Kezdőlap Címkék Porto

Címke: porto

Egy magyar futballista, aki még Puskásnál is jobb volt

55 évvel ezelőtt halt meg Orth György. Minden idők legjobb magyar labdarúgója Magyarországon az MTK játékosa volt.

Valószínűleg ő lehetett Magyarország egyik első sportcelebritása, ahogy akkor mondták: sportprimadonnája. Aktív társasági életet élt, a sajtóban gyakran jelentek meg róla cikkek, színésznő-feleségei voltak, szerette az elegáns ruhákat, saját autója is volt. Orthról többen is úgy tartották, hogy korának legjobbja, sőt, egyenesen minden idők legjobb magyar labdarúgója volt. Ez utóbbi kép kialakításában komoly szerepe lehetett Barcs Sándornak, aki az 1950–1970-es években MLSZ-elnök, valamint FIFA- és UEFA-alelnök és egy ideig ez utóbbinak megbízott elnöke is volt.

Barcs Puskással összevetve a sokoldalú Orthot találta jobb játékosnak,

és ezt több fórumon is hangoztatta, így például az Alberttől Zsákig című kötet előszavában is. Orth György nevéhez napjainkban is ezeket a jelzőket fűzik, noha ma már aligha él olyan ember, aki látta őt játszani, és emlékezhet is a játékára (Orthról filmfelvétel csak minimális mennyiségben maradt fenn).

Orth György már játékos korában bekerült a kánonba – minden bizonnyal teljes joggal, hiszen a kortárs beszámolók is (külföldön is) egyöntetűen szuperlatívuszokban írtak róla. Neve a médiában is etalon lett, immár egy évszázada, hogy rendre felbukkan újságok hasábjain, illetve az utóbbi években internetes oldalakon. Azonban nemcsak írott médiumok, de emlékművek is emlékeztetik az embert Orth Györgyre. Jelen írás – amely a szerző reményei szerint nem csak egy újabb emlékeztető, de új összefüggéseket és ismereteket is bemutat – ez utóbbiakat veszi röviden sorba, kiemelten foglalkozva Orth mellszobrának „történetével”, levéltári dokumentummal is illusztrálva azt.

Orth György elsőként megalkotott fizikai emlékműve maga a sírja, síremléke, amelyet utolsó klubja, az FC Porto állított.

A sírkövön Orth osztrák feleségének portugál nyelvű búcsúüzenete olvasható: „Gyuri – vivo para te recordar – Anny” (magyarul: „Gyuri, azért élek, hogy rád emlékezzek. Anny”).

A házaspárnak gyermeke nem született, az özvegy (aki később ismét férjhez ment) két évtizeddel később halt meg. A sírkő mögötti részen a portugál klub nemcsak elhunyt edzőjének, de önmagának is emléket állított a felirattal: „A Gyõrgy [sic] Orth – 1901/1962 – o futebol – por iniciativa de Futebol Clube de Porto” (magyarul: „Orth Györgynek /1901–1962/ – a labdarúgás. Az FC Porto kezdeményezésére”).

Az impozáns sír Portóban, a paranhos-i temetőben található, az emlékmű 1963-ra már bizonyosan elkészült. A síremlék (amelynek hátsó traktátusát időközben kissé „eltolták”, és urnafalat építettek melléje) viszonylag ismert, olykor magyarok is látogatják. Az elmúlt évtizedekben többször is felmerült, hogy Magyarországra hozzák Orth György hamvait.

Hirtelen halál a védőoltás után

Miért halt meg a lányom? – tudakolja egy szomorú apa Portugáliában, ahol egy egészséges ápolónő a Pfizer-BioNtech védőoltás után két nappal életét veszítette.

  • Sonia Acevedo szilveszter napján 48 órával a oltás után meghalt
  • A 41 éves kétgyermekes anya gyermekorvosnál dolgozott egy portói kórházban
  • Ms. Acevedo nem érzékelt semmilyen káros mellékhatást az oltás után
  • Boncolására várhatóan ma vagy holnap kerül sor

A 41 éves Sonia Acevedo Portoban egy kórház gyermekrák osztályán dolgozott. Mint egészségügyi dolgozó megkapta a Pfizer-BioNtech védőoltást, majd  két napra rá meghalt. A vizsgálat megindult …

A középkorú ápolónő teljesen egészséges volt

„A lányom egészségesen élt, normálisan táplálkozott. Soha semmilyen koronavírus szimptómát nem mutatott. Az oltás beadását követően különös melléktünet nem jelentkezett nála, mégis két nap után meghalt! Nem állítok semmit, de tudni szeretném mi okozta halálát.” – mondta az elhunyt édesapja, Abilo Acevedo a Correio da Manha portugál napilapnak.

Acevedo lánya, Vania Figueredo elmondta, hogy az édesanyja csak „normális” melléktüneteket észlelt azon a területen ahová a szúrást kapta, de egyébként jól volt.

A 10 milliós Portugáliában 7118 a halálos áldozata a Covid-19 járványnak, amely ellen a védőoltási kampányt  – a többi uniós tagállammal együtt – a múlt év végén kezdték meg.

„A halál okát a szokásos eljárások után fogjuk pontosan megtudni.”

Acevedo munkáltatói megerősítették, hogy december 30-án kapta meg az oltást, és semmilyen „nemkívánatos hatásról” nem értesítették őket.

A portugál Onkológiai Intézet közleménye szerint: „A Porto IPO-tól 2021 január 1-jén bekövetkezett operatív asszisztens „hirtelen halálával” kapcsolatban a kórház igazgatósága megerősítette az eseményt, és őszinte sajnálatát fejezte ki a család és a barátok felé.”

Acevedo egyike volt a Porto IPO 538 dolgozójának, aki megkapta a Pfizer/BioNTech oltást.

Kezdődjön jól a nap – 100 éves bácsi is legyőzte a vírust

A nővérek tortával köszöntötték századik születésnapján a pácienst, aki ekkor tudta meg, hogy legyőzte az új koronavírus fertőzést. Portugáliában eddig több mint 12 ezer ismert vírusfertőzött van, közülük 345-en meghaltak.

Luciano Marques de Silvat a 61 éves lánya vitette kórházba amikor jelentkeztek rajta az új koronavírus fertőzés tünetei: száraz köhögés, magas láz. A lány őszintén elmondta a sajtónak: nemigen hitte, hogy édesapja megússza hiszen 100 éves! Tudta róla, hogy korához képest jó erőben van saját autóját vezeti, szenvedélyes dáma játékos, és „memóriája és gondolkodása pengeéles ma is” – mondja lánya. Harcos alkat, de ebben a korban a Covid-19 vírus általában életveszélyes!

Az idős úr március 24-én került kórházba Porto városában. A helyi Szent János kórházban a nővérek maximálisan gondoskodtak róla, mert tudták: hamarosan 100 éves lesz!

Legutóbbi tesztjei mind negatívak lettek, ezért a 100 éves páciens elhagyhatja a kórházat. Még gondot jelent, hogy igen legyengült a vírus elleni küzdelemben. Ráadásul lánya és annak férje is vírusfertőzött, ezért nincs hova visszatérnie. Ennek ellenére szinte egész Portugália ünnepelte a 100 éves bácsit, aki legyőzte a koronavírust.

A kórház honlapja szerint Luciano „izgatott és boldog” volt születésnapján, amelyet egy ápoló fia által készített tortával ünnepeltek, mintha a beteg saját nagyapja lenne.

„Az ilyen esetek erőt adnak arra, hogy győztesként túléljük ezt a háborút melyet a vírus ellen folytatunk.” – mondta egy másik beteg.

Nem feltétlenül halálos a fertőzés, igaz az időseknél megnövekedett kockázatú ” – állította Graça Freitas, közegészségügyi szakember.

Portugáliában a vírus mortalitása eléri a 10,5% -ot a 70 év felettieknél.

Egy magyar futballista, aki még Puskásnál is jobb volt – 2. rész

0

55 évvel ezelőtt halt meg Orth György. Minden idők legjobb magyar labdarúgója Magyarországon az MTK játékosa volt.

Az 1901-ben született Orth György 16 évesen lett válogatott, csapatával, az MTK-val sorra nyerte a bajnokságokat, míg 1925-ben súlyos térdsérülést nem szerzett. A sérülésből soha nem épült fel teljesen, és noha évekig játszott még (válogatottként is), kortársai szerint a pályán már csak árnyéka volt korábbi önmagának. 1930-ban hagyta el Magyarországot, ahova már csak rövidebb időre tért vissza (erre is csak az 1930-as években került sor, néhány hónapra, illetve hétre).

Orth külföldön sportoktatóként/edzőként/szövetségi kapitányként dolgozott Chilében, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Argentínában, Mexikóban, Kolumbiában, Peruban és végül Portugáliában. Portóban halt meg 1962-ben.

Mindezidáig két komolyabb munka született Orth Györgyről, mindkettő sok évtizeddel ezelőtti, és mindkettő Orth magyarországi életére fókuszál. Az egyik (Fekete Pál műve) egy regényes – de Orth környezetéből származókkal készített riportokon alapuló – életrajz, a másik (Hámori Tibor könyve) pedig egy olyan riportkönyv, amelyben a szerző minden forrását pontosan idézi ugyan, de az állítások valóságtartalmát már nem ellenőrizte.

Az Orth által trenírozott szövetségekhez, illetőleg klubokhoz nyilván könnyen hozzá lehet kötni az adott évben elért eredményeket, de ezzel érdemben nem tudunk meg többet Orth személyéről és világáról. Arról az Orth Györgyről, akiről más és más személyes emlékeket őriztek meg – és azokat adott esetben tovább is hagyományozták – barátai itthon és külföldön.

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár, Balogh János Mátyás.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK