Angela Merkel nincs akkora bajban, mint azt sok magyar olvasó szeretné. Kormányválság van, pontosabban a nagykoalíció került veszélybe. Szinte pont egy éve (2017. szeptember 24) volt a német parlamenti választás, mely a Német Szövetségi Köztársaság 1949-es megalapítása óta a demokratikus parlamenti pártok legrosszabb eredményét hozta. A legnagyobb meglepetést a néhány hónappal korábban párttá alakult migráns-ellenes mozgalom, az Alternatíva Németországért (AfD) bejutása a berlini parlamentbe (Bundestag) volt, méghozzá 12,6 százalékos eredménnyel. Az első reakciók: valójában nem a többi pártoktól csábították el a szavazókat, hanem olyan szavazók jelentek meg, akik eddig nem vettek részt a választásokon.
A parlamentáris pártok már a 2017-es választás előtt jelezték, hogy nem hajlandók ezzel a szélsőséges alakulattal koalícióra lépni. Épp úgy elzárkóztak az kormányzási együttműködéstől, mint a kommunista (NDK) utódpártnak tartott Baloldaltól (die Linke). Ez tavaly ősszel nehéz helyzetbe hozta a kormányzásra engedélyt kapott addigi kancellár asszonyt, Angela Merkelt (CDU). Félévig tartott, míg egyezségre tudott jutni a csúfos vereséget szenvedett szociáldemokratákkal (SPD), amiben segítségére volt addigi külügyminisztere, a jelenlegi államelnök Frank-Walter Steinmeier (SPD). A megegyezés, a nagykoalíció megalakulása borítékolható volt, mert a német választók szerint a német gazdaság nem engedhet meg egy újabb választást, hiszen az nemcsak rengeteg (felesleges) pénzkidobást jelent, de az újabb kampány vagy másfél hónappal meghosszabbítja a kilátástalan tétlenséget, azaz a cégek, vállalatok nem tudnak tervezni, hiszen nincs költségvetés, hiányoznak az adótörvények, a kedvezmények, a szigorítások, azaz a gazdasági élet mozgató elemei.
Végül, Merkelnek idén (2018) márciusra sikerült fedél alá hozni a klasszikus (CDU/CSU + SPD) nagykoalíciót. A kancellár asszony eddig nagyon ügyesen kormányzott, vagy inkább lavírozott a koalíciós partnerek között. Napjainkra azonban nem csak a baloldallal, a szociáldemokratákkal (SPD), kell megküzdenie, hanem a testvérpárttal, a keresztényszociálisokkal (CSU) is. Horst Seehofer a bajor testvérpárt elnöke, és egyben a Merkel kormány belügyminisztere. Történelmi tény: a konzervatív, katolikus bajorok mindig is külön utas politikát és gondolkodást képviseltek. Furcsa nyelvjárásuk (akcentusuk) biztosítja, hogy sohasem lesz bajor kancellárja Németországnak. Ezt megpróbálta a modern idők legnagyobb bajorja, a keresztényszociális Franz-Josef Strauss (FJS) is, akinek be kellett látnia, hogy csak Bajorországban tud érvényesülni, de ott nagyon. Az NSZK többi része (különösen az északiak) képtelen elfogadni egy „déli” vezetést. Így állami, szövetségi szinten Seehofer is esélytelen.
Merkelnek, pedig nincs alternatívája. Még nem született meg. Vagy, ha igen, még nem lépett a színre. Az első komoly esélyt a hamarosan esedékes bajor és hesseni tartományi választások hozhatják. Már rebesgetnek neveket, sőt Berlinben már azt is kérdezik, hogy „ezt (a merkeli politikát) meddig lehet még csinálni?” A válasz egyértelmű: rövidtávon senki sem tervezi a kancellár asszony megbuktatását. Viszont az „uniós pártok” (CDU/CSU) veresége új helyzetet teremtene. Olyannyira, hogy sokan kizártnak tartják Merkel újraválasztását a CDU következő kongresszusán. A kancellár asszony párton belüli ellenfelei kivárnak, ill. várják a megfelelő pillanatot, ami csak a két őszi tartományi választás utánra várható, ill. következhet be. Ergo, a nagykoalíció továbbra is fenn fog állni, maradni.
Habár a legutóbbi közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 58 százaléka elégedetlen a nagykoalícióval, 54 százalék pedig Angela Merkellel. A közhangulatra jellemző, hogy a megkérdezettek 56 százaléka nem bízik a jelenlegi kormányzás fennmaradásában a parlamenti ciklus végéig. Ilyen rossz eredményt csak Trump elnöknél tapasztalt eddig a Szabadvilág. Ez azért is érdekes, mert jelenleg mindkét ország (USA, Németország) gazdasága szárnyal.
Politikai (szélső)„jobbra” tolódás Németországban szinte kizárt dolog, mivel a parlamenti pártok (legalábbis eddig) nem hajlandók a szélsőségesekkel (die Linke, AfD) koalícióra lépni. Ez a nagykoalíció igazi összetartó (merkeli) ereje.
Stephen Elekes
