Már csak Bulgáriában élnek rosszabbul az emberek az EU-ban, mint nálunk. Románia nagyot ugorva előzte meg hazánkat, és a környéken mindenütt javuló a tendencia, kivéve Magyarországot. S mindezért egyre többet dolgozunk.
Tavaly alulról a második legszegényebb uniós tagállam Magyarország volt az Eurostat adatsora alapján. Az úgynevezett tényleges egyéni fogyasztás (AIC) a háztartások jólétét méri egy főre vetítve.
Ebben a rangsorban Magyarország lefelé csúszik, a környék országai pedig emelkednek.
20017-ben a legszegényebb EU-tag Bulgária volt az átlag (100 százalék) 54 százalékával, előtte áll Magyarország és Horvátország egyaránt 62-vel. A horvátok 2015-ben 59-cel jóval hazánk (63) mögött voltak, mostanra már beértek minket.
Figyelemre méltó, hogy Románia három év alatt nagyot ugrott: 58-ról 68 százalékra. A szlovákok és lengyelek mutatója ennél is magasabb (76), a csehekéről (82) már nem is beszélve.
Az 28-as mezőnyében 18 ország van az átlag alatt, Itália vezeti ezt a sort (98 százalék), az efelettiek listájának élén hosszú ideje Luxemburg áll (132 százalék), utána a németek (122) és az osztrákok (117) következnek. Érdekesség, hogy a leggazdagabbak klubjában 2015 óta Németország kivételével az összes ország mutatója romlott a 100-as átlaghoz képest.
Az Eurostat képez egy másik mutatót is, az árkülönbségeket kiszűrő vásárlóerő-paritással korrigált egy főre jutó GDP-t (bruttó hazai terméket). Ebben valamivel jobban állunk,
öt országot előzünk meg 68 százalékkal.
Bulgária (49) itt is tök utolsó, és mögöttünk van Görögország és Lettország (67), valamint Románia (63) és Horvátország (62).
A szupergazdagok listáját toronymagasan a luxemburgiak vezetik (253 százalék) az írek (181) és a hollandok (128) előtt.
Ezzel a széles körben alkalmazott mutatóval szokás összehasonlítani az országok egymáshoz képesti fejlettségét, ezért a tendencia itt még kifejezőbb. Eszerint a környékbeli országok esetében nagyobb részt javuló számokat látunk 2015-höz képest. Előre lépett Horvátország, Románia, Lettország és Bulgária, egyedül a görögök estek vissza. Magyarország éppen ott van, mint három évvel ezelőtt.
Ezek a számok és a trend is alátámasztja, hogy a magyar gazdaság növekedése elérte a zenitet, és az egy főre jutó életszínvonalban lecsúszásban vagyunk a többi ország többségéhez képest.
Ha mindezt összevetjük a „rabszolgatörvény” mögöttesével, azt kell megállapítani, hogy a magyar gazdaság növekedési potenciálja romlik, az elmúlt öt év uniós támogatási pénzesőjéből nem sikerült új, fenntartható pályára állítani a gyarapodást. Ahogyan kimerül(t) a szabad munkaerőből álló tartalék, hatékonyabb termelés híján egyedül a munkaidő növelése maradt eszközként.
Az éves túlórakeret 250-ről 400 órára emelése (különösen az ezt kísérő körülményekkel) ezért nem sok jót ígér. Azt, hogy a cégek rá fognak kényszerülni alkalmazására, ha a profitabilitásukat fenn akarják tartani.
Ez azzal a következménnyel fog járni, hogy nem csak a nyugat-európai, hanem a visegrádi négyekkel szemben is a legtöbbet dolgozók országává válik hazánk. Ahogyan az a GKI kimutatásából kitűnik, tőlünk nyugatra hosszú ideje jelentősen csökkent a munkaidő: az EU átlagában a 2008-as 37,8 óráról 2017-re 37,1 órára. Azaz 10 év alatt 42 perccel csökkent a heti átlagos munkaidő.
A magyarországi átlag is csökkent 2008-2017 között, 40,1 óráról 39,8 órára, azaz 18 perccel.
A V4 körében 2017-ben egy átlagos magyar munkavállalónak cseh társánál hetente 24, lengyel társánál 48 perccel kellett kevesebbet teljesítenie. A tendencia azonban egyértelműen eltartó. Ahogyan az ábra mutatja, a többi országban a trendvonal csökkenő (a cseheknél meredeken), hazánkban viszont két éve inkább növekvő. Ha erre „ráeresztik” az éves plusz 150 óra lehetőségét (kollektív szerződés esetén maximum 350 helyett 400-at), néhány év, és Magyarország lesz a legtöbbet dolgozó állam. Lényegében ugyanakkora vagy akár csökkenő életszínvonal mellett.
