Kezdőlap Címkék összefogás

Címke: összefogás

„…szájából szép volt az igaz.”

Az utóbbi hetekben felerősödtek azok a hangok amelyek az összefogásról és annak mikéntjéről szólnak. Ötletelések és miniszterelnök jelöltséget vállalók már vannak.

Ja, meg vannak pártok is!

Ha összeadjuk a teljes felnőtt népesség körében a júniusi felmérés szerint az ellenzéki pártokra szavazók arányát, akkor nagyjából harminc százalékos összesített eredményt kapunk. A Fidesz-KDNP-nek 34-35 százaléknyi szavazója van. A maradék 26-30 százalék  nem tudja kire szavazzon, vagy nem akar szavazni, vagy egyszerűen csak nem mondja meg, de a korábbiak szerint legalább a fele valóban nem is megy el leadni voksát.

A számokat reálisan értékelve nincs más alternatíva, mint az összefogás.

Nincsen lehetőség ki-kivel és ki-kivel nemet játszani, mert sehogyan se jön össze másként a matek. Így is csak akkor, ha az összefogás pártjai képesek növekedésre, szemben azzal a jelenlegi tendenciával, hogy némelyik párt növekedés helyett mínuszos eredményt ér el még az elmúlt hónaphoz képest is. A Jobbik még mindig fizeti a néppártosodás árát, most éppen a gyöngyösi szervezete szűnt meg, de ne legyenek kétségeink nem ez az utolsó ág amelyik leválik a törzsről. Igaz, a jobbik magához is vonzhat olyan választókat, akik nem vállalnak közösséget a baloldaliakkal, de egyelőre mínuszos az egyenlegük. Az LMP zöld orientációja inkább mantrának tűnik, látszik is a két százalékukon, míg az MSZP csak a Párbeszéddel együtt éri el a parlamentbe bejutási küszöböt. El kell, hogy keserítsem őket, ha a Párbeszédnek van egy csepp politikai érzéke másik pártot keres társnak.

A Párbeszédnek a pártpiacon szétnézve két lehetősége marad:

Momentum vagy Kétfarkú. Az Összefogás érdeke a Kétfarkúval kötött szövetség lenne, mert ezzel integrálná a Kutyapártra szavazókat is! A Momentum még mindig csak a lehetőségek pártja. Attól, hogy egyre többen szavaznának rá még sem elvi, sem gyakorlati politikájának nincsen határozott kontúrja. Igaz, pontosan ezért lehet a nem baloldali, sőt kimondottan konzervatív, ám demokrata szavazók gyűjtőpártja is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki ténykedését értékelve sok hibát vétett és még több hibás kompromisszumot kötött. Azt időben felismerte, hogy új világnak kell eljönnie (Őszödi beszéd), azt azonban nem, hogy az új világ túllép az MSZP-n. Csak amikor végképp tarthatatlanná vált helyzete akkor lépett ki pártjából és megalakította a Demokratikus Koalíciót. MSZP örült, hogy megszabadult tőle, volt kire fogni a kormányzás minden kudarcát. Nem tekintették konkurenciának, de azért maguk is élénken rádolgoztak a Fidesz csontig hatoló lejáratókampányára. Az idő Gyurcsányt igazolta, mára vitathatatlanul az ellenzék legnagyobb pártjává tette a DK-t, míg

az MSZP, ha nem kap hátsó támogatást a Fidesztől valószínűleg el sem éri az országgyűlésbe való bekerülés küszöbértékét.

Gyurcsány néhány napja „kiáltványt” tett közzé Facebook oldalán: „Most akkor tényleg: hagyjuk a pávatáncot Orbánra!” címen.

Szándékát nem lehet kétségbe vonni: minden szó egy demokratikus, szabad európai országért szól.

„Parlamentáris demokráciát akarunk. Ez a pártok tisztességes versengésén, a pártokban megjelenő népképviseleten keresztül lehetséges. Vagy találjatok ki másik politikai rendszert! Szervezett politikai szándékok, akaratok, programok versengenek egymással.

A szervezetlenség a szervezett diktatúra legjobb barátja. Ezt akarjátok?”

vagy:

„Ha mindenki ugyanazt teszi a demokratikus oldalon, mint amit eddig tett, akkor az eredmény is ugyanaz lesz, mint amit eddig elértünk. Majdnem semmi.

Vagy együtt, vagy sehogy.

Mondom minden demokratának, minden európai hazafinak.”

Okos mondatok. Van azonban olyan mondat is amivel nagyon nem értek egyet, minden hallgatást kérő szava ellenére is szóvá akarom tenni.

„Vagy együtt, vagy sehogy.
És ez mindenkire vonatkozik. Politikusra, szimpatizánsra, megmaradt tisztességes újságíróra és elemzőre, mindenkire.
Kit érdekel, hogy kinek milyen fenntartásai vannak ezzel vagy azzal? Nekem is temérdek van. Temérdek.
Majd egyszer lejátsszuk ezt a meccset. De nem most. Majd ha egyszer megint lesz szabad szó, szabad szerveződés, szabad egyház, szabad egyetem, és a többi. Egyszer. Majd ha demokrácia lesz.”

Elnök úr! Ki az abszolút igazság letéteményese, hogy ne csak a célt, de a hozzá vezető utat is kijelölje? Ki az a tévedhetetlen vátesz, aki erre vállalkozhat? Ugye…

És amíg a célhoz vezető út rögökkel teli addig többféle lehetőség van kikerülésükre is! Jobbról is, balról is kikerülhetjük, sőt, mint az orosz tankok egyenesen haladva, magunk alá gyűrve a rögöket közelíthetünk a célhoz.

És itt van az írás elhallgathatatlan  tévedése: tisztességes újságíró és elemző nem hallgathat. Politikus megteheti, de a média még a cél érdekében sem! Sőt, akkor segít a legtöbbet, ha a célhoz vezető utat akár másoknak ellentmondva is, de tényekkel véleményekkel segíti a minél kevesebb veszteséggel kijelölni.

Aki öncenzúrát kér, az cenzor! – tudom, ez erős mondat.

Viszont azt is tudom, a Facebook poszt írója azon kevés itthoni politikusok egyike, aki képes tévedése elismerésére és hiszem, hogy jobb politikus lesz általa.

Példának okárt javasolom a megszámlálhatatlan tiltakozás helyett a pártok készítsenek közös programot, méghozzá olyat, amelyik egyiküket sem kényszeríti önfeladásra csak kompromisszumra. Törekedjenek erre méghozzá ne csak hangzatos deklarációk szintjén! Ne legyőzendő félként tekintsenek a többiekre, hanem egyenrangú félként.

És mindenekelőtt sürgősen találják meg közös miniszterelnök-jelöltjüket. Olyan jelöltet, akinek „szájából szép volt az igaz.”

Mi médiamunkások addig is tesszük a dolgunkat.

„Török” Armin lesz Merkel utóda?

2017 óta Armin Laschet Németország legnépesebb tartományának miniszterelnöke. Koalícióban kormányoz a szabad demokratákkal. Az 58 éves egykori újságíró a mérsékeltek jelöltje lehet a kancellár asszony posztjára miután a kijelölt utód visszalépett.

Észak Rajna Vesztfália tele van vendégmunkásokkal, mindenekelőtt törökökkel, akik az első nagy hullám idején érkeztek Németországba. Armin Laschet jól kijön velük, ezért is kapta a „Török” becenevet. Mindez hasznos lehet hiszen sok egykori vendégmunkás családja immár német állampolgár vagyis szavazatával támogathatja a kereszténydemokratákat, akik a legutóbbi választásokon általában leszerepeltek.

Migráns ügyben Merkel álláspontját osztja

A toleráns Armin Laschet sziklaszilárdan kitart a kancellár asszony mellett annak ellenére, hogy a CDU-n belül is sok bírálat érte emiatt Angela Merkelt. Mindenekelőtt régi ellenfele, Friedrich Merck vall markánsan eltérő álláspontot a migráns kérdésben. De nemcsak abban. Friedrich Merck lehetségesnek tartja az együttműködést az Alternative für Deutschland szélsőjobboldali párttal. Vagyis helyesli azt a szövetséget, mely Thüringiában létrejött: a jobboldal – beleértve az Altetnative für Deutschland pártot is – összefogott a baloldal ellen. Egy napig élt csak ez a koalíció, mert a berlini pártközpontok megvétózták az együttműködést a szélsőjobboldallal. Csakhogy a berlini koalíció: a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták együttműködése mind kevésbé népszerű. A két nagy párt lefelé tart. Új koalíciós partnereket kell találni.

A koalíciós együttműködés mestere

Armin Laschet azért lehet megfelelő utóda Merkel kancellárnak, mert elfogadható partnernek tartják őt a liberális szabaddemokraták (FDP) és a feljövőben levő zöldek is. Egy ilyen nagyobb koalíció meg tudná akadályozni az Alternative für Deutschland előretörését és bekerülését a hatalomba. Ez nemcsak Németországnak, de egész Európának is érdeke hiszen a kontinens első számú gazdasági nagyhatalmáról van szó.

Heller elmúlt igazsága

Itt hagyott bennünket. Mihez fogunk most nélküle? Alighanem ő is helyeselné, ha tovább gondolkodunk azon, amit mondott, amit írt.

Naponta politizáló tudós volt. Egyike, s talán legtekintélyesebbje volt azoknak, akik már a 2018-as, elveszett választás előtt teljes, a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki összefogás mellett érvelt. Ha az MSZP, az állampárt utódpártja demokratikus párttá válhatott, miért ne válhatna a Jobbik is demokratikus párttá egy megváltozott helyzetben, mondta. A legfontosabb ugyanis, hogy menet közben megállítsuk az épülő Orbán-rendszer kialakulásának, bebetonozásának folyamatát. Ha ez csak a Jobbikkal összefogva megy, hát úgy.

Azok közé tartozom, akiket meglepett, hogy ezzel állt elő, és nem is fogadtuk el a logikáját, sem a választások előtt, sem utána. Ami engem illet, azt gondoltam, s gondolom ma is, hogy a Fideszt akkor lehet legyőzni, ha azt a politikai irányt – az agresszív nacionalizmust és idegenellenességet, az európai integrációt elutasító bornírt protekcionizmust, a szegényellenes társadalompolitikát – elutasítja majd a társadalom többsége. Én ezeket az elemeket tartom ugyanis az orbáni politika fő pilléreinek.

A közpénzek és közvagyon iparszerű fosztogatását (amit pontatlanul korrupciónak szoktak nevezni, s amely jelenség köré a maffiaállam-teóriát építették) pedig csak
kísérőjelenségnek.

Márpedig a Jobbikkal valójában csak ez utóbbi jelenség elutasításában és ostorozásában van egyetértés, a politika többi kulcselemét illetően nincs, azokat illetően a Jobbik a Fidesszel mindmáig csereszabatos. A vele együtt elért esetleges győzelem ezért csak rendkívül ingatag győzelem lehetett volna, ha egyáltalán elérhető.
Ez az én, évek óta ismételt gondolatmenetem. Amit Heller Ágnes a Jobbikkal kötendő szövetség ügyében képviselt, szemben áll ezzel. Meglepett vele, de látnunk kell, hogy az ő érvelésében is súlyos igazság van. Immár tizedik éve vagyunk tanúi annak, hogyan épül föl egy demokratikus jogállam romjain az orbáni önkényuralom. Lépésről-lépésre épül az új rendszer, kezdve onnan, hogy 2010 nyarától minden kiegészítéssel inkább a magukévá tették az Alkotmánybíróságot, majd ősszel korlátozták a hatáskörét is, és felszámolták az államtól való függetlenségünk egyik legfontosabb elemét, a magán-nyugdíjpénztárakat, odáig, hogy a 2018-as választást követően megszüntetik a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát, súlyosan korlátozzák a magániskolákat és magántanulást.
Ezek az intézményi keretek, de az ország szolgasorba hajtásának legalább ennyire fontos oldala az, hogy hogyan idomul ehhez milliók viselkedése, világlátása. Ahogy 1989 előtt az akkori milliók számára magától értetődő volt, hogy hátralevő életüket is a pártállami rendszerben élik le, ugyanúgy 2010 óta a mai milliók is egyre inkább magától értetődőnek tekintik, hogy belátható ideig ebben a rendszerben fognak élni. Ehhez igazítják minden vágyukat, törekvésüket, ebben a rendszerben keresik a maguk helyét, ennek rájuk nézve adódó előnyeit igyekeznek kihasználni, és hátrányait csökkenteni. Ahogy 1989 előtt 99 százalék szavazott a Népfront jelöltjeire, és kilencvenvalahány százalék el is ment szavazni, úgy szavaz ma már ötvenvalahány százalék a Fideszre, de a falvakban ez sokfelé már ma is kilencvenvalahány százalék.

Persze lehet a félig teli poharat félig üresnek tekinteni: ma még csak ötvenvalahány százalék.

Az új egypártrendszer még csak épül, még nincs kész. Ennyiben volt jogos úgy gondolkodni, hogy ha ezt a rendszerépülést megszakíthatja egy választási vereség, bárkitől is szenvedi el azt a Fidesz, az új állampárt. Ez lehetett az alapja Heller Ágnes tavalyi álláspontjának, miszerint a Jobbikkal is össze kellett volna fogni az Orbán-rendszer megbuktatására. Lássuk be tehát: megalapozott álláspont volt.

Miközben nem kevésbé igazunk volt akkor, amikor azt gondoltuk vele szemben, hogy a Jobbik bevonása az Orbán-ellenes összefogásba erkölcsileg is, politikailag is hitelteleníti ezt az összefogást.

Ez állt Setét Jenő, a kiváló roma politikus felháborodása mögött, aki a nyilvánosságban a leghatározottabban utasította el Heller álláspontját.
Amikor Heller Ágnes megfogalmazta a maga álláspontját a Jobbikkal való összefogásról, a Jobbik még húsz százalékos párt volt, a legerősebb ellenzéki párt, a Fidesznek pedig nem volt meg az ötven százalékos szavazattöbbsége illetve kétharmados mandátumaránya. Azóta a Fidesz kétségkívül tovább erősödött (ezt nem teszi kétségessé, hogy Európában nem érte el nagyratörő, de irreális célját, a szélsőjobboldal blokkoló kisebbségét az Európai Parlamentben), a Jobbik pedig húsz helyett hat százalékos párttá, a legnagyobb helyett a harmadik-negyedik ellenzéki párttá zsugorodott. Egykori szavazói részben elmentek Toroczkai mozgalmához, részben a Fideszhez, és olyanok is lehetnek egykori szavazói között, akik visszatértek a baloldalra. Ha ma ez a helyzet, akkor egyre kevésbé éri meg a Jobbikkal való összefogással tenni bizonytalanná a Fidesszel szembeni ellenzékiség erkölcsi és politikai alapjait.
Ezt persze vele kellene megvitatni. Ha már nem lehet, akkor magunknak, magunkban kell megőriznünk az ő érveit is a magunkéi mellett.

Ózd versus Eger, Soroksár

  • „Egy az egy ellen” előbb négy, később hatpárti összefogással
  • Ha egy közös jelöltet mégsem támogat mind a hat párt, akkor akit nem arra a támogatás megvonása ennek ellenére sem indít saját jelöltet
  • A Jobbik minden jelöltje azt a pártot képviseli, amelyet náci jellegű pártként ismertünk meg
  • Hogy az összefogás valójában mire jó, azt akkor látjuk meg, amikor az ellenzéki összefogás polgármesterei és helyi képviselői átveszik mandátumukat, és munkához látnak
„Egy az egy ellen” – így szól az ellenzék stratégiája az önkormányzati választásra. Széles összefogás a DK-tól az MSZP–Párbeszéden, LMP-n és Momentumon át a Jobbikig. Az EP-választás után az áprilisban még négy párti (MSZP–DK–Momentum–Párbeszéd) budapesti szövetséget is hat pártira (plusz Jobbik, LMP) bővítették.
Minden városban, budapesti kerületben egy polgármester-jelölt indul a Fidesz jelöltjével szemben, és az összes párt azt az egy jelöltet támogatja. Ugyanígy az egyéni választókerületeket is elosztják egymás között. Abban bíznak, hogy ennek következtében ott, ahol az EP-választáson többen szavaztak az ellenzékre, mint a Fideszre, az ellenzéki jelöltek nyerhetnek. Reménykedjünk, hogy így lesz.
Néhány napja viszont kiderült, hogy Ózdon a DK és a Momentum nem támogatja a jobbikos polgármestert. Nem, mert néhány éve náci ízű kijelentéseket tett. Nem indítanak vele szemben jelöltet, de nem támogatják, nem vesznek részt a kampányában.
Korábban MSZP-s politikusoktól hallottam, hogy a Jobbik jelöltjei esetében egyénileg mérlegelik: ki tekinthető olyannak, akit lehet támogatni – mint a Jobbik gyöngyösi vagy soroksári polgármester-jelöltjét –, és ki az, akit nem. Úgy tűnik, ma már a DK is így gondolkodik, a Momentum pedig, ha nem tévedek, mindig is így gondolkodott.

Sajnálom, de ez tévedés.

A választás: politika. A választók különféle politikák között választanak. Az önkormányzati választás is az. Sokszor mondják ugyan, hogy nincs baloldali meg jobboldali csatorna vagy köztisztaság, vagyis a helyi politikában a pártok különböző elvei félretehetők, de ez tévedés. Hogy csak egy-egy nagyon ismert példát mondjak: Kriza Ákos Miskolcon megmutatta, hogy mi a jobboldali várospolitika (a jobboldal szó magyarországi értelmében), Karácsony Gergely pedig Zuglóban azt, hogy mi a baloldali várospolitika. A menekültkérdésben Botka László mutatta meg Szegeden 2015-ben, hogy hogyan viselkedik egy baloldali városvezető. Toroczkai László Ásotthalmon pedig azt, hogy hogyan viselkedik ugyanabban az ügyben egy szélsőjobboldali polgármester.
A Jobbik minden jelöltje azt a pártot képviseli, amelyet náci jellegű pártként ismertünk meg, hiszen még félkatonai szervezetet is létrehozott, ahogy az egy náci jellegű párttól elvárható, és amely évek óta „néppártosodásról” beszél, ami politikailag tartalmatlan megfogalmazása valamiféle változási törekvésnek, de

az Országgyűlésben megszavazta a Fidesz hetedik alaptörvény-módosítását. Azt az alaptörvény-módosítást, amely egyebek mellett alkotmányossá (pontosabban alaptörvényessé, mert alkotmány ma nincs Magyarországon) tette a hajléktalanság üldözését és lehetővé tette a menekültügy még szigorúbb, még embertelenebb kezelését.

Megszavazta azt az Egerben közös polgármester-jelöltként induló Mirkóczki Ádám is, akit a Jobbikon belül mérsékeltnek tekintenek. Soroksári polgármester-jelöltjük, Berecki Miklós nem, mert nem országgyűlési képviselő, de ha az lenne, minden bizonnyal megszavazta volna.
Az önkormányzati választási együttműködések létrehozásánál a részvevők igyekeznek elkerülni azokat a témákat, ahol eltérnek a nézeteik. („Azt nézzük, ami összeköt, s nem azt, ami elválaszt.”) Ha depolitizálják az önkormányzati kampányt, akkor ez a kampányban akár még működhet is. Jó ez arra, hogy a pártok politikai identitása még jobban elmosódjon, mint amennyire a pártok egy részénél már eddig is elmosódott. Ugyanakkor Ózdon a DK és a Momentum híveinek nem lesz kire szavazniuk, hiszen csak a Jobbik vagy a Fidesz jelöltjére szavazhatnának. (Az idei EP-választáson Ózdon 1513-an szavaztak a DK-ra, ami 18,5 százalék volt, és 294-en a Momentumra, ami pedig 3,6 százalék.)
Ha hosszabb távra gondolkozunk, akkor sem az nem jó, hogy Ózdon nem lesz kire szavazni, sem pedig az, hogy másutt csak olyan politika képviselhető, ami minden ellenzéki pártnak elfogadható, és elmosódik a pártok arculata. (Sok tekintetben az országos politikában is elmosódik, de ezt most félreteszem.) Hogy jó-e ez az október 13-ig terjedő rövid távon, azt október 13-án este meglátjuk. Hogy valójában mire jó, azt akkor látjuk meg, amikor az ellenzéki összefogás polgármesterei és helyi képviselői átveszik mandátumukat, és munkához látnak. Akkor, amikor döntenek majd valahogy a cigánytelepekről, általában is lakásügyekről, a kilakoltatásokról, továbbá a közmunka elosztásáról, az óvodákban érvényesülő szegregációról (hiszen az iskolaiba már nincs beleszólásuk) és más, korántsem politikamentes dolgokról. A politika ugyanis nemcsak abból áll, hogy itt vagy ott legyőzzük-e Orbánt. Az első lépés persze ez, de a másodikról és harmadikról sem célszerű hallgatni.

Előválasztás: felfüggesztve

Puzsér Róbert felfüggeszti a tárgyalásokat az előválasztásról  Karácsony Gergellyel, miután az MSZP–DK–Párbeszéd–Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről, értesült az Index. Ha Karácsony nem vonja vissza a négy párt tegnap bejelentett összefogását, nem lesz előválasztás.

Az MSZP–DK–Párbeszéd–Momentum szombaton jelentette be a polgármesterjelöltjeit. A Jobbik, az LMP, no és persze Puzsér Róbert  felháborodva reagáltak. Így sejteni lehetett, hogy az ellenzéki pártok és szereplők között elmérgesedik a viszony. A dologra nem is kellett sokat várni.
Az Index úgy értesült, hogy Puzsér Róbert stábja vasárnap este jelezte Karácsony Gergelyéknek, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat vele. Ezzel pedig gyakorlatilag kiszáll az előválasztásból.

Karácsony és Puzsér egy sajtónyilvános interjú keretében beszéltek megállapodásukról, miszerint az EP-választás után egy előválasztáson mérkőznek meg egymással. A vesztes hajlandó visszalépni a győztes javára, hogy egyetlen ellenzéki álljon ki Tarlós István ellen.

Úgy nézett ki, hogy Karácsony az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Szolidaritás jelöltje, míg Puzsért az LMP és a Jobbik támogatja. A Momentum nem állított saját jelöltet, hanem csak beáll az előválasztáson győztes személy mögé.

A szombati bejelentés a polgármesterjelöltekről felrúgta ezt a hallgatólagos status quo-t. Azt ugyan hangoztatták, hogy várják és nyitottak az LMP részvételéről tovább egyeztetni, de a Jobbikkal való összefogásról szó sem esett.

Az Index úgy tudja, hogy az LMP a következő ajánlatot kapta az MSZP–Párbeszédtől március végén: négy kerületben (IV., VIII., IX., XXIII.) a párt indíthat polgármesterjelöltet, a fővárosi kompenzációs listán befutó helyet kap, az egyéni választókerületekben pedig 35-re növelheti a mandátumai számát.

Az ajánlatot nem fogadta el az LMP, sérelmesnek tartják, hogy a DK több kerületben jelölhetne, mint az LMP. Szerintük a Jobbik a külső kerületekben biztosan erősebb jónéhány szereplőnél.

Nem csak a szombati bejelentés visszavonását követelik, hanem a Jobbik bevonását is a további egyeztetésbe.

Puzsér követeli, hogy őt is vonják be a további egyeztetésbe, ahogyan Karácsony is részt vett azokon.

Így nem kívánnak addig tárgyalni Karácsonnyal, ameddig a teljes ellenzéket be nem vonják a megállapodásba. A korrekt megállapodáshoz minden pártnak részt kell venni a koordinációban. – mondja Puzsér.

Keressük Karácsony Gergelyt, aki eddig nem reagált az LMP és a Jobbik éles hangú reakciójára.

Minél több a majdnem befutó, annál jobban jár a Fidesz

A kis pártoknak el kell gondolkodniuk és összefogni – érvel a választási szakértő az EP-választás előtt. Szerinte ebben az esetben is a győztest „nyomja” a szisztéma, a választók pedig jutalmaznák az együttműködést.

A hiedelmekkel ellentétben az európai parlamenti választáson alkalmazandó rendszer se arányos eredményt ad ki, ugyanúgy a legjobb eredményt elérő párt kapja az elvesző szavazatokat – mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Zoltán.

A választási szakértő szerint roppant bonyolult mátrixről beszélünk, amelyben rengeteg változó alakítja a mandátumok arányát és eloszlását. Az azonban nem igaz, hogy „csak” arról lenne szó, eléri-e valamely párt az öt százalékos bejutási küszöböt.

Az valóban alapvető, hogy ezek a szavazatok mennek a kukába – de csak azon párt szempontjából, amelyet érint – derül ki a szakértő fejtegetéséből. Ezeket a voksokat a legnagyobb párt, szinte bizonyosan a Fidesz fogja megkapni. Még a második helyezett nagyobb párt is részesülhet az elhulló szavazatokból.

Ez a választási matematika ugyanis szintén

nem arra épül, hogy meghatározott számú szavazat után ad ki mandátumot.

Az ilyen rendszer emiatt annál jobban torzít, minél kevesebb az elérhető mandátum. Magyarország esetében ez 21.

A végeredményt komolyan befolyásoló – előre nehezen megbecsülhető – tényezők közül mindenekelőtt az, hányan mennek el szavazni. Ötmillió szavazónál az 5 százalék 250 ezer, 6 milliónál már 300 ezer. És persze nem mindegy, hogy mennyi párt indul el.

Tóth Zoltán arra hoz példákat, hogy az se mindegy, sőt, hány párt mennyivel marad el az öt százaléktól. Ha négyen jutnak 4,9 százalékig, akkor innen a szavazatok 20 százaléka kerülhet a Fideszhez, ha ugyanennyi 1-1 százalékot ér el, akkor csak mintegy négy százalék vándorol át.

Vagyis minél több a majdnem bejutó párt, annál nagyobb lesz a Fidesz felüljutalmazása.

Ráadásul a kevés mandátum miatt az öt százalékot épp csak megugró párt is legfeljebb két mandátumot szerez. Ezért ajánlja azt az ellenzéki pártoknak, hogy legyenek bölcsek, és gondolják végig, mit akarnak. Nem volna-e mégis jobb együtt indulniuk?

A tapasztalatok azt igazolják, hogy az öt százalék körülire becsülhető pártok együttes eredménye nagyobb lenne, mint külön-külön, mert a választók jutalmazzák az együttműködést. Ez pedig az összefogás melletti érv Tóth Zoltán szerint.

Az Európai Parlament közzétette legújabb mandátumbecslését, ami a britek kilépésével számol, tehát 751 helyett csak 705 parlamenti hellyel. Eszerint

tovább csökkent az Európai Néppárt várható eredménye (181), maradt 135 a szocialistáké, és a közepes méretűeké (liberálisok és a széljobb egy részét tömörítő ENF).

Feljöttek a zöldek és a balszél pártja, a GUE/NGL. Visszaesett a brit konzervatívok zömét is magában foglaló euroszkeptikus ECR, valamint a Brexit-párti britekből, a széljobb német AfD-ből és a populista olasz 5 Csillagból is összeálló EFDD. A magyar mandátumok megoszlása: Fidesz-KDNP 13, Jobbik, MSZP-Párbeszéd 3-3, DK 2.

Szálljunk már le erről az összefogás című hamis lóról!

0

Higgadt latolgatásra hívom azokat, akiket érdekelnek a magyarországi politikai viszonyok. Nem tudok más fogódzót, mint a közvélemény-kutatások eredményei. Kilenc magyar közvélemény-kutató cég januári eredményeit nézve azonban rá kell jönnünk: ez sem biztos. A legmagasabb és a legalacsonyabb érték között ugyanis gyakori a nagy eltérés: a kormánypártokat például a Tárki 62, a Iránytű 41 százalékra méri.

A felmérésben nyolc pártot, és pártszövetséget mértek: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Mi Hazánk (a Jobbikból kivált új párt), a Kétfarkú Kutyapárt (KKP) és a Momentum adatai szerepelnek.

Az első, ami szembeötlő: a választani nem tudó, bizonytalan szavazók aránya, bár csökkent némiképp, változatlanul magas: 30-35 százalékos.

Az egyszerűbb kezelés érdekében az egyes pártok két szélső eredményét összeadva, majd megfelezve juthatunk közelítő eredményre. Például: Fidesz-KDNP 62+41=103 Tehát kerekítve 52 százalékkal számoljunk.

Így nézve az összes többi párt – beleértve a parlamenten kívülieket is – támogatottsága 54 százalék. Ha csak a parlamenti pártokat nézzük, nagy a különbség: az összes parlamenti ellenzéki párt támogatottsága 45 százalék.

Ezekből a számokból egy következtetés biztosan levonható

Semmi értelme az „összefogás” iránti jajongásnak, bármennyire is népszerű. Figyelmeztető jel lehetne az is, hogy semmilyen összefogás nem hozott eredményt immár kilencedik éve. (Eltekintve néhány egyéni szavazástól, de ez marginális: országgyűlési választáson tán 2-3 mandátum sorsát döntötte el.)

Vegyük sorra, miért orbitális tévedés a mindenáron való összefogás erőltetése.

1. Általános, elvi alap: 1989-ben plurális, sokszínű politikai rendszert akartunk, ahol a választásokon egyenrangú, egymással versengő felek ajánlatairól dönthetünk

2. Számtani alap: ahogy a fenti számokból látható, a mai kormányerő többsége alig kérdéses. Ha az összes párt biztos szavazóit nézzük, akkor ugyan 52:54 az arány, ám ha  a parlamenti pártok szavazóit, akkor 52-45, ami már a kormányerő jelentős előnyét mutatja.

3. A 2. pontban vélelmezett eredmény azonban felettébb kétséges. Ugyanis nem lehet egy az egyben összeadni a támogatókat, hiszen mindig vannak olyanok, akik a közös listát/jelöltet nem fogadják el. Valószínű tehát, hogy a különbség nagyobb lenne a kormánypártok javára.

Ezzel együtt sem szerencsés teljesen kihagyni a számításból az együttes fellépést – csak tudni kell, mikor lehet hasznos. Egyéni jelöltek megszavazásánál lehet hasznos, akkor is az önkormányzati választásokon. Ott ugyanis ismerik egymást az emberek – és lehet olyan, emberi kvalitásaiban kiváló személyiség, akit az ellenoldali pártok is elfogadnak.

A májusra várható Európa parlamenti választásokon azonban kifejezetten KÁROS lenne a közös ellenzéki lista. Elsősorban azért, mert miközben az ellenzéki megszólalók lelkesen rágják a „Jobbikkal, vagy anélkül?” feliratú gumicsontot, aközben a Jobbik minden lehető helyen és időben kijelentette: nem óhajt közösködni a „libsikkel”, „komcsikkal”. Akkor miről beszélünk? Ugyanez a helyzet az LMP-vel.

Lehet, hogyha a Momentum és a KKP nem indít külön listát, így nem veszik el a rájuk adott szavazat, akkor 1, de maximum 2 képviselővel több ülhet az Európa Parlamentbe, a néppárti frakcióval szemben.

Itt van a kutya elásva: az Európa Parlamentnek ma súlyos kérdést kell eldöntenie. Az Unió erősíti az együttműködést, kooperációt a föderális berendezkedés felé haladva, vagy megmarad a „Nemzetek Európájának”?

A „Nemzetek Európája” koncepció meghagyná a „nemzetállamoknak” mai döntési önállóságukat. Ennek szemmel látható kimenetele lenne, hogy az erősebb, gazdagabb államoké lenne a döntés, a kicsik meg egymás ellenében marakodhatnának a lehulló koncon, ami egyébként a közeljövőben amúgy is kevesebb lesz.

Az EU parlamentjében egyelőre a többségben lévő néppárti frakció és ellenzéke nagy része is az Európai Unió erősítésével ért egyet, bár ezen belül is vannak szkeptikusabbak. A „Nemzetek Európája” hívei a szélsőjobb frakciójában ülnek. (Közbevetve: nyerne a közös listán bekerülő jobbikos képviselővel az Európa-barát magyar ellenzék?)

Szálljunk már le erről az összefogás című hamis lóról. Nem döglött, hiszen rengetegen hajtogatják. De rúg is, harap is. És beszéljünk mindenkor arról, miről szavazunk, milyen választékból dönthetünk. Ha az Európa Parlament képviselőiről, akkor beszéljünk a Európával kapcsolatos elképzelésekről. Ha arról, hogy mire költsünk a városunkban, falunkban, akkor arról. Még az is meglehet, hogy ezzel a módszerrel megmozdítható lenne valamennyi az ellenzék oldalán a 30 százalékos bizonytalan tömegből.

Megjegyzés: A teljes felnőtt lakosság körében mások a számok. A Fidesz-KDNP itt 46/23, átlagban 35%-os lenne. A Jobbiké 18/8, azaz 13%. Az MSZP-Párbeszéd 11/6, átlagban 9%. A DK 6/3, azaz 5%. LMP 6/3, azaz 5%. KKP 4/1, azaz 3%. Momentum 4/1, azaz 3%. Összesen: 36%. Az arányok tehát nagyjából hasonlóak, viszont szavazásnál a biztos választók köre határozza meg a végeredményt.

Rátesi Margit

Összefogás?

Egyre jobban elmérgesedik a vita a baloldali értelmiségen belül arról, hogy szabad-e összefogni a Jobbikkal. És persze a Jobbikban is vitát generált, hogy lehet-e egy színpadon állni Gyurcsánnyal. Most akkor legyen-e összellenzéki összefogás, vagy ne legyen?

Szerintem azonban mindkét válasz hibás, az is, hogy legyen, meg az is, hogy semmiképpen ne legyen. Ugyanis maga a kérdés is hibás. Nem az a jó kérdés, hogy lehet-e összellenzéki összefogás, hanem az, hogy

mikor legyen, és mikor nem lehet?

Arra kézenfekvő a válasz, hogy mikor nem lehet: normális viszonyok között soha.

A két irányzat ideológiája, erkölcsi, politikai felfogása ugyanis annyira távol áll egymástól, hogy ez teljesen elképzelhetetlen. Nem lehetnek például koalíciós partnerek egy kormányban, normálisan működő demokráciában fel sem merülhet, hogy választási szövetséget alkossanak.

Viszont lehet olyan vészhelyzet, amikor szükség van egy ideiglenes összefogásra.

Nálunk most éppen ilyen vészhelyzet van: rohanunk a diktatúrába!

Az Orbán-rendszer megdöntéséhez ugyanis szükség van mindenkire, aki ebben érdekelt és hajlandó ebben részt venni. Különösen igaz ez az egyes irányzatok szavazóbázisára, amelyek nem is állnak olyan távol egymástól, mint a politikusok.

Az összefogás ideiglenes jellege szerintem úgy értendő, hogy a rendszerváltás kiharcolásáig kötelező, utána viszont már nem lehet szó közös kormányzásról. Úgy vélem, hogy az Orbán-kormány bukását követően egy ideiglenes szakértői kormányra van szükség, amely elvégzi a legsürgősebb feladatokat (pl. az egészségügy rendbetételének elindítása, a nyugdíjak rendezése, a családi pótlék és a minimálbér emelése, korrupcióellenes ügyészség felállítása, csatlakozás az európai ügyészséghez, pénzlenyúlásért indított beruházások leállítása stb.), majd a választási törvény módosítása, rendbetétele után új választást ír ki.

A rendszerváltást és az ideiglenes kormány fent felsorolt intézkedéseit (kormányon kívülről) az összes mai ellenzéki párt támogathatja. Aztán az új választáson, ami arányos, az egyéni körzetekben ismét kétfordulós lesz, már külön indulhatnak. Akkor már vége lesz az összefogásnak.

Hát, remélem ez belátható időn belül be is következik…

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Nézőpont Intézet elemzője elmagyarázta, hogy az ellenzék hatalomtechnikai érdekből akar összefogni, de ezzel csak rontja a saját esélyeit. A PestiSrácok.hu tudatja velünk, hogy Bajnai, a castingkirály comingoutolt. A Magyar Idők pedig leleplezte, hogy Nagy Blanka szándékosan trágárkodott.

Az ellenzék csak rontja a saját esélyeit az összefogással

A Nézőpont Intézet elemzője szerint kizárólag „hatalomtechnikai dimenzióban” értelmezhető az EP-választásra kilátásba helyezett ellenzéki összefogás.

Tóth Erik az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta, értékalapú összefogás nincs az ellenzéken belül, hiszen jelenlegi egyetlen céljuk az, hogy a májusi EP-választásokon több mandátumot szerezzenek a Fidesz és a KDNP pártszövetségénél.

Az intézet legfrissebb kutatására hivatkozva azt mondta, a szavazói lemorzsolódás miatt az ellenzéki pártok közös lista esetén kevesebb mandátumot szereznének, mintha külön indulnának. A felmérések alapján a baloldali szavazók egyharmada, illetve a Jobbik szimpatizánsainak 20 százaléka nem szavazna egy teljes körű ellenzéki összefogásra – tette hozzá.

Tóth Erik úgy véli, a szavazói visszakozás elsődleges oka, hogy az ellenzéki összefogásban olyan politikusok is bekerültek, mint Gyurcsány Ferenc, akinek társadalmi elutasítottsága kiemelkedően magas, 73 százalékos. (MTI: Nézőpont Intézet: kizárólag „hatalomtechnikai dimenzióban” értelmezhető az ellenzéki összefogás)

Bajnai a fővárosban kampányol

Bajnai Gordon, aki maga is sok tapasztalatot szerzett az ellenzéki castingok terén, egy Karácsony Gergely Facebook oldalán közzétett videóban áll ki a zuglói polgármester mellett.

Libás Bajnai a kampányvideóban elmondja, hogy mostanában azt érzi, sokan nem hisznek a változásban, pedig az igenis lehetséges. A változások – mint az számos példa mutatja – legtöbbször a fővárosokban indulnak. Magyarországon is a legutóbbi választásokon a képviselői helyek kétharmadát ellenzéki jelöltek vitték el.

Budapest tehát változást akar – vonja le a következtetést Magyarország utolsó “baloldali” miniszterelnöke, aki soha egyetlen választáson sem győzedelmeskedett. Nem is lett volna neki egyszerű, minekutána három évig miniszterként asszisztált Gyurcsány ámokfutásához, majd pedig olyan megszorító csomagot vezetett be miniszterelnökként, amilyenre a hírhedt Bokros-csomag óta nem volt példa. (PestiSrácok.hu: Bajnai, a castingkirály comingoutolt – Karácsonyt támogatja a baloldal egykori üdvöskéje)

Nagy Blanka tudatos, előre átgondolt trágárkodása

A ballibek ifjú reménysége, a kecskeméti tüncin elhangzott trágár, mocskolódó szövegéről elhíresült Nagy Blanka nem túl kreatív. Egy videó tanúsága szerint gyakorlatilag szóról-szóra ugyanazt a minősíthetetlen mondatot december 20-án már elsütötte egy korábbi tüntetésen Kiskunfélegyházán, mindössze a trágárság alanyát módosította (vagy módosíttatták vele) a később elhangzott, ominózus médiát bejárt beszédében.

Trágárka a korábbi tüncin, Kiskunfélegyházán még Lezsák Sándort „méltatta” ugyanazzal az obszcén szöveggel, amivel később a köztársasági elnököt.  Az a mentegető teória tehát megdőlt, hogy a forradalmi hevületben kicsúszott trágárságról van csupán szó.

És, hogy kerek legyen a történet. A kiskunfélegyházi videó másik szereplője Horváth Tamás, a helyi MSZP elnök, akinek a felesége Trágárka egyik tanára a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. A feleség pedig – tanár létére – radikálisabb politikai bejegyzéseket oszt meg nyilvános közösségi oldalán, mint férje. Blankának volt tehát kitől tanulnia. (Magyar Idők: Egy nagyon csúnya történet margójára)

Merengés a DK-ról – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, lassan a végére érünk a magyar kormánnyal szemben álló politikai mozgalmakat bemutató sorozatunknak, mindenkiről beszéltünk már a déli kávé mellett, aki számít, kivéve egy erőt, és ez a Demokratikus Koalíció. Nem véletlenül hagytam őket a sorozat végére: talán nekik a legszélsőségesebben ingadozó, kétpólusú a társadalmi megítélésük.

Azt tudjuk, hogy a magyar politikai ló kétdimenziós, tehát nincs háta, csak két oldala, ezért megmaradni rajta nem is lehet, csak átesni egyik oldaláról a másikra és viszont. Bár valószínűleg akkor fognak ránk boldogabb idők köszönteni, mikor abbahagyjuk ezt a politikai libikókát és megpróbáljuk érzelmek helyett racionális alapon meghozni döntéseinket – messze még ez a kor. Egyelőre gyűlölünk és szeretünk, mint megannyi politizáló magyar Catullus, rajongunk vagy utálkozunk, indulatok vezetnek minket, többnyire az orrunknál fogva. A DK-nak is kétféle megítélésével találkozhatunk a közéletben: tagjai és szimpatizánsai feltétlen rajongáságával, és kritikusainak lesújtó véleményével. Mindkettő elfogultságot jelent, nekem magamnak is megvan a magam jól kialakult személyes véleményem, amelyet azonban itt és most nem fogok ismertetni. Nem ismertetem, ugyanis fontosabb lenne egy átfogó és tárgyilagos összképet mutatni a pártról, mint azt elmondani, én mit gondolok róluk és miért – megtettem már máskor, máshol, nekik is megmondtam, egyszóval mindenki tud róla, akit érdekel vagy akit illet.

Azonban most dobjunk félre minden véleményt, prekoncepciót és nézzük a tényeket, sine ira et studio

Mi a DK? Nem angyal és nem démon, hanem, saját meghatározásuk szerint balközép párt. A politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek. Baloldaliak, de nem elsősorban a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói. Emberi jogi és demokráciafelfogásuk liberális. Meggyőződésük, hogy morális és magánéleti kérdésekben, a kulturális ízlés terén hatalmi eszközöknek, állami beavatkozásnak nincs helye. Gazdaságpolitikai szempontból a közérdek által észszerűen szabályozott piac és verseny pártján állnak, céljuk, hogy a gazdaság ne csak hatékonyan, de tisztességesen is működjön, a sokak érdekét szolgálja, ne pedig a fent lévő kevesekét. A nagyvilág kultúrájának befogadása mellett tisztelik hagyományainkat, nemzeti örökségünket.

Jelezném, hogy ezek a mondatok a Sokak Magyarországa című pártprogramból származnak, nem tőlem.

Jól is hangzanak, minden pártprogram remekül hangzik, lássuk az alapító nyilatkozatukat!

„Mi, a Demokratikus Koalíció sokféle irányból jött alapítói modern demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

A Demokratikus Koalíció progresszív, nyugatos, balközép polgári párt.

