Kezdőlap Címkék Sorozat

Címke: sorozat

Folytatódik az Operamacera

0

Mozart Figaro házassága című művével folytatódik a Nemzeti Filharmonikusok Operamacera sorozata vasárnap a Müpa Fesztivál Színházban.

A 11 és 15 órakor kezdődő eseményen köreműködik Kolonits Klára szoprán, Cseh Antal bariton, Bordás Barbara szoprán, Kálnay Zsófia mezzoszoprán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Dinyés Dániel vezényletével, a rendező Göttinger Pál – közölték a Nemzeti Filhanrmonikusok.

Az Operamacera sorozat következő részében Dinyés Dániel karmester-zeneszerző és Göttinger Pál rendező a mozarti operaszínpad bebarangolására hívja az érdeklődőket, a mű és a színpadi énekes játék mélyére vezetve. Nem keresztmetszetet adnak, de olyan összefüggésekre is rávilágítanak, amelyek egy hagyományos operaelőadás alatt rejtve maradhatnak a közönség előtt.

Francois Leleux vezényletével Beethoven Coriolan-nyitánya, Mozart C-dúr oboaversenye és Schubert IV. „Tragikus” szimfóniája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén január 20-án a Müpában.

Francois Leleux budapesti koncertjének műsorát azonos alaphangú dúr és moll hangnemek köré szerkesztette, mintha ugyanannak a témának két ellentétes oldalát mutatná be. A c-moll hangnem Beethovennél hősi, patetikus hangulatok kerete. A C-dúr hangnem Mozart műhelyében a pompával, a fenségessel kapcsolódott össze. A hangverseny második részében a tizenkilenc éves Schubert remekműve csendül fel, amelynek érdekessége, hogy a „tragikus” cím magától a zeneszerzőtől származik.

Rossz hír a Trónok harca rajongóinak

1

Az HBO megerősítette a régóta terjedő híresztelést, miszerint a Trónok harca utolsó évada csak 2019-ben kerül képernyőre.

Az HBO a honlapján jelentette be, amit már eddig is sejteni lehetett: nem idén mutatják be a Trónok harca nyolcadik, utolsó évadának hat részét, hanem csak 2018-ban.

Ez azt jelenti, hogy a rajongóknak minden eddiginél többet kell várniuk a következő részekre a világ legnépszerűbb fantasysorozatából. Az Entertainment Weekly már 2017 nyarán arról írt, hogy az utolsó évadra valószínűleg másfél évet kell várni (az előző, hetedik évadot is a szokásosnál később, idén júliusban kezdték vetíteni), mert a sorozat alkotói a lehető leglátványosabbra akarják csinálni a finálét.

Most már biztos, hogy a nyolcadik évad csak 2019-ben érkezik.

A forgatás már tart, és várhatóan idén nyáron fejezik be.

Az EW szerint a késlekedés a kreatív indokok mellett azzal is magyarázható, hogy mivel a George R.R. Martin regényfolyama alapján készült sorozat az HBO eddigi legnagyobb dobása, minél inkább ki akarja tolni a csatorna a befejezést.

Egyben bejelentették, hogy az egyes epizódok rendezői David Benioff és D.B. Weiss (azaz a sorozat producerei és showrunnerei), valamint David Nutter and Miguel Sapochnik lesznek – ők mindketten rendeztek már több epizódot is.

Azt viszont még nem lehet tudni, hogy 2019-ben mikor indul a nyolcadik évad, tehát az továbbra is nagy kérdés, hogy mennyit kell még várniuk a rajongóknak a történet lezárására. Mivel a hetedik évad kivételével mindig tavasszal kerültek adásba az új részek, elképzelhető, hogy most is emellett dönt majd az HBO.

Az biztos, hogy ez lesz az eddigi legrövidebb évad: mindössze hat részesre tervezik, bár valószínűleg néhány epizód hosszabb lesz a szokásosnál.

Kevin Spacey-t kirúgták saját sorozatából

A sorozatot jegyző Netflix bejelentette, hogy nem dolgoznak tovább a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey-vel a Kártyavárban. Azt még nem lehet tudni, hogy lesz e ennek ellenére új évad a sorozatból, de úgy tűnik, a streamingszolgáltató nem adta fel a dolgot.

Pénteken hosszan írtunk arról, hogy egyre több férfi vádolja szexuális zaklatással Kevin Spacey-t, és ez súlyos veszélybe sodorta a karrierjét. Most kiderült, hogy a sorozatot, amelynek főszereplője és producere is egyben, maximum nélküle fogják folytatni.

Az első szexuális zaklatási vádak Kevin Spacey ellen régi ügyek voltak, de csütörtökön a Kártyavár stábjának nyolc tagja is részletesen beszélt arról, hogyan élt vissza a forgatáson helyzetével a sztár. A sorozatot készítő streamingszolgáltató már a botrány kirobbanásakor bejelentette, hogy felfüggesztik a Kártyavár befejező, hatodik évadának forgatását, de az újabb vádakra reagálva még tovább mentek: elküldik a sorozat legnagyobb sztárját, egyben főszereplőjét. Másik közös projektjüket sem fejezik be Spacey-vel.

Közleményükben azt írják: „A Netflix nem vesz részt semmilyen további közös produkcióban Kevin Spacey-vel a Kártyavárt illetően”, hozzáteszik, hogy a soroztot gyártó céggel továbbra is együttműködnek, és

a forgatásban beállt szünetben megpróbálják kijelölni a show lehetséges új irányát. 

A közleményben azt is kijelentik, hogy az utómunkálatoknál tartó Gore című film nem fog megjelenni a botrány után a Netflixen. A Gore Vidal író életét feldolgozó filmnek ugyanis szintén Spacey lett volna a főszereplője.

Kérdés, hogy mi lesz a sorsa Sapcey legújabb filmjének, amely a magyar mozikba februárban érkezne. A világ összes pénze, amelyet Ridley Scott rendezett, arról szól, hogy a fukar olajmágnás, John Paul Getty nem szeretné kifizetni saját unokájáért az emberrablók által követelt váltságdíjat. Egyelőre arról nem érkeztek hírek, hogy elhalasztanák a decemberi amerikai premiert, de az Entertainment Weekly szerint a film Oscar-kampányát felfüggesztik, mert a Sony úgy döntött, hogy a díjak helyett inkább a főszereplő botrányának kezelésére fókuszálnak.

Pénteken a Guardian pedig arról írt, hogy a brit rendőrség már el is kezdett nyomozni a sztár ellen, ugyanis Spacey állítólag 2008-ban, a londoni Old Vic színházban molesztált egy férfit.

Saját fiát is megerőszakolta Kevin Spacey náci apja

0

A horror házában nőttünk fel – ezt mondta Randall Fowler, Kevin Spacey bátyja. A színészről kiderült, hogy évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatott egy akkor 14 éves fiút. A Netflix bejelentette, hogy a következő évaddal véget ér a House of Cards (Kártyavár) című sorozat, amelynek Spacey a főszereplője.

Kevin Spacey
Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

A 62 éves Randall Fowler, aki nemigen tartja a kapcsolatot világhírű öccsével, a Daily Mailnek nyilatkozott. Azt mondta, rémes gyerekkoruk volt, mert apjuk, édesanyjuk beleegyezésével, terrorizálta őket.

Apja gyerekkorától kezdve éveken keresztül megerőszakolta.

Öngyilkos akart lenni, de meggondolta magát, mert tudta: ha ő meghal, akkor apja a fiatalabb fiúra, Kevinre veti magát. Volt egy lánytestvérük is, az apa őt is rendszeresen korbáccsal verte. A lány 18 évesen elmenekült otthonról. Kevin Spacey magába zárkózott, bátyja szerint képtelen emberi kapcsolatokra. Szerinte csakis édesanyja jelentett sokat a színésznek.

Anthony Rapp színész a napokban állt elő azzal a váddal, hogy

több mint 30 éve Spacey molesztálta az akkor 14 éves fiút.

Kevin Spacey a Twitteren reagált, azt írta, nem emlékszik semmire, és valószínűleg nagyon részeg volt, de őszintén bocsánatot kér. És most először beszélt nyíltan arról, hogy eddig biszexuális volt, de most, az eset kapcsán önvizsgálatot tart, és mostantól melegként él.

Azt tagadta, hogy szexuális ragadozó lenne. Bátyja szerint apjuk viszont egyértelműen az volt, ráadásul dicsőítette a nácikat is: belépett az amerikai náci pártba is, egy időben Hitler-bajuszt viselt, helyeselte a zsidók üldözését és tagadta a holocaustot.

A Kevin Spacey főszereplésével készülő, az egész világon népszerű, rengeteg díjjal elhalmozott sorozat, a House of Cards forgalmazója, a Netflix közben bejelentette: a hatodik évadot már forgatják

ez lesz az utolsó, a sorozat véget ér.

A Netflix és a sorozat producere egy közleményt is kiadott, amelyben azt írják, aggódnak a színészt ért vád miatt, amelyről elbeszélgettek a sorozat stábjával is.

A hollywoodi szexuális zaklatási botrányoktól, amelyet a Weinstein-ügy robbantott ki, itt olvashat bővebben.

Nem áll szóba a postás a Trónok harca sztárjával

0

A világ talán legnépszerűbb sorozatának szereplői néha nehézségekkel találkoznak. A Bronnt alakító Jeromy Flynn-nel például nem áll szóba a postás.

Figyelem, a cikk spoilert tartalmaz, ha még nem látta a hetedik évad negyedik részét (vagyis az eddigi utolsót), ne olvasson tovább!

A Bronnt alakító Jerome Flynn az egyik legnépszerűbb karakternek számít, laza stílusa miatt – a Mashable egyenesen a sorozat Han Solójának nevezi.

A legutóbbi rész után azonban esett a népszerűsége.

Az HBO Making Game of Thrones című műsorában arról beszélt, hogy a postása már nem áll szóba vele, miután az előző részben egy óriási nyíllal meglőtte az egyik sárkányt, amelyen ráadásul ott ült a királynő, Daenerys is.

A jelenet a videón 5:10-től:

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK