Orbán Viktor a 2010-es választások előtt más országot ígért a magyaroknak. Azt mondta, hogy a választás másnapján olyan országban ébredünk, amelyre rá sem ismerünk majd. Igaza lett: 2010 óta nem Magyarországon, hanem Másországban élünk.
Akkor még csak a jelenről és a jövőről beszélt Orbán, múltról kevés szó esett. Azóta tudjuk, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben, csak kapkodjuk a fejünket, nehogy lemaradjunk néhány brosúrával. Minden megmásítható. Szó, szöveg, történelem, bármi.
6.50 körül különösen érdekes.
A Don kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.
Mostanában Nagy Imrét, valamint 1956 valódi hőseit tüntetik el a Vértanúk teréről.
A hazaárulóból hős lesz, a barátból gonosz összeesküvő, ellenség, az üldözőből üldözött. A múltmásítók a nemzet kihagyó emlékezetére utaznak. Ha valaki, ők tudják, hogy milyen a magyar ember. Ha megkérdeznék a magyar embert, már arra sem emlékezne, melyik volt az a párt, amelynek képviselői az Antall kormány idején kivonultak a parlamentből, amikor bejelentették a Trianon emléknapot. Hogy kik voltak azok, akik zajos hisztériát csaptak, amikor az akkori kereszténydemokraták valamelyike szólásra emelkedett. Kik voltak azok, akik csuhások és térdre, imához! bekiabálásokkal botránkoztatták meg a többieket.
Ha nem csak mikrofontartó állványokat engednének a Belső Párt tagjainak közelébe, akkor valamelyik valódi újságíró már rég megkérdezte volna ezeket a tisztességtelenségben megőszült, nagyon középkorú hölgyeket és főleg urakat: tessék mondani, hogy is van ez? Mikor méltóztattak kegyelmetek igazat mondani: akkor, vagy most? (A helyes válasz: sem akkor, sem most).
A Belső Párt tagjai korábban mindenről másként gondolkodtak: gazdaságról, kultúráról, versenyről és vallásról, keletről és nyugatról. Talán csak a hatalom és a pénz iránt érzett lojalitásuk nem változott.
Ma tényleg más országban élünk, mint nyolc évvel ezelőtt. Más lett a jelenünk, a jövőnk is megváltozott, a Belső Párt élharcosai jelenleg a múltunk megmásításán munkálkodnak.
Ne legyenek illúzióink: ha rajtuk áll, meglesz az is.
Az elmúlt nyolc év alatt Orbán Viktor és kormánya tucatjával követett el olyan „csínyeket”, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy közülük egy is elég ahhoz, hogy egy kabinet távozni legyen kénytelen a hivatalából. Sorozatunkban a 2010 óta eltelt időszak sokakat felháborító eseményeit idézzük fel – okulásul és érdekesség gyanánt. Ezúttal Schmitt Pál államfő plágium-ügyét elevenítjük fel.
Orbán Viktor a Fidesz elnöke 2010. június 23-án Schmitt Pált javasolta köztársasági elnöknek. Nyolc nappal később megválasztották köztársasági elnökké, hivatalát augusztus 6-án vette át.
Megválasztását követően elmondta, hogy köztársasági elnökként nem fék, hanem a kormányzás motorja kíván lenni. Ezt az ígéretét maradéktalanul be is tartotta: államfői működésének első néhány hónapja alatt mintegy száz törvényt írt alá, miközben egyetlen egyet sem küldött vissza. (Utódja, Áder János finomabb felütéssel kezdte működését: bejelentette, hogy államfőként száz jó törvény közül százat aláír, és száz rossz közül százat visszaküld az országgyűlésnek.).
A frissen kinevezett államfő 2010 novemberében egyik legfőbb céljaként a magyar nyelv megőrzését és ápolását jelölte meg elnöki beszédében. A köztársasági elnök szerint nyelvünk a magyarságunk és összetartozásunk egyik legfontosabb jelképe.
Ehhez képest 2011. márciusában a Magyar Köztársaság elnöke, a hegyeshalmi Paprika csárdánál megállva egy l-lel írta az állomás és az államfő szavakat, miközben néhány baráti sorral kedveskedett a csárda személyzetének. Schmitt hivatala közleményben próbálta bagatellizálni a helyzetet, a közölték, hogy az elnök úr fáradt volt, és a szemüvegét sem találta.
Amennyiben ez tényleg így volt, akkor az elnök ú máskor is fáradt volt, és máskor is elkallódhatott a szemüvege. Nem ez volt ugyanis az egyedüli eset, amikor Schmitt Pálnak meggyűlt a baja a magyar helyesírással. Az államfő újévi beszédének írásos változata, valamint a hivatalából kikerülő leiratok egy része is a hemzsegett a helyesírási hibáktól és magyartalanságoktól.
2012. január 11-én aztán kirobbant a Schmitt Pál vesztét okozó plágium-ügy. A HVG hozta nyilvánosságra, hogy Schmitt Pál 1992-es doktori disszertációja túlnyomórészt más szerzők műveinek szinte szó szerinti fordítása. A lap egyik olvasója hívta fel erre a figyelmet arra, a lap újságírói utánajártak, és kiderült, hogy Schmitt dolgozata szinte teljes egészében Nikolaj Georgiev és Klaus Heinemann kutatók munkáinak szó szerinti másolásával, illetve átfogalmazásával készült.
A plágium gyanúját a Schmittet köztársasági elnöknek jelölő és megválasztó Fidesz, először nem kívánta kommentálni. Szijjártó Péter, aki abban az időben Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője volt, előbb hírlapi kacsának, majd néhány napos történetnek nevezte a plágium-ügyet.
Másként alakult. Rövid ideg úgy tűnt, hogy sikerül az ügyet eltusolni, január 13-án még a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja is úgy nyilatkozott, hogy nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.
Január 16-án azonban hét professzor petíciót nyújtott be a Semmelweis Egyetem rektorának, hogy indítson vizsgálatot a plágiumgyanú kivizsgálásáért.
Schmitt Pál egy hét után szólalt meg először az ügyben. A Magyar Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy szerinte az akkori szabályoknak megfelelt a dolgozata, így nem állhat meg a plágium vádja. Vagyis, Schmitt Pál azt sugallta 2012-ben, mintha húsz évvel korábban, 1992-ben megfelelt volna a szabályoknak, hogy egy doktori dolgozatban döntően mások által írt szövegek szinte szó szerint szerepeljenek.
Az egyetem vizsgálóbizottság 2012. március 27-én hozta nyilvánosságra vizsgálatának háromoldalas összefoglalóját. Megállapításaik szerint Schmitt Pál doktorija plágium, de ezért a plágiumért nem annak elkövetője a felelős, hanem a Testnevelési Egyetem akkori ítészei, akik nem hívták fel a doktoriján dolgozó Schmitt Pál figyelmét arra, hogy a másolás nem egyenértékű a tudományos kutatással. Amiből – ezt már mi tesszük hozzá – Schmitt Pál arra következtethetett, hogy mások gondolatait és műveit magunkénak mondani rendjén lévő dolog. Vagyis, a történtekért az egyetem a hibás, ezért Schmitt nem tehető felelőssé, a doktorija tőle el nem vehető. Nem bűnös ő, hanem áldozat, talán még kártérítés is jár neki valamikor, amiért meghurcolták a nevét.
A vizsgálóbizottság egyetlen civil tagja, Fluck Ákos ügyvéd ugyanekkor különvéleményt fogalmazott meg, melyet egy nappal később, március 28-án hozott nyilvánosságra. Ebben a bizottság jelentésével ellentétben arra a következtetésre jutott, hogy a dolgozat nem felel meg a doktori fokozat megszerzése feltételeinek, ezért meg kell vizsgálni a doktori cím visszavonásának lehetőségét.
Egy nappal később, március 29-én a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának nagy többsége olyan döntést hozott, hogy kezdeményezik a doktori cím visszavonását, amellyel az egyetem szenátusa még aznap délután szintén elsöprő többséggel megfosztotta Schmitt Pált a doktori címétől.
Schmitt Pál hivatala közleményt adott ki az ügyben, melyben nem csak azt írták, hogy az államfő lemondott a doktori címéről, de azt is megjegyezték, hogy helyre állították a becsületét, mert kiderült, hogy nem ő, hanem az egyetem hibázott annak idején.
Schmitt Pál március 30-án interjút adott a közmédiának, március 31-én pedig a Magyar Rádiónak, s mindkét interjúban sérelmezte és igazságtalannak érezte a doktori címe visszavonását, de elmondta, hogy nem kíván lemondani, és hogy egy új PhD megszerzését tűzi ki célul.
Két nappal később, április 2-án – miután Orbán Viktor miniszterelnökkel is konzultált az ügyben -, Schmitt Pál az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában bejelentette, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Az államfő lemondását az országgyűlés elfogadta, így a harmadik magyar köztársaság történetében Schmitt Pál lett az első köztársasági elnök, aki hivataláról lemondott.
A történetnek vannak olyan, leginkább szomorújátékhoz hasonlítható utózöngéi, amelyek megmutatják, hogy milyen szürreális az a világ, amelyben élünk. A tatabányai KDNP ugyanis Jézus Krisztushoz hasonlította Schmitt Pált. Mint közleményükben megfogalmazták, a tatabányai alapszervezet „szomorú párhuzamot lát a Schmitt Pál Köztársasági Elnököt ért méltatlan támadások és a nagypénteki ítélet között”.
Harrach Péter, a KDNP egyik arca Schmitt lemondását követően azt mondta a parlamentben: az elnök úr erkölcsi nagyságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy lemondott.
Ezzel a furcsára sikeredett zárszóval ért véget Schmitt Pál rövid, ám annál emlékezetesebb államfői tevékenysége.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
