Amit meg tudtak oldani a horvátok és a románok, azt szeretnék elérni Magyarországon is az MSZP parlamenti képviselői. Még a nyári törvényhozási szünet idején rendkívüli ülést kezdeményeznek, amelynek csupán egyetlen napirendi pontja volna: vizsgálja felül a kormány a devizahitelezés történetét, és tegyenek végre igazságot a károsultak ügyében. Szakács László képviselő úgy gondolja: most színt kell vallania kormánynak, kinek az oldalán áll. Az „emberekén”, vagy a pénzéhes bankokén?
- Kilencszázezer adós még mindig csapdában van
- A horvát és a román példát kellene követni
- Hamis érvek, valós megoldások
- Kinek a zsebébe kerül évi 900 milliárd forint?
- Segíthetnek a civilek is
Mit remélnek ettől a kezdeményezéstől? A Fidesz felkarolja az ellenzék kezdeményezését és az élére áll?
Nem vagyunk naivak. Nem ez lesz az első rendkívüli ülésnap kezdeményezésünk, ismerjük a kormánypárti kollégák módszereit: el sem jönnek az ülésre. Megtehetik.
Ilyenkor is el kell fogadni a napirendet. Ha ez nem sikerül, mindenki máris mehet haza.
A parlamenti szabályok így írják elő. Ha tehát a fideszes képviselők nem jönnek el a munkahelyükre, akkor nem lehet parlamenti ülést tartani.
Mennyi esélyt lát arra, hogy a nyári szabadság idején csapot-papot hagyva rohannak majd tanácskozni?
Az őszi parlamenti kezdés előtt be fogjuk terjeszteni a javaslatunkat. Május eleje óta teljes gőzzel mennek a kilakoltatások, tudtommal eddig több mint hatszáz családot tettek az utcára, mielőbb jó volna meghozni egy felfüggesztő határozatot.
Kilencszázezer érintett adós van még mindig országszerte, talán ez a szám elég magas ahhoz, hogy még a legérzéketlenebb fideszesek is magukba szálljanak és elgondolkodjanak, nem tehetnének-e valamit az érdekükben.
Kövér László arra a napra hívhatja össze az ülést, amelyikre akarja, amelyiket alkalmasnak lát arra a kezdeményezéstől számított nyolc napon belül, hogy a többség biztosítani tudja a határozatképességet.
Még egyszer megkérdezem: mit várnak ettől a kezdeményezéstől?
A felelősség mindig a többségé, mi csak annyit tehetünk, hogy olyan javaslatokkal álljunk elő, amit jó érzésű törvényhozóként bárki támogatni tud. Ami az ország polgárainak a javát szolgálja. Hozzáteszem: ezeknek a javaslatoknak a mi értékrendünket kell képviselniük. Az ország lakosságának egy tizede az a 900 ezer család, amelynek igyekszünk a pártját fogni.
Ha a többség lelkét nyomasztaná a devizaadósok sorsa, már régen léptek volna az érdekükben.
Most kicsit megváltozott a helyzet azzal, hogy a horvátok és a románok már meg merték lépni, a szlovének készülnek rá, hogy az igazságtalan banki szerződésekről kimondják, hogy törvénytelenek és vissza fogják kapni a jogtalanul beszedett pénzüket a károsultak. Ott is kiderült, a bankok nem adtak pontos felvilágosítást az ügyfeleiknek a devizahitelek kockázatairól, és most ezt is felrótták nekik. Kérdem én:
miért érnek többet a horvát kormánynak a horvát családok, mint a mi kormányunknak a magyar családok?
Eddig a magyar kormány mindig arra hivatkozott, hogy azért nem lehet a bankok tyúkszemére lépni, mert majd az Unió illetékesei felháborodnak, megsértjük a versenysemlegesség szabályait. Ez most megdőlt. A másik érve a kormánynak az volt, hogy egy ilyen volumenű kártalanítást a költségvetés nem bírna ki. Ez sem igaz, egyetlen fillért nem kell az adófizetők pénzéből erre a célra elkölteni. A bankokat kell megszorongatni, hiszen a szakértők szerint két-két és fél milliárd forinttal többet követelnek vissza az adósoktól, mint amennyi jogszerű volna.
Hogyan jutottak el egy ilyen összeg kimutatásáig?
Nagyon egyszerűn ki lehetett számítani: az euró és a svájci frank a forinthoz képest 20-40 százalékkal értékelődött le. A törlesztő részletek nem ennyivel, az esetek jelentős részében 100, 200 vagy akár 300 százalékkal is megemelkedtek. Ez úgy alakult ki, hogy
a kereskedelmi bankok a bedőlt hiteleket is a még fizetőképes adósokkal fizettették ki.
A drasztikus emelkedéseknek ez az egyik oka. A másik a jegybank: Matolcsyék még olcsón bevásároltak eurót, svájci frankot és azt bocsátották a kereskedelmi bankok rendelkezésre, amikor pedig visszakapták, már a magasabb árfolyamot érvényesítették. A nyereség, az árfolyamkülönbség sorsát ismerjük. Ez 700-900 milliárdra tehető, tehát volna miből rendezni a hitelezők adósságát.
Utólag visszakérni a pénzt a bankoktól, finoman szólva is „sajátos”…
Tegyük fel nekik a kérdést: a saját országukban tudtak volna-e a magyarországihoz hasonló hitelszerződéseket kötni? Ha nem, akkor lássák be, hogy rosszhiszeműen jártak el, és álljanak jót a megtévesztő szerződéseikért. Tavaly például még mindig 700 milliárd forintot „kaszáltak” a magyar devizahiteleseken.
Ez ügyben számos bírósági perre sor került, de mindig a bankok javára ítéltek.
Ha nem így volt, akkor a kormány avatkozott be, és utólag olyan jogszabályokat hozott, ami nem a károsultaknak kedvezett. A polgári törvénykönyvből éppen január elsejével „gyomláltak ki” egy csomó olyan kitételt, amely a végrehajtókkal szemben nyújtott némi védelmet. Akik 2017. december 31-ig nem indították el a végrehajtással kapcsolatos kifogásaikat, kereseteiket, azok most nem tehetnek már semmit.
Új szerződéseket kell kötni azokkal, akik még mindig ebben a hitelcsapdában vergődnek, a felvételkori árfolyamon kell visszakövetelni a tartozásokat.
Amíg átszámolják a tartozásokat, rendeljenek el kilakoltatási moratóriumot. Szeretném aláhúzni: okafogyottá vált a kormány minden próbálkozása, amivel igyekezett elodázni, hogy végre a károsultak pártjára álljon. Ha magától nem teszi, majd rászorítjuk.
Eszköztelenül?
Nem vagyunk eszköztelenek. Ha nem jönnek el a rendkívüli ülésnapra, és ellehetetlenítik, hogy napirendre tűzzük a kérdést, akkor majd tovább megyünk. Magunk mellé állítjuk a civileket, addig ütjük a vasat, amíg majd be nem adják a derekukat.
