Ha valaki leöleti azt a férfit, akibe halálosan szerelmes, és utána a levágott fején tébolyult extázisban csókolgatja a száját, az kétségtelen aberráció. Márpedig Salome ezt teszi Richard Strauss Oscar Wilde által ihletett operájában, amit a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutattak be, a Szabad Tér Színház és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában, Szikora János rendezésében.
Persze föl lehet háborodni, hogy mi ez az a bődületes perverzió, de hát az a helyzet, hogy Oscar Wilde-t bibliai történet ihlette. Strauss pedig látta a darabját Berlinben, a híres Max Reinhardt színházában, és kapásból az előadás után elhatározta, hogy ő ebből operát komponál. Szó mi szó, lett is belőle botrány, betiltás, no meg máig tartó jókora siker.
Tébolyító a zene, tomboló hangáradat, ami erőszakosan behatol a fülünkbe, veszélyesen bántalmazza a dobhártyánkat, sokszor lényegében üvölt, zaklatott, felsebző, a lélek mélyrétegeiből tör elő, gyilkosan sötét erők kivetülése. A Margitszigeten az elemek is tomboltak hozzá, hideg, nyomottan nyirkos időjárás volt, lógott az eső lába, ádázul fújt a szél, de a csaknem teltháznyi közönség, pokrócokba, akár kabátokba burkolózva, rendületlenül kitartott.
A történet szerint Salome hercegnő, Heródiás lánya, Heródes mostohalánya, engedély nélkül felhozatja cellájából Jochanaan prófétát, aki pocskondiázza a fennálló rendszert, szidja, aljasnak tartja Heródiást, de Salome mindenáron látni akarja, ki is ő. És, amikor meglátja, rögvest, végzetesen beleszeret. Kérleli, parancsolja, nyöszörgi, hogy engedje megcsókolni a száját, de ezt a próféta megtagadja váltig, mert, aki olyanok leszármazottja, mint Salome, azokkal ő szóba sem áll. Ezután öleti meg Salome, de előtte még Narraboth fiatal szíriai katonát is a halálba taszajtja. Jochanaan levágott fején a száját pedig hosszan csókolgatja, még Heródes ki nem adja a parancsot, hogy őt is meg kell ölni.
Szörnyeteg? Az a jó Sera Gösh, Isztambulban született, Bécsben élő, fiatal kora dacára már komoly nemzetközi sikereket elért énekesnő alakításában, hogy nem csupán annak ábrázolja. Szörnyeteg persze, vérszívó, élősködő vámpír, de szinte még naiv lánygyermek is, akiben fölágaskodik a nőstény, az elkényeztetett úri lány, az akarnok hisztérika, aki dacosan sértve érzi magát az elutasítástól. Emiatt szemei szikrát szórnak, egész teste felhevül, elveszti önkontrollját, de közben mégis nagyon számító, pokolian összetett, impulzív, karizmatikus, vonzó és taszító személyiség. És ezt Sera Gösch mind hozza is, nem tartozik az elhízott énekesek közé, párduc testét kihívó csábossággal kelleti, tényleg bűvölő a híres hétfátyoltánc, amivel olyan igézően babonázza meg a mostohaapját, hogy hajlandó lesz a megváltóként tisztelt, rettegett prófétát legyilkoltatni.
A szintén a világ nagy színpadait járó Szemerédy Károly prófétaként szép szál, átvitt és valós értelemben is, egyenes gerincű, karizmatikus férfi, a tekintete átható, és olyan becsmérlően tud nézni, hogy az önmagában felér egy kiadós becsületsértéssel. Vagyis két fajsúlyos egyéniség mérkőzik egymással, bár közel sem azonos feltételekkel. Ennek feszültsége, izgalma van, rögtön lehet tudni, ahogy már a produkció elején is, hogy nagy baj, tragédia van készülőben.
Szikora János rendező, már megrendítő, fájdalmas szépséggel vitte színre a Magyar Állami Operaházban, Richard Strauss monumentális művét, Az árnyék nélküli asszonyt, az első percektől fogva megteremti a félelem légkörét. Sanda, rideg oldalpillantásokkal teli a színpad. Félő és egyszersmind fenyegető tekintetekkel. Idegesen elkapkodott gesztusokkal. Üvöltésre nyíló szájjakkal. A szereplők megbirkóznak a zenekar törvényszerűen felsrófolt hangerejével, azt kell éreznünk, hogy itt égszakadás, földindulás történik, és érezhetjük is.
Heródes szerepében a jeles német tenor, Gerhard Siegel diktatórikus, mégis némiképp pitiáner uralkodót alakít, aki maga is egyfolytában retteg, miközben tisztában van vele, hogy egyetlen intésére a bérencei megölnek minden indok nélkül bárkit. Komlósi Ildikó, az ugyancsak világot járó, nagy énekesnő Heródiás, aki élvezettel, kéjesen tobzódik a rosszban, generálja is azt, amennyire csak tudja, de ő sem érzi magát biztonságban. A fiatal, szerelmes szíriai katonaként Balczó Péter a rajongó áldozat, esélye sincs a védekezésre, egyetlen heves mozdulat, a pillanat tört része alatt kioltja az életét. Csikós Attila díszletei, Schaffer Judit jelmezei korhűen, kissé ódonan pompázatosak. Az egész előadás szellemisége viszont vibrálóan, nyugtalanítóan, izgatóan modern.
