Kezdőlap Címkék Nissan

Címke: Nissan

1 milliárd dollárra perli régi munkahelyét a kirúgott elnök vezérigazgató

Carlos Ghosn, aki nem is oly rég még a Renault-Nissan-Mitsubishi  autó gyáróriás elnök vezérigazgatója volt, egy cselló tokjában hagyta el Japánt 2019-ben, ahol korábban letartóztatták. Most rágalmazás és hitelrontás miatt perli a Nissant.

16 milliárd dollár a japán autógyár tőzsdei értéke, ennek csaknem 5%-át akarja kiperelni a libanoni menedzser – közli a Bloomberg. A sztár menedzsert 2018 végén vették őrizetbe miután saját cége azzal gyanúsította, hogy adóbevallásában csalt, és saját céljaira használta fel a Nissan pénzét. Carlos Ghosn mindent tagad, és azt állítja, hogy a japán igazságszolgáltatás elfogult a külföldiekkel szemben.

Az egykori sztármenedzser nem hagyhatja el Libanont, mert az Interpol körözést bocsátott ki ellene, amely az egész világra érvényes.

2021-ben egy amerikai állampolgárt és fiát az USA kiadta Japánnak, ahol el is ítélték őket, mert jó pénzért megszöktették egy cselló dobozában Carlos Ghosnt Japánból. 2022-ben Franciaországban is perbe fogtak mondván: saját céljaira használta fel a Renault pénzét. Carlos Ghosn erre azt válaszolta, hogy amennyiben szabadon mozoghatna, akkor minden vádra megfelelne. A sztármenedzser azt állítja, hogy az egész akciót a Nissan azért indította meg ellene, mert attól tartott, hogy összeolvasztja a japán autógyárat a francia Renault-val.

Japánban nem könnyű a külföldi menedzserek sorsa

A libanoni-brazil menedzser az első volt Japánban, aki egy óriás cég élére került, mert sikeres költség csökkentési módszereivel szép pénzt hozott a Nissan-nak, melyet összeházasított a Mitsubishivel is, hogy növelje az export kapacitást.

Carlos Ghosn eredményei Franciaországban is figyelmet keltettek, és 2005-ben rábízták a Renault vezetését is.

A Nissan-Mitsubishi-Renault a világ legnagyobb autógyára lett: 2018ban 5,54 autót adtak el az első félévben, és ezzel megelőzték a Volkswagent.

Csakhogy Japánban úgy vélték, hogy nekik nem érdekük a nagy egyesülé : nem akartak a Renault ázsiai részlegévé válni. 2018 november 19-én Carlos Ghosnt letartóztatták Japánban, és ezt követően mind a Nissan mind a Mitsubishi leváltotta vezérigazgatói posztjáról. A Renault egy kicsit tovább kitartott mellette, de végülis 2019-ben ők is nyugdíjazták. Óvadék ellenében Japánban kiengedték a börtönből a sztár menedzsert, akit azután Libanonba csempésztek. Carlos Ghosnnak több állampolgársága is van, de azért választotta Libanont, mert ez a kis ország nem adja ki polgárait bárhonnan is kérik azt.

Mi lesz a Nissan-Renault házassággal, melyet Carlos Ghosn hozott össze? Kezdetben olyan hírek terjedtek el, hogy válás lesz a vége, de most a Bloomberg arról számolt be, hogy új házassági szerződést köt a Renault és a Nissan, amely abban különbözik az előzőtől, hogy csökkenti a francia fél beleszólási jogait a japán autógyár ügyeibe.

Brexit: készíti a törülközőt a brit autóipar

A Honda bezárja angliai üzemét, a Nissan még csak új modellt visz máshová. Minden második britanniai exportkocsi megszenvedheti a Brexitet, a beruházás, a kivitel és az eladás zuhan.

Brit médiainformáció szerint 2022-ben bezárja angliai üzemét a japán Honda, s ezt kedden be is jelenti. Mint az alábbi ábrán látható, a márka (3500 alkalmazottal) tavaly 160 ezer autót gyártott a szigetországban, kevesebbet, mint egy évvel korábban – ahogyan az egész britanniai ágazat igen sanyarú eredményeket produkál.

Forrás: SMMT

A Honda a Brexittel kapcsolatos parlamenti alsóházi meghallgatáson közölte, hogy az egy napnyi raktárkészlettel dolgozó üzembe

hétpercenként (!) érkeznek a kamionok az uniós beszállítóktól

származó részegységekkel.

Legutóbb a szintén japán

a Nissan azt jelentette be, hogy nem sunderlandi üzemében

fogja készíteni új X-Trail modelljét.

Súlyosan érintheti a Brexit a Fordot is,

amelynek részesedése a brit értékesítésben mintegy 8 százalék, és az amerikai központú cégnek nincs gyára az országban. Vagyis amíg a japánok esetében a kiviteli, addig a Fordnál az importvám tenné versenyképtelenné a most eladott 160-170 ezer autót.

A brit autógyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT) januárban „vörös riasztást” bocsátott ki a 2018-as adatok ismertetése során a megegyezés nélküli Brexit esetére.

A számok lesújtók. A belső piac (új autó értékesítése) 6,8 százalékkal 2,36 millióra csökkent, a szigetországban előállított személykocsik 1,52 milliója csaknem egytizednyi zuhanás. A vámok visszaállítása rémének súlyosságát jellemzi az, hogy

a náluk gyártott autók 81 százaléka exportra megy,

ezen belül több, mint minden második az EU-ba (plusz 18 százalék az Egyesült Államokba, amellyel kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás csak a Brexit után lenne megköthető). Vagyis a vámokkal lehetetlenné tett export az 1,24 milliós export kétharmadát érintené.

S ha ez nem lenne elég,

az ágazat beruházásai 46 százalékkal a kút mélyére ugrottak.

Ami azt jelenti, hogy a versenyképesség fenntartásához nélkülözhetetlen fejlesztések sora maradt el.

Tavaly 9,1 százalékkal ötévi mélypontra zuhant a Nagy-Britanniában gyártott személyautók száma, a brit autóipari beruházások értéke pedig 46,5 százalékkal esett vissza 2018-ban az előző évi szintről, egyértelműen a Brexit-folyamat teremtette bizonytalanság miatt.

Az autóipar az egyik olyan ágazat, amelyben a gyártásszervezés teljes egészében ki van szolgáltatva a több száz beszállító szinte percre pontos ütemezésének (just in time logisztika). A költségtakarékosságban fontos egy-két napos készletezés legfeljebb apróbb akadozásokat bír el (a győri Audi-sztrájk ebbéli hatását nemrégiben megtapasztalhatta az óriásvállalat).

Egy brit hatástanulmány

hat napos torlódást számolt ki a legforgalmasabb angliai kompkikötőbe, Doverbe vezető utakon

már arra az esetre is, ha egy percnél alig hosszabb ideig tartó vámvizsgálatnak vetnék alá a kamionokat.

A jelenlegi legnagyobb valószínűség szerint Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az EU-ból március 29-én. Ennek teljes elkerülésérére újabb népszavazás kellene, de ezt nem támogatja a kormány, mondván a többség (52 százalék) már döntött erről. Megoldás lehetne a kilépést elindító bejelentés visszavonása a kormány részéről, de Theresa May erre  se hajlandó, mondván a nép döntött. Ahogyan – egyelőre – arra se, hogy átmeneti halasztást és a tárgyalások folytatását kérje az uniótól; erre ráadásul a hátra lévő bő öt hétben mind a 27 tag kormányának áldása kellene.

A japán kormány stabil együttműködést akar a Renault-val a nagyfőnök bukása után

0

Még legalább tíz napig előzetesben marad Japánban Carlos Ghosn, aki létrehozta a nagy francia-japán autó birodalmat. A bukott nagyságot számtalan pénzügyi szabálytalansággal – elsősorban adócsalással – gyanúsítják. A Nissan vezetése máris jelezte csökkenteni akarja a francia befolyást!

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi részvényei mélyrepülésben vannak mióta Carlos Ghosn, az autós birodalom királya egy börtöncella kényelmét élvezi – számol be a párizsi Le Figaro gazdasági rovata. Hétfőn, a letartóztatás napján 8,4%-kal csökkent a Renault részvények értéke, kedden délig további 2,8%-kal. Tokióban sem jobb a helyzet: a Nissan részvények 5,45%-kal, a Mitsubishi részvények értéke 6,84%-kal csökkent. A libanoni származású Braziliában született sztármenedzser ugyanis egyszemélyben képviselte a három nagy autógyár egyesülésének programját.

Hatalmi harc várható a Renault és a Nissan között – erről már a Nikkei Asian Review  tudósít. Mindkét cégnél Carlos Ghosn hű tanítványai ülnek a kormány keréknél, de a francia és a japán üzleti kultúra nagyon különböző. Abban viszont megegyezik egymással, hogy nagyonis személyre szabott. Carlos Ghosn az első külföldi menedzser volt, aki csodát produkált abban a japán gazdaságban, amely addig csakis a saját embereiben hitt.

Senki nem tudta úgy csökkenteni a költségeket ahogy azt Carlos Ghosn tette a Nissannál és a Renault-nál, és később aztán a Mitsubishi-nél is. Csak Mr. Cost Killer néven emlegették. Emiatt nem volt épp a legnépszerűbb a munkavállalók között, akik most megdöbbenve látják: a nagy főnököt horribilis adócsalással és más pénzügyi szabálytalanságokkal gyanúsítják. A számok – a Nikkei Asian Review szerint –  2011 és 2015 között 10 milliárd jent kellett volna bevallania Japánban, de ehelyett csak 4,9 milliárdot vallott be vagyis 36 millió dollárnak megfelelő jennel károsította meg az adóhivatalt a távol-keleti szigetországban.

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a France Inter rádió vendége volt kedden reggel. Az első dolga volt megkérdezni az adóhivatalt arról, hogy mi van a Renault főnök adóbevallásával! Nincs probléma – közölték a miniszterrel. Aki persze tudja, hogy az önmagában elég nagy gond, hogy a Renault sztár menedzsere, a nagy fúzió kiötlője és végrehajtója egy börtöncella lakója. Minthogy Carlos Ghosn akadályoztatva van, ezért ideiglenesen egy átmeneti igazgató-tanácsra bízzuk az irányítást – mondta a francia pénzügyminiszter. A francia állam birtokolja a részvények 15%-át a Renault-nál, ezért szólhat bele abba, hogy mi is lesz most a francia autóipar büszkeségével? Bruno LeMaire pénzügyminiszter azt is tudja, hogy iszonyú sok pénzt vett fel Carlos Ghosn Franciaországban is. A munkások lázadoztak is. Ezért a pénzügyminiszter rávette arra Carlos Ghosnt, hogy mondjon le a részvények árfolyam emelkedéséhez kötött éves bónusz 30%-ról! Fogcsikorgatva bár, de a sztár menedzser engedett. Közben újabb kínos ügyek derültek ki a világpolgár sztár menedzser pénzügyeiről. 18 millió dollárt költött a Nissan startup cége Carlos Ghosn házaira. Bejrútban és Rio de Janeiróban szorgoskodtak a csúcs menedzser magánházaiban a Nissan startup cégének az emberei. A számlákat valószínűleg be sem nyújtották, de az biztos, hogy Carlos Ghosn nem fizette ki a csinos összeget. Persze be sem jelentette. Libanonban és Braziliában az adó morál nem áll épp a csúcson, de Japánban nem viccelnek ezzel. A hatóságok most ki akarják vizsgálni a Nissan egész pénzügyi rendszerét, mert azt gyanítják nemcsak Carlos Ghosn élt vissza a helyzetével. Mindenesetre a csúcsmenedzser jobbkezét, Greg Kellyt is előzetesbe tették, mert állítólag rajta keresztül futottak a nagyfőnök pénzügyi átutalásai.

Nyugdíj helyett börtön, vállalat birodalom helyett romhalmaz . Ezt jósolja az SMBC Nikko Securities és a Nikkei Asian Review. A 64 éves Carlos Ghosn 2022-ig kötött ugyan szerződést a három céggel, de csakis addig akart maradni, amíg a Renault-Nissan-Mitsubishi hármas végképp egyesül. Visszafordíthatatlan változást akarok – mondogatta mindenkinek Carlos Ghosn, aki ezzel a világ legnagyobb autós birodalmát hozta volna létre. A Nikko Securities szerint nagyon meg gyengülhet az az együttműködés is, amely eddig a Nissant a Renault-hoz fűzte. A francia kapcsolat, mely eddig kedvezőnek tűnt immár gyanús. Bár a Nissan élén Carlos Ghosn hű tanítványa áll, de ő aligha akarja követni mentorát a börtönbe. A franciák egyelőre kiállnak Carlos Ghosn mellett. Várjuk a bizonyítékokat – mondta Emmanuel Macron elnök, akinek szívügye volt a nagy autós birodalom, mely a globális piacon az élre tört. Van élet a globális piacon az amerikaiak és a kínaiak nélkül is – erre lett volna kiváló példa a Renault-Nissan-Mitsubishi trió illetve a belőlük létrejövő óriás. Félő, hogy most a dekonstrukció hónapjai vagy évei jönnek, mert Carlos Ghosn bukása után immár senki sem lesz képes összetartani a nagyon különböző részekből álló vállalatbirodalmat.

Nissan-botrány Japánban: csaltak az autók ellenőrzése során

0

Olyan ellenőröket alkalmaztak az autók tesztelése során, akiknek ehhez nem volt meg a megfelelő képzettségük és jogosítványuk.

Ezt elismerte a cég főnöke is. Hiroto Szakava kijelentette: ”még az én pozíciómból sem lehet megítélni, hogy ez a hibás gyakorlat mikor kezdődött, de én utánajárok a dolgoknak!”

A Nissan 1,21 millió autót kénytelen visszahívni emiatt. Ez 25 milliárd jen (189 millió euró) kár.

Ez pénzben is sok, de még nagyobb a presztízsveszteség,

hiszen a közlekedési minisztérium vizsgálata egyértelműen kiderítette: azért alkalmaztak nem megfelelően képzett ellenőröket, hogy azok ne vegyék észre: az autók nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak.

Pedig ezek állítólag nagyon is a cég szívén fekszenek. Carlos Ghosn, a Renault-Nissan csoport feje (nemrég ide csatlakozott a Mitsubishi is) korábban bejelentette: 10 elektromos autótípust dobnak a piacra 2022-ig. A Renault-Nissan csoport jelenleg a világ egyik legnagyobb autós cége évi több, mint 10 millió kocsival. Öt év múlva 14 millióra akarják növelni ezt a számot, hogy tartsák a helyüket a világ élvonalában. A Nissan távolról sem az egyetlen nagy autógyár, mely csalt az autók környezetkárosító adatait illetően.

A legnagyobb botrány a Volkswagen körül robbant ki ilyen ügyben: a vezérkar lemondott. Nemrég derült ki: a Volkswagennek az egész kínos ügy 30 milliárd dollárjába kerül. Ehhez képest a Nissan 189 millió dollárja elhanyagolható veszteség …

A Renault-Nissan legnagyobb autós cég a világon 

0

A francia-japán óriás, melyhez odatartozik a Dacia és a Lada is, az év első hat hónapjában 5268 ezer autót adott el. Ezzel megelőzte az eddigi az eddigi bajnokot: a Volkswagen 5155  ezer autót értékesített.

A francia-japán cég nemcsak az eladások terén szerepelt jól, de a profit is remekül alakult. Az első félévben 2,38 milliárd euró volt a haszon, ez 58%- os növekedés az elmúlt évhez képest!

A Renault-Nissan pénzügyi igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta a Financial Times tudósítójának, hogy minden területen javulás volt tapasztalható. Carlos Ghosn, a Renault-Nissan főnöke abban látja a sikert, hogy a működési költségeket úgy csökkentették, hogy az nem ment a hatékonyság rovására. Most azon dolgoznak, hogy megcsinálják a négyéves tervet, mely kijelöli a változás irányát. Carlos Ghosn, a brazil csúcsmenedzser éves jövedelmét sokan túl magasnak találják Franciaországban, de cég szerint megéri az árát hiszen a csúcsra juttatta fel a francia-japán autós óriást, a Renault-Nissant.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK