Mi a fene miatt hat rám úgy egy népművészeti kiállítás, hogy vissza is megyek néhány terembe, újra meg újra megbámulok bizonyos tárgyakat? No, jó, a világ minden kincséért fel nem vennék például egy Bocskai öltönyt. Most mégis tetszéssel nézem finoman míves kidolgozottságát. És rácsodálkozom bútorokra, hangszerekre, szőttesekre, játékokra, mézeskalácsokra, bábukra, nyergekre, ruhákra, ékszerekre, miegyebekre, érzem, hogy valamit határozottan megmozdítanak bennem. Tán azért is, mert ritka mód jól rendezett Beszprémy Katalin által a Kéz/mű/remek című nagyszabású tárlat a Műcsarnokban, a Nemzeti Szalon égisze alatt.
A Bocskai öltönnyel valószínűleg az a bajom, hogy túl sokan hordták demonstratívan, hogy ők a hú, de magyarok, sokan voltak közülük antipatikusak, és ezért szegény ruhadarabhoz is rossz képzeteket társítottam. Beszprémy Katalin viszont abban segít, hogy lehántja a népművészetről azt a temérdek sallangot, képzetet, kényszerképzetet, ami rárakódott. És megmutatja azt, ami evidens. Megmutatja a természetes vonalait az ülő alkalmatosságoknak, a nyergeknek, nagyon is kézreálló játékokat tesz közszemlére, meleg takarókat, egyszerűségükben is szép tárgyakat, amiket természetes módon lehet használni.
Nincs semmi túlbonyolítva, pláne nincs túlcsicsázva, de ez közel sem jelent falanszterjellegű dísztelenséget. Sőt! Láthatjuk, hogy akár szerény körülmények között az ember szépérzéke a lehető legbelülről, igen mélyről fakad. Bámulom például a szalonnázó bicskák mutatós nyeleit. Ízlésesen kidolgozottak. Nem argentin bélszín szeletelésére valók, nem gazdagék eszköztárához tartoznak.
Mégis fontos volt, hogy ne csupán a szűkös célnak feleljenek meg, hanem mindennapi használatukkor valami ennél többet is nyújtsanak. És azt hiszem, az a leglényegesebb, hogy a művészet nem elkülönült a mindennapoktól, hanem összenőtt velük. Ott jött létre, ahol gyönyörködtek benne és használták, így aztán minden régiónak megvoltak a jellegzetességei, és ezeket igencsak a magukénak is érezték. A tárgyak és az emberek valósággal összeolvadtak, szinte egymás tartozékai voltak.
A nagyüzemi, globalizált gyártás idején, amikor más földrészen is akár ugyanabba öltözünk, és ugyanazt esszük, netán ugyanazt a tévésorozatot nézzük, ez éppen ellenkezőleg van. Valószínűleg emiatt fordultak sokan vissza a kézművesség felé. Keresik a legalább viszonylag egyedit. Építeni akarnak a hagyományokra. Lehet ez persze avittas múltba révedés, nacionalizmusba való begubózás. De ez a tárlat pontosan azt mutatja meg, hogyan lehet hagyományokra építve, korszerűnek lenni a mában, úgy, hogy nem dobjuk ki a fürdővízzel együtt a gyereket is. Hiszen a szó szoros és átvitt értelmében is meglehetősen színes a népművészet világa. Rengeteg az életvidáman élénk és a meleg szín. Valóságos színkavalkád a tárlat. Hogy például hímes tojásból hányfélét lehet csinálni, az elképesztő!
Többször a tárgyak halmozásával sokkolnak bennünket, a tojások üvegcsövekben egymásra rakva, töménytelen mennyiségben láthatók, de elszórva is akad belőlük itt-ott. A kazettás templommennyezetek részletei hatalmas falat borítanak be. Fantasztikus mennyiségű a tárgy, de mégsem túlzsúfolt a kiállítás. Jut az ide-oda flangálásra is hely, néhol le is lehet ülni némi elmélázásra, vagy éppen film-, videó nézésre. A tárgyaknak megteremtik a méltó környezetet. Vásári báboknak például két paravánt is építettek, némiképp korhű módon, de közben ezek az alkalmatosságok szinte a magas mennyezetig tornyosulnak, csaknem kortárs műalkotás válik belőlük.
Kipróbálhatunk egy-két hangszert, amikor éppen ott járok, egy férfi büszkén mutatja a partnerének, hogyan tud citerán játszani. Hogy én hogyan nyekeregtettem ugyanezt az instrumentumot, és milyen fülsértő módon püföltem a xilofont, az leírhatatlan. De legalább megpróbáltam. És azt hiszem, ez ennek a kiállításnak a lényege. Ha nem is tartozik kimondottan az érdeklődési körünkbe, érdemes próbát tennünk magunkkal, mit vált ki belőlünk a népművészet legjava, ezen az impozáns tárlaton, ahol megjelenik a régmúlt, de zömében olyan remek alkotások láthatók, amelyek az elmúlt években jöttek létre.
