Az elektromos energia nehezen tárolható. Van ugyan sokfajta megoldás, de az igazit még nem sikerült föltalálni, ezért mindegyik valamiben gyenge, másban meg erős, mely tulajdonságok aztán el is döntik, hogy leginkább hol használható az egyik, és hol a másik. Akit a műszaki részletek érdekelnek, a hálón rengeteg információt találhat erről, például itt.
Az akkumulátorokat általában ott használják, ahol nem áll rendelkezésre sok hely, és nem kell nagy kapacitás, ezért elsősorban a járműiparban, valamint a kis, egyedi napelemes rendszerek kiegyenlítő tartozékaként jöhetnek szóba. Létezik ugyan nagyobb méretben, de csak olyan helyeken, ahol kicsi a népsűrűség, ebből következően az áramfogyasztás is, és távoli vidék, azaz az országos hálózat nagyon hosszú és költséges távvezetékkel érhető el. Ilyen például Dél-Ausztrália. A világ jelenlegi legnagyobb lítium-ionos akkumulátortelepe itt található, 50 millió dollárba került, és 100 MWh a tárolóképessége, azaz annyi villamos energiát tárol, amennyit Paks I. teljes terhelésen 3 perc alatt termel meg. Az ottani lakosságot tekintve nekik ez pont elég.
A klímavédelem (illetve hát az Emberiség védelme a klímaváltozástól) és a városok levegőjének szennyezőanyag csökkentése végett a járműgyártás kezd egyre inkább áttérni az elektromos hajtású járművekre. Ezek kétfajta áramforrást használhatnak: egyrészt az üzemanyag cellát, másrészt az akkumulátorokat. Az üzemanyag cella valamilyen éghető gázból és a levegő oxigénjéből állít elő elektromosságot. A jövő napelemei és szélkerekei fölös áramtermelésével vizet lehet bontani hidrogénre és oxigénre, melyből az előbbi éghető gáz. Jelenleg a hidrogénre alapozó társadalom tűnik legvalószínűbbnek. Az energiát hidrogéngáz tárolókban sokkal egyszerűbb és olcsóbb tárolni, mint akkumulátorokban, ezzel nem csak a rövid idejű, hanem az évszakos kiegyenlítések is könnyen megoldhatók. A hidrogén előállítására, tárolására és továbbítására persze a tartályrendszereket és a csővezetéki rendszereket meg kell építeni, ám az olcsóbb és gyorsabb rendszer lesz, mint az akkumulátoros – megjegyzendő sajnos, hogy a jóslás okkult tudomány.
A jelenlegi akkumulátor fölénynek az az oka, hogy az akkumulátor, mint készülék, fejlesztésben előbbre tart az üzemanyag cellánál. Kína hamar észrevette a Toyota Yarist meg a Teslát, és miután náluk a központi akarat érvényesül, azaz villámgyorsan érkezik a parancs, hogy mit kell fejleszteni, ráadásul rengeteg pénz is hozzá, hamar fölénybe kerültek (ahogy Dél-Korea szintén, bár ott nem állami a rendszer, de szintén gyors, és az a pénz sem kevés). Kína tehát jelenleg vezet, pláne a lítiumbányái révén. Ez most változni fog, mert a németek nyertek egy bolíviai lítiumbánya kiaknázási tenderen, az Egyesült Államokban pedig felfedezték a világ legnagyobb lítiumlelőhelyét Oregon és Nevada határán, amely még a Chile-Argentína-Bolívia lítiumháromszögben találhatónál is nagyobb. A változáshoz viszont idő kell, és azalatt Kína nem fog ülni tétlenül, pláne, hogy a EU Parlamentje megszavazta, 2035-től csak elektromos autókat lehet üzembe helyezni az EU-ban.
Az EU kínai akkumulátorokkal való elárasztása két módon történhet. Az egyik, hogy otthon építenek egy gyárat, ott történik a gyártás, aztán ideszállítják, megfizetik a vámot, és megpróbálják az így megdrágult készülékeiket eladni. A másik, hogy itt építenek egy gyárat, akkor nem kell szállítani, elvámoltatni is csak a lítiumot, melyet nyilván otthonról hoznak. Az előbbi esetben számolniuk kell még azzal is, hogy az EU bármikor akármekkorára növelheti a vámot, vagy akár meg is tilthatja a kínai akkumulátorok behozatalát. Nem véletlen hát, hogy az európai gyártásra fókuszálnak szívesebben, különösen, hogy nem magánvállalati kell összekuporgatni a pénzt a haszonból a gyárépítésre, hanem csak beszólnak a pekingi minisztériumba, hogy ennyi lesz, és kész. A Központi Bizottság a terjeszkedést szívesen támogatja.
Az akkumulátorgyárak köztudomásúlag rengeteg vizet fogyasztanak, ezért általában folyók mellé telepítik őket, mert a víz döntő hányada hűtővíz, a technológiával nem érintkezik, minőségi követelményei sem szigorúak, nem kell ivóvíznek lennie, általában elég a szűrt folyóvíz is. Sajnos,
ha folyótól távol épülnek (pl. Debrecen), ahol nincs folyó, más megoldás szükséges, mert a talajvízkészlet ilyen fogyasztásnál hamar kimerül.
Jelenleg tisztított szennyvízben gondolkodnak (mármint a város tisztított szennyvizét használnák akkugyári hűtővíznek), ami jó megoldás lehet, ha a gyár részére a vízminőség elfogadható. A gyár természetesen azért épül Debrecen mellett, hogy a várhatóan nem kicsi iparűzési adót a FIDESZ kedvenc városa söpörhesse be (lásd még BMW gyár). A fentiekből látható, hogy ha a vízigény probléma is, némi plusz költség árán műszakilag uralni lehet.
Az ilyen gyárak nem csak vízből igényelnek sokat, hanem villamos energiából is. Csak a debreceni ipari park igénye főleg az akkumulátor üzem miatt kb. 800 MW lesz. A BMW üzemei ennek csak kis részére tart igényt. Több épülő akkumulátorgyárat is figyelembe véve a magyarországi villamosenergia igény lényegesen megnövekszik, mivel pedig jelenleg az ország amúgy is áramimportra szorul, Paks II. meg csúszik, új, gyorsan megvalósítható, és aránylag nagy teljesítményű erőműveket kell építeni. Ilyen erőműtípus létezik, mondhatjuk tehát, hogy
az épülő gyárak energiaigénye komoly hátrányokkal ugyan, de biztosítható.
A fentiek alapján egyértelmű, hogy az akkumulátorgyártásnak vannak lényeges hátrányai, ráadásul azt is figyelembe kellene venni, hogy nagyobb baleseteknél könnyen előfordulhat, hogy nagy mennyiségű lítium kerül a környezetbe (normál működésnél vagy üzemi meghibásodások esetén nincs ilyen, azaz sok mindennek kell összejönnie, hogy megtörténjen, de tagadhatatlan, hogy bár nagyon kicsi az esélye, de nem nulla – mindenesetre sokkal kisebb, mint az autóbaleseteké). Ezen hátrányok miatt az európai országok nagy része nem fogadja szívesen a kínaiak jelentkezését, hogy akkugyárat építenének náluk, sőt kifejezetten elzárkóznak az ajánlattól, viszont vannak országok, melyeknek az elhibázott politikai és gazdasági döntéseik miatt más esélyük a növekedésre nincs. Ilyen például Magyarország, mely ezért nagy örömmel fogadja az ázsiai akkugyártók jelentkezését.
- A gyáraknak a kívánt villamos energiát biztosítani kell. A felhasznált energia árát kifizetik ugyan, de olyan helyre nem mennek, ahol importból kell a villanyt a fogadó ország által nekik biztosítani, mert az a kutya vacsorája szerű valami, ami a fogadó országon kívül senkinek nem érdeke. Az áramexportőröknek sem.
- A Gyurcsány kormány által 2009-ben megszavazott „Új atomerőmű előkészítő program” nem tartalmazta sem azt, hogy az oroszok fogják építeni, sem azt, hogy orosz hitelből finanszírozzuk.
- Az Orbán kormány 2010-ben vette át a hatalmat, és 2014 januárjában írta alá titokban Putyinnal a Paks II.-re vonatkozó szerződést. Orbánéknak négy éve volt rá, hogy meggyőződjön róla, a Roszatom műszaki gárdája képes aránylag rövid idő alatt egy EU mércével is elfogadható engedélyezési dokumentációt elkészíteni. Mint az azóta eltelt 9 ½ év mutatja, nem volt képes. Ezért Paks II. áramtermelésre még sokáig nem lesz használható.
- A helyettesítő erőmű a feltételeket tekintve nem lehet más, mint kombi ciklusú, gáztüzelésű erőmű, melyből kettőt terveznek, egy 1600 és egy 1000 MW teljesítményűt. Orosz gázra, mert más nincs. Ebből következően sokáig kell még Putyin cárnak és Kirill pátriárkának hajlongani, és az EU egyhangú döntéseit orosz érdekből mondvacsinált ürügyekkel gáncsolgatni, hogy az erőművek (esetleg a tőzsdeinél magasabb áron vett gázzal működtetve) üzemeljenek, és ellássák árammal az akkugyárakat, kiváltsák az importot és képesek legyenek kompenzálni a folyamatosan bővülő magyar napelem park hektikus működését.
- Lehetne persze Magyarország fejlődését akkumulátor gyárak idecsábítása helyett magyar oligarchák beruházásaival is biztosítani, ha azok nem mesterségesen felfújt gömböcök lennének.
- Lehetnének persze igazi magyar oligarchák is, ha a számolatlanul ömlő EU pénzeket nem térkövezésre, lombkorona sétányra, a polgármesternek átjátszott közösségi házra, meg ilyenekre fordítottuk volna, hanem innovatív cégek innovatív beruházásainak támogatására. De Orbánék nem arra fordították.
- Jönnének ide persze kevésbé igényes gyárak is, ha nem tudnák, hogy nálunk minden egyetlen ember kényétől-kedvétől függ, és ha úgy ébred, egy nap alatt hozhat olyan törvényt, amelyik bárkitől az összes eddigi és jövőbeni hasznát elvonhatja. Ezt a kellemetlen kockázatot csak a nagyon Európába igyekvő cégek vállalják fel. Másfajta cégek inkább otthon maradnak.
A fentiek alapján szomorúan kell megállapítanunk, hogy noha a jelenlegi helyzetet nem ők idézték elő, azt az ellenzéknek is tudomásul kell venni, hogy az akkumulátor gyárakat célszerű békében hagyni, hogy ne Bulgáriával vetélkedjünk az utolsó előtti helyért.
Ha majd az ellenzék kormányra kerül, és hosszadalmas, szívós munkával lehetővé teszi az ország normális, azaz demokratikus és gazdaságilag jó irányba vivő működését, a helyzet megváltozhat.
Ehhez persze előbb egységes és választható alternatívát kínáló ellenzékre lenne szükség.
