A Bizottság a populizmus megerősödésével párhuzamosan gyakran arra kénytelen rájönni, hogy nyomás alá került, akár Orbán Viktor, akár az olasz vezetés részéről. Ám a lengyel visszalépés azt jelzi, hogy a szervezetnek van ereje befolyásolni a vitákat a tagállamokban. A magyarázatot az adja meg, hogy Lengyelországban közelednek a választások és az EU-barát ellenzék kezd erőre kapni, mégpedig azzal a jelszóval, hogy a kormánypárt kivezeti az országot az unióból.
Lengyelország már visszakozik a Legfelsőbb Bíróság átalakításától, miután visszaüt a Brüsszellel vívott küzdelem – írja a Financial Times. Az Európai Bíróság döntésének hatására a PiS (a kormányzó, Kaczinsk-féle párt) beadta a derekát, így két tucatnyi bíró visszatérhet dolgozni, mégsem kényszernyugdíjazzák őket.
Az EU ily módon részleges sikert arat az alapértékek védelmében, miközben utóvédharcot folytat a lopakodó illiberalizmussal szemben, Budapesttől Bukarestig. Pedig Varsó nagyon beleállt ebbe a reformba, másfél évig hadakozott érte. De hát a lengyel bírósági rendszer átalakításából a mai európai politika egyik központi csatája lett. A Jog és Igazságosság azt állította, hogy a választási győzelem birtokában radikálisan átépítheti az államot, hiába mondja azt az unió, hogy tiszteletben kell tartani a hatalmi ágak elválasztását. A Bizottság a populizmus megerősödésével párhuzamosan gyakran arra kénytelen rájönni, hogy nyomás alá került, akár Orbán Viktor, akár az olasz vezetés részéről. Ám a lengyel visszalépés azt jelzi, hogy a szervezetnek van ereje befolyásolni a vitákat a tagállamokban.
A magyarázatot az adja meg, hogy Lengyelországban közelednek a választások és az EU-barát ellenzék kezd erőre kapni, mégpedig azzal a jelszóval, hogy a kormánypárt kivezeti az országot az unióból. És az igazságszolgáltatás kapcsán kialakult éles ellentétek pontosan ebbe az irányba mutatnak. Kaczynski persze tagad minden efféle szándékot, de a lakosság jó 80%-a a tagság mellett van. Ezt mutatták a múlt hónapban tartott helyi választások is. A városokban a PiS sorra vereséget szenvedett, mert az ott élőket aggasztja a Brüsszellel kialakult vita. Sokat segített ebből a szempontból, hogy az igazságügyi miniszter nem sokkal a választás előtt megkérdőjelezte az európai jog elsőbbségét. Kaczynskiék helyzetén csak ront a Bankfelügyeletnél kirobbant korrupciós botrány.
Hogy most miként alakul a lengyel belpolitika, az nagyban függ attól, miként reagál Brüsszel a Legfelső Bíróság kapcsán tett varsói engedményre. Az unió máris jelezte, hogy ez még nem elég, hiszen a változások nagy mértékben a politika ellenőrzése alá helyezték a teljes igazságszolgáltatást. Európai források szerint így még annak az eshetősége is fennáll, hogy a hatalom a megfelelő bírák kinevezésével átveszi az irányítást a Legfelsőbb Bíróságon is. Vagyis a helyzet egyáltalán nem oldódott meg. Brüsszel aggódva figyeli a fejleményeket, miközben másutt is növekednek az aggodalmak a jogállam megsértése miatt, lásd Magyarországot és Romániát. De az unió pozícióját erősíti, hogy az Európai Bíróság segédletével teret nyert Lengyelországgal szemben, ami mindenképpen reménysugárként hat.
Emmanuel Macron francia elnök egységes költségvetést és közös pénzügyminisztert szeretne az eurozónában, de Németország ezt egyelőre nem támogatja. Ez derült ki Angela Merkel kancellár parlamenti beszédéből.
Ebben Merkel támogatásáról biztosította Olaf Scholz német pénzügyminiszter sokkal óvatosabb reformtervét, mely az Európai Stabilitási Mechanizmus rendszerének átalakítását célozza. A németek elképzelése szerint ez a rendszer, amelyet eredetileg a görög adósságválság miatt hoztak létre, úgy változna meg, hogy a nehézségekkel küzdő bankok adósságproblémáit próbálná meg rendezni.
„Ez egy lépés lehet az Európai Valutaalap felé”
– mondta Angela Merkel, utalva Emmanuel Macron ötletére, miszerint Európának függetleníteni kellene magát az IMF-től, és helyette az Európai Stabilitási Mechanizmust kellene átalakítani úgy, hogy az európaiaknak saját valutaalapja legyen.
A vita tétje az, hogy ki vállaljon garanciát az eurozóna súlyosan eladósodott államainak pénzügyi stabilitására. Macron azt szeretné, hogyha Németország felvállalná ezt a szerepet. Csakhogy
az eurozónának túlságosan sok rossz adósa van:
maga Franciaország is ilyen, de Görögország és Olaszország jelenti az igazán súlyos problémát. Ezért Németország nem akar felelősséget vállalni. Ezt beszédében Angela Merkel is megerősítette, mondván: minden tagállamnak előbb rendbe kell hoznia a saját pénzügyeit.
