Az erőteljes kormányzati szándék ellenére a feldolgozóipar a gazdaságon belül változatlanul egyötödnyi súlyú, ennél nagyobb baj, hogy óriási rés tátong a kisebb és a nagy cégek között – írja a GKI. Háromszorosára nőtt az egy munkahelyre jutó közpénz, de ez se a jövőt szolgálja.
A magyar ipar – ezen belül is főként a feldolgozóipar – a rendszerváltás utáni gazdasági átalakulás első évtizedének egyik sikertörténete. Az ezredfordulóra a nemzetgazdasági ág maga mögött hagyta az átalakulás idejének válságát és – elsősorban a külföldi működőtőke betelepülésének köszönhetően – a gazdaság motorjává vált. A lendület azonban a következő évtizedben elveszett, az ekkor megszerzett előnyös pozíció a következő időszakban erodálódott – olvasható a GKI Zrt. elemzésében.
A feldolgozóipar 2002-ben már a bruttó nemzeti termék 18,5 százalékát állította elő Magyarországon. A válság következtében ez az arány 2010-ben némileg mérséklődött, majd a kormányzati újraiparosítási kampány – elsősorban az ennek keretében folyósított támogatások – nyomán 2016-ban 19,9 százalékra emelkedett. A GKI
várakozásai szerint egyelőre így is marad.
2002-ben már a járműiparnak volt a legnagyobb szerepe a feldolgozóipari bruttó termelési érték előállításában (17,2 százalék), majd ez tovább növekedett 2010-ben 19,1 százalékra. Időközben azonban az elektronikai ipar dinamikája még magasabb volt, és 2010-re átvette a legnagyobb ipari alág rangját 22 százalékos súllyal. Az ekkor már folyamatban lévő, de csak ezután működébe lépő nagy autógyári beruházások nyomán 2016-ban ismét a járműgyártás volt a legnagyobb alág 30 százalékkal, az elektronikai ipar súlya pedig – a gyártás egy részének leépítése miatt is – csak 11,9 százalék lett.
Az autógyárak emisszió-hamisítási botránya viszont ekkor a járműipart rengette meg és felgyorsította a korábbi magas olajárak miatt beindult kutatás-fejlesztési tevékenységet az alternatív hajtások irányába.
A GKI kutatói úgy vélik, hogy az utóbbi két évben
a járműipar elvesztette húzóágazat jellegét
és alapvető átalakuláson megy át, aminek kimenete még nem látható. A magyarországi autógyárak és járműipari beszállítók most komoly alkalmazkodási kihívás elé néznek. Egyelőre a különféle bejelentésekből úgy tűnik, hogy az ágazat szereplőiben megvan a szándék és a képesség megfelelni az új kihívásoknak.
Közben a magyar iparban ismét lendületbe jött az elektronikai ipar, de a 2017-2018-as években az ipari növekedés szélesebb alapokon nyugszik (több ágazat vesz részt benne) és kiegyensúlyozottabb lesz, mint az előző hat évben.
Komoly gondot okoz azonban, hogy az iparvállalatok szférájában – más üzleti szektorokhoz hasonlóan – hasadék tátong a nagyvállalati szféra és a kisebb cégek világa között. A nagy cégek gyakran külföldi tulajdonban vannak, de az igazi különbség az a vállalatok között, hogy bekapcsolódtak-e a nemzetközi értékláncokba, vagy sem. Ez pedig méretgazdaságossági okok miatt elsősorban a nagyvállalatok előtt nyitva álló lehetőség.
A kisebb cégeknek lehetne fontos szerepük a hazai piac kiszolgálásában, de hatékonysági problémáik miatt gyakran nem képesek hely- és vevőismereteikből, méretükből adódó rugalmasságukból, gyors innováció-abszorpciós képességükből adódó versenyelőnyeiket kihasználni.
Ezek a cégek támogatásokra szorulnak (ez részben fejlesztéspolitikai eszközökkel, részben célzott piacvédelemmel valósul meg) és így persze a politika foglyaivá válnak, ami tovább rontja hatékonyságukat és versenyképességüket.
A GKI számításai szerint háromszorosára nőtt az egy új munkahelyre jutó költségvetési támogatás: 2006 és 2010 között négymillió, 2015-16-ban már 12 millió forint volt. Sőt, a támogatások részaránya megnégyszereződött a vállalati beruházásokon belül. Ráadásul e téren is a járműipar áll az élen, míg az egyre nagyobb szerepet betöltő infokommunikáció a sor végén kullog pár százalék részesedéssel.
A GKI ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem járt jó úton a 8+8 év iparpolitikája, amikor a nagyvállalatok munkahelyteremtését és a kisvállalatok exportját támogatta. Alapvető piaci szerepek, technológiai adottságokból fakadó üzleti modellek keveredtek össze bizonyos voluntarista elképzelésekkel. Ahhoz, hogy a magyar ipar kevésbé függjön néhány nemzetközi nagyvállalat helyzetétől és terveitől, elsősorban mozgási szabadságot, információs és képzési támogatást kell nyújtani a hazai cégeknek, nem pedig bizonyos tevékenységek és piacok felé terelni őket.
Különösen igaz ez a beköszöntő negyedik ipari forradalomnak nevezett átalakulás idején, ami lényegében az infokommunikációs technológiák értékláncokat és üzleti modelleket átformáló hatását hozza magával.
