A Magyar Közlönyben olvashattuk, hogy Orbán Viktor magyar–orosz űrmissziós projektekben való együttműködés kialakításáról szóló megállapodás létrehozásával bízta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.
A miniszterelnöki határozat szerint a „Csibisz–AI”, „Obsztanovka–2” és „Trabant” névre hallgató közös magyar–orosz űrmissziós projektek célja a világűr békés célú kutatása. Mivel a Magyar-orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről már korábban megállapodás született, a magyar állam és Oroszország között, a közvéleményünk kiváncsain várja, hogy ki lesz a 2024-ben a világűrbe küldött magyar állampolgár. A „Trabant” projekt első űrutazójaként, akár az együttműködést kezdeményező Orbán Viktor neve is felmerülhetne, így végleg bizosíthatná, hogy az akkor már remélhetőleg kormánytöbbségben lévő ellenefelei is elismerően felnézzenek rá, nem beszélve arról az előnyről, hogy addig sem lenne itthon.
Bárki vakációzhat 10 napot az űrben az első turistajáraton! Az ötlettel az Axiom Space nevű houstoni vállalat állt elő, amely szeretné felépíteni a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) modulként csatlakozó, majd a leválasztás után önállóan keringő Axiom Űrállomást. Az első útra már lehet is jelentkezni. A 16,2 milliárd forintos jegy nem csak az űrhajóban történő utazást, de nyolcnapi szállást is fedezi az ISS fedélzetén.
Értelmezhetetlen katyvasz lett Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című nagyjátékfilmes bemutatkozása, amely elvileg fekete komédia, de igazából teljesen meghatározhatatlan jellegű alkotás. Már a téma alapján is elborultnak tűnt a film a cigány kozmonautáról, aki még Gagarint is megelőzte az űrben, de szórakoztatóan elborultnak. Az ígéretes alapötletből azonban sajnos korántsem sikerült jó filmet kihozni.
Érthetetlen, hogy a Filmalapnál, amely kiemelten kezeli a támogatásra méltónak talált filmtervek esetében a forgatókönyvfejlesztést (ennek hasznosságáról a szakma is rendre elismerően szól), hogyan mehetett át egy olyan forgatókönyv, amiből végül a Lajkó lett. Nehéz elhinni, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy ebből nem fog összeállni egy film – és akkor még nem is említettük, hogy a rendező, Lengyel Balázs eddig elsősorban szintén forgatókönyvíróként volt ismert. Az Aranyélet második évadának vezető írója volt, és a Lajkó társforgatókönyvírójával, Lovas Balázzsal ketten jegyezték a tavaly bemutatott Kojot című filmet, amit a kritika nagyon szeretett, és a filmhetes balhé után a nézők szívébe is belopta magát.
Első saját nagyjátékfilmjének valószínűleg az lett a veszte, hogy
túl sok mindent akart belepakolni íróként, rendezőként pedig képtelen volt ennyire heterogén alapanyból kihozni valami jót.
Pedig papíron kellően jól hangzott a sztori ahhoz, hogy valami különleges alkotás szülessen belőle, bár azt is lehetett érezni, hogy vagy nagyon vicces, vagy nagyon fárasztó lesz a végeredménye. Inkább ez utóbbi teljesült, azzal a korrekcióval, hogy a legerősebb érzése a nézőnek a film megtekintése után a zavar: mi is volt mindez, amit most láttunk?
Gyabronka József (Karmazsin elvtárs) és Keresztes Tamás (Lajkó) Forrás: Vertigo Media
A történet főszereplője Serbán Lajos, azaz Lajkó (Keresztes Tamás), aki mindenáron űrhajós akar lenni annak ellenére, hogy az apja, Flórián (Pálffy Tibor) már gyerekkorában megmondja neki: a cigányok nem mennek az űrbe. Lajkóba édesanyja (Papadimitriu Athina) ülteti el a világűr iránti vágyódást, aki ráadásul éppen fia egyik rakétakísérletének az áldozata lesz. Lajkó ennek ellenére kitart az álmai mellett, és az ügyefogyott helyi potentát, Karmazsin elvtárs (Gyabronka József) is támogatja a „kiképzését” a maga szerény eszközeivel.
Lajkó a téesz pilótájaként és egy megbuherált hőlégballonnal éli ki repülés iránti vágyát, de közben kitör az 56-os forradalom, és véletlenül összetűzésbe kerül a Vörös Hadsereggel. Innentől akár tragikus vég is kinézhetne Lajkónak, de ehelyett mesebeli fordulatot vesz az élete:
kiválasztják a szovjet űrprogramba kozmonautajelöltnek, és jótevőjével, Karmazsin elvtárssal Bajkonurba utazhat.
Útközben Flórián is csatlakozik hozzájuk, akinek sikerül meglépnie a börtönből, és ha már így alakult, fiával tart. Az űrközpontban aztán egyre sokasodnak az intő jelek, amik arra engednek következtetni, hogy mégsem diadalmenet vár Lajkóra, inkább egy sor leküzdendő akadály. Maga Brezsnyev felügyeli a versenyt, amelyben négy lehetséges jelölt versenyez az űrutazás jogáért – bár egyre inkább világos lesz, hogy a szovjetek nem egy kommunista hőst keresnek a fura kozmonautaolimpián, hanem kísérleti nyulat. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, hogy az oroszok egy magyart, ráadásul egy cigányt akarnak elsőként az űrbe küldeni. Ahogy Brezsnyev elvtárs is megmondja: Lajkó nem lehet az első ember az űrben, maximum az első cigány.
Forrás: Vertigo Media
Ez alapján simán lehetne szórakoztató és még elgondolkodtató is a film, és az ember a kezdetekkor hajlamos is egy-egy fura jelenet vagy kínos vicc után azt gondolni, hogy biztos lesz ez még jobb. Például ebben reménykedünk miután végignézzük, hogy a kis Lajkó (Varga Zétény) a kerti budiból épít rakétát (kitalálhatják, mi lesz itt a fő poénforrás). Sajnos azonban maximum egy-egy jelenet erejéig tudunk túllépni ezen, de egy pillanatig sem áll össze a film. Eleve teljesen érthetetlen a történetvezetés: van, hogy jó hosszan időz a film valamin (például a szovjet elvtársak csókolózási mániáján), ami se nem viszi előre a sztorit, se nem vicces, máskor egy néhány mondatos narrációval elintéznek az alkotók valami fontosat ahelyett, hogy a bemutatásával fáradnának.
Miközben a fő történetszál sem működik, a Lajkó tele van fura mellékszálakkal is, például Lajkó apjáról, akinek semmi, de tényleg semmi dramaturgiai szempontból értelmezhető szerepe nincs. Az egyetlen, ami miatt érdemes volt beletenni a filmbe, hogy ő maga a megtestesült cigány sztereotípia, miközben Lajkó pedig nagyon nem az – mintegy ellenpontozzák egymást. Ez akár megint érdekes is lehetne: Lajkó, akit az egyenlőségelvű kommunisták is leírnak azzal, hogy cigány, a saját közösségében is különc. De ezzel sem kezd igazából semmit a film, mint ahogy semmi mással sem. Pedig az exnáci versenyző, a Böger Anna által alakított Helga Mengele (igen, az a Mengele) révén még a holokauszt témája is bekerül a filmbe ’56, a hidegháború és az űrverseny mellé. Ja, és a szintén a sztoriba erőltetett szerelemi szálakról, amelyek közül a homoszexuális különös jelentőségre tesz szert, még nem is szóltunk.
Ráadásul Lengyel Balázs nem állt meg az abszurd és groteszk elemeknél, hanem még a szürrealitás irányába is kikacsingat néhányszor. Tényleg van itt minden, mint a búcsúban, és jó kerettörténet ide vagy oda, nehéz lenne ezeket összehozni egy értelmes filmmé. Úgy meg, hogy az űrutazós sztori sem működik, esély sincs erre. A legkülönösebb mégis az, hogy
a sok fura és bizarr elem mellett a történet összességében bántóan kiszámítható.
Néha szinte előre látjuk vagy halljuk, mit fog tenni vagy mondani az adott szereplő, és csak remélni lehet, hogy aztán mégsem az történik. De sajnos rendszerint csalatkozunk ebben a reményben.
Forrás: Vertigo Media
Ami pozitívumként említhető, az a Lajkó látványvilága, annál is inkább, mert látszik, hogy nem sok pénz állt az alkotók rendelkezésére. A filmben a díszletekkel és a jelmezekkel megteremtett 50-es évek miliő egyszerre hiteles és karikatúraszerű (Valcz Gábor és Sinkovics Judit munkája), sajnos a karakterekről ez viszont már nem mondható el. Karmazsin elvtárs lehetne vicces, de aztán olyan irányba halad a története, amin már nem lehet nevetni, Flórián karaktere ugyebár eleve csak koloncként lóg a történeten, a többieknek meg még ennyi lehetősége sincs a kibontakozásra. Lajkóból a nagyszerű Keresztes Tamás mindent kihozott, amit csak ebben a sztoriban lehetett, és tulajdonképpen a látvány mellett az ő karizmája az, ami valamennyire a hátán viszi a filmet. De maga a karakter ettől még szintén nincs jól kidolgozva.
Miközben a mondanivaló elvileg az lenne, hogy nem kell feladni a legképtelenebb álmainkat sem, Lajkó legtöbbször csak sodródik a célja felé a történetben, ráhatása nem sok van rá. Kicsit olyan, mintha maga a rendező is így járt volna a filmjével.
Lajka kutya történelmet írt, de egy napig sem élt az űrben. Moszkvai kóbor kutyaként került be a szovjet űrprogramba, és az első élőlény lett, amely Föld körüli pályára állt.
Három kutyát készítettek fel 1957-ben az űrutazásra, melyet kezdettől fogva úgy terveztek, hogy az állat nem éli túl, mert a technológia nem állt készen arra, hogy visszahozzák a Föld körüli pályára állított Szputnyik-2 típusú műholdat. Lajka űrutazása azoknak a teszteknek a sorába illeszkedett, amelyekben az űrutazás élő szervezetekre gyakorolt hatását vizsgálták, hogy megágyazzanak az emberes misszióknak.
Lajkát 1957. november 3-án bocsátották az űrbe a Szputnyik fedélzetén Bajkonurból. „Sírtam, amikor elindult Lajka”- nyilatkozta most az egyik kiképző, Adilia Kotovszkaja az orosz sajtónak. Elmondta, hogy nagyon nehéz kiképzésen estek át a kutyák, azt kellett ugyanis megszokniuk, hogy kis helyen kell meghúzniuk magukat hidegben és sötétben.
Végül a három kutya közül azért választották Lajkát, a hároméves szukát, mert ő volt a leginkább fotogén.
36 kutya volt összesen abban a csapatban, amelynek az volt a feladata, hogy előkészítse az ember űrutazását, miközben folyt az űrverseny az amerikaiak és az oroszok között. Kezdetben az oroszok álltak jobban: Lajka űrutazása, majd Gagariné történelmet írt.
De már Lajka útja során kiderült, hogy baj van az orosz űrtechnológiával. Az utazást legalább egy hétre tervezték, de már az első napon túlhevült a Szputnyik-2. Lajka meghalt, és a műhold hamarosan elégett.
Mindezt persze hatalmas sikerként tálalták a Szovjetunióban és a szocialista országokban, és 2002-ig eltitkolták, hogy milyen szörnyű halála volt Lajkának. A szovjet időkben azt terjesztették, hogy Lajka napokig élt az űrben, sőt, egy ideig még azt is, hogy elaltatták, mielőtt elfogyott volna az oxigénje.
Habár a misszió nem sikerült teljesen, Lajka hőssé vált, és még most is nagy tisztelet övezi Oroszországban, amiért életét áldozta az űrutazás oltárán.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