Ugyanakkor mind Merkel, mind pedig Macron megígérte, hogy az Európai Unió következő csúcstalálkozóján előállnak egy közös javaslattal. Már a tavaszi csúcsra ígértek egy ilyet, de a németek kérésére ezt lemondták. Berlinben arra hivatkoztak, hogy túlságosan elhúzódott a kormányalakítási folyamat, ezért még nincsenek készen.
A következő uniós csúcs június végén lesz, addigra el kellene készülnie a közös javaslatnak.
Német támogatás híján viszont Franciaország nem képes reformot véghezvinni.
Nehezíti a helyzetet, hogy az eurozóna harmadik nagyhatalma, Olaszország, valóságos adósságbombán üldögél, és továbbra sem tud megalakulni a kormány. A választások nyertesének tekinthető protesztpártok bírálatai elsősorban Brüsszel és az eurozóna ellen irányulnak. Ilyen körülmények között az esetleges közös francia-német tervnek kevés esélye van a sikerre.
Trump adóreformja ellentétes a nemzetközi joggal és károsan hat a globális gazdaságra és kereskedelmi háborúhoz vezethet- legalábbis ettől tartanak az Európai Unióban.
Washingtonban a szenátus megszavazta a Trump-reformot és aligha kétséges, hogy a képviselőház is így tesz majd. A német közszolgálati média, a Deutsche Welle ezzel kapcsolatban megírja, hogy öt európai hatalom pénzügyminiszterei közös levelet küldtek Stephen Mnuchin amerikai pénzügyminiszternek, melyben részletesen elemezték a Trump-reformok várható hatását a globális kereskedelemre és persze mindenekelőtt az EU és Amerika kapcsolatára. Németország, Nagy Britannia, Franciaország, Spanyolország és Olaszország pénzügyminiszterei szerint a Trump-reform sérti a WTO alapelveit, melyek a világkereskedelmet szabályozzák. America First- hirdette és hirdeti Trump, de veszélyes lehet, ha az Egyesült Államok nem veszi figyelembe a mások érdekeit. Különösen nagy gond ez az Európai Unióban, melynek legfontosabb partnere még mindíg az Egyesült Államok.
Az európai pénzügyminiszterek mindenekelőtt azt kifogásolják Trump reformjaiban, hogy az nem veszi figyelembe, hogy az EU és az USA közötti kereskedelemben a forgalom felét a cégen belüli szállítások jelentik. Márpedig ezeket 20 százalékos különadó terhelné abban az esetben, ha a külföldön működő leányvállalat nem az USA szabályai szerint adózik. Vagyis ezzel arra akarják rávenni az amerikai cégeket, hogy vigyék haza a termelést külföldről.
Ez diszkriminációt jelent és nem felel meg a WTO szabályainak, melyeket az USA aláírt.
Ugyanez a probléma a pénzügyi szféra számára kijelölt 10 százalékos különadóval.
Ez a cégen belüli átutalásokat sújtaná, vagyis büntetné a külföldön működő amerikai, és az USA területén működő európai cégeket.
A harmadik ilyen probléma a licenc díjak ügye: ha egy amerikai cég exportra használja fel a licencet, akkor csak 12,5 százalékos adót kell fizetne míg különben 21 százalékot. Ez diszkrimináció, hiszen burkolt exporttámogatást jelent- írták az európai pénzügyminiszterek.
Az EU brüsszeli bizottságának négy vezetője hasonló tartalmú levelet küldött Washingtonba.
Mind a két levél nemcsak az USA pénzügyminiszteréhez ment el, de a washingtoni honatyákhoz is. Válasz nem jött, vagy legalábbis a sajtó nem tud erről viszont a washingtoni szenátus megszavazta a Trump-reformot. Aligha kétséges, hogy Amerika tovább halad a nagyhatalmi önzés útján. Kérdés, hogy mit szól ehhez a világ legnagyobb kereskedője, az Európai Unió és Kína, mely a globális kereskedelemben már megelőzte Amerikát, hogy a többi országról már ne is beszéljünk…
A Deutsche Welle közszolgálati médiának nyilatkozó szakértők nemigen hagytak kétséget afelől, hogy a Trump reformok súlyosan sértik Európa érdekeit. Arról, hogy mit lehetne tenni az amerikai önzéssel szemben, természetesen megoszlanak a vélemények, de abban mindenki egyetért, hogy az EU semmiképp sem hagyhatja szó nélkül azt, hogy Trump az adóreformmal súlyosan belegázolt európai szövetségeseinek gazdasági érdekeibe.
Nem törvényszerű a nagykoalíció folytatása Németországban, a szociáldemokraták csakis „nyílt végű”, nem feltétlenül a kormányzati szerepvállalásra irányuló tárgyalásokat hajlandóak folytatni az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és testvérpártjával, a Keresztényszociális Unióval (CSU) – mondta Berlinben Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke.
Az elnökség ülése után tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az új kormány megalakítása nem sürgős feladat, mert Németországnak „cselekvőképes” ügyvezető kormánya van.
Elmondta, hogy a testület ellenszavazat nélkül elfogadta a csütörtökön kezdődő kongresszusra készített indítványt, miszerint az SPD készen áll megbeszélést folytatni a kormányzati együttműködés lehetőségeiről a CDU/CSU szövetséggel.
A szociáldemokraták a többi között egy – nemzeti szintű – „modern” bevándorlási törvény kidolgozásához, és a menekültek családegyesítési joga körüli viták „humánus” rendezéséhez is ragaszkodnak – mondta az SPD elnöke.
Közben, a szintén szociáldemokrata német külügyminiszter Párizsban az EU megreformálásáért szállt síkra. Sigmar Gabriel francia hivatali kollégájával, Jean-Yves Le Driannal találkozott. Az elhúzódó német kormányalakításra utalva Gabriel óva intett a német Európa-politika megtorpanásától. Mint mondta: Németországnak az európai reformmozgalom motorjának szerepét a kormányalakítás fázisában is be kell töltenie.
Gabriel – aki Emmanuel Macron francia államfővel is egyeztetett – kiemelte: bárki is alakít kormányt Berlinben, Franciaország oldalára kell állnia. Egyben nagyszerű felvetésekként méltatta a francia elnök európai uniós reformelképzeléseit. A francia vezető a többi között azt javasolta, hogy az eurózóna országai nevezzenek ki egy közös pénzügyminisztert és alakítsanak ki egy közös költségvetést.
Surányi György nem hisz abban, hogy az Orbán-rendszer össze fog omlani, még nem látott összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondolja, hogy Magyarország jobban teljesít. A volt jegybankelnök, egyetemi tanár, levezeti, hogy miért nem „huszáros” a magyar növekedés, hogyan tékozoljuk el a sokszoros Marshall-segélyt, s hogyan akadályozza meg az „iparszerűvé vált” korrupció az erőforrások hatékony felhasználását. Reformok kellenének: egészségügy, oktatás, szociálpolitika, illetve a magánberuházások környezetének javításában. Az adórendszerben, a költségvetésben meglenne a fedezete – ezt tételesen be is mutatja. Ugyan nem a kádári Magyarországot teremtjük újjá, denem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk – szögezi le.
MTI Fotó: Kovács Attila
Önről köztudott, hogy nem túl gyakran szólal meg a széles nyilvánosság előtt, ritka kivételként az euró bevezetése mellett tette ezt meg. Adódik a kérdés, szakmai tudásával, tapasztalatával a háttérben próbál-e tenni az Ön által vallott értékrend fennmaradásáért?
Egyetemi tanárként, a Corvinuson van módom kifejteni az álláspontomat egy sor kérdésben; szakmai körökben idehaza és külföldön is szoktam előadásokat tartani: az utóbbi években több tanulmányt, hosszabb cikket írtam például legutóbb a monetáris politikáról, illetve a devizahiteles történetről, annak tanulságairól. S néha azért adok interjút is.
És tanácsot?
Tanácsot nem szívesen. De nem zárkózom el az elől, hogy ha kérdeznek, kifejtsem a véleményemet.
És politikai/közéleti szerepet vállalna-e? Olyan híreket is hallottam ugyanis, hogy bizonyos körökben nem is olyan régen az Ön neve is szóba került potenciális miniszterelnök-jelöltként.
Nem tudok ilyenről.
És ha megkeresnék?
Miután nincs ilyen problémám, ezért nem is terhelném sem a közvéleményt, sem magam ezzel a kérdéssel.
Értem én, hogy nem szeret politikáról beszélni. Akkor beszéljünk gazdaságról. Hogyan látja a magyar gazdaság helyzetét?
Kezdjük a jó hírrel: a pénzügyi stabilitás – mindenekelőtt a külső – rendben van. A válság során, 2009 közepén először megállt, majd elkezdett csökkenni a külső adósság. Ugyan még mindig magasabb, mint 2001 elején volt, s persze lehetne még lejjebb vinni, de ez már megnyugtató szint.
Egy ország gazdasági stabilitását a leginkább a külső egyensúlytalanság tudja fenyegetni. De ilyen veszély ma nincs.
És a belső egyensúly is ilyen kedvezően alakul?
Első ránézésre az is rendben van, de ez inkább a felszín. Az államháztartáson belül 2010 óta érdemi javulás nem következett be. A bruttó államadósság csökkenését túlkompenzálja a nyugdíjak államosítása miatt lényegesen megugró jövőbeni állami nyugdíj kifizetési kötelezettség.
Ezért az államadósság 82%-ról nem 74%-ra apadt, hanem kb. 90%-ra nőtt.
Nincs előrelépés a költségvetési újraelosztásban sem, amely továbbra is 50 százalékos. A mi fejlettségünk szintjén ez jelentős állami túlterjeszkedés. De a legnagyobb probléma a költségvetés szerkezete, ami önmagában akadálya a közép- és hosszútávon fenntartható gyors növekedésnek.
A gazdaság jelenleg azonban dinamikusan nő, pont a napokban emelte prognózisát például az IMF is, s a kijött háromnegyed éves GDP-adat is biztató.
Idén és valószínűleg jövőre is elfogadható növekedést produkál a magyar gazdaság, szemben az előzővel. Ugyanakkor a szűkebb régiónkban, de még Nyugat-Európában is sok ország nálunk észrevehetően jobban teljesít. Emellett az elemzők egyetértenek abban, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme bő 2 százalék, ami jelentősen elmarad attól a 3-3,5 százaléktól, amely az érdemi felzárkózáshoz kellene.
Ráadásul, 2010. és 2017. között (az idei növekedést 4 százalékosra véve) csupán 1,95 százalékos volt az átlagos éves ütem.
Ez viszont önmagában sem, régiós összehasonlításban pedig végképp nem dinamikus! Csak a szlovén és a horvát gazdaság nőtt ennél gyengébben a régióban. Az Uniós támogatások lehívásának intenzitásától függően a gazdasági növekedés 2-4% között hullámzik. Ha a gazdaság potenciális növekedési üteme – uniós támogatások nélkül – a mostani évi 2 helyett 3,5 százalékos lenne, s 5-7 évig fenn is maradna, akkor lehetne érdemi a felzárkózás a legfejlettebb országokhoz.
De azért az idei 4 százalékos GDP-növekedés csak jónak mondható, nem?
Ez nézőpont kérdése. Nem szabad elfelejteni, hogy kivételesen kedvező hátszélben hajózunk. Egyrészt a fejlett Európa gyorsuló, idén az ő magas fejlettségi szintjükön dinamikus, 2,5 százalékot meghaladó átlagos GDP-bővülést prognosztizál; másrészt példátlan mértékű uniós segélyt kapunk: évente, átlagosan a magyar GDP 3,5 százalékának megfelelőt. S folytatnám a sort: harmadszor a GDP 2 százalékának megfelelő plusz pénzhez jut az ország a külkereskedelmi cserearányoknak javulásának köszönhető importkiadások mérséklődése révén. Ehhez jönnek még a külföldön dolgozók 3-3.5 milliárd EUR hazautalásai.
Ilyen külső környezetben, ilyen támogató hátszéllel nem mondanám huszárosnak a magyar gazdaság növekedését.
Miért nem segítenek jobban az uniós támogatások?
A hatékonytalan felhasználás miatt. Jelentős részben olyan projektek valósulnak meg, illetve olyan az elosztás mechanizmusa, hogy kevéssé segíti elő a gazdaság modernizációját. Olyan beruházásokra mennek el tömegesen ezek a pénzek, amelyek az adott évben ugyan jelentősen felgyorsítják a növekedést, de nincs vagy alig van tovagyűrűző hatásuk. Hogy példákat is mondjak: szélsőséges példa a futballstadionok építése, csak kevéssel jobb az Úszó Világbajnokságra költött temérdek pénz – bár a VB esetében legalább van, ami tartósan növeli az idegenforgalmi vonzerőnket.
Ráadásul az állam által megrendelt beruházások elosztási mechanizmusa minden csak nem tiszta nyílt piaci verseny-alapú
– ennek alapján jelentékeny részük valószínűleg erősen túlárazott és felesleges. Ez nem csak magyar jelenség, intézményesen benne van az európai rendszerben, mint mindig, amikor adófizetői pénzt juttatnak ingyen, nem visszatérítendően magánzsebekbe. Az ingyen pénz ugyanis vagy aláássa a befektetéssel szemben joggal elvárható megtérülési követelményt, vagy egészen egyszerűen ellopják azt, esetleg a kettőt kombinálják. De akárhogyan is, mindenképpen káros, nem járul hozzá a gazdaság versenyképességének a javulásához.
Most a korrupcióról beszélünk?
Nem csak, a korrupció csupán az egyik tényező, több minden következménye. Kornai János évekkel ezelőtt leírta: a minden területen megjelenő centralizáció, az ennek megfelelő állami beavatkozás szinte parttalanná válása, a piaci verseny visszaszorulása marginális területekre, a jogbiztonság hiánya, mindez kéz a kézben jár a korrupció korábban nem látott mértékű szintjével.
Tévedés ne essék! Korábban is volt korrupció, de most már nem egyszerűen súlyossá, de iparszerűvé vált!
Ez pedig megakadályozza az erőforrások hatékony felhasználását. A magyar gazdaságban ma már csak azokon a területeken van verseny, ahol a nagyvállalatok, kiváltképpen a külföldiek működnek, ezek azonban nem belföldön, hanem a világpiacon versenyeznek. Nevetni fog, itthon, ahol erős verseny van, az a bank- és biztosítás piaca.
Az állami beavatkozás ellenére?
Az állam ugyan itt is torzítja a versenyt, de a verseny azért még mindig erős.
Hova juthatunk? A kádári Magyarországot teremtjük újjá?
Ez nem fog bekövetkezni, nagyon mások a viszonyok. De az nyilvánvaló, hogy nem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk.
MTI Fotó: Marjai János
Ön szerint mi az, amit elszalasztunk?
Gondoljon csak bele: a Marshall-segélyt három évig kapták az érintett országok, mégpedig a mindenkori GDP 2 százalékában maximálva. Mi 13 éve kapjuk az EU-tól a segélyt, évente átlagosan a GDP 3-3,5 százalékának megfelelő összeget. Roppant nagy pénzről és esélyről van szó. S mi ezt tékozoljuk! És nem csak az uniós támogatások kínálta esélyt szalasztjuk el, ugyanígy a konjunktúra vagy éppen a cserearány javulás által biztosított lehetőségeket sem vagyunk képesek megfelelően kihasználni.
Mire kellett volna az így adódó lehetőségeket, a rendelkezésre álló forrásokat felhasználni?
Felzárkózás és strukturális reformok kellenének. A régiónkból a lengyelek, a szlovákok, a balti országok, a románok egy főre jutó GDP-je az 1990-95-öshöz képest átlagosan 40 százalékkal került közelebb az EU-15-höz, nálunk mindössze 15 százalékkal.
Ennek nem csak az elmúlt hét év az oka, vastagon benne van a megelőző nyolc is. Magyarország tehát minden volt, csak éppen nem sikeres.
Ami pedig a szükséges reformokat illeti – van akkora mozgástér még a költségvetésen belül is, hogy sok-sok évtized után először úgy lehessen reformokat végrehajtani, hogy azoknak ne a „megszorítás” legyen a beceneve, hogy a társadalom többsége számára javuló életkörülmények között menjen végbe.
Hol látja a legnagyobb szükségét reformoknak?
Egészségügy, oktatás, szociálpolitika, más szóval a szegénység enyhítése, illetve a – hazai és külföldi – magánberuházások környezetének javításában. Az első három terület egyébként nem csak a társadalmi problémák sűrűsödési pontjai, hanem egyben a növekedés komoly akadályai is – persze amellett, hogy a kialakított politikai-gazdasági intézményrendszer egésze, a fékek és egyensúlyok kiiktatása, a centralizáció, a korrupció önmagában is bénítóan hat a gazdaságra.
Hol látja a konkrét forrásokat e három kulcsterületen szükséges reformokra?
A teljes GDP évi 2,5 ezer milliárd forinttal bővül. Ennek a fele a költségvetésben csapódik ki, valamivel kevesebb mint a fele ezen belül az automatizmusok révén pántlikázott pénz. De a maradék összeg sem kevés, a GDP mintegy 2 százaléka. További forrást – a GDP mintegy 1 százalékának megfelelőt – kínálhat az állami kamatkiadások – főként külső hatásra bekövetkezett – mérséklődése. És akkor még nem beszéltünk a költségvetésen belül lévő mozgástérről.
Az adórendszerre gondol?
Arra is. Ami az adórendszeren belüli mozgásteret illeti: sietve leszögezem, hogy nem az áfa kulcsokat mérsékelném, főleg nem szelektíven, ami mindig a tehetőseknek kedvez. A ma tapasztalható dinamikus reálbér növekedés mellett minden feszültség nélkül és a nettó reálkereset növekedése mellett vissza lehetne és kellene térni egy józan többkulcsos adórendszerre.
Három kulcsa lehetne: a mainál valamelyest magasabb legalacsonyabb 15 helyett 17, a középső 20 és a legfelső 23 százalékos lehetne, ez utóbbi havi 900 ezer forintos jövedelem után lépne be, s az adózóknak csak kevesebb mint 2 százalékát érintené.
Ezzel párhuzamosan a minimálbér szintjéig adóvisszatérítést kellene biztosítani, ezzel a bérből és fizetésből élők legalább 80%-ának nőne a nettó keresete. Az általános kulcs két százalékos emelése megteremtené a fedezetét annak, hogy az egészségügyben és az oktatásban 4 év alatt, az átlag felett 50 százalékkal, összesen 80 százalékkal emelkedjenek a bérek. Az adóknál maradva: 2010 óta több mint harminc új adót vezettek be vagy emeltek meg. Ezek közül is lenne mit megszüntetni, mérsékelni. Van olyan, amelyeket meg lehetne tartani, vagy mert már beégtek a rendszerbe – ilyen például a tranzakciós adó –, vagy mert költségvetés egyensúlya miatt még mindig szükség van rájuk, vagy mert szerintem is rendben vannak – ez utóbbiba sorolnám a magas áfa kulcsot és az EKÁER-t.
Lát-e máshol hasonló tartalékot?
Több helyen is. A Magyar Nemzeti Banknál lévő 270 milliárd forintot vissza kellene juttatni a költségvetésbe, s az egészségügyi és oktatási infrastruktúra egyszeri fejlesztésére kellene használni.
De akad a költségvetésen belül is több átcsoportosítható tétel. Ilyenek például az élsportra költött tao-támogatások,
amelyek nem szolgálják az ország egészségének a célját, ráadásul a fele korrupcióra megy el. A művészeti területekre jutó ilyen pénzeket módosítással meghagynám – azokat eleve kevésbé itatja át a korrupció, és a cél is nemes. De a közmédiára, a kormánypropagandára fordított évi több mint százmilliárd forint jelentős részét át kellene csoportosítani. Hasonlóan a presztízsberuházásokra költött milliárdokat is, amelyek nem csak ablakon kidobott pénzt jelentenek, de a jövőben a folyó kiadásokban is tetemes összegeket emésztenek fel, például a stadionok fenntartására is horribilis összegeket kell majd költeni. Fel kellene függeszteni Paks II-t. Nyilvános, szakmai vitán keresztül újra kellene gondolni, s ha a megépítés melletti döntés születik, akkor átlátható, nyílt tendert kell lefolytatni.
S emellett a túlcentralizáció miatt elterebélyesedett állami adminisztráción is lehetne spórolni – nem szoktam ilyet mondani, de a felső vezetők száma is példátlanul nagy. Mindez, összerakva évente százmilliárdokra rúg.
Ebből és az előzőekben felsorolt forrásokból komoly reformokat kellene finanszírozni.
De valódi lehetőség nyílna az adók érdemi csökkentésére/reformjára, a piacot súlyosan torzító és a kormány számára nem szimpatikus cégeket hátrányba sodró büntető adók megszüntetésére. Emellett fokozatosan lehetővé válna az állami újraelosztás szintjének a mérséklése a kívánatos 40 százalék körüli szintre.
Ezzel persze az állam szerepe csökkenne, ami láthatóan nem célja a jelenlegi kormánynak.
Az államnak, amennyire csak lehet egyébként is ki kellene lépnie a (verseny)gazdasági szférából. Például a sztrádaépítést, -fenntartást ki kellene szervezni egy akár állami tulajdonú társaságba, az összes eddigi kötelezettséggel, hitellel, meghagyva számára a díjak beszedését. Ha nyereséget termel, akkor nem tartozik az államháztartáshoz. Így nemcsak a fennálló államadósság és az újraelosztás mérsékelhető, de az új utak építése sem terheli a költségvetést.
De az Eximbankot a magyar állam éppen hogy nem vette be az államháztartásba, s emiatt került komoly vitába az Eurostattal.
Az Eximbankot 2010-ben szanálni kellett. Ha pedig nem tudjuk megggyőzni az Eurostatot, akkor ez még tovább növeli az államadósságot. A MÁV-ot és a BKK-t is azért kell az állami szférába sorolni, mert állami támogatás nélkül veszteségesek. De az útépítés és -kezelés piaci alapon is képes nyereséggel működni, s akár vegyes tulajdonú társaság is létrejöhetne, s a tőzsdére is mehetne.
A harmadik kulcsfontosságú reformterületnek a szociálpolitikát nevezte. Ott mi lenne Ön szerint a legsürgetőbb teendő?
Mindenképpen forrásokat kellene biztosítani – az eddigieknél sokkal többet – a szegénység, mélyszegénység felszámolására. Szerintem populizmus 4-5 millió szegényről beszélni Magyarországon, elég szomorú a helyzet akkor is, ha nem eszkaláljuk. Többféle definíció, fogalom keveredik itt össze. Ami biztos, hogy 1-1,5 millióra tehető az úgynevezett jövedelemszegény emberek száma.
Ők azok, akik leírhatatlan körülmények között tengődnek, kiközösítésben, kiszolgáltatottságban élnek, szinte teljesen ki vannak zárva az alapvető szolgáltatásokból, mint az egészségügy, az oktatás. Ez tűrhetetlen!
Ennek felszámolására pénzt kell áldozni, de ez nem elég. Pénz és komoly társadalmi összefogás kellene, s ha ez megvalósulna, akkor 5-15 év alatt látható elmozdulás lehetne a mai tűrhetetlen állapotból.
Ezek belföldi feladatok, mi lenne Ön szerint a legfontosabb külföldi vonatkozású teendő?
A nemzetközi kapcsolatainkban világossá kellene tenni az elkötelezettségünket az Európai Unió mellett. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A 15 éven keresztül fenntartott álláspontom mára megváltozott az eurócsatlakozásról. Ma úgy látom, hogy a monetáris unió belső feszültségeiből származó, nem csekély kockázatok még mindig lényegesen kisebbek, mint azok, amelyekkel akkor kellene szembesülnünk, ha kiszorulnánk az első körből, először csak a másodikba majd a harmadikba azaz a perifériára kerülnénk, azaz de facto az Unión kívülre. Ezért úgy vélem, hogy józanul, nem kapkodva, de el kellene köteleznünk magunkat a majdani eurócsatlakozás, elsőként az ERM II-be való belépés mellett.
Szépen végigvezette, hogyan látja a kiutat a mai gazdasági helyzetből. De milyen esélyt ad ennek vagy hasonlónak a megvalósulására?
A remény hal meg utoljára. Nem tudom, erre nem tudok választ adni. Meg lennék lepve, ha a jelenlegi kormány jelentős változtatásokat hajtana végre, de rövid távon nincs is erre rákényszerülve.
A jelenlegi kedvező háttérrel és környezetben ugyanis fenntartható módon tud 3-5 évig 2-4 százalékos éves növekedést produkálni.
Attól tartok, hogy kiegyensúlyozottan olvasom a folyamatokból levonható következtetéseket. Nem hittem és most sem hiszek azoknak a véleményeknek, hogy a rendszer össze fog omlani. Még nem láttam összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondoltam soha, amit a másik oldal hangoztatott: nevezetesen, hogy Magyarország jobban teljesít. A tények ezt nem, de az ellenkezőjét támasztják alá.
Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg nem kis dologba vágta a fejszéjét, amikor a héten a kijelentette, hogy Szaúd-Arábiába „visszatérne egy mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Vajon ezt lehetséges megvalósítani? Egyáltalán mi vezetett oda, hogy a szaúdi uralkodócsalád egy több évszázados hagyományt és a helyi vallási vezetéssel kötött megállapodást rúgjon fel?
A 32 életévét betöltő Mohamed bin Szalmán koronaherceg, aki idén nyáron apja látványos politikai húzásával lett a szaúdi trón várományosa, kedden több mint kétezer ember előtt arról beszélt, hogy ő egy teljesen új Szaúd-Arábiát hozna létre. Elsősorban egy olyan projektet jelentett be, amely felülmúlná a sivatagi királyság minden korábbi fejlesztési tervét:
a NEOM projekt célja, hogy egy 26500 négyzetkilométeres megaváros építsenek a Vörös-Tenger partvidékén.
A koronaherceg az 500 milliárd dollárból megvalósítani kívánt várost egyfajta „jövő innovációs központjának” szánná, ahol sofőr nélküli autók és drónok közlekednének, megújuló energiaforrással termelnének áramot, miközben szaúdi fiatalok és külföldi szakértők közösen dolgoznának az új technológiák és módszerek kifejlesztésén.
Azonban a nemzetközi médiában Mohamed bin Szalmán beszédének nem ez a része váltott ki óriási visszhangot, igaz, a NEOM ránt is nagy lett az érdeklődés azt követően, hogy Rijád tőzsdére tervezi vinni a mesterséges várost. Hanem az, amikor a koronaherceg az ország ideológiai és politikai megváltoztatására tett utalást.
„Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra”
– jelentette ki a trónörökös, hozzátéve, hogy „a közel-keleti ország nem azzal fog újabb 30 évet eltölteni a szélsőséges ideológiákhoz való alkalmazkodással”.
Természetesen amiatt, hogy korábban Szaúd-Arábia engedett a szélsőséges eszméknek, nem magát, hanem más országokat okolt. Elsősorban a nagy geopolitikai riválisát, Iránt. Itt 1979-ben forradalom robbant ki, amely során Ruholláh Khomeini ajatollah vezetésével egy teokratikus rendszert vezettek be. Teherán elkezdte exportálni az ideológiáját, szélsőséges iszlamistákat támogatva szerte a közel-keleti régióban, hogy a perzsa országhoz hasonlóan egy iszlamista forradalmat robbantsanak ki. (Szaúd-Arábiában a az iráni támogatta fundamentalisták a mekkai Nagymecsetet foglalták el, ami több mint 100 halálos áldozattal járó ostrom után tudtak csak visszafoglalni).
Sőt, a szaúdi koronaherceg a szunnita szélsőséges mozgalmak megjelenéséért és térnyeréséért a szomszédos Katart tette felelőssé. Dohával ugyanis nyáron (ismét) látványosan megromlott Rijád – és ezzel párhuzamosan a többi szunnita arab ország – viszonya, amely már majdnem Katar totális elszigetelésével fenyegetett. Ennek egyik oka, hogy a katari uralkodócsalád nagyra törő regionális ambícióin kívül támogatta az olyan iszlamista mozgalmakat, mint a Muszlim Testvériség, amelyet 2014-ben betiltottak Szaúd-Arábiában és tagjait elűzték vagy terrorizmus vádjával börtönbe zárták.
Mohamed bin Szalmán nem győzte hangsúlyozni, hogy a szélsőséges iszlamizmusért pont ez a két ország a felelős, mivel a radikális szunniták és síiták együtt akarják tönkretenni az iszlámot és lejáratni a muszlimokat. Ezért most Szaúd-Arábia feladata, hogy példát mutatva, „visszatérjen a mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Ezt lényegben egy új „társadalmi szerződéssel” valósítaná meg, ahol háttérbe szorulna a szalafizmus szélsőséges oldalágának tartozó vahabita iszlám irányzata, amely az ország fő ideológiája.
Csakhogy továbbra is kérdés marad: Vajon a Szaúd-Arábia 1932-es létrejötte óta jelentős politikai hatalmat kiépítő és nagy befolyással rendelkező vahabita papságnak mi a vélemény a koronaherceg elképzeléseiről? Mennyire lenne hajlandó beletörődni ezekbe a „történelmi” változásokba? Egyáltalán milyen gazdasági-geopolitikai és biztonságpolitikai okok vezettek oda, hogy Mohamed bin Szalmán ilyen „radikálisnak nevezett” lépésre szánja el magát?
Pierre Moscovici pénzügyi biztos szerint az 1993. január elseje óta működő rendszer elavult, mert rengeteg visszaélésre ad alkalmat. Így a tagállamok jelentős pénzektől esnek el: a bizottság számításai szerint ez évente meghaladja az 50 milliárd eurót.
Hogy csinálják a vállalkozók, hogy törvényesen kerüljék meg a jelenlegi ÁFA szabályokat? Ezek azt írják elő, hogy
a szállító tagállam cége nem fizet ÁFA-t,
amit viszont a vásárló terhel rá a vevőre a fogadó országban. A megoldás a “körhinta”. Az alkatrészeket körbe utaztatják az unióban – legalábbis papíron. Így nem lehet tudni, hogy a végtermék tulajdonképp melyik országban lenne ÁFA-köteles.
45 és 53 milliárd euró közé teszi az ilyen ÁFA csalások értékét a bizottság. Pierre Moscovici, aki a Le Figarónak nyilatkozott, az egyszerűség kedvéért 50 milliárd euróról beszél.
Mindezt ahhoz kell mérni, hogy
az ÁFA a legtöbb pénzt hozó adó ma az EU-ban.
Az ÁFA különbözik a tagállamok között, és ez újabb játékokra ad lehetőséget. Magyarország ebben a tekintetben csakugyan rekorder: 27%-os ÁFA-val hazánk a listavezető (Svédország 25, Románia 24%-kal következik). A lista másik végén Luxemburg áll, mert ott csak 17% az ÁFA, utána Németország és Ciprus következik 19%-al. Az Unió megpróbálta egységesíteni a rendszert, de az érdekek különbözősége miatt kudarcot vallott ezen a téren.
Most sem lesz könnyű elfogadtatni az ÁFA-reformot,
melyet Moscovici javasol. Eszerint a szállító ország cége fizeti az ÁFA-t, de nem annyit, amennyit abban az államban kellene, hanem annyit, amennyit a fogadó országban kell fizetni.
Ez megkönnyítené az ellenőrzést, de nagy kérdés, hogy ebben mindenki érdekelt-e. Az ÁFA-csalás ugyanis uniós sportággá változott, éppúgy mint a személyi jövedelemadó kijátszása.
Luxemburg ugyanis egyáltalán nem véletlenül mondhatja magáénak a legnagyobb egy főre jutó GDP-t, és távolról sem véletlen, hogy épp Luxemburgban a legalacsonyabb az ÁFA, hiszen ott az államnak nincsenek pénzügyi gondjai.
Minden uniós tagállamnak el kell fogadnia az ÁFA reformot ahhoz, hogy az hatályba is léphessen.
A sok ellentétes érdek miatt ez csak nagyon lassan mehet végbe. Már ha egyáltalán célhoz ér.
Emmanuel Macron francia elnök Párizsban a Sorbonne egyetemen több mint kétórás beszédben fejtette ki, hogy miképp kellene megreformálni először az eurozónát, majd később az egész uniót.
Mindez nem megy az EU vezető hatalma Németország nélkül. Merkel kancellár azonban csak vasárnap nyerte meg a választást és jelenleg kormányalakítással van elfoglalva. Azt már tudjuk, hogy
Macron reformjainak egyik legfőbb német ellenfele, Wolfgang Schauble nem lesz pénzügyminiszter Berlinben.
Egy korszak tehát végetért, de milyen lesz az új ? Tallinnban EU csúcsot tartanak, de Angela Merkel ezt megelőzően szeretne tanácskozni Macron francia elnökkel. Aki készségesen meg rövidíti emiatt lyoni programját és előbb repül az észt fővárosba. Ahol elvben a digitális forradalom az EU csúcs fő témája. Ehhez Észtország ideális háttér hiszen a kis balti állam jutott talán ,a legmesszebbre az informatikai forradalom hétköznapi alkalmazásában. Ott elég egyetlen kártya az összes ügy elintézéséhez.Macron elnök maga is elszánt híve a digitális forradalomnak.
Korábban a francia kormányban ez volt az egyik megbízatása hiszen Franciaország eléggé hátramaradt ezen a téren. A francia elnök most mégis inkább azt szeretné, ha
az uniós csúcson nem a digitális forradalomról hanem a Macron reformról lenne elsősorban szó.
Csehország leendő miniszterelnöke, Andrej Babis kerek-perec kijelentette, hogy a Macron reform humbug. Ha pedig Brüsszel ezt nagyon forszírozná, akkor Angliát esetleg néhány kelet-európai tagállam is követné. Perdöntő ebben is Angela a Merkel véleménye: mit akar az ujjáválqsztott német kancellár ? Talán kiderül a Merkel- Macron csúcs után, melyet ezúttal Tallinnban tartanak az EU csúcstalálkozón előtt.
2007. szeptember 12-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy az SZDSZ határozottan cáfol minden olyan híresztelést, mely szerint a liberálisok átadnák az Egészségügyi Minisztérium vagy más tárca vezetését a szocialistáknak.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint azok, akik az MSZP részéről ilyen javaslatot fogalmaznak meg, nem a biztosítási rendszerről szóló vita, hanem a koalíciós együttműködés kereteit feszítik szét. Az előző ciklusban az oktatási reform,
ebben a ciklusban az egészségügyi reform megvalósítása az SZDSZ legfontosabb feladata
– írja Horn Gábor.
Az SZDSZ szerint a kormányzás sokkal felelősségteljesebb feladat annál, hogy tárcákról vagy pozíciókról szóló méltatlan osztozkodássá alakuljon a koalíciós együttműködés. Az SZDSZ három minisztérium vezetését vállalta egy évvel ezelőtt, és kötelességének tartja, hogy a kormányzati ciklus végéig ennek a három minisztériumnak az élén, végig vigye a liberális párt által vállalt programot.
Az SZDSZ szerint Magyarország érdeke az, hogy a megszorítások mellett a reformok is megvalósuljanak
és a közös kormányzásnak csak akkor van értelme, ha lehetőség van a közösen kitűzött célok elérésére -olvasható a közleményben.
Horn Gábor szerint a tárcacsere felvetése azért is érthetetlen, mert a hétfői miniszterelnöki látogatáson a liberális frakció már egyértelművé tette, hogy csak a reformok közös végig vitelében lesz partner, a pozíciók és tárcák osztozkodásában viszont nem.
Szabad európai Lengyelországot! Ezt skandálták a tüntetők az elnöki palota előtt Varsóban azt követően, hogy a parlament alsó háza megszavazta a törvényt a Legfelső Bíróságról.
Az ellenzék és az Európai Unió Bizottsága szerint ez a törvény két másik igazságügyi döntéssel együtt kormányzati ellenőrzés alá helyezi a bíróságokat. Márpedig az EU a demokrácia egyik fő szabályának tartja a hatalmi ágak teljes függetlenségét. Ezért a tüntetők azt követelték Duda elnöktől: ne írja alá a törvényt! A szenátus ma szavaz erről, de aligha kétséges az eredmény, hiszen a kormánypártnak többsége van a parlament mindkét házában.
A köztársasági elnök is a kormánypárt embere.
Donald Tusk, aki korábban Lengyelország liberális miniszterelnöke volt és most az Európai a Tanács elnöke találkozót kért Duda elnöktől, de kérését visszautasították.
Az Európai Unió Bizottsága azzal fenyegette meg Lengyelországot, hogy amennyiben végrehajtja az igazságügyi reformot, akkor alkalmazzák vele szemben a nevezetes hetedik cikkelyt. Ez azt jelenti, hogy Varsó nem vehet részt az EU döntéshozók megbeszélésein. A hetedik cikkelyt csak akkor lehet alkalmazni, ha minden uniós tagállam megszavazza azt. Magyarország máris jelezte: nem szavazza meg a hetedik cikkely alkalmazását Lengyelországgal szemben
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
