Matt nem örült Osama Ben Ladin halálának, és akkor sem is fog, amikor Yahya Sinwarra kerül a sor. Ezek az értékek teszik őt zsidóvá – ezért ő az otthonom.
Oszama Bin Ladent négy hónappal és két nappal azelőtt ölték meg, hogy férjhez mentem volna. Matt akkor még az Egyesült Államok hadseregében szolgált, de a hat éve már majdnem letelt, és a házasságunk feltétele az volt, hogy ne hosszabbítson újabb hat évre. Csak egy év telt el azóta, hogy Matt gyalogos katonaként szolgált Afganisztán hegyei között, közvetlenül a pakisztáni határon túl. Nem sokkal azután, hogy hazaérkezett, találkoztam Mattel, aki most már leszerelt veterán. Matt harci tapasztalatai megváltoztatták, jobb lett. De olyan módon is megváltoztatták, amit soha nem érthetett meg valaki, aki soha nem élte át ezt a tapasztalatot.
Matt hazatért a háborúból, készen mindenre, amit ezután választott: házasságot velem, egy bonyolult nővel, akinek szellemei és szenvedélyei vannak; rendíthetetlen odaadás az apaság mestersége és szigora iránt, még akkor is, ha minden gyermekünkre egészségügyi problémák miatt több figyelmet kell fordítani, mint ahogyan azt bármelyikünk előre gondolhatta volna; nagy hatású bankvezetői karrier; és figyelemreméltó szintű közösségi elkötelezettség, beleértve a közelmúltbeli önkéntes szerepét a shul ügyvezető alelnökeként, miután a shul biztonsági bizottságának vezetője volt. Egyszerűen nem lehet túlbecsülni, hogy tavaly októberben mennyire megerőltetővé vált ez a pozíció: az álmatlan éjszakák, a végtelen találkozók, a stratégiaalkotás, a lehetetlenül józan kockázatelemzések, amelyeket valahogy elhomályosított a félelem vagy az érzelmek. De Matt olyan ember, aki minden helyzetben felülemelkedik a problémán, újra és újra és újra.
Matt lehet, hogy csendes, de az elvei hangosak.
2011 májusának elején, amikor Bin Ladent megölték, Matt nem szólt semmit. Egyszer azt láttam, hogy megjegyzést fűzött egy közeli családi barát Facebook-bejegyzéséhez, akit Matt nagyon szeret és tisztel. A posztja ujjongását fejezte ki a hír miatt, Matt pedig megjegyezte, ami ritkaság volt számára, hogy nem hajlandó megünnepelni Bin Laden halálát. Matt megjegyzése durvának, szigorúnak és ítélkezőnek tűnt számomra. Megkérdeztem, miért írta.
„Soha nem fogom megünnepelni senki halálát” – mondta nekem. „Ez a különbség köztem és Oszama Bin Laden között.”
Nem vagyok teljesen ugyanaz a személy, aki október 7-e előtt voltam. A nép, az összetartozás, a sáfárság, a közös fájdalom, a szeretet és a gyűlölet együttes érzése olyan gyönyörű gyomnövények, amelyek eluralkodtak kertemben és nem akarom kigyomlálni egyiket sem.
De Matt ugyanaz. A gonosz valóságos neki. Az erőszak valóságos neki. A kötelesség valós neki. Egyszer elkötelezte magát, hogy ha szükséges, erőszakkal hal meg Amerikáért; ez volt a dolga. Matt sokat tud a modern háború fegyvereiről. Sok ilyen fegyvert tartott, és egy időben a barátai voltak.
Mert a gonoszság, az erőszak, a veszély és a kötelesség már október 6-án is Matt ismert világának része volt, október 7-én pedig alig változott – egy kivétellel. Ha Mattet kérdeznéd, azt mondaná, hogy ez az új háború más.
Ez az új háború nem az ő országa ellen indult; ezt a háborút nemzete, népe, családja, felesége, gyermekei és szíve ellen vívták.
Egy másik különbség az, hogy ezt a háborút nem vívták (és reméljük soha nem is fogják) Matt teste ellen. Valójában Matt legnagyobb szívfájdalma jelenleg az, hogy nem tud egyenruhát felvenni és egyenesen Gázába indulni. Matt kétségbeesetten szeretne harcolni, de minden egyéb kötelezettsége miatt, amelyet élete pillanatában tett, nem tud menni. Mélységes szomorúság forrása ez számára.
Ez a háború véget ér, és mi meg fogjuk nyerni. Megkérdeztem Mattet, hogy ezúttal megengedi-e magának, hogy megünnepelje azt a pillanatot, amikor Yahya Sinwar, az október 7-i mészárlás mögött álló szadista ötletgazda elhagyja a létezést. – Nem – mondta Matt markánsan feszült hangon. „Soha nem fogom megünnepelni a halált. Még Sinwar sem.”
Ettől lesz Matt zsidó. Ez teszi Mattet győztessé. És pontosan ez teszi Mattet az otthonommá.
Azon a napon, amikor Sinwar elment, gyanítom, hogy Matt rejtvényeket és társasjátékokat játszik a lányaival. Meg fogja szakítani a napi csetepatéikat, mint mindig. Késő este átnézi velem a családi naptárat, és éjfél után már fáradtan elalszik a mondat közepén. Amikor ez a háború véget ér, Matt is, gyermekeink is, és én is túlélők leszünk.
Lehet, hogy nem fogunk másképp kinézni, de tudni fogjuk, hogy mindannyian nyertünk.
Manya Treece Amerikában élő zsidó. Feleség, anya, pszichoterapeuta, szórvány költő és flash fiction szerző. Férje az amerikai hadsereg veteránja, aki többféle perspektíváját megélte a háborúnak, a brutalitásnak és az emberi állapotoknak. Manya Chicagón kívül él férjével és három gyermekével.
