Kezdőlap Címkék Széll

Címke: Széll

Bemutatkozott az LMP frakció

0

Szél Bernadett lesz az LMP kilencfős parlamenti frakciójának vezetője – jelentette be a párt társelnöke pénteken Siófokon az LMP kihelyezett frakcióülését követően.

Szél Bernadett hozzátette: a képviselőcsoportból Demeter Márta, Keresztes László Lóránt és Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettesként fog dolgozni.

Az Országgyűlésben az LMP adja a fenntartható fejlődés bizottságának elnökét. Szél Bernadett szavai szerint a posztra a frakcióülésen megválasztott Schmuck Erzsébet azért dolgozik majd, hogy a zöld civil szervezetek hangja az eddiginél jobban behallatszódjon a parlamentbe.

Elmondta, a frakcióülésen arról is döntöttek, hogy a honvédelmi bizottságba Demeter Mártát a költségvetési bizottságba pedig Csárdi Antalt jelölik alelnöknek.

Hozzátette: emellett „különböző huszonegyedik századi” és „hagyományos talpalós” eszközökkel is rendelkezésre állnak választóknak, illetve egy honlapot is fejlesztenek azért, hogy megközelíthetőek legyenek országgyűlési képviselőik minden állampolgár számára.

Gémesi György, aki az Új Kezdet és az LMP választási együttműködésének köszönhetően jutott be az Országgyűlésbe, a sajtótájékoztatón közölte: megtartja gödöllői polgármesteri tisztségét.

Szabó Szabolcs az Együtt csepeli-soroksári választókerületben mandátumot nyert politikusa arról beszélt: mivel pártja nem jutott be a parlamentbe, úgy döntött, nem függetlenként folytatja az Országgyűlésben, hanem egy olyan csapathoz, az LMP-hez csatlakozik, akikkel leginkább egyet tud érteni politikai-ideológiai szempontból. Hozzátette, az LMP-vel az új pólus kiépítésének szükségességét is hasonlóan látják.

„Tisztséget sem a frakcióban, sem a pártban, sem a parlamentben nem fogok betölteni. Ahogy eddig is, továbbra is kifejezetten támogatni fogom a parlamenti pártok közötti és a parlamenten kívüli ellenzéki résztvevőkkel való együttműködést” – írta Facebook-oldalán a párt eddigi társelnöke, Hadházy Ákos.

Megismételt nemzetbiztonsági bohózat

1

Németh Szilárd vezetésével a Fidesz-KDNP megint ellehetetlenítette a nemzetbiztonsági bizottság munkáját. Az ellenzék meg szerette volna tárgyalni a zárt ülésen az OLAF-jelentést az Elios üggyel kapcsolatban.

A bizottság fideszes alelnöke azonban aggályosnak tartotta, hogy Szél Bernadett, aki szerinte Soros embere, bármilyen anyaghoz hozzáférhet, ezért a Fidesz-KDNP a bizottságban nem járul hozzá ahhoz, hogy a választásokig bármilyen minősített információt megkaphasson.

Az MSZP-s Molnár Zsolt, a bizottság elnöke elmondta, hogy Szél Bernadett nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, a Fidesz csak kampányol. Németh hozzászólt: de, hiszen Szél Bernadett Magyarországot bevándorlóországgá akarja tenni.

Molnár Zsolt felelevenítette, hogy a Fidesz-KDNP-nek hála bűnözők jöhettek be az országba a letelepedésikötvény-programmal, és amúgy is befogadtak menekülteket a legsúlyosabb menekültellenes propaganda idején.

Molnár Zsolt és Németh Szilárd is elismerte, hogy komédiává vált az ülés, miután az a Fidesz-KDNP nem szavazott, így határozatképtelenné vált a bizottság, ezért az ülés nyilvános részén nem tudták tárgyalni az Elios korrupciós ügyeiről szóló OLAF-jelentést.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK