japán, Ausztrália stb. segítségével. – hogy katonai és diplomáciai eszközökkel helyreállítsa saját állama teljes ellenőrzését, mind az európai, mind a világ biztonsága szempontjából nagy eredmény lenne. Egy ukrán győzelem a saját területén nemcsak az orosz imperializmust fogja megfékezni, hanem a nemzetközi jog alapvető szabályait is helyreállítja. Bár ennek a célnak a teljes elérése nehéz lesz az Egyesült Államok segítsége nélkül, mégis sokkal nagyobb célt jelentene.
Ukrajna részleges vagy legrosszabb esetben teljes kapitulációja egy új, régi, sötét korszakot nyitna, amelyben az erőnek ismét igaza van. Maga Moszkva, szövetségesei és más gazemberállamok bátorítást fognak érezni arra, hogy nemzetközi zsarnokságra, expanziós háborúkra, hagyományos vagy nukleáris fenyegetésekre, valamint büntetlen népirtásra vállalkozzanak – Oroszország 2014 óta tanúsított magatartásának példáját követve. Ezzel szemben egy ukrán győzelem katonai és diplomáciai eszközökkel esélyt ad arra, hogy a nemzetközi jog, a szervezettség és a szolidaritás uralmának új korszakát nyissa meg – amerikai felügyelet nélkül. Az orosz-ukrán konfliktus megoldásának tétje és az igazságos béke elérésének súlya megnőtt. Ennek megfelelően az Ukrajnának nyújtott európai és Európán kívüli támogatásnak is növekednie kell.
