A kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás a magyarországi zsidó holokauszt első tömeges atrocitása volt, melynek során 1941. augusztus 27−28-án, a Szovjetunió német megszállás alatt lévő nyugati részén, a mai Ukrajnához tartozó Kamjanec-Pogyilszkij (akkori hivatalos nevén Kamenyec-Podolszkij) közelében mintegy 23 600, nagyobbrészt a Horthy irányította Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg. Mindez három évvel Magyarország német megszállása előtt történt.
Ez a magyar történelem egyik tragikus eseménye, amelyről Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója néhány évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy idegenrendészeti eljárás volt. Az áldozatok emlékére nem szerveznek hivatalos programot, ezzel szemben, az évfordulót követő napokban, szeptember 2-án, Kenderesen Horthy Emléknapot” rendeznek.
Istentiszteletet tartanak a hajdani kormányzó lelki üdvéért, koszorúznak a Horthy család mauzóleumánál, és konferenciát tartanak Horthy Miklósról, többek között Szakály Sándor és Koltay Gábor előadásaival.
A történet
Az 1938-ban elfogadott első zsidótörvény korlátozta a zsidók hivatásgyakorlását; az 1939-es második zsidótörvény ezeket a korlátozásokat tovább szigorította és az érintettek körét is szélesítette, az 1941-es harmadik zsidótörvény még tovább szélesítette a jogfosztó korlátozások szempontjából zsidónak minősülő polgárok körét, és megtiltotta a zsidóknak nem-zsidókkal való házasságkötését.
Az országnak a trianoni békeszerződés revíziójára irányuló külpolitikája elérte célját, és 1941 nyarára visszatért Magyarországhoz a Felvidék, Észak-Erdély, Kárpátalja és a Délvidék is. Ennek nyomán zsidók százezrei kerültek magyar fennhatóság alá, köztük olyanok is, akik eredetileg nem a visszacsatolt területeken éltek, hanem menekültként kerültek oda még a visszacsatolás előtt. Emellett 1939 és 1941 között mintegy 20 ezer zsidó menekült Magyarországra Németországból, Ausztriából, Csehszlovákiából és Lengyelországból. A magyar hatóságok megoldást kerestek az országban lévő viszonylag jelentős számú nem magyar állampolgárságú zsidó jelenlétére, olyannyira, hogy Kozma Miklós honvédelmi miniszter már 1940 őszén felvetette a zsidók kitelepítésének gondolatát.
1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, és június 27-én Magyarország is hadba lépett a német oldalon. A magyar csapatok megszállták Galíciát, és a front mögött katonai közigazgatást vezettek be. Felmerült a lehetőség, hogy a Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgárságú (nagyrészt menekült) zsidókat erre a területre lehetne kitelepíteni.
Egy minisztertanácsi határozat nyomán 1941. július 15-én megindult a magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók összegyűjtése, kiutasítása és kitelepítése. A kitelepítéseket augusztus 9-én a német katonai hatóságok ellenkezése miatt be kellett szüntetni, ám ez alatt a szűk hónap alatt is 19 426 személyt deportáltak a magyar hatóságok. Az intézkedés foganatosítására a országszerte razziákat tartottak, és azokat a zsidókat, akik nem tudták a szigorú alakiságot megkövetelő módon igazolni a magyar állampolgárságukat, internáló táborokba illetve toloncházakba zárták.
A razziák nyomán sokszor olyan zsidókat is kiutasítottak és kitelepítettek, akik – bár magyar állampolgárok voltak és esetenként évtizedek óta a trianoni Magyarországon vagy a visszacsatolt országrészekben éltek – nem tudták ezt azonnal igazolni.
A kamenyec-podolszkiji gettóba zsúfolt zsidók – köztük a Magyarországról kiűzöttek – megsemmisítésére augusztus 27–28-án került sor. A német hatóságok azt közölték velük, hogy a gettót kiürítik, őket pedig máshová telepítik. Ezután a gettó lakóit menetoszlopokban a várostól északra vezényelték, és egy volt szovjet lőszerraktár mellett levetkőztették őket, értéktárgyaikat elvették, majd gépfegyverekkel tömegsírokba lőtték őket.
A tömegmészárlás helyszínére menetelő zsidókról a honvédség egyik teherautójának sofőrje, Spitz Gyula titokban fényképeket készített.
