Kezdőlap Címkék Szabály

Címke: szabály

Barmok vagyunk, nem látunk a szemünktől

Nem látsz a szemedtől, te barom? Ezzel indít a szőke nő, miközben kiugrik az autójából. A szeme villámokat szór, szájából négybetűs szitkok gördülnek elő. Néhány másodperccel korábban fékcsikorgást hallottunk, egy Ford nem adott neki elsőbbséget, épp, hogy elkerülték az ütközést. A másik autóban szintén fiatal nő ül, bocsánatkérően int a kezével, ijedtség és megkönnyebbülés látszik rajta. Elnézést, szól ki a nyitott ablakon. Elbambultam, de szerencsére, mindketten megúsztuk.

A vétlen vádló azonban csak mondja a magáét, feltartva a forgalmat, és önmagát is persze. Már mehetne dolgára, örülhetne, hogy nem történt baj, időben odaér a tárgyalásra, a gyerekért az óvodába, nem várakoztatja meg a kedvesét. De még nem megy sehova, mert neki most ez a legfontosabb. Hogy kioktassa a másikat, és nevelő célzattal elküldje melegebb éghajlatra.

Nem siet sehová? Ezt kérdezem, mert látom, torlódnak már mögötte.
Jobb lett volna, ha hallgatok. Abban a pillanatban én lettem a hunyó, a haza ellensége, az emberiség szégyene. Hogy mit szólok bele, amikor semmi közöm hozzá? Miért ütöm bele az orromat, vak vagyok, vagy mi, hogy nem láttam, mi történt? Majdnem megölte őt az a gyilkos. Miért kap jogosítványt az ilyen?

Amikor végre visszaül, padlógázzal indul. Nekem meg az jut az eszembe, milyen kár, hogy ennyire nem tudjuk elviselni egymást. Nemcsak a közutakon, és a villamoson, de máshol sem díjazzuk a másikat. Tolakszunk, ha nyílik egy új pénztár a boltban, lökdösődünk a postán, hogy előbb fizethessük be a csekket, mint a többiek.

Meg is ütnénk a másikat, ha tehetnénk. Elfojtott indulatok dolgoznak bennünk – otthon, munkahelyen, utcán szerzett sérelmek halmozódnak. Jó, tudom, én könnyen beszélek: már egy ideje rájöttem, hogy minden, a mások utálatával elvesztegetett perc fölösleges energiapocsékolás.

Plakátháború: Simicska meghátrált?

0

Simicska Lajos, a Magyar Nemzet tulajdonosa szerda délelőtt közleményben reagált a plakátháború friss fejleményeire.

Mint ismeretes, a Simicska Lajos cégének plakáthelyein a Jobbik szövegeihez és színvilágához hasonló plakétok jelentek meg. Ezeket az utóbbi napokban a kormányhivatalok dolgozói rendre igyekeznek eltávolítani. Simicska Lajos ,a délelőtt a követlező juttatta el a tulajdonában lévő Magyra Nemzethez:

„Mint ismeretes, a hatalom az érdekeivel ellentétes politikai vélemények közterületi megjelenésének megakadályozása végett, az elmúlt hónapokban – jogalkotásnak csúfolt folyamatban – egy abszurd szabályrendszert alkotott, amely meggyőződésem szerint súlyosan alkotmánysértő.

Miután mindez kevésnek bizonyult, a tegnapi napon, mindezt félretolva, a hatalom a nyílt, leplezetlen erőszak útjára lépett. A kialakult helyzetre figyelemmel, minden további anyagi és személyes kockázatvállalást, mind a magam, mind a társaságaim vezetői részéről lehetetlennek tartok.

Ezért a mai napon a jelzett körülmények fennálltáig közterületi cégeim vezetőit arra kértem, hogy politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne teljesítsenek.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK