A temérdek pénz ellenére Magyarország nem aknázta ki az EU-tagságban rejlő lehetőségeket. Az összesített növekedésben sereghajtók vagyunk, más mutatókban maradtunk, ahol 2004-2005-ben voltunk. A jogállam lerombolása megmutatkozik a számokban is.
Mintegy százezer (!) fejlesztés valósulhatott meg Magyarországon a 2020-as cikluszárásig az EU-támogatásával, amelyek nagyjából kétharmada 2013-ig zajlott le. Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének kimutatása 2007 és 2013 között 63 ezer, a magyar kormány adatai alapján 2014-2020 között a támogatott projektek száma 31 305.
Pénzesőben leszakadás
A 2018-at még nem tartalmazó összesítés szerint 51,8 milliárd euró érkezett hazánkba, a saját hozzájárulást beszámítva a nyereség 40,4 milliárd euró. Az egyes évek árfolyamán kiszámolva
a nettó nyereség csaknem 12 ezer milliárd forint volt 2018-ig
(azóta ez tovább növekedett). A fejlesztési hozzájárulás uniós aránya 90-100 százalék.
Ennek a rengeteg felzárkózási támogatásnak köszönhetően évente átlagosan a bruttó hazai termék (GDP) négy százaléka körüli összegek érkeztek Magyarországra. Ez az egész EU-ban (a nettó támogatott országok körében) a második legnagyobb hozzájárulás a lengyelek után.
Ez GDP-arányosan kumulálva 40 százalék körüli tétel. Ami azonban ebből „kijött”, az igen elszomorító. A magyar gazdaság ebben az időszakban összesítve nagyjából 17 százalékkal nőtt, tehát a GDP-hez mért támogatásnak körülbelül a felével. Ennél is nagyobb baj, hogy ezzel
tökutolsók vagyunk a térség országainak sorában.
A már idézett Lengyelország csaknem 60 százalékkal, Szlovákia több, mint 50 százalékkal gyarapította gazdaságát; a hozzánk képest sokkal magasabb fejlettségi szintről induló Szlovénia is 22 százalékkal növekedett. A balti országok 25-35 százalékot teljesítettek.
Megmutatkozik a leszakadó fejlődési tempó az egy főre jutó GDP-ben. Egy közelmúltbeli konferenciára készült tanulmányból kiderül, hogy a rendkívül dinamikus 2010 utáni években ez 11 ezerről 22 ezer euróra ment fel.
Csakhogy míg 15 éve Szlovénia és Csehország mögött hazánk következett ebben a mutatóban, addig mostanra már csak Bulgária és Románia van mögöttünk a közvetlen környéken.
Nem lettünk hatékonyabbak
A sok mindent megalapozó, illetve determináló adatok egyike az, amely azt méri, hogy a termelékenység (egy munkaórára jutó érték) az EU átlagához mérten hogyan alakult. Nos, ebben lényegében ott vagyunk, ahol másfél évtizede voltunk: 66,8 százalékról 67,3 százalékra „emelkedtünk”, amivel szintén a sor végén állunk.
És változatlanul olcsók vagyunk…
Vagyis a magyar gazdaság hozzáadott értéket előállító képessége érdemben nem javult (legfeljebb az itt működő multinacionális cégeké). Ez természetesen megmutatkozik az egy munkaórára jutó munkáltatói kiadásban is. Sok örömre nem lehet okunk, az EU-28-ak átlagában 20-ról 27,4 euróra nőtt az óránkénti teljes munkaerőköltség, a magyar adat 6 euró helyett tavaly 9,2 euró. Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy most éppúgy körülbelül egyharmadannyiba kerül átlagosan a munkáltatóknak egy magyarországi munkaóra, mint 2004-ben.
Ez megmagyarázza azt is, hogy az elmúlt évek dinamikus béremelkedése miért annyira féloldalasan, nagyrészt a külföldi tulajdonú cégeknél valósult meg. Ezeknél a költségeken belül a bér aránya általában alacsony, még van „tartalék”.
…meg korruptak
Sokat elárul a Transparency International Magyarország által készített grafikon arról, milyen összefüggés mutatható ki a jogállam állapota és a beruházások változása között.
Az ábra azt szemlélteti, hogy a jogállam leromlásának, vagyis a korrupció növekedésével párhuzamosan csökkent a beruházási ráta a magyar gazdaságban. Ennek számos összetevője van. Kimagaslóan magas (uniós összevetésben) az egyindulós közbeszerzések aránya (körülbelül 30 százalék), sok a „lezsírozott”, testre szabott kiírás, a több ajánlatos tenderek között is jelentős a súlyuk a vélhetően „leosztott” pályázatoknak, és a legnagyobb összegű fejlesztések zöme egy szűk körben csapódik le.
Nagyjából 25 százalékra becsülhető ezekben a túlárazás
az állami közreműködéssel elirányított tenderekben (A Korrupciókutató Központ Budapest tavalyi tanulmányai – itt és itt mindezt részletezik.).
Mindezek mögött olyan kormányzati stratégia húzódik meg, amely szinte predesztinál a pazarlásra. A 2010 utáni eurómilliárdok felhasználásakor megfogalmazott cél az volt, hogy legalább 60 százalékot közvetlen gazdaságfejlesztésre kell fordítani, ennyi pénzt azonban nem képes hatékonyan felszívni a magyar gazdaság. Az emiatti leszakadás pedig csak növekedni fog, mert a kormány már ez év tavaszára lekötötte a 2020-ig tartó EU-s támogatási ciklus teljes keretét. Ugyanebben a szellemben.
