A rendszerváltás a gazdaságban elsősorban a privatizációt jelentette, erről tanácskoztak a Pénzügykutató Intézet Hetényi körében, ahol felmerült példaként szolgálhat a privatizáció arra, hogy Orbán Viktor esetleges bukása után miképp lehetne visszaszerezni a szorgos munkával ellopott milliárdokat?
Csillag István, aki fontos szerepet játszott a privatizáció jogi feltételeinek megteremtésében majd később gazdasági miniszter lett a Medgyessy kormányban /2002-2004/, azt hangsúlyozta, hogy kizárólag politikai döntésekről lesz szó, a jogi feltételek bármikor megteremthetők egy reprivatizációhoz vagyis vissza lehet szerezni az Orbán Viktor és családja valamint barátai és ügyfelei által lenyúlt milliárdokat.
Csillag István szerint a privatizáció Magyarországon jól sikerült, mert a demokrácia első évtizedében hozzánk érkezett a régió tőkebefektetéseinek kétharmada.
A magyar lakosság ezt persze nem így élte meg – hangsúlyozta Szalay Zsolt, a Kossuth rádió ex főszerkesztője, aki azután nagykövet lett Törökországban és Horvátországban:
”az emberek általában úgy gondolnak a privatizációra, hogy ezek ott fenn mindent elloptak és meggazdagodtak, minket pedig benne hagytak a szószban.”
Csillag István elmondta, hogy a privatizáció idején a washingtoni konszenzust követték: az állam rossz gazda, ezért dereguláció kell. Washingtonban Milton Friedman ötletét tartották a legjobbnak, a kuponos privatizációt, de Magyarországon ezt elutasították, melyet az USA az egész térségnek javasolt, de teljes egészében ezt csak Csehországban és Szlovákiában vezették be.
Miért utasította el Magyarország? Mert kellett a pénz, a magyar államkasszában mindössze 800 millió dollár árválkodott. Németh Miklós miniszterelnök akkoriban azzal büszkélkedett, hogy százmillió dolláros kölcsönt szerzett Kínától.
Pekingben nem váltottak rendszert, de a privatizáció sokkal jobban sikerült: ma már Kínának világcégei vannak míg Magyarországon a multik adják az export javarészét. Hszi Csin-ping elnök budapesti tárgyalási során megállapodás született arról is, hogy együttműködünk a nukleáris iparban. A kínaiak az utóbbi évtizedekben megtanulták az orosz, az amerikai és a francia technológiát, és ezeket tovább is fejlesztették. A kínaiak nagy elektromos autó és akkumulátor gyárat építenek Magyarországon olyan cégekkel, melyek pár éve még nem is léteztek.
Ki menti meg Mészáros Lőrinc bankját?
“Ha Orbán Viktor hatalma meginog, akkor a kisbefektetők megrohanhatják Mészáros Lőrinc bankját, mely a nemzeti együttműködés rendszerének sok cégét pénzeli. Ha ezek az Orbánhoz lojális cégek bebuknak, akkor ez dominó hatást válthat ki” – fejtegette Lengyel László. A Pénzügykutató intézet elnök-vezérigazgatója szerint ebben a helyzetben mindenképp meg kellene menteni Mészáros Lőrinc bankját, de kérdés, hogy lesz-e erre megfelelő politikai akarat, ha a nemzeti együttműködés rendszere végzetesen meggyengülne.
Hol tartja Orbán Viktor a vagyonát? Minden bizonnyal nem Mészáros Lőrinc bankában, mert ott túlságosan is szem előtt lenne. Az USA szemfüles pénzügyi nyomozói minden bizonnyal sejtik, hogy hol tárolja Orbán Viktor csinos vagyonát. A Magnyitszkij törvény szerint erre a pénzre külföldön is ráteheti kezét az FBI. Vagy az Európai Ügyészség, hogyha az új hatalom már belép soraiba.
Orbán miniszterelnök elmondta esedékes „évértékelő” beszédét. Szokása szerint sikerekről beszélt. Sikerei között sorolta fel, hogy a Vodafone felvásárlásával immár az infokommunikációs szektorban is megnövekedett a magyar tulajdon részaránya, és célzást tett arra is, hogy hamarosan a ferihegyi repülőtérre is sor kerül.
Az ellenzéki pártok is nyilatkoztak Orbán beszédéről. Elmondták, hogy szerintük miről kellett volna Orbánnak beszélnie, de nem beszélt. Arról viszont nem mondtak véleményt, amiről beszélt. Például arról sem, hogy szerintük is siker-e, hogy az Orbán-kormány sokezer milliárd forintot költött valamennyiünk pénzéből külföldi tulajdonú cégek visszavásárlására illetve megvásárlására.
Kezdődött a korábbi kormányok által privatizált közüzemek (energetikai cégek, vízművek) visszavásárlásával, amit úgy kényszerítettek ki, hogy a „rezsicsökkentéssel”, nyomott tarifák hatósági előírásával ráfizetésessé tették a közüzemek (energia- és vízszolgáltatók) működését, majd ajánlatot tettek azok megvásárlására. Folytatódott a külföldi befektetők javára privatizált bankok és egy kereskedelmi lánc visszavásárlásával, külföldi kézbe került médiavállalkozások felvásárlásával, most pedig biztosítókra és egy távközlési-infokommunikációs cég, a Vodafone állami felvásárlására is sor került. Orbán elbüszkélkedett vele: sikerült mindezt „magyarítani”. Amit az állam megszerzett, azt többnyire Orbánhoz közel álló magyar magáncégeknek tovább is adták.
Mire jó ez? Számít a fogyasztónak, hogy a vízmű, az áramszolgáltató, az élelmiszerbolt vagy a mobilszolgáltató üzemeltetője külföldi vagy hazai tulajdonban van? Magyar tulajdonban olcsóbb a szolgáltatás vagy biztonságosabb az ellátás? Minthogy a legkorábbi ilyen akciók óta eltelt egy évtized, nyugodtan elmondhatjuk: nincs ilyen tapasztalat. Az ellenkezője viszont igen.
Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője legfontosabb politikai témájává a hazai vízszolgáltatás romló állapotát tette. Mindig elmondja, hogy azért romlik a helyzet, mert az állam nem hajtja végre a szükséges fejlesztéseket. Csak azt nem szokta hozzátenni, hogy ha a privatizált vízművek a nyugati befektetők kezében maradtak volna, a szükséges fejlesztéseket is nekik kellett volna finanszírozniuk. Most, hogy állami kézbe került a szolgáltatás, a fejlesztések finanszírozása is az államra hárul. Pontosabban hárulna. Íme, a „magyarítás” egyik nyilvánvaló hátránya.
És vajon a külföldi kézből állami közvetítéssel Orbán-barát magyar befektetők kezére játszott kereskedelmi bankok visszaszerzésének mi az előnye? Egyszerű ez: ezekből a bankokból ömlik a pénz az Orbán-barát vállalkozásokhoz. Hogy valaha visszafizetik-e a hitelt, az a jövő zenéje. Az állam teszi őket jövedelmezővé azzal, hogy rájuk szabott közbeszerzési pályázatokon, sokszor egyetlen pályázóként nyernek el állami megbízásokat, magas árak mellett. Ha egyáltalán, az így szerzett bevételből tudják törleszteni a hitelt. Egy,
a nemzetközi sztenderdek szerint működő bank szemében aligha lennének hitelképesek.
Ezt teszi lehetővé az, amivel Orbán dicsekszik: hogy a korábban külföldi szakmai befektetőknek privatizált bankoknak újra magyar tulajdonosa van, s így a magyar bankszektornak több mint fele van „magyar kézben”.
Amikor a Horn-kormány idején felgyorsult a magyar privatizáció, és sor került a közüzemek jelentős részének eladására, SZDSZ-es képviselőként szavazatommal támogattam a kormány gazdaságpolitikáját, és annak részeként ezeket a privatizációs döntéseket is, melyeket azóta folyamatosan támad a Fidesz.
Miért támogattam?
Közgazdászként tisztában voltam vele, hogy ez tőkebevonást jelent a magasan eladósodott magyar gazdaságba. Amikor 1995 végére a hatalmas privatizációs bevétel megékezett a magyar költségvetésbe, szavazatommal támogattam azt a költségvetéshez benyújtott módosító indítványt is, hogy a privatizációs bevételeket teljes összességében fordítsák az államadósság csökkentésére. (Az SZDSZ-es Gaál Gyula és az MSZP-s Keller László jegyezte a javaslatot, egyeztetve Bokros Lajos pénzügyminiszterrel. Igazuk volt.)
Ezzel indult be 1996-tól a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés. Az viszont, hogy az Orbán-kormányok hatalmas összegeket fordítanak nagy cégek visszavásárlására, sőt a Vodafone esetében már olyasmit is megvásárolnak, amit a magyar piacra belépő befektető hozott itt létre, nem más történik, minthogy
tőkét vonnak ki a magyar gazdaságból.
Milyen célból?
Egyetlen célja van ennek: az önkényuralmi rendszer kiterjesztése a magyar gazdaság mind több szektorára. A magyar kézbe – sokszor enyves magyar kézbe – került bankok azt finanszírozzák, amit Orbán Viktor elvár tőlük, a magyar kézbe került energetikai cégek olyan kondíciókkal szolgáltatnak, amilyet Orbán Viktor előír nekik, a magyar kézbe – sokszor enyves kézbe – került médiacégek azt íratják meg a lapjaikban, amit Orbán Viktor elvár tőlük, a magyar infokommunikációs cégek azt sugározzák és kommunikálják majd, amit Orbán Viktor elvár tőlük.
Mindezt úgy, hogy a forrás a polgárok adója, amit sok-sok értelmesebb célra is lehetne és kellene fordítani.
Vagy ha nem fordítanának erre ezermilliárdokat, kevesebb adót kellene szedni. Akkor esetleg valóban csökkenthető lenne az áfa anélkül, hogy felborulna ettől az államháztartás.
Vajon miért nem hívják fel a figyelmet a parlamenti ellenzék politikusai arra, hogy amivel Orbán sikerként büszkélkedik, az az országnak nem előnyös, hanem hátrányos?
Orbán miniszterelnök elmondta esedékes „évértékelő” beszédét. Szokása szerint sikerekről beszélt. Sikerei között sorolta fel, hogy a Vodafone felvásárlásával immár az infokommunikációs szektorban is megnövekedett a magyar tulajdon részaránya, és célzást tett arra is, hogy hamarosan a ferihegyi repülőtérre is sor kerül.
Az ellenzéki pártok is nyilatkoztak Orbán beszédéről. Elmondták, hogy szerintük miről kellett volna Orbánnak beszélnie, de nem beszélt. Arról viszont nem mondtak véleményt, amiről beszélt. Például arról sem, hogy szerintük is siker-e, hogy az Orbán-kormány sokezer milliárd forintot költött valamennyiünk pénzéből külföldi tulajdonú cégek visszavásárlására illetve megvásárlására. Kezdődött a korábbi kormányok által privatizált közüzemek (energetikai cégek, vízművek) visszavásárlásával, amit úgy kényszerítettek ki, hogy a „rezsicsökkentéssel”, nyomott tarifák hatósági előírásával ráfizetésessé tették a közüzemek (energia- és vízszolgáltatók) működését, majd ajánlatot tettek azok megvásárlására. Folytatódott a külföldi befektetők javára privatizált bankok és egy kereskedelmi lánc visszavásárlásával, külföldi kézbe került médiavállalkozások felvásárlásával, most pedig biztosítókra és egy távközlési-infokommunikációs cég, a Vodafone állami felvásárlására is sor került. Orbán elbüszkélkedett vele: sikerült mindezt „magyarítani”. Amit az állam megszerzett, azt többnyire Orbánhoz közel álló magyar magáncégeknek tovább is adták.
Mire jó ez?
Számít a fogyasztónak, hogy a vízmű, az áramszolgáltató, az élelmiszerbolt vagy a mobilszolgáltató üzemeltetője külföldi vagy hazai tulajdonban van? Magyar tulajdonban olcsóbb a szolgáltatás vagy biztonságosabb az ellátás? Minthogy a legkorábbi ilyen akciók óta eltelt egy évtized, nyugodtan elmondhatjuk: nincs ilyen tapasztalat. Az ellenkezője viszont igen.
Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője legfontosabb politikai témájává a hazai vízszolgáltatás romló állapotát tette. Mindig elmondja, hogy azért romlik a helyzet, mert az állam nem hajtja végre a szükséges fejlesztéseket. Csak azt nem szokta hozzátenni, hogy
ha a privatizált vízművek a nyugati befektetők kezében maradtak volna, a szükséges fejlesztéseket is nekik kellett volna finanszírozniuk.
Most, hogy állami kézbe került a szolgáltatás, a fejlesztések finanszírozása is az államra hárul. Pontosabban hárulna. Íme, a „magyarítás” egyik nyilvánvaló hátránya.
És vajon a külföldi kézből állami közvetítéssel Orbán-barát magyar befektetők kezére játszott kereskedelmi bankok visszaszerzésének mi az előnye? Egyszerű ez: ezekből a bankokból ömlik a pénz az Orbán-barát vállalkozásokhoz. Hogy valaha visszafizetik-e a hitelt, az a jövő zenéje.
Az állam teszi őket jövedelmezővé azzal, hogy rájuk szabott közbeszerzési pályázatokon, sokszor egyetlen pályázóként nyernek el állami megbízásokat, magas árak mellett.
Ha egyáltalán, az így szerzett bevételből tudják törleszteni a hitelt. Egy, a nemzetközi sztenderdek szerint működő bank szemében aligha lennének hitelképesek. Ezt teszi lehetővé az, amivel Orbán dicsekszik: hogy a korábban külföldi szakmai befektetőknek privatizált bankoknak újra magyar tulajdonosa van, s így a magyar bankszektornak több mint fele van „magyar kézben”.
Amikor a Horn-kormány idején felgyorsult a magyar privatizáció, és sor került a közüzemek jelentős részének eladására, SZDSZ-es képviselőként szavazatommal támogattam a kormány gazdaságpolitikáját, és annak részeként ezeket a privatizációs döntéseket is, melyeket azóta folyamatosan támad a Fidesz. Miért támogattam?
Közgazdászként tisztában voltam vele, hogy ez tőkebevonást jelent a magasan eladósodott magyar gazdaságba.
Amikor 1995 végére a hatalmas privatizációs bevétel megékezett a magyar költségvetésbe, szavazatommal támogattam azt a költségvetéshez benyújtott módosító indítványt is, hogy a privatizációs bevételeket teljes összességében fordítsák az államadósság csökkentésére. (Az SZDSZ-es Gaál Gyula és az MSZP-s Keller László jegyezte a javaslatot, egyeztetve Bokros Lajos pénzügyminiszterrel. Igazuk volt.)
Ezzel indult be 1996-tól a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés. Az viszont, hogy az Orbán-kormányok hatalmas összegeket fordítanak nagy cégek visszavásárlására, sőt a Vodafone esetében már olyasmit is megvásárolnak, amit a magyar piacra belépő befektető hozott itt létre, nem más történik, minthogy tőkét vonnak ki a magyar gazdaságból.
Milyen célból?
Egyetlen célja van ennek: az önkényuralmi rendszer kiterjesztése a magyar gazdaság mind több szektorára.
A magyar kézbe – sokszor enyves magyar kézbe – került bankok azt finanszírozzák, amit Orbán Viktor elvár tőlük,
a magyar kézbe került energetikai cégek olyan kondíciókkal szolgáltatnak, amilyet Orbán Viktor előír nekik, a magyar kézbe – sokszor enyves kézbe – került médiacégek azt íratják meg a lapjaikban, amit Orbán Viktor elvár tőlük, a magyar infokommunikációs cégek azt sugározzák és kommunikálják majd, amit Orbán Viktor elvár tőlük. Mindezt úgy, hogy a forrás a polgárok adója, amit sok-sok értelmesebb célra is lehetne és kellene fordítani. Vagy ha nem fordítanának erre ezermilliárdokat, kevesebb adót kellene szedni. Akkor esetleg valóban csökkenthető lenne az áfa anélkül, hogy felborulna ettől az államháztartás.
