Kezdőlap Címkék Sosnowiecz

Címke: Sosnowiecz

Meleg orgia miatt lemondott egy püspök Lengyelországban

0

Ferenc pápa rögtön el is fogadta Sosnowiecz püspökének lemondását. Az 59 éves Grzegorz Kaszak püspök az ezredfordulón  még a Vatikánban szolgált, ahol a családügyi államtitkárság helyettes vezetője volt.

2009-ben nevezte ki Sosnowiecz püspökének XVI-ik Benedek pápa. Azóta több kínos homoszexuális botrány is jellemezte az egyházmegyét. A biztosítékot legutóbb az csapta ki, hogy az egyházmegye egyik papja meleg orgiát rendezett a lakásán, melyen férfi prostituáltak is részt vettek. Közülük az egyik olyan sok teljesítményfokozó szert vett be, hogy elájult. Erre az egyik prostituált kihívta a mentőket, de a pap házigazda nem akarta beengedni őket. A lengyel sajtó szerint a férfi prostituált élete emiatt veszélybe kerülhetett. Az esetről részletesen beszámolt a Gazeta Wyborcza című ellenzéki liberális lap is, mely természetesen magát a papot is megkérdezte volna, de ő írásban csak annyit közölt, hogy

“nem volt a lakásomban orgia, és nem akadályoztam a mentők munkáját. Az egész nem más mint támadás a lengyel katolikus egyház ellen.”

A papot a püspök felfüggesztette, és ellene egyházi vizsgálat indult. Megfoszthatják papi tisztétől mondván “szégyent hozott az egyházra.”

A katolikus egyház a politikai frontvonalban

A Lengyelországban igen befolyásos római katolikus egyház teljes mértékben együttműködött a hatalmon levő Pis mozgalommal, amely megnyerte ugyan a választást, de nem talál magának partnert, ezért minden bizonnyal az ellenzék alakíthat majd kormányt. A választások során a fiatalok és a nők tömegesen szavaztak a Pis ellen, mert az – a katolikus egyház nyomására – szigorú abortusz törvényt vezetett be Lengyelországban.

Az új parlamenttől a szavazók többsége azt várja, hogy enyhíteni fogja a szigorú abortusz törvényt.

A lengyel katolikus egyház az LMBTQ ügyekben teljes mértékben szembehelyezkedik a változásokkal, ezért az egyház papjainak szexuális botrányai különösen nagy vihart kavarnak Lengyelországban.

Amíg II. János Pál ült Szent Péter trónján (1978-2006) addig a lengyel katolikus egyháznak érthetően nagy befolyása volt a Vatikánban, ez lassan változni kezdett XVI-ik Benedek idején, és fordulat következett be Ferenc pápa trónra lépésével. Az argentin pápa ugyanis jóval kevésbé ellenzi a változásokat mint a lengyel katolikus egyház. Nemcsak LMBTQ ügyekben markánsan eltérő a véleménye a lengyel püspöki karnak és a római pápának, de a migráns kérdésben is. Ferenc pápa, akinek családja bevándorlóként érkezett Argentínába, igen megértő a bevándorlókkal szemben, első pápai útja Lampedusa szigetére vezetett, ahol Olaszország egyik legnagyobb migráns tábora van. A lengyel katolikus egyház – a magyarhoz hasonlóan – saját konzervatív kormányának migránsellenes nézeteit osztja, és nem Ferenc pápa toleráns világképét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK