Kezdőlap Címkék önkényuralom

Címke: önkényuralom

MIBEN TÉVED SÚLYOSAN FODOR GÁBOR

Fodor Gábor felháborította a Klubrádió hallgatóit. Azt javasolta ugyanis az Indexen megjelent több írásában, hogy az ellenzék a kormánnyal együtt álljon ki Brüsszelben azért, hogy a Bizottság ne tartsa vissza, hanem folyósítsa az országnak a támogatásokat.

Tegye félre a kormánnyal szembeni kifogásait, mert ez nemzeti ügy, az ország súlyos gazdasági helyzetében elengedhetetlenül szükség van ezekre a juttatásokra. Bolgár Györgynek azt is elmondta, hogy szerinte az ellenzék azt kérhetné cserében a kormánytól, hogy kétharmados ügyekben se döntsön ellenzéki egyetértés nélkül. Arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltáskor is konszenzusra tudott jutni az ellenzék az egykori kommunistákkal, félretéve azt, hogy milyen súlyos bűnöket követtek el korábban.

Ne gondoljuk, hogy amit Fodor fölvet, az feltétlenül badarság. Tudnunk kell: Orbánnak, a Fidesznek sok százezres, sőt milliós támogatottsága van a magyar társadalomban, feltétlen bizalmat élvez abban a választói körben. Igaz, hogy nagy mértékben megkönnyítené az ország súlyos gondjainak megoldását, ha egyes stratégiai kérdésekben konszenzus alakulhatna ki kormány és ellenzéke között. Magam is azt gondolom, hogy eljön még az az idő, amikor lesznek tárgyalások a Fidesz és az ellenzék között ahhoz hasonlóan, ahogy 1989-ben az MSZMP és az ellenzék között voltak.

Ez akkor is így van, ha Fodor írásaiban és nyilatkozatban alaptalanul állítja, hogy Magyarországon ma demokrácia van, és arra hivatkozik, hogy ha az önkormányzati választásokon egyes helyeken, így Budapesten is le lehetett győzni a Fideszt, nem zárható ki, hogy ez országgyűlési választáson is lehetséges.

Ez szerintem hibás helyzetértékelés, hiszen a Fidesznek megvannak az eszközei arra, hogy mindenképpen megtartsa az országos főhatalmat, és él is ezekkel az eszközökkel.

Márpedig a főhatalom birtokában felszámolta a modern demokrácia legfontosabb intézményeit, a hatalommegosztást, az alapvető szabadságjogokat. A demokrácia helyreállítása azonban nem képzelhető el anélkül, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy 1989-ben az új magyar demokrácia megteremtéséhez szükség volt az akkori kormány és ellenzéke közötti megegyezésre, ismét megegyezzen egymással Orbán és az ellenzék.

Ugyanakkor Fodor súlyosan téved, amikor azt gondolja, hogy eljött, itt van a megegyezés ideje.

Hogy miért, annak megértésében sokat segít, hogy maga Fodor a rendszerváltás időszakának megegyezését állítja elénk példaként. Vajon miért volt akkor lehetséges az ilyen megegyezés, mégpedig nemcsak nálunk, Magyarországon, de már előttünk Lengyelországban is, és azt követően Csehszlovákiában, az NDK-ban és Bulgáriában is. Mi volt azonban az előfeltétele ezeknek a megegyezéseknek, illetve a megegyezéshez vezető kerekasztal-tárgyalásoknak? Elsőként Lengyelországban vált világossá, hogy a kommunista hatalom alapjaiban megingott. A lengyel kommunista hatalom 1981-ben a szükségállapot bevezetésével, a Szolidaritás elleni represszióval próbálta utoljára konszolidálni magát, de az évtized második felére egyértelműen kiderült, hogy a próbálkozás kudarcot vallott. Gorbacsov közölte a lengyel kommunistákkal: szovjet segítségre a társadalmi ellenállással szemben nem számíthatnak. Ugyanezt közölte 1989 őszén az NDK vezetőivel is, és ebből a többi szocialista ország vezetői is levonhatták a következtetést: a Brezsnyev-doktrína halott. Így vált az egész KGST-térséget sújtó gazdasági válság az egyes országokban politikai válsággá. Ezért kényszerültek tárgyalni az ellenzékkel a kommunista vezetők előbb Lengyelországban, majd a többi országban, így Magyarországon is.

Ma gyökeresen más a magyarországi helyzet. Fodor az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozik, és az ország valóban nehéz gazdasági helyzetben van.

Szó sincs azonban arról, hogy a gazdasági nehézségek átmennének politikai válságba.

Éppen ellenkezőleg, az orbáni hatalom stabilabb, mint korábban bármikor. Azért is, mert nincs komolyan számba vehető ellenzéke, de nemcsak azért.

A Szovjetunión és Jugoszlávián kívüli kommunista rendszerek stabilitása a szovjet „ernyőre” épült. Emlékezetes: az MSZMP vezetői a hetvenes-nyolcvanas években mindig elmondták, hogy amiről nem lehet vitatkozni, az a Szovjetunióhoz való viszony és a párt vezető szerepe. Amikor a szovjet „ernyő” a nyolcvanas évek második felében bezárult, a stabilitásnak vége lett. Orbán önkényuralma ezzel szemben nem külső védőernyőnek köszönheti a stabilitását, hanem a választásokon újra meg újra megszerzett megerősítésnek, melyet két választás között is alátámasztanak a közvéleménykutatások. Amíg ez fennáll, addig a gazdasági helyzettől függetlenül a rendszer nem inog meg. Akkor viszont a rendszer urait semmi sem kényszeríti arra, hogy bármilyen engedményt tegyenek az ellenzéknek. A Fidesz nem azt akarja, hogy az ellenzék támogassa Brüsszelben, hanem azt, hogy ne támogassa, és ezért folyamatosan támadhassa. És

az ellenzéknek sincs miért megegyezést keresni az Orbán-kormánnyal.

Ma ez a helyzet. Ezért súlyos tévedés, amit Fodor ír, illetve mond.

Az ellenzék, elsősorban az SZDSZ és az akkori Fidesz álláspontja 1989-ben az volt, hogy az MSZMP-vel csak a békés átmenet szabályairól: az alkotmánytól, a választási, a gyülekezési, az egyesülési és a párttörvényről szabad tárgyalni és megegyezni. Ezért is szakadtak meg a gazdasági átalakulásról kezdett tárgyalások. Azokról majd a demokratikusan megválasztott új parlamentnek illetve kormánynak kell döntenie, mondták, és igazuk volt. Fodor javaslata ezzel az akkori álláspontunkkal fordul szembe: nem a demokrácia helyreállításának szabályairól, hanem egy külpolitikai és gazdaságpolitikai kérdésről szeretne egyetértést a kormánnyal. Ma ilyen megegyezés nem tud létrejönni.

Én Fodorral szemben nem gondolom, hogy demokrácia lenne Magyarországon, szerintem önkényuralom van. Ilyen helyzetben az ellenzéknek az a dolga, hogy ezt követői számára világossá, egyértelművé tegye, hiszen csak így mozgósíthatja őket arra, hogy részt vegyenek az önkényuralom megdöntésében.

Vetésterv

Kiváló közgazdász kollégám és évtizedeken át intézeti szobatársam, Soós Károly Attila azzal jellemezte a szovjet tervgazdaság működését, hogy a mezőgazdaságban vetéstervet adtak ki a kolhozoknak, amelyben előírták, hogy az év melyik napján milyen terményeket kell elvetni.

Hiába jött a fagy, az előírt vetéstervet mindenütt végre kellett hajtani, és aki nem tette, az számíthatott arra, hogy szabotázs miatt vonják felelősségre, és akár ki is végezhetik. Ez jutott eszembe, amikor két tekintélyes kórházigazgatót is felmentettek, mert nem hajtották időben végre azt a miniszteri utasítást, hogy tegyék szabaddá az ágyak 60 százalékát a koronavírus miatt megbetegedettek számára.
Azután láttuk, ahogy Orbán Viktor az ajkai kórházban azzal dicsekszik, hogy minden koronavírusos betegnek lesz helye valahol, jut neki intenzív ágy és lélegeztetőgép.
Tudjuk, ilyen szörnyű helyzet alakult ki február-márciusban Észak-Olaszországban, ahol nem jutott minden, intenzív kezelést igénylő koronavírusos betegnek ágy és lélegeztetőgép, és emiatt arról kellett dönteniük az orvosoknak, hogy melyik beteget lássák el, és melyiket hagyják meghalni.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy Magyarországon mintegy ezer intenzív ágy van, ami az ország népességéhez képest valamivel több az olaszországinál, de sokkal kevesebb a németországinál a járvány előtt, amihez képest a németek is meg akarták kétszerezni az intenzív ágyak számát. Ha a megkétszerezést nem is érték el, de jelentősen növelték az intenzív ágyak számát, és ennek érdekében elhalasztottak minden halasztható műtétet, kezelést, és valóban felszabadult sok hely a kórházakban, olyannyira, hogy ez számos kórházban pénzügyi nehézségeket okozott, hiszen csökkent a bevételük.