Elkötelezzük magunkat a nyugati világ szellemi hagyományának érvényessége mellett; a zsidó-keresztény tradíciót, a görög-római antikvitás örökségét és a felvilágosodás szellemiségét tekintjük az európai kultúra közös alapjának. A hatalom által elfojtott függetlenség- és szabadságvágy kifejezésének nagy közösségi megnyilvánulásaként tekintünk 1848-ra, 1918-ra, 1945-re, 1956-ra és 1989-re.

Értékeink, céljaink Európához kötnek bennünket; hisszük hogy a XXI. századi Magyarország csak az Európai Unió és a transzatlanti biztonsági együttműködés megbecsült tagjaként lehet sikeres. Tudjuk, hogy az európai integráció elmélyítése, a tagállamok szorosabb gazdasági együttműködése hazánknak is érdeke.

Azt valljuk, hogy a jog uralma, a jogbiztonság, az európai alkotmányos értékeknek megfelelő alkotmányos garanciákkal védett egyéni és közösségi szabadság, az egymásért viselt felelősség és szolidaritás, az igazságosságra törekvés, a kisebbségek jogainak tisztelete, valamint a köztársasági eszme képezik alkotmányos rendünk alapjait.

Az európai hagyományok szellemében elismerjük és védjük az egyének és közösségek polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait. Hirdetjük, hogy a politikai szabadság elsősorban a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg. A gazdasági életben a szabadság teremti meg a garanciákkal védett tulajdont, a szabadság szüli a versenyt és a piacot.”

Ezzel sincs semmi baj, sőt. Igen helyes, magvas gondolatok. A szellemi alapok rendben vannak, de lássuk a párt történetét – az már kicsit mozgalmasabb lesz.

Elődje 2011 februárjában Demokrata Párt néven alakult egyes, az MSZP-ből korábban kilépett XVII. kerületi párttagokból, elnöke Takács István volt. Májusban a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Gyurcsány hívei új pártot alapítottak. Erre ő ezután úgy reagált, hogy tudomása van erről, és úgy magyarázta a helyzetet, mintha az MSZP számára foglalták volna le a nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.

Az MSZP egyik platformjaként kezdték

A pártot létrehozó politikusok önálló irányvonaluk megfogalmazását az MSZP egyik platformjaként kezdték, amit 2010. október 22-én hívott életre Gyurcsány Ferenc, aki elnöke is lett. A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem csak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szemben áll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. Mivel a politikai irányvonal megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak, több hónapnyi vitatkozás és egyeztetések után 2011 októberére Gyurcsány és a pártvezetés viszonya olyannyira megromlott, hogy a platform a kezdettől lebegtetett távozás mellett döntött, lehetőséget adva arra, hogy az általuk elképzelt átalakított MSZP-t egy önálló, a régi párttól független politikai szervezetben valósítsák meg. A platform önálló párttá alakulását Gyurcsány Ferenc a tömörülés egyéves ünnepi összejövetelén jelentette be, 2011. október 22-én. A párt Egyes számú tagkönyvét Vitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József közíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Niedermüller Péter etnográfus lettek.

2014. január 14-én több más szervezettel együtt a DK az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”-ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, ez azonban nem sikerült. A párt az Összefogás listájáról négy mandátumot szerzett, miután azonban minimum öt mandátum kell a frakcióalapításhoz a DK nem tudott frakciót alakítani, így a négy képviselő, köztük a pártelnök Gyurcsány Ferenc független képviselőként lettek az Országgyűlés tagjai. A pártszövetség felbomlása után a 2014-es európai parlamenti választásra a párt már külön készült, de Gyurcsány közölte, hogy listavezetőként akkor sem menne Brüsszelbe, ha a pártja mandátumokat kapna a választáson. A DK végül 9,76%-os támogatottságra tett szert, mellyel két képviselői mandátumot szerzett, amelyeket Gyurcsány visszalépésével a második helyezett Molnár Csaba és a harmadik helyezett Niedermüller Péter kapott meg.

Ebben az időben ez az eredmény egészen szépnek, komolynak számított, főleg, ha arra gondolunk, hogy maga a pár még csak három éves volt.

A 2018-as országgyűlési választáson a párt már önállóan indult, bár korábban felmerült, hogy megint pártszövetségbe tömörüljenek ellenzéki pártokkal, az MSZP-vel előző évben történt konfliktusok miatt ez végül nem valósult meg, ettől függetlenül választási szövetséget kötöttek a Szolidaritással. A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni, ez a korábbi négyről kilencre emelte a képviselői mandátumaik számát.

Miért nem lett jobb az eredmény? Ennek taglalása már a vélemények és indulatok ingoványos vizeire vezetne, maradjunk annyiban, hogy a világon mindennek megvan a maga oka, legfeljebb nem tudjuk, mi az – vagy rosszul tudjuk. Általában véve, ha valaki a magyar belpolitikában tévedhetetlenül és cáfolhatatlanul állít valamit, ellentmondást nem tűrően, annak ritkán van igaza, én speciel fenntartom magamnak a tévedés jogát. Ez a választás most így sikerült. Volt olyan hiba, amit el lehetett volna kerülni – és erről ennyit.

Mi lesz a DK sorsa?

Fogós ravasz kérdés, elő sem vettem volna, ha más pártok esetében nem foglalkozom vele – de így most is meg kell tennem.

Kérem, ez hit kérdése. Vagy meghatározó ereje lesz a 2022-es Parlamentnek, vagy nem, hívei bíznak egy nagy, általános és elsöprő győzelemben, ellenfelei nem hisznek még az esélyeikben sem: azt mondanám, ha hideg fejjel gondolkodunk, számításba vesszük a Jobbik várható gyengülését, azt, hogy a Mi Hazánk négy év múlva még nem lesz abban az állapotban, hogy egyáltalán esélyei legyenek a bejutásra (lehet, hogy soha nem is lesznek), az újabb pártok bizonyos népszerűség-növekedését és a közelgő EP-választásokat, melyen viszont komoly esélyeik vannak, azt mondanám, hogy mostani súlyuknál komolyabb szereplés várható, de ez az addig kialakuló esetleges koalíciók függvénye is.

Elmondhatjuk, hogy hiba őket nem figyelembe venni.

A mai magyar politikai porondon megkerülhetetlenek.

De sem nem angyalok, sem nem démonok.

Sem nem Dan Brown írta őket.

Ők egy magyar politikai párt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK