Címke: népszavazás
A kurdok a függetlenségre szavaztak
Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta térségek független állammá alakuljanak.
A...
Szakértő: Veszélyes precedenst teremthet a „Krexit”
Rendkívül megoszlanak vélemények arról, hogy miképp fog végződni a hétfőn tartott kurd népszavazás. A Független Hírügynökség a témával kapcsolatban megkérdezte Dr. Wagner Péter a Külügyi...
A Krexit küszöbén? A közelgő kurdisztáni népszavazás történelmi előzményei
Miközben a nemzetközi média egy részének a figyelme a katalánok függetlenségi népszavazás körüli botrányok köré összpontosul, addig a másik fele a "Krexitet", vagyis a...
Ez volt ma – 2017. szeptember 19.
A nap összefoglalója: hogyan cselezte ki a kormány a népszavazást, bevonult a börtönbe Császy Zsolt, eltemették Oláh Györgyöt, Trump akár a földdel tenné egyenlővé...
Tarlós nem azt mondta, amit mondott
„Soha nem mondtam, hogy lesz népszavazás a Római-part árvízvédelme ügyében, gyakorlatilag az egész magyar sajtó félreértelmezte a szavaimat.” Ezt nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a...
Kicselezte a kormány a népszavazást kezdeményezőket
Kedden délelőtt a parlament egyhangúlag, 170 igen szavazattal elfogadta azt a törvénymódosítást, amely 8-ról 12 évre emeli a korrupciós bűnügyek elévülési határidejét.
A Jobbik által...
Korrupció: lehet népszavazás, de lehet, hogy mégsem lesz
Nem tudni, hogy mennyire volt jó ötlet népszavazást kezdeményezni a korrupcióról, és nagy valószínűséggel ez már sohasem fog kiderülni. Mindenesetre Vágó Gábor a fuhu.hu-nak...
Az Együtt lép: törvénymódosítót nyújt be
Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője benyújtja a korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról szóló törvénymódosító javaslatot. Ha a Fidesznek, illetve a többi parlamenti pártnak valóban...
Elkezdődött a korrupcióellenes aláírásgyűjtés
A korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról kezdeményezett népszavazást Vágó Gábor, a Korrupcióellenes Szövetség titkára, volt LMP-s parlamenti képviselő. A gyűjtést segíti több ellenzéki párt is:...
Nem lehet népszavazás a kannabisz legalizálásáról és az euró bevezetéséről
Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a kannabisz legalizálásáról és az euró bevezetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseket.
A Magyar Liberális Párt két, a kannabisz legalizálásáról szóló...