Címke: Tulipécs

„A szívemben magyar, a fejemben holland vagyok” – vallja Simon Wintermans holland üzletember, aki 52 évéből 22-őt már Magyarországon élt („Magyarországon migráns vagyok”), s aki már évek óta részt vesz a kormányellenes tüntetéseken, de beszédet először az április 15-i pécsi tüntetésen mondott, s először szervez: május 6-ára, anyák napjára.  De „most, hogy ismét ellopták a választásokat, már nem maradt más választásom. Nem azért, mintha jobban tudnám, mit kellene tenni, hanem azért, mert látom, hogy sokakban egyszerűen nincs meg a szükséges bátorság a szükséges lépések megtételéhez.” „Amikor egy puha vagy kemény diktatúra uralkodik, akkor az emberek vigyáznak arra, mit mondanak, mit tesznek… a II. világháborúban a hollandok zöme megpróbált tovább élni, anélkül, hogy bajba keveredjen”. Magyarországon azonban erősebbek ezek a reflexek. Civil kurázsi kell, a nulláról kell indulni. Az embereknek, „mint egykor a néptanítóknak, úgy kell járniuk az országot. El kell juttatniuk a valós információkat, akihez csak lehet. Beszélgetni kell” – mondja.

Nagyon érdekes a közösségi oldalon a nyitóképe. Dominál egy békét és nyugalmat árasztó, a kisfiával közös, tandemkerékpár-túrás kép, amit megtör a baloldalon egy kockaalakú kis portrékép, Ön katonai egyenruhában. Mit akar ezzel üzenni?

Ez nem is akármilyen egyenruha, hanem egy szovjet katonai zubbony és a jellegzetes tányérsapka. A képet tiltakozásként tettem fel, mégpedig április 9-én. Nem az egykori Szovjetunió iránti szeretetből, hanem felhívásként,

fel szeretném arra hívni a figyelmet, hogy újra Szibéria felé tart az ország.

Számomra szimbolikus a két kép együtt: az idillt árasztó és a katonai elem riasztó ellentéte felkavaró. Hogyan és mikor készültek a képek?

A kerékpáros kép vagy három éve készült, az akkor négy éves Samu fiammal tettük meg a két európai kulturális főváros – a cseh  Plzeň és a belga Mons – közötti utat, egy apa-fia program keretében Európa egy részét szeltük át. Nagyon szép út volt, nagyon büszke vagyok a fiamra – akivel ott barátokká is váltunk –, hogy végigcsinálta. A másik kép régen, 1988-ban, még a gorbacsovi szovjet érában készült. A transzszibériai Expresszel utaztam Moszkva-Peking-Moszkva útvonalon. Irkutszk környékén egy orosz hadnagy szállt fel a fülkébe…sok-sok vodkát rejtett a bőröndje. Ahogy lement a nap, elkezdtünk inni, s amikor már lefekvéshez készülődtünk, gondoltam, vicces lehet, ha felpróbálom az egyenruháját. Megengedte, sőt, le is fényképezett, vakuval készült a fotó. Ezt már önmagában is viccesnek tartottam, ám még viccesebb történet követte: utazásom után tíz nappal kellett bevonulnom a holland hadseregbe, s ott orosz nyelviskolába küldtek. Ne feledje, ekkor még állt a berlini fal – ez pedig a vadásztrófeám lett. De április 8-a óta azt érzem, hogy ismét Szibéria felé indultunk el.

Ahogy hallgatom a szavait, többes szám első személyben beszél. Magyarnak tartja magát?

Már 22 éve Magyarországon élek, négy, egyszerre magyar és holland gyermeket nevelek, rengeteg nagyon kedves barátom van itt, szeretem ezt az országot. S rossz látni, hogy a putyini, erdogani útra tették a jelenlegi vezetői.

Nem előre, hanem inkább visszafelé megyünk a gulyáskommunizmusba. Nagyon rossz az irány, s egész Európának is nagy kárt okoz. Az én szívem csücske Európa, és nagyon rossz látni, hogy az orbáni politika óriási veszélyt jelent az EU-ra is.

Kis országként semmire sem tudunk menni, talán az egyesült, együttműködő Európa képes egyedül válaszokat adni a hihetetlenül nagy kihívásokra.

Milyen jeleit látja annak, hogy Magyarország visszafelé megy a történelemben?

Például, hogy az emberek félnek. Mondok egy konkrét példát: a választások előtti nagy avatósdit-átadásosdit látva arra gondoltam, hogy kifigurázom a jelenséget, hogy felavatnak évekkel ezelőtt már elkészült utakat, még csak félig kész útszakaszokat, de akár egy krematóriumot is. A közvetlen kiváltó ok pedig az volt, hogy Pécs főtere mellett egy kis utcában keletkezett egy óriási luk, amit – láss csodát! – a helyi illetékes Biokom egy-két nap alatt visszazárt… pontosabban majdnem teljesen visszazárt. Gondoltam, hogy egy kis paródiás videóval felavatjuk a maradék kis lyukat, a mi kis fideszes lyukunkat, s ezt feltesszük a közösségi oldalra. Megkértem két pécsi színész barátomat arra, hogy játszák el a politikust, aki átvágja a szalagot…egyikük sem vállalta el. Helyben híres, ismert színészek nem merték elvállalni a szerepet. Nem a nevük a fontos ebben persze, hanem a jelenség.

Hogyan látja, ez magyar jelenség?

Korántsem az, hiszen amikor egy puha vagy kemény diktatúra uralkodik, akkor az emberek vigyáznak arra, mit mondanak, mit tesznek. A szüleim mesélték, hogy Hollandiában, a II. világháború idején a hollandok zöme megpróbált tovább élni, anélkül, hogy bajba keveredjen. Ott is nagyon kevés volt az igazi bátor ember.

Ugyanakkor az igaz, hogy Magyarországon ezek a kevésbé bátor reflexek talán erősebbek, mint például a hollandok körében, mert ez az ország soha nem ismerte, ismerhette meg igazán az élő, működő demokráciát.

A paprikakommunizmus, a Rákosi-éra, előtte a Horthy rezsim sem volt demokrácia, előtte meg feudalizmus volt. Ez a feudális reflex pedig máig erős a magyarokban. Ezt például látni akkor, amikor a kocsmában az emberek tele szájjal szidják a politikusokat, ám amikor személyében látják őket, találkoznak velük, akkor úgy viselkednek, hogy „megjelent a király”, jópofiznak és paroláznak velük. Ez én nem értem.

Gondolom, közülük a legtöbben meg azt nem értik, hogy Ön miért nem úgy viselkedik…

Van erre egy történetem: a választások előtt két-három héttel volt Pécsett egy kiállításmegnyitó, amelyen részt vett Hoppál Péter, akivel személyesen ismerjük egymást. Odajött hozzám, kezet fogott velem és elkezdett volna jópofizni, s nagyon meglepődött azon, amikor én ehelyett azt mondtam neki, hogy amit csinálnak az egy katasztrófa. De hiába tudja itt helyben nagyon sok ember, hogy ő például egy alkalmatlan ember a posztjára, senki nem mer vele szembeszállni.

Félelem ide, félelem oda, a választásokat követő hétvégi tüntetésen nagyon sok pécsi részt vett, s az Ön által május 6-ára, az anyák napjára szervezett demonstráció felhívása iránt is már több mint 1500 az érdeklődők száma. Ez nem éppen a félelemről tanúskodik.

Mert nagyon sokan hihetetlennek tartották a választások eredményét. Nagyon sok embertől hallottam én is, hogy nem is értem, hogyan lehet a Fidesznek megint kétharmada, amikor a baráti, ismeretségi körömből senki nem szavazott rájuk. Vitathatatlan, hogy a Fidesz nagy párt, sokan szavaznak rá, de nem annyian, hogy most kétharmada legyen. Bárhonnan is nézzük, ismét elcsalták a választást.

Magyarország olyan helyzetben van, mint Oroszország vagy Törökország – a nép választhat, de nem küldheti el a nagy vezért. Már nyolc éve feltettem a Facebookra a mondást: „aki alszik egy demokráciában, az majd felébred egy diktatúrában”.

Most beigazolódott ennek a mondásnak az igaza. A felébredés szakaszába jutottunk – ezért is szervezem a május 6-i pécsi tüntetést.

De a folyamat nem most kezdődött, eddig miért nem ébredtek fel az emberek?

Valóban, már 2010-ben lehetett látni, hogy nagyon rossz irányt vett az ország. Pécsett akkortájt volt az első Fidesz-ellenes demonstráció, amikor a sajtótörvényt módosították, a kilencvenes évek óta az volt az első tüntetés, amelyen én is részt vettem. Összesen 2-300 ember jött el az akkor még 160 ezres városban! Nagyon rossz érzés volt azt látni, hogy csak pár embernek fontos a sajtószabadság. Majd a kétharmad birtokában az M1-en láttam egy tudósítást Daniel Cohn-Bendit budapesti sajtótájékoztatójáról, amely úgy volt összevágva, mintha az Orbán-ellenes fellépéseiről is ismert francia politikus elmenekült volna a kérdések elől. Pedig az történt – én láttam a vágatlan anyagot is a sajtótájékoztatójáról –, hogy előre bejelentette: fél órája van csupán, mert egy óra múlva indul a repülőgépe. A tudósítás persze színtiszta manipuláció volt, s látni lehetett, merre viszik az országot Orbánék.

Akkor miért pont most aktivizálódott?

Eddig is részt vettem a demonstrációkon. De egészen az április 15-i tüntetésig csak mezei résztvevőként voltam jelen, nem mondtam beszédeket, nem szerveztem. Ennek az volt az oka, hogy úgy gondoltam, a magyaroknak kell felvállalniuk ezt a szerepet, nehogy már én, egy holland okoskodjak a magyaroknak. De most, hogy ismét ellopták a választásokat, már nem maradt más választásom. Nem azért, mintha jobban tudnám, mit kellene tenni, hanem azért, mert látom, hogy sokakban egyszerűen nincs meg a szükséges bátorság a szükséges lépések megtételéhez. Ezt pedig nem szabad hagyni!

Az én bíráim a gyermekeim lesznek, és én szeretnék bátran eléjük állni, amikor eljön az idő.

Ön hollandnak vagy magyarnak tartja magát?

A szívemben magyar, a fejemben holland vagyok. Ez talán nem is olyan rossz kombináció.

Ezt hogy érti? Mármint hogy fejben holland, szívben magyar?

Például a magyar barátaim mindegyikének vagy ezzel vagy azzal az ellenzéki párttal, emberrel van valami baja – ezért sem tud az ellenzék semmit sem kezdeni, hiszen bár mindenki Orbán és a Fidesz ellen van, egyben egymás ellen is küzdenek. Nem képesek a legfontosabbat előre venni, azt, hogy

össze kell fogni a jelenlegi fő cél érdekében, ami nem más, mint a demokrácia visszaállítása. Ennek az útja pedig Orbán, a Fidesz leváltásán át vezet.

Azért jó holland fejjel gondolkodni mert így lehet sorrendiséget felállítani.

De hát még van négy év a következő választásokig, nem korai már most ebbe belefogni?

Nem négy év – másfél év múlva lesznek az önkormányzati választások, már most arra kell készülni.

Április 8-a pedig rávilágított arra is, hogy milyen óriási feladat áll a demokraták előtt, hogy elmagyarázzák a félrevezetett, szegény, sokszor vidéki, az információktól teljesen elzárt embereknek, hogy milyen valójában a helyzet az országban.

Ezek a megvezetettek csak egyfajta információhoz jutnak a televízióban, rádióban, helyi újságokban, nem beszélnek nyelveket, hogy máshonnan is tájékozódjanak, illetve nem is érdekli őket az, hogy utána járjanak azoknak a dolgoknak, amelyekről úgy tartják, hogy nem befolyásolják közvetlenül az életüket. És nagyon sokan félelemből szavaztak a védelmet ígérő vezérre. Ezt Orbánék remekül elérték.

Ön szerint mi – ahogy Ön fogalmazott – a demokraták feladata?

Ami biztos, a nulláról kell kezdeni. Nagyon sok munka vár rájuk, pénz nincs erre, illetve, ha van, akkor legfeljebb Sorostól lehet rá pénzt szerezni. Mit kell csinálniuk? Mint egykor a néptanítóknak, úgy kell járniuk az országot. El kell juttatniuk a valós információkat akihez csak lehet. Beszélgetni kell. Meg kell kérni a barátokat, a testvéreket a szülőket, a nagyszülőket,  hogy „fogadjanak örökbe” egy-egy kis falut, ahonnan származnak, vagy ahova van valamilyen kötődésük, vidéki házuk, ahova pihenni járnak stb.

Beszélgetni kell az emberekkel, nem pedig szidni őket, amiért Orbán ismét nyert. Nem szabad haragudni azokra, akik a Fideszre szavaztak.

Hogyan lehet ezt megszervezni? Mik a lépések?

Erre még nem tudom a választ. Egyelőre csak azt tudom, hogy mit kell csinálni, de nem vagyok vezető, viszont tudok segíteni. És azt tudom, hogy ha nem fogunk ebbe bele, akkor még jó harminc évig marad, ami van.

Ön hogyan látja a kiutat, a pártokat illetően?

A magánvéleményem az, hogy mindazon pártnak le kellene lépniük a színről, amelyek eddig sikertelenül próbálták leváltani a Fideszt. Egy új, nagyon széles spektrumú demokrata pártot kellene létrehozni, hiszen ebben a helyzetben csak akkor van esély, ha egy párt a kihívója a Fidesznek. Mint az április 15-i pécsi tüntetésen elmondott beszédemben is mondtam:

mindenkinek el kell döntenie, hogy a három kategória melyikébe akar tartozni: a hazudók 3%-ába, a félrevezetettek 30%-ába vagy a maradék kétharmadba, akik átlátnak a dolgokon.

Dönteni kell, mert annak vége, hogy nem csinálunk semmit. Civil kurázsi kell!

A május 6-i demonstrációtól mit vár?

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az április 15-i beszédemre, mégpedig igen széles politikai palettán. Ha sokan vagyunk, és más hangon szólalunk meg, akkor fel tudjuk ébreszteni az embereket. De nem azt fogjuk kiabálni, hogy „le a Fidesszel!” vagy hogy elcsalták a választásokat. Egyszerű, elérhető, helyi követelések lesznek, s lesz egy érdekes performance is. Egyébként tervezünk folytatást, majd flash mobokat, a demokratikus ellenállás különféle formáit, tüntetéseket.

Milyen beszédek lesznek?

Hollandként arról fogok beszélni, hogy milyen rafináltan változtatott a szavak, kifejezések jelentésén a Fidesz.

Én holland lévén Magyarországon migráns vagyok.

Mert hiszen ki a migráns? Egy olyan ember, aki más országban született, mint ahova költözött. Sok oka lehet ennek – nekem például személyes okom volt –, de a Fidesz elérte, hogy ma Magyarországon a kifejezés egy al-kaidás terroristaként, bombákkal, betegségekkel érkező szélsőséges muzulmánt takar, aki nem csak Magyarországon, de egész Európában át akarja venni a hatalmat, be akarja vezetni a sariát, meg akarja erőszakolni lányainkat, asszonyainkat. Nagyon sokak fejében ez a kép él a migránsokról. Ezért is én, a migráns jelentettem be a demonstrációt – megmutatva: a migránsoktól nem kell pánikba esni, éppen pozitív is lehet a bevándorlás. Ha nem fogadunk be embereket, akkor az ország egy zsákutcában lévő faluvá változik. Az igazi veszély nem a bevándorlás ebben az országban, hanem a kivándorlás. Éppen ideje lenne meghosszabbítani azt a kerítést, egészen Sopronkőhidáig, hogy meg tudjuk akadályozni az összes gondolkodó, tehetséges magyar fiatal kivándorlását. Mert az jelenti a legnagyobb veszélyt erre az országra.

Simon Wintermans 1965-ben Hollandiában született, 1996-ban költözött Magyarországra. A hat nyelven beszélő, négygyermekes művészettörténész hobbija a kerékpározás. Pécsett él, építőipari vállalkozása bontási anyagokkal foglalkozik. Bejárta a világot, de pécsi lokálpatriótává vált, mint ilyen számos pécsi kezdeményezés fűződik a nevéhez, például a 2009 és 2014 közötti Tulipécs, amelynek keretében a Magyarországon élő hollandok adományaiból vásárolt,  összesen mintegy negyedmillió tulipánhagymát ültettek ki a belvárosban; vagy az Európai Kulturális Főváros program keretében szervezett kerékpáros túrákról.