„Az ország népének fel kell készülnie az idei országgyűlési és önkormányzati választásokra. Ez minden szavazópolgárra nehéz feladatot ró. Próbára teszi emberismeretét, valóságismeretét, ítélőképességét. Megköveteli tőle, hogy a rázúduló szórengetegből kirostálja a súlytalan, hiteltelen, egymásnak ellentmondó, netán hazug szavakat, s végül jó lelkiismerettel, gondosan mérlegelve adja le szavazatát, válassza meg négy évre az ország ügyeinek felelős intézőit. Országos és helyi szinten.” Göncz árpád köszöntötte ezekkel a szavakkal az új esztendőt – 1997-98 fordulóján elhangzott televíziós beszédében. Üzenete húsz évvel később is pontosan ennyire érvényes. Íme, teljes beszéd (az MTI leiratában).
„Honfitársaim, innen s túl a határainkon, Kedves Barátaim,
Az idén könnyebb szívvel kívánok hazánknak és polgárainak boldog új esztendőt, s felszabadultabban tolmácsolom a hazai jókívánságokat is a határainkon túl élő magyaroknak, mint tavaly, tavalyelőtt vagy az azt megelőző esztendőkben.
Akkoriban inkább a bizakodás és a remény sugallta a szavaimat. Ma: kétségkívül tiszteletet parancsoló eredmények. Számomra – bár efelől soha semmi kétségem nem volt – már bizonyosság, hogy van jövője annak az országnak, amelynek népe nem pusztán eltűri a megpróbáltatásait, de tehetségével, szorgalmával, bölcs türelmével formálni is képes a sorsát.
Amíg jelenünk szerény magaslatáig eljutottunk, csalódások sora, temérdek keserűség kísérte utunkat. De ez akkor is magaslat: innen már vissza tudunk tekinteni – kritikus és önkritikus szemmel – távolabbra is. Két gyilkos és hiábavaló háborúra, romokra és halottak tömegére. Ország csonkításra, vörös- és fehérterrorra. Álomvárak építésére. Megszállókra és megszállásokra, százezreket gyilkoló nácizmusra, torokszorongató sztálinizmusra. Eltaposott forradalomra és megtorlásra. Kudarcos újrakezdésekre, reményszikkasztó araszolgatásra, újra meg újra. Aggodalomra a munkahelyünkért, családunkért, gyermekeink jövőjéért. Miközben szerencsésebb népek, akiket nem sújtott ennyi baj, magától értetődő természetességgel élték meg gyarapodásukat és jólétüket.
De azt hiszem, most, az ezredfordulóhoz közeledve, mégis joggal érezhetünk némi elégtételt.
Ezeréves célunk, hogy önmagunkat megőrizve forrjunk össze a nagybetűs Európával, karnyújtásnyi közelségbe került.
Az óév, amitől búcsúzunk, számunkra, valóban történelmi fordulópont. Ez évben hívták meg hazánkat a NATO biztonságot kínáló és erőt sugárzó családjába. S ez évben nyílt meg számunkra a lehetőség, hogy a közeljövőben, térségünkből az elsők között, csatlakozhassunk az Európai Unióhoz. Igen: mindez siker. Aminek ára volt. Az árat megfizettük: az ország polgárai kemény önuralommal viselték el a kényszerű és keserű gazdasági megszorításokat, a létbiztonság megingásának lelki-idegi terheit.
Az ő érdemük, hogy térségünkben ma a mi hazánk gazdasági és politikai rendje a legszilárdabb. Hogy 1997-ben a legderűlátóbb becsléseknél is jobban apadt az államadósság és kevesebb az államháztartás hiánya. Az ő érdemük, hogy gazdaságunk magáll a talpán, iparunk termelékenységének és termelésének, árukivitelének növekedése, a külföldi működő tőke beáramlása felülmúlja még az olykor „kincstári optimizmusnak” bélyegzett várakozásokat is.
Mert rajtuk, a polgárok helytállásán, szakmai hozzáértésén állt vagy bukott az ország jövendőt termő nemzetközi megbecsülése. Ez a hallgatag országépítés mindvégig komoly viharoktól mentes belpolitikai erőtérben zajlott.
És a valóságot soha szem elől nem tévesztő külpolitika támogatta. Ami megteremtette a más országokkal, kivált a szomszédainkkal folytatott együttműködés javulásának – vagy legalábbis e javulás lehetőségének – feltételeit. És megkönnyítette – vagy legalábbis megkönnyítheti – a határinkon túl élő magyarok helyzetét és életkörülményeit. Aminek érdekében erkölcsi kötelességünk, hogy – velük egyetértve – minden tőlünk telhetőt elkövessünk.
Honfitársaim,
Az új évi kötelező számvetés idején, sikereink tudatában sem feledkezhetünk meg terhes örökségünkről. Gazdaságunk kezdődő felívelésének hatását az ország polgárainak jó része még nem érzékeli, mert nem élheti meg személyes sorsának javulásaként. Az infláció, bár csökkent, még mindig magas. Épp ezért az idei év is áremelkedéssel köszönt ránk.
Sok köztünk a nyomorban élő, elesett ember.
Nyugtalanító a közbiztonság helyzete. Nincs esélyegyenlőség a közoktatásban. Százezreket sújt, sok munkakezdőre vár munkanélküliség. Az ország eltérően fejlett térségei közt – bár csökken – érzékelhető a gazdasági és szociális feszültség. S mondjuk ki egyértelműen: sürgető megoldásra vár a többségében kirekesztve és embertelen körülmények között élő cigány kisebbség gondja, aminek következményeit társadalmunk egésze sínyli. A tömegnyomor ugyanis fertőz: erkölcsileg teszi próbára s kezdi ki a többségi társadalom emberségét.
De el kell mondanunk azt is: a magyar társadalom kezd végre ráébredni e gondok súlyára s arra, hogy az állam egymagában képtelen orvosolni őket.
Polgáraink jó része kihullott a társadalmi védőhálóból s testi-lelki állapota miatt kiszolgáltatott és védtelen. Az irántuk való együttérzés a segítő célú önkéntes társadalmi kezdeményezések számának és súlyának gyarapodásában mutatkozik meg.
A közeljövő talán legfontosabb gyakorlati feladata, hogy véget vessünk mezőgazdaságunk oktalanul hosszúra nyúlt válságának. Az új évet terheli a Szlovákiával folyó Duna-vita megoldása, s az ebből következő teendők szakszerűen tárgyilagos végiggondolása is.
Végezetül: az ország népének fel kell készülnie az idei országgyűlési és önkormányzati választásokra. Ez minden szavazópolgárra nehéz feladatot ró. Próbára teszi emberismeretét, valóságismeretét, ítélőképességét.
Megköveteli tőle, hogy a rázúduló szórengetegből kirostálja a súlytalan, hiteltelen, egymásnak ellentmondó, netán hazug szavakat, s végül jó lelkiismerettel, gondosan mérlegelve adja le szavazatát, válassza meg négy évre az ország ügyeinek felelős intézőit.
Országos és helyi szinten.
Nincs kétségem: hazánk népe 1998-ban is megfontoltan dönt a jövőnk kérdésében. Ehhez – s a mindennapjainkhoz – kívánok most mindannyiunknak erőt, egészséget. Otthon, a mieink közt pedig szeretet, békességet és sok-sok örömöt.
És álljon itt még egy rövid bejátszás az egy évvel korábbi beszédéből – sajnos ez is nagyon rímel a mai helyzetre:
