Kezdőlap Címkék Merkel

Címke: Merkel

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szájer Józseftől megtudhatjuk, hogy az európai baloldali pártokat a félelem vezérli, mégpedig azért, mert hamarosan eltűnhetnek a történelem színpadáról. Bakondi György azt magyarázta el nekünk, hogy az EP-ben lefolytatott beszélgetés kampányesemény volt. A Magyar Hírlap elmagyarázza, hogy Merkel, az egy fáradt hölgy.

Szájer József: A migránspárti baloldal hamarosan eltűnhet a történelem színpadáról

Interjút adott a Magyar Időknek Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Az interjúban Szájer beszélt a Magyarország elleni Soros-támadásról, amelyet az eddigi legértelmetlenebb és legsilányabb vitának nevezett. Emellett beszélt a magyar