Közben a betegség terjedését a korlátozó intézkedésekkel sikerült fékezni, a ma már közismert görbe laposabb lett, és valóban mindenütt minden betegnek jutott hely és szükség esetén lélegeztetőgép.

Mint tudjuk, az Orbán-kormány hatalmas beszerzési akciót indított el, és el akarják érni, hogy nyolcezer lélegeztetőgép álljon rendelkezésre az országban. Az ágyak szabaddá tételére vonatkozó utasítás deklarált célja, hogy 36 ezer ágy legyen üres a koronavírusos betegek számára.
Én eddig szakértőktől – először talán László Imre többször volt kórházigazgatótól, ma XI. kerületi polgármestertől a Klubrádióban – csak olyan véleményt hallottam, hogy ez messze több, mint amire szükség lehet. Most Lantos Gabriella korábbi újságírótól majd egy magánkórház ügyvezetőjétől olvastam alapos számítással alátámasztva ugyanezt. Mind László Imre, mind Lantos Gabriella szerint sem nyolcezer lélegeztetőgépre, sem 36 ezer ágyra nem lehet szükség Magyarországon.

A megfertőzöttek nagy többségének nincsenek vagy enyhék a tünetei, kórházi ellátásra csak 15-20 százalékuknak lehet szüksége (ez a szám ma sem éri el az ezret), és közülük is csak kevesen (ma száznál kevesebben) kerülnek lélegeztetőgépre.

Lantos számítása szerint még ha a járvány pályája a legrosszabb belgiumi vagy olaszországi pályához kerülne közel, akkor is legfeljebb az Orbán által megjelölt szám legfeljebb egynegyedére lehet szükség. Az, hogy rengeteg pénzt költenek feleslegesen lélegeztetőgépekre, önmagában is baj, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy súlyos betegek ezreit küldik haza emiatt a kórházakból, akik folyamatos orvosi ellátásra, de legalábbis szakszerű ápolásra szorulnának, és akiknek a szakszerű ápolását a családoktól nem lehet elvárni.

Mi az, amit ebből az EMMI minisztere és az egészségügyért felelős államtitkár nem tud?

Nyilvánvaló, hogy amit László Imre és Lantos Gabriella tud, azt ők is tudják, tudhatják. Mégsem eszerint cselekednek.
Azt mondja Orbán is, a miniszter is és a tiszti főorvos is, hogy orvosi szakmai döntés, hogy kit küldenek haza a kórházból és kit nem.

Ez akkor lehetne igaz, ha nem határozták volna meg előre, hogy az ágyak 60 százalékát kell szabaddá tenni, és nem ezt bontották volna le az egyes kórházakra. De meghatározták ezt a számot, és lebontották kórházakra.

Pontosan úgy, ahogy a Szovjetunióban, majd szovjet példára az ötvenes évek Magyarországán is kiadták a vetéstervet a kolhozoknak illetve téeszeknek. Ahogy annak idején nem tudták előre, hogy milyen lesz az időjárás, és milyenek az egyes mezőgazdasági üzemekben a talajviszonyok, ugyanúgy nem tudták a miniszteri utasítás kiadásakor sem, hogy az egyes kórházakból hány beteget lehet felelős módon kiebrudalni, hány betegnek nincs szüksége szakszerű kórházi ellátásra.
Az egyes betegek és hozzátartozóik számára a kérdés természetesen az, hogy milyen felháborító méltánytalanság történik velük, és hogyan fogják a helyzetet megoldani. A következő,

valamennyiünk számára fontos kérdés az, hogy hogyan sértheti meg a kormány ezzel az intézkedéssel sok-sok ezer beteg elemi jogát az egészségügyi ellátáshoz.

Annak számára, aki a magyarországi közállapotokat elemzi, az a következő kérdés, hogy vajon mi késztette Orbánt – mert ne legyen kétségünk: magát a döntést sem a miniszter, hanem maga Orbán hozta, és minden bizonnyal ő döntött arról is, hogy a szembeszegülő kórházigazgatókat felmentsék – erre a példátlanul durva lépésre?
Csak az történhetett, hogy amikor

Orbán érzékelte, hogy Magyarországon is terjed a koronavírus-fertőzés, és értesült arról, hogy milyen szörnyű helyzet alakult ki Észak-Olaszországban a járvány csúcsán, páni félelem vett erőt rajta: nehogy nálunk is előállhasson hasonló helyzet, ami veszélyeztethetné a hatalmát, és úgy döntött: ezt minden áron el kell kerülni.

Úgy döntött: kerül, amibe kerül, biztosítani kell a szükséges számú ágyat, benne intenzív ágyat és lélegeztetőgépet, mégpedig a járvány legkedvezőtlenebb alakulásának lehetőségéből kiindulva. A hatalmas mennyiségben, a járvány és a vevők világméretű versenye miatt magas áron importált védőfelszerelést is központi raktárakban tárolják, hogy a kórházakban mindenképpen legyen elegendő, ha majd eljön a járvány csúcsa, ezért jut még mindig csak kevés a háziorvosoknak, a lakosságnak pedig ezért nem adnak még mindig az állam által beszerzett készletekből.
Egy dolog az, hogy Orbán erre a következtetésre jutott, és a másik dolog, hogy senki nincs, aki azt mondhatná neki: ez őrültség, ennek semmi értelme, kizárt dolog, hogy akár harminchatezer ágyra, akár nyolcezer lélegeztetőgépre szükség lenne.

Ezt hívják önkényuralomnak. A minden korlát nélkül hatalmat gyakorló zsarnok súlyosan elhibázott döntést hoz, és senki sem mer neki ellentmondani.

Tíz éve lehet tudni, hogy Orbán önkényuralmat épít, de soha ennyire egyértelmű nem volt, hogy mit jelent az önkényuralom.

A totális felé

A rend kedvéért tegyük világossá, mi a kulturális törvény, címe szerint A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvény jelentősége. Miről is szól?

A lényege az, hogy az állam akkor ad pénzt egy önkormányzati színház finanszírozásához, ha az önkormányzatnak nincs rá elég pénze, ezért kezdeményezi a színház vegyes fenntartásúvá változtatását, ami azt jelenti, hogy meg kell állapodnia a kormánnyal a finanszírozásról, a fenntartás mikéntjéről, beleértve az igazgató kiválasztásának módját is.

Nincs szó tehát arról, hogy a tüntetés, a tiltakozások hatására érdemben enyhült volna a törvény.

A törvényjavaslatot az orbáni–kövéri Országgyűlés „kivételes eljárásban” tárgyalja. A kivételes eljárást olyan esetekben alkalmazzák parlamentek, mint amikor egy árvízhez, járványhoz, hasonló váratlan eseményhez kell a törvényeket sürgősen hozzáigazítani. Ezzel a lehetőséggel a fideszes többség rendszeresen visszaél: akkor alkalmazták például, amikor a játékautomatákat vagy a lakástakarékpénztárakat támadták meg. Ugyan miért volt szükség kivételes eljárásra?
Az Orbán-rendszert én önkényuralomnak szeretem nevezni. Ugyanazt mondom ezzel, mint amikor Heller Ágnes zsarnokságként írta le a rendszert. A politikatudomány művelői autokráciának hívják, amit a demokrácia ellentétének tekintenek. Ez a fogalom azt fejezi ki, hogy megszűnt a fékek és ellensúlyok rendszeres, a hatalmi ágak elválasztása, a végrehajtó hatalom csúcsán állók hatalma korlátlan.

Mit jelent ehhez képest a főképp a színházakról szóló kulturális törvény?

Azon túl, hogy a politikai hatalom Orbán és az általa megbízottak, vagyis a Fidesz kezében van, és ezen nem is lehet változtatni, a hatalmon levők a maguk ellenőrzése alá vonják a kultúrát is, ahogy – más eszközökkel – a maguk ellenőrzése alá vonják a gazdaság egyre nagyobb részét is. Azt a rendszert, ahol a politikai rendszeren túl a gazdaság és a kultúra minden területe a hatalmi párt közvetlen ellenőrzése alatt áll, totális diktatúrának szokták nevezni. Én Kornai Jánost vagy Dragomán Györgyöt és másokat követve nem szoktam az Orbán-rendszert mai állapotában diktatúrának nevezni, mégpedig ugyanazért, amiért ők: mert a diktatúra szóhoz valami mást szoktak asszociálni, akik megélték felnőttként a Rákosi-rendszert, mint Kornai, vagy a Ceauşescu-rendszert, mint Dragomán.
Ha tehát megmaradunk is az önkényuralom kifejezés mellett, azt azért hozzátehetjük, hogy ezzel a törvénnyel, a kultúra állami irányításának ezzel e törvénnyel is megvalósuló megkeményítésével az Orbán-rendszer afelé tart, hogy totálisnak lehessen majd tekinteni. Nem ért még el oda, de afelé tart.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK