Életfogytiglani börtönt kért az ügyész a neonáci szervezet vezérére

0
804

Beate Zschäpe bűnrészes a tíz gyilkosságban, két robbantásos merényletben és tizenöt rablótámadásban, melyet az NSU elkövetett – mondta az ügyész Münchenben, amikor életfogytig tartó börtönt kért a neonáci szervezet egyetlen életben maradt vezetőjére.

Az NSU nevű neonáci szervezetet hárman irányították, de a másik két vezető öngyilkos merényletet követett el 2011-ben.

2000 és 2007 között követtek el terrorakciókat Németországban abból a célból, hogy a bevándorlókat távozásra bírják.

Nyolc török és egy görög esett áldozatul a neonáci szervezetnek, mely rajtuk kívül meggyilkolt egy rendőrnőt is.

A neonáci szervezet igyekezett a rendőrséget és a közvéleményt félrevezetni és ezért olyan nyomokat hagytak, melyek „bevándorló bandákra” utaltak. A gyilkosságokra hivatkozva azután ellenük uszítottak.

A közvélemény egy része meg is ette ezt a propagandát. Csak miután a rendőrök elfogták Beate Zschäpet, akkor derült ki, hogy a neonáci szervezet áll a bűntények mögött.

A rendőrségnek csak nagyon lassan sikerült összeállítani a neonáci szervezet bűnlajstromát, de végül sikerült. A négyéves per végén az ügyész részletesen elemezte a szervezet ideológiáját és működését, benne Beate Zschäpe szerepét. Ezért végül

a legsúlyosabb büntetést, az életfogytig tartó börtönt kérte.

Beate Zschäpe azzal védekezett, hogy a gyilkosságokban személyesen nem vett részt, azokért a két másik vezető a felelős, akik 2011-ben meghaltak. A bíróság hamarosan ítéletet mond a négy éve húzódó perben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .