Címke: Pogány Judit

A franc vigye el, valahogy a történelem, a hatalom, az ostobán értelmetlen rendelkezések még a szerelembe is belegyalogolnak ezen a tájon. Az ember azt hihetné, hogy Leonyid Zorin a Szovjetunióban 1967-ben írt Varsói melódia című darabja ma már poros vacakságnak hat. Hát valahogy egyáltalán nem. Többen megkönnyezik a Hatszín Teátrumban Tompos Kátya és Adorjáni Bálint játékát, Kocsis Gergely rendezését, az Orlai Produkció égisze alatt.

Törőcsik Mari és Sztankay István legendás előadása volt ez mindössze egy évvel az ősbemutató után, a Katona József Színházban. A beszámolók szerint ez jelentette filmes sikerei után Törőcsik színpadi színésznőként való elfogadásának egyik fordulópontját. Ifjúkoromban Pogány Judit és Koltai Róbert játszották elementárisan Kaposváron. Emlékszem, akkor én is erőteljesen könnyeztem. De mi ez, valami szirupos giccsparádé? Csipetnyi van belőle abból is, de remek színpadi érzékkel adagolva. A körülmények által széttaszajtott szerelmesek históriája mindig megható. A Rómeó és Júliát is meg lehet könnyezni. Shakespeare leginkább mélyenszántó mondatokból építkezik, Zorin gyakran közhelyekből. Mégis, vagy tán ezért is, nagyon emberi. Enyhén hatásvadász, amihez fölöttébb ismeri a színpadi hatásmechanizmust. Meg ismeri a szerelmesek lelkét, és a zordon valóságot, amit nem nyersen „tálal”, hanem romantikusan, kicsit megédesítve, ostyába csomagolva, ugyanakkor azért korképet rajzolva. A darabot nevezik a szerelem himnuszának. Szórakoztató. Alapjában véve könnyen csúszó, olykor édeskés, de ez az édeskésség azért kesernyés is. Érződik, hogy egyáltalán nem minden fenékig tejfel, hogy a magánéletbe is behatol a hatalom, ott is képes szétverni sok mindent, és hát úgy tűnik ez sajnos egyáltalán nem a régmúlt, így aztán ez nem avult el.

Kocsis Gergely rendezőnek esze ágában sincs aktualizálni bármit is. Nem és nem, ez az a régi szép, fájdalmasan pityergetős történet, amiben a háború után, 1947-ben, egy lengyel, Moszkvában énekelni tanuló zeneakadémiai hallgató lány, és egy orosz borász fiú örökre egymásba szeretnek, de az egykori bornírt törvények miatt szovjet állampolgár nem vehet el külföldit. A lány pedig tanulmányai után nem maradhat Moszkvában, hiába próbálkoznak, hiába kérvényeznek. El kell szakadniuk, csak tíz év múlva, majd ismét tíz év elteltével találkoznak újra. Menthetetlenül, reménytelenül ott vannak egymásban, de a szerelem nem teljesedik be, és ez minden szakmai siker dacára boldogtalanságot, soha nem múló, fájdalmas hiányérzetet eredményez.

Szép és humoros, ahogy Tompos Kátya és Adorjáni Bálint a megismerkedést eljátsszák. Véletlenül egymás mellett ülnek a Zeneakadémián, a lány a muzsika beavatottjaként, a srác viszont először van itt, inkább csak betévedt valahogy. Chopint hallgatnak, és közben egymásra pillantgatnak. A fiú két tétel között nagy lendülettel tapsra emeli a kezét, a lány rábámul, hogy ugyan ne már, és leveszi, hogy na ennek aztán nem sok köze van a zenéhez, de azért mégiscsak szimpatikus, meg igazán szép szál, snájdig legény. A borász tanuló pedig sűrűn meresztgeti a szemét a zenétől még inkább megszépülő lányra. Elkapják a pillantásaikat, amikor észreveszik, hogy a másik is mustrálgatja őket. Majd egymásba fúródik a tekintetük…

A két színész remekül mutatja meg a nélkülözős, froclizós, zrikálós, de játékossággal, fantáziával gyönyörűvé tett diákszerelmet, ami közben kénytelenek felnőni, és a zord rögvalóra figyelni. Kálmán Eszter díszlettervezőként egy variálható ülőalkalmatosságot állított a középpontba, a tér nagy részét meghagyta a színészeknek. Betöltik a játékukkal. A következő jelenet már tíz év múlva, Varsóban játszódik. Viktor borász konferenciára érkezik. Meglepetésszerűen feltelefonozza Helgát, akinek a férje szól először a kagylóba. Mindketten már házasok, rohamléptekkel mentek előre a pályán, de boldogtalanok. Tompos érzékletessé teszi a nő kiborulását, ahogy a szálloda elé kísérve a férfit beleakaszkodik, könyörgőre fogja, mindent odaadna azért, ha szerelmük megint lángolhatna, De Viktor elhúzódik, félti a karrierjét, egzisztenciáját, megmerevedik, nem mer hatalmasat „ugrani.”

A harmadik jelenet, ismét tíz évvel később, Moszkvában, megismerkedésük helyszínén, ahol Helga koncertezik, ennek a fordítottja. Már elváltak, fuccs a házasságaiknak, most Viktor áldozna fel mindent, de már a híres énekesnő hajszolja a karrierjét. Megint, véglegesen elmennek egymás mellett, miközben egymásnak teremtettek. Finom, rebbenékeny játék ez. Kocsis nyilván sokat segített a vékony mezsgyén való egyensúlyozásban, hogy ne legyen elviselhetetlenül könnyfacsaró, de ugyanakkor legyen érzelemdús, ironikus, gazdag humorú.

Mindenkinek vannak beteljesületlen kapcsolatai. És mind többen vannak olyanok, akik külföldre kényszerülnek, és emiatt ezer és egy szálat kell szétszakítaniuk. Időlegesen? Örökre? Ki tudja? A Varsói melódia óhatatlanul plusz tartalmakkal töltődik fel. Kétségtelenül hat. És minden bizonnyal sikeres lesz.