Vajon miért nem hívják fel a figyelmet a parlamenti ellenzék politikusai arra, hogy amivel Orbán sikerként büszkélkedik, az az országnak nem előnyös, hanem hátrányos?
Nem akartam Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédének nem éppen szalonképes szófordulatát használni. A baloldal valahol elszúrta, valahol utat tévesztett. Legnagyobb ereje az MSZP, fél évvel a választások előtt képtelen elmozdulni a harmadik helyről, és számukra Gyurcsány Ferenc az a falat, amit se lenyelni, se kiköpni nem tudnak.
Elvileg lenne lehetőségük, hiszen a közvélemény-kutatások a kormányváltók többségbe kerüléséről tudósítanak, de amikor az ellenzéki pártok szavazóit összeszámoljuk sehogy se jön ki ez a többség. Ha 2018-ban Orbán Viktor megint nyer, akkor megdönt egy rekordot! 1875-1890 között kormányzott Tisza Kálmán, vagyis 15 éven keresztül.
Ha Orbán Viktor kitölti a 2018-2022 közötti negyedik ciklusát, akkor 16 éven át lesz kormányfő,
még ha nem is egyhuzamban. Fölteszem a kérdést tisztelt baloldal: van ez az ember ekkora kaliberű személyiség? Másként föltéve a kérdést: ki csinál, ki csinált ebből a jóindulattal is csak középszerűnek nevezhető figurából történelmi személyt? E kérdésre egyetlen válasz létezik: az alkalmatlan ellenzéke! Vegyük sorra a baloldal által elkövetett súlyos hibákat a rendszerváltástól napjainkig, ahhoz, hogy leszámolva ezekkel a hibákkal újra rendszerváltó erővé válhasson ez a baloldal. Mert most megint rendszerváltásra lesz szükség!
Hova lett a középosztály?
Először is látnunk kell, hogy a rendszerváltás utáni nagy tulajdonátrendezés nem egy széles kis-és középrészvényes, illetve kis-és középvállalkozói középosztályt hozott létre, hanem egy oligarchisztikus rendszert, túlkoncentrált, latin-amerikai típusú tulajdonszerkezettel, amelyet jellemez a középosztály hiánya. Arra a furcsa paradoxonra hívnám föl a figyelmet, hogy a késő Kádár rendszer idejében hatalmas munkaráfordítással, önkizsákmányoló életmóddal önmagát megteremtő középosztály gyorsan erodálódott a rendszerváltás után. Márpedig
csakis a széles, izmos, művelt középosztály képes egy társadalmat modernizálni,
erre sem a régi, sem az új arisztokrácia nem alkalmas a történelmi tapasztalat szerint. A privatizáció elhibázott módja a magyarázat, és persze ennek dandárja az Antall-Boross kormányok idejére (1990-1994) esett, de volt egy előélete, a „spontán privatizáció” már Németh Miklós kormánya idején, és lett egy utóélete, vagy inkább „szerves” folytatása a Horn kormány alatt (1994-1998). A „teremtsünk a kapitalizmushoz gyorsan kapitalistákat” hamis ideológia, amelyet főként Sárközy Tamás jogászprofesszor hirdetett nyíltan, azért volt tévedés, mert szembement a fejlett nyugati társadalmak tulajdonviszonyaira jellemző tendenciáknak: nevezetesen a tulajdon „szétkenődésének”, ha úgy tetszik társadalmasodásának folyamatával a kis-és középrészvények révén.
Antall József
Az egyik oldalon a tulajdonosok száma gyakran már meghaladja az alkalmazottakét, a másik oldalon a nagy vagyonok tulajdonosai sem törekednek egy, vagy néhány vállalat birtoklására, hanem vagyonkezelő holdingokra bízzák tőkéjüket, amelyek diverzifikálják a befektetéseket. Kenneth Galbraith mutatott rá először arra, még az 1960-as években, hogy
a nagy részvénytársaságokban a hatalom átcsúszott a tulajdonosok kezéből a menedzsment kezébe,
lévén ez utóbbiak az információ birtokosai. A kis-és középrészvényes egyetlen módon szól bele a vállalata ügyeibe: veszi, eladja, vagy megtartja az adott vállalat részvényeit. Ne kicsinyeljük le, ez nagyon hatékony „beleszólási” eszköz, jaj annak a menedzsmentnek, amely nem figyeli árgus szemekkel a részvényárfolyamok és osztalékok piaci rezdüléseit!
Bill Gates se törekszik arra, hogy ő birtokolja a Microsoft részvényeinek többségét, mint ahogy ma már nem létezik a régi közgazda tankönyvek által emlegetett „ellenőrző pakett” sem. Bizony, Bill Gates vagyonát sem ő maga kezeli, hanem a nagy vagyonkezelő holdingok. David C. Korten és mások tévednek, amikor azt állítják, hogy pár család kezében van a Föld vagyonának több mint fele, és hogy ők döntenek akármiről is. Rég idejétmúlt logika ma már ez.
A tulajdon birtoklója ma már a középosztály, nagy részük bérből él, a megtakarításait forgatja tőkeként, illetve forgatják helyette a vagyonkezelő holdingok. Ez a mechanizmus biztosítja a gyors szerkezetváltást: ha lemegy egy részvény árfolyama, mert csökken az osztaléka, akkor gyorsan megszabadulnak tőle. Az 1980-as években eladták a Betlehem Steel részvényt, a Chyrsler részvényt, és vettek a kisemberek Apple, Hewlett Packard, vagy IBM részvényt. Ahol viszont túlkoncentrált a tulajdon, mint pl. Magyarországon, vagy Oroszországban, ott Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Szeva bácsi, stb. ragaszkodni fog az „ő” vállalatához, és meg is fogja menteni, a politikai kapcsolatai révén.
Magyarországon ma nem a piaci verseny dönt, hanem az állami megrendelésekhez és az EU-s pénzekhez való hozzáférés lehetősége.
Ez viszont rendkívül kontraproduktív mechanizmus, az eredménye a modernizációt fékező kontraszelekció! De itt a kérdés: hova tűnt a késő Kádár kor kvázi-középosztálya?
Megszorító csomagok
Horn Gyula
A Horn kormány sajnos nem állította le a privatizáció elhibázott folyamatát, hanem ott folytatta, ahol elődje abbahagyta. Bokros Lajos csomagjával (1995-1997) beindult az adósságszolgálat privatizációs bevételekből való csökkentése, aminek ára viszont jelentős nemzeti vagyonvesztés lett. 1997-ben a Tocsik botrányba belebukó Suchmann Tamást Csiha Judit váltotta a privatizációs miniszteri székben, aki kijelentette, hogy nem tudnak hétmilliárd dollár (!) privatizációs bevétellel elszámolni. Máshol a kormány ebbe belebukott volna, nálunk a fű se rezdült. A Bokros-Surányi csomag szembe ment a közgazdasági tankönyvek elemi tanaival! Válság idején pénzt kell pumpálni a rendszerbe, hogy csökkentsük a visszaesés mértékét, ezzel szemben a Bokros csomag a kint levő hitelpénz állomány 70 százalékát szívta vissza. Egy egészséges gazdasági is belerokkant volna! A válságból kivezető út első lépése mindig is a nemzeti valuta megerősítése és az infláció letörése kell hogy legyen! Így kezdte a kilábalást például Margaret Thatcher (1979), Ronald Reagan (1981), Olof Palme (1982), François Mitterrand (1985), és folytatták az egész nyugati féltekén. Ezzel szemben a Bokros-Surányi csomag a csúszó leértékeléssel tudatosan gerjesztette az inflációt, abból a téves megfontolásból kiindulva, hogy az egyensúlyi zavar oka a „túlfogyasztás”.
Erről természetesen szó sem volt, az egyensúlyi zavar oka az elavult gazdasági makroszerkezet és az elhibázott gazdaságpolitika. A megszorító csomag sajnos ismétlődött 2005-2010 között, megint csak közgazdasági téveszmékből kiindulva, mint amilyen a „túlfogyasztás”, a „fedezetlenül kiáramlott bérek”, és hasonló szamárságok. Ismétlem: a valóság ezzel szemben mindig is a humán tényező tragikus alulértékeltsége, a fogyasztás és a piaci kereslet mesterséges leszorítása volt, ami egyben blokkolta a gazdaság természetes potenciálját is. A megszorító csomagok erodálták a vékonyka, erőtlen középosztályt, ugyanakkor kedveztek a nagytőkének. Ne felejtsük el, hogy az infláció a kisember alattomos különadója, a nagy pénztőke számára viszont égből hullott manna! A megszorító csomagok valójában egy V alakú válságot transzformáltak mindig W alakúvá, vagyis elnyújtották a válságból való kilábalást. Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy Orbán Viktor minden egyes hatalomra kerülése előtt egy-egy ilyen dilettáns megszorító csomag nyitotta meg az utat!
Ugyancsak súlyos hiba volt az Antall kormány elhibázott agrárpolitikájának folytatása Hornék által.
Le kellett volna állítani a szövetkezeti rendszer szétverését, az élelmiszeripar elkótyavetyélését, és ma a vidék a baloldalé lenne! Mert a szövetkezet megoldotta a vidéki foglalkoztatást, betöltött egy sor nonprofit funkciót, mint a szociálpolitika, az idősekről való gondoskodás. Mindez a szövetkezet megszűnésével gazda nélkül maradt, és az eredmény a vidék szociális katasztrófája!
A magyar baloldalnak, az MSZP-nek ki kellene mondania végre, hogy soha többet nem lesz megszorítás az ő kormányzásuk alatt, és el kell ismerniük, hogy ezek a csomagok hibás logikából következtek, ellentmondottak a baloldali szellemiségnek, mert a kisemberek tömegeit sújtották anélkül, hogy érdemleges eredményre vezettek volna a gazdasági egyensúly terén. A baloldalnak sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna, kellene helyeznie a nyomor, a szegénység, a kilátástalanság problémájára, mint ahogy eddig tapasztalta tőlük a magyar társadalom!
A „kerítés” probléma
Gyurcsány Ferenc személye mellett még van egy le nem nyelhető, de ki sem köphető „probléma-falat”: a migráció kezelésének kérdése. Látszik e téren a baloldal teljes zavarodottsága, tehetetlenkedése, és ez az, amit az Orbán kormány ragyogóan ki tud aknázni!
Ki kellene mondani határozottan, hogy a kerítést az új baloldali kormány sem bontaná le, hogy elfogadják e téren Orbán Viktor kormányának álláspontját,
és nem kérnek migránsok kényszerű betelepítéséből. És itt teljesen mindegy, hogy „csak” 1292 főről, vagy tízezrekről van szó! A mellébeszélés, a mismásolás e téren teljesen kontraproduktív! A migránsok befogadásának a nyílt hirdetéséről (pl. a DK politikusai által) már nem is beszélek, ez önmagában biztosítja Orbán Viktor újabb győzelmét. Vegyük tudomásul, hogy ez Európa számára is főként biztonsági és nem szolidaritási kérdés! A nyugati hatalmaknak meglenne a katonai, politikai, gazdasági ereje ahhoz, hogy a migránsok hazájában megteremtse a megfelelő létfeltételeket az ottmaradáshoz. Csak élni kellene ezzel az erővel!
De ez már nem az olyan kis államok kompetenciájának körébe tartozik, mint amilyen hazánk. Rengeteg olyan szavazója lesz a Fidesz-KDNP koalíciónak, akik szívesen leváltanák ezt a koalíciót, de alternatíva hiányában inkább rá szavaznak majd. Mert számukra a döntő kérdés bizony a migráció kezelése lesz, függetlenül attól, hogy ez jó-e vagy rossz. A választók nem akarnak még egyszer a 2015-ös évhez hasonló anarchiát. Ezen lehet keseregni, lehet morfondírozni, a lényeg: ez a kérdés fog dönteni 2018-ban! Aki ezt nem érti meg, az veszíteni fog!
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Elvileg lenne lehetőségük, hiszen a közvélemény-kutatások a kormányváltók többségbe kerüléséről tudósítanak, de amikor az ellenzéki pártok szavazóit összeszámoljuk sehogy se jön ki ez a többség. Ha 2018-ban Orbán Viktor megint nyer, akkor megdönt egy rekordot! 1875-1890 között kormányzott Tisza Kálmán, vagyis 15 éven keresztül.
