Kezdőlap Címkék úszás

Címke: úszás

Dr. Bienerth bukása

0

Akinek volt szerencséje látni a budapesti úszó világbajnokság eseményeit és netán nyomon követhette Dr. Bienerth Gusztáv mozgását, könnyen juthatott arra a megállapításra, hogy ez az ember páriaként van jelen a Duna Arénában. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, mert hisz róla van szó, igyekezett Karinthy rossz tanulójához hasonlatosan jelen lenni a jó tanulók mellett, de olybá tűnt teljesen feleslegesen. Olyan volt, mintha semmibe vennék, ettől, mi tagadás kissé szánalmasnak is tűnt.

Dr. Bienerthet azonban nem olyan fából faragták, hogy simán tudomásul vegyen egy ilyen helyzetet, netán megfelelő következtetéseket vonjon le belőle. Ő egy igazi küzdő típus, az a jellem, aki a vereségeket is képes győzelemmé stilizálni.  Így kell lennie, különben egy olyan közgyűlés után, ahol

egyetlen javaslatát sem fogadták el a jelenlévők, az általa vezetésbe jelölt embereket, függetlenül attól, hogy azok alkalmasak voltak-e vagy sem egy ilyen szerepre, mint kibuktatták,

nos ezek után egy gyengébb lelkületű ember lemond és inkább távozik,  mintsem további megaláztatásokban részesüljön.

Dr. Bienerth azonban ezt a közgyűlést is saját sikereként fogta fel, hiszen – mint többször hangsúlyozta – nem véletlenül választották elnökké, több, mint nyolcvan százalékos támogatással. Furcsa erő hajtja őt;

minden áron bizonyítani akarja elődje alkalmatlanságát,

nota benne korruptságat, illetve saját alkalmasságát. Folyamatosan birkózik Gyárfás Tamás, korábbi elnök árnyékával. Azzal a Gyárfás Tamással, akit most újra beválasztottak a FINA végrehajtó bizottságába és, akinek a magyar kormány tagjai folyamatosan megköszönték azt, amit a budapesti világbajnokság érdekében tett.

Dr. Bienerthet mindez nagyon zavarhatta, mert egyes hírek szerint frontális támadást indított mindazok ellen, akik Gyárfáshoz kötődtek. Egyes hírek szerint a FINA vezetőihez is eljutott, eljuttatta annak hírét, hogy például

nagyon nem szeretné, ha a nemzetközi szervezetbe újra beválasztanák Csurka Gergelyt, aki már hét év tevékenykedett ebben a minőségében a FINA-ban.

Arról, hogy nem jelöli ebbe a bizottságba Bienerth Csurkát, már korábban tudni lehetett, arról azonban kevésbé, hogy kifejezetten hangsúlyozta ellenvetéseit. Ha igaz, hogy negatív hozzáállása tudott volt a FINA vezetők számára, az mindenesetre elég szép képet nyújthatott rólunk: magyar a magyar szemét bizony, ha csak teheti kivájja.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség / Besenyei Gergely

Akárhogy is:

Dr. Bienerth kudarcot vallott.

Csurkát annak ellenére beválasztották a bizottságba, hogy a magyar szövetség első embere ezt nem akarta. A fentiek ismeretében most sem várható, hogy Dr. Bienerth eljusson az egyetlen helyes következtetésig, azaz fél éves tündöklését a bukása kövesse, feltehetően tovább folytatja küzdelemit. Hogy meddig, arról megoszlanak a vélemények; egyesek szerint a nyarat sem fogja túlélni, a merészebbek azt mondják, őszig kihúzza. Dr. Bienerth másként gondolja: őt, állítja, négy évre választották meg, és ki is fogja tölteni mandátumát.

Nem ajánlanánk, hogy nagyobb téteket tegyenek erre.

Újabb lemondás a MÚSZ-ban

A Magyar Úszó Szövetség Ellenőrző Testületének elnöke, Pósa Józsefné lemondása után a testület egyik tagja. dr. Kézsmárki Éva Mónika is elküldte lemondását Bienerth Gusztáv elnöknek, mint indokolta,

„az ön vezetési stílusa számomra elfogadhatatlan.”

A sportágon belül nyílt titok, hogy az ET-elnök azért mondott le, hogy ezzel elősegítse a tisztújítást. A lemondások miatt harminc napon belül rendkívüli közgyűlést kell tartania a MÚSZ-nak, ahol az elnök visszahívása és új elnök vagy elnökség választása is napirendre kerül.

Jelenleg a MÚSZ elvben 15 tagú elnöksége csupán 10 főből áll, ahhoz, hogy a sportág vezető testülete döntésképes legyen, minimum 8 elnökségi tagnak kell érvényes mandátummal bírnia.  A mai elnökségi ülésen résztvevő tagok közül négyen szintén készek voltak lemondani, mivel a sportág legtöbb képviselője úgy látja, a jelenlegi vezetés alkalmatlan a feladata ellátására – már ezt tükrözte a májusi közgyűlés is, amelyen Bienerth Gusztáv hatalmat koncentráló alapszabály-módosítási javaslatai a remélt háromnegyedes többség helyett ugyanilyen arányú elutasításban részesültek.

Bienerth Gusztávnak távoznia kell, követelik az olimpiai bajnokok

A sportág korábbi nagyságai közül Székely Éva kétszeres olimpiai bajnok, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok, Hargitay András háromszoros világbajnok, Szabó József olimpiai bajnok, Risztov Éva olimpiai bajnok szintén tarthatatlannak tartja a jelenlegi helyzetet, a Bienerth Gusztáv vezetése alatt uralkodó állapotokat, és a legrövidebb időn belüli változást sürget.

Turi György mesteredző, Kőbánya SC:

„Ez a sportág többet érdemel, ez így nem mehet tovább.”

Plagányi Zsolt, vezetőedző, Egri Úszó Klub:

„A szép szavak helyett végre tettekre volna szükség, de azokra eddig hiába vártunk.”

Petrov Iván, vezetőedző, Győri Úszó Klub:

„Annyi olimpiai, világ- és Európa-bajnokkal rendelkezik a magyar úszósport, közülük többen is alkalmasak lennének a sportág élére.”

Egy tény:

 

a magyar úszósport többségének elege lett az elmúlt fél év sorozatos botrányaiból.

Önmagáért beszél, hogy dr. Bienerth Gusztáv elnök 80 pontból álló előterjesztését a május 21-ei közgyűlésen a tagság 75 százalékban leszavazta (és az elnökséget sem sikerült kiegészítenie 15 főre, csupán két jelölt elég szavazatot). Mindez nem volt elég ahhoz, hogy dr. Bienerth levonja a kellő következtetést, és lemondjon – a sportág viszont olyan elegáns, hogy a világbajnokság előtt és alatt semmiképp sem akart nehéz helyzetet teremteni, a kellő figyelmet elterelni a lényegről, a csodálatos, hatalmas sikert arató versenyről.

A magyar úszósport a 2017. évi FINA Világbajnokságon jelesre vizsgázott, még inkább a vb szervező-bizottsága: mindazok, akik ennek a csodálatos eseménynek a feltételeit megteremtették. Joggal örült együtt az egész ország dr. Julio C. Maglione bejelentésének, hogy a budapesti volt a FINA történetének legjobb világbajnoksága.

Ez a sportág Bienerth Gusztávnál jobb elnököt érdemel.

Ugye milyen szép a hely, ugye milyen nagyszerű a közönség?

A közönség biztatása és szeretete sokat segít a versenyzőknek Van, akit persze nyomaszt a sok szeretet, elvárásként éli meg, de a legtöbb sportolónak erőt ad a versenyhez. El is mondják ezt az úszó vb-n megkérdezett versenyzők. Hogy mennyire csodás ez az uszoda, és mennyire nagyszerű a közönség. Persze, nem mindenkinek jut ez eszébe, főleg közvetlenül azután, hogy minden erejét latba vetve, abszolválta a versenyt.
Levegőt próbálnak szerezni valahonnan, túlélni a versenyt követő perceket. Kicsit sajnáljuk is őket, amiért ilyenkor, enyhén oxigénhiányos állapotukban kérdezik meg őket a versenyről. Akár sikeresek voltak, akár vesztettek, nyilatkozniuk kell. A legtöbben maguktól is elmondják, hogy milyen szép a környezet, ahol versenyezhetnek, és hogy milyen sokat jelentett számukra a közönség biztatása. Akinek magától nem jutnak eszébe ilyen magasztos gondolatok, annak a riporter szokott segíteni. Aki nem mondja magától, attól megkérdezik. Sokat segített neked a közönség biztatása? Ugye, hogy milyen jó ilyen szép uszodában versenyezni?
Igen, sokat segített. Igen, nagyon jó. Mintha csak ki lett volna adva a versenyzőket kérdező sajtómunkásoknak, hogy rákérdezzenek a közönségre és az uszodára. Mert a közönség ugye, a magyar emberek, az uszoda pedig… Az uszoda tényleg szép. Ha kívülről nem is, de legalább belülről. És tényleg nagyon sokba került, és tényleg nem tudni, hogy mit lehet majd kezdeni vele a világbajnokság után. Ki fogja pédául üzemeltetni, merthogy a fenntartása nem két igencsak költséges. És fűthetővé is kell majd tenni, mert jelenleg nem az. Létezhet egy belső utasítás a köztévénél, amely arról szól, hogy tessék rávezetni a versenyzőket: mondják el, mennyire jó az uszoda, ahol versenyeznek.
Mert akkor a néző, aki tudja, hogy ez a csodaszép uszoda milyen rettentően sok pénzbe került, és sejtései is vannak arról, hogy az eredeti összeghez képest nagyságrendekkel drágábbra sikeredett, ettől majd valamennyire lenyugszik. És ebben a lenyugodott állapotában már nem az jár a fejében, hogy egyesek – nem a versenyzőkre gondolunk – milyen sokat kerestek ezen a világbajnokságon.

A vizes vb magyar eredményei

0

Hosszú Katinka két aranyérme mellett 5 ezüst- és három bronzérmet szereztek a magyar sportolók a budapesti vizes világbajnokságon. Többen nagy meglepetést okoztak, leginkább a 17 évesen második helyet szerző Milák Kristóf.

Magyarország a 9. helyen végzett az éremtáblázaton. A két arany eggyel kevesebb, mint a legutóbbi, kazanyi vb-n, mint ahogy összességében is eggyel kevesebb érmet sikerült szerezni, mint akkor.

A legeredményesebb magyar sportoló, ahogy azt előzetesen is mindenki várta, Hosszú Katinka lett, aki ismét bebizonyította, hogy

mindkét vegyesúszó számban, 200 és 400 méteren is verhetetlen.

Emellett nyert egy ezüstöt 200 méteres hátúszásban és egy bronzot 200 pillangón.

Sokan vártak magyar aranyérmet férfi 200 pillangón is, akár Cseh Lászlótól, akár Kenderesi Tamástól. A dél-afrikai Chad le Clos-t azonban nem lehetett megverni, Cseh második, Kenderesi 4. lett. Mivel egy számban egy országból csak ketten indulhattak, így a 17 éves Milák Kristóf kedvenc számában nem állhatott rajthoz. Maradt neki a 100 méteres pillangóúszás, ahol

háromszor is junior világcsúcsot úszott és a vb egyik legnagyobb meglepetését okozva ezüstérmes lett.

Ugyanebben a számban Cseh ötödik lett.

Ezüstérmet szerzett Verrasztó Dávid is, 400 méteres gyorsúszásban. A férfi vízilabda-válogatott, bár döntőbe jutott, ott kikapott a horvátoktól, így szintén ezüstérmes lett (a női vízilabda-csapat ötödik lett).

Magyar szempontból Milák Kristóf mellett

a másik óriási meglepetést a bronzérmes férfi 4X100 méteres gyorsváltó okozta.

A vb-n élete formájában úszó Kozma Dominikből, Németh Nándorból, Holoda Péterből és Bohus Richárdból álló váltótól már az is szép teljesítmény volt, hogy döntőbe kerültek, éremre viszont valószínűleg senki nem számított tőlük.

Az érmek mellett több, említésre méltó teljesítmény is született. Kapás Boglárka egy negyedik és két ötödik helyet szerzett (1500, illetve 400 és 800 méteren). Hatodik lett a 15 éves Késely Ajna 400 gyorson (1500-on pedig nyolcadik), Bernek Péter 200 háton, a női 4X200-as gyorsváltó, valamint a 4X100-as mix, vagyis női-férfi vegyes gyorsváltó. Szilágyi Liliána 200 pillangón 7. lett, ahogy a férfi 4X100-as vegyesváltó is.

A hosszútávúszók közül Olasz Anna 25 km-en ötödik, 10 km-en nyolcadik lett. A férfiak között a rövidebb távon Rasovszky Kristóf ötödik, a hosszabb távon Gyurta Gergely hatodik helyet szerzett.

A többi magyar induló közül a műúszó Kiss Szofit érdemes kiemelni, aki minden idők legjobb eredményét érte el, 13. lett.

Volt, aki viszont elmaradt a várakozásoktól.

Leginkább Gyurta Dániel, aki egyik mellúszó számban sem jutott még az elődöntőbe se.

A vb-t öt helyszínen rendezték: A Duna Arénában, a Hajós Alfréd uszodában, a Városligetben, Balatonfüreden, valamint a budapesti Batthyányi téren – itt az óriás toronyugrók versenyeztek, a helyszínt képgalériánkban nézheti meg (nagyobb méretért kattintson a képre!):

Budapesté a 2024-es rövid pályás úszó vb

0

Budapest rendezheti a 2024-es rövid pályás úszó világbajnokságot – így döntött a FINA hétfőn a magyar fővárosban. Ezzel már további négy úszó világverseny házigazdája lesz Budapest a következő években. E döntés eredményeképpen nem kell lemondania Gyárfás Tamásnak a FINA alelnöki posztjáról.

A FINA a magyarországi vizes vb idején, hétfőn döntött úgy, hogy a rövid pályás, vagyis a 25 méteres medencés vb-nek 2022-ben az oroszországi Kazany, két évvel később pedig a magyar főváros lehet a házigazdája. Ezzel a döntéssel Budapest további vizes világeseménynek adhat otthont: jövőre a junior szinkronúszó vb-t, 2019-ben a junior úszó vb-t, 2020-ban pedig az úszók, vízilabdázók, szinkronúszók és műugrók Európa-bajnokságát rendezik meg a magyar fővárosban.

Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke a múlt héten nyilatkozta azt, hogy ha nem Budapest nevét húzzák elő valamelyik borítékból, akkor lemond posztjáról.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!