Szinte egyfolytában zaklatják a fiatal, tehetséges színésznőt. Leteperik, majdnem megerőszakolják, zaklatják szóval, nézéssel, rábeszéléssel, pénzzel, gazdagság, jólét ígéretével, pályáról való eltérítéssel. Végül megveszik szőröstül, bőröstül. Valló Péter rendező nem aktualizálja A művésznő és rajongói című Radnóti Színházban bemutatott Osztrovszkij darabot. Meglehetősen aktuális az minden aktualizálás nélkül is.
Arról regél, hogy a színház mennyire tud vagy nem tud létezni, támogatók, mecénások, körülötte lévő léhűtők, fontoskodók, haszonlesők, befolyással üzérkedők nélkül. Kérdés, mennyire lehetséges művészi függetlenség, mi az ami még elfogadható kompromisszumnak nevezhető, mi az ami már megalkuvás, mi az, amikor már hajlik, sőt roppan a gerinc, és mi az, ami már valós vagy vélt előnyökért akár teljes önfeladással jár.
Színház a színházban játékot látunk, ez rendszerint mindig hálás. A darabban van több helyszín, de Horváth Jenny díszlettervező ezt egy vidéki színházi öltözőre redukálja. A főszereplőnő, Alexandra Nyegina öltözőjére. Ott sorakoznak a pompázatosnak látszani akaró, de némiképp megkopott, olcsó anyagú ruhák, amikbe tán beivódott a művésznő mamája által helyben összeütött olcsó ételek szaga. Csaknem érződik a pállottság, az izzadtság is, a lelakottság ugyancsak, hogy ez lényegében egy második otthon, csak ide csöngetni sem kell, kopogni sem feltétlenül, némiképp olyan, mint egy átjáróház, ahová bárki kéretlenül betoppanhat, és jogot formálhat magának arra, hogy huzamosabb ideig ott is maradhasson. Intimitásra alig van lehetőség, miközben sokan vágynának rá. Vagy legalábbis a tehetséges, szemrevaló színésznő leuralására, birtoklására, mindenáron való megszerzésére.
Kelemen József például olyan látszólag disztingvált, hercegnek becézett, jól öltözött urat ad, aki úgy érzi, van annyira befolyásos, hogy ezért kapásból biztosra mehet, és totálisan felháborodik, amikor Nyegina ott, rögtön, az öltözőben nem áll kötélnek, durván leteperi, és még neki áll feljebb. Amikor nem jön létre a vágyott aktus, iszonyúan megsértődik, és hathatós része lesz abban, hogy kirúgják az amúgy ünnepelt színésznőt, akit egyenesen a direktornál fúr. Ocsmány alakokból széles a skála. Pál András magas rangú tisztviselőként, ugyancsak nagyképűen és durván hajt rá a nőre, de közben a színész elég nyilvánvalóvá teszi a szorongásait is. Rusznák András az a dúsgazdag gyáros, aki abszolút nyeregben érezve magát, végül nagy birtokon való békés életet, házi színpadot ígérve, eltéríti Nyeginát a hivatásától.
Valló Péter a maga gondosan kidolgozott, realista módján, biztos hozzáértéssel rendezte meg a produkciót, jó színészi alakításokkal, markáns karakterekkel, magas színvonalon. Ez nem azt jelenti, hogy az előadás végig tűzbe hoz, lázban tart, de olykor ez is megtörténik, máskor pedig nézem a remek színészi alakításokat. Lovas Rozi Nyeginaként pazar. Ezernyi árnyalat eljátszására képes. Bámulatos a mimikája, az arca mindent tükröz. Ha kell, a helyzetet uraló, tehetségében biztos, jeles színésznő, aki előtt minden bizonnyal nagy jövő áll, máskor pedig kis kiszolgáltatott, reszkető veréb, aki riadtságában meg sem tud mukkanni. A végletek végletét is eljátssza. A mamája Börcsök Enikő, aki ott létezik vele az öltözőben, mindenben segíteni igyekszik, tolja azért a megalkuvással járó, módosabb lét felé, és e szerint stíröli az öltözőbe betoppanó pasasokat. Börcsök is nagyszerű, megmutatja a kapuzárási pánikot, kicsit olykor ő is kelleti magát, és jelzi, hogy végre-valahára ő is szeretne jobb módúan élni. Porogi Ádám a fantaszta, világjobbító bölcsész, tényleg szerelmes Nyeginába és ő is belé, de hát ebben a primer érdekek és primer ösztönök által vezérelt közegben a szerelem hosszabb távon halálra van ítélve. Bálint András egykori direktorként, mostani ügyelőként, valamelyest próbálná óvni a valós értékeket, igyekszik legalább a színfalak mögött hangoskodókat kisebb hangerőre inteni, hogy valamelyest zavartalanul lemenjen az előadás.
Schneider Zoltán a valamikor nagy tragikus színész, aki elitta az eszét, de azért még vannak józan meglátásai, felvillanásai. Ő tán független próbált maradni, ezért jutott ideáig, soha nem lesz képes visszajutni a fővárosba, az ismertek, a méltán nagyok közé. Konfár Erik fiatal színházigazgatója tudná mi a jó, de őt már leginkább csak a bevétel érdekli, értékrendje és tettei így külön utakon járnak. Martinovics Dorina a csinosságát agyon hangsúlyozó, könnyen áruba bocsátkozó színésznő, nem olyan harsogóan tehetséges, mint Nyegina, de simulékonyan alkalmazkodó, ezért könnyen a helyére kerülhet. Benedek Mari feltűnően puccos, rikító, ízléstelenségbe hajló ruhákat tervezett neki. Morcsányi Géza élő, lüktető, friss, mai fordítást készített.
Az előadás szép kis „állatseregletet” mutat. Jobbára eléggé torz pofákat, tragikomikus alakokat. Sokat lehet rajtuk nevetni, de időnként azért összeszorulhat a gyomrunk, és el-eltöprenghetünk azon, hogy esetleg mi is hasonlatosak vagyunk hozzájuk!? Mi is ilyen zaklatók és zaklatottak vagyunk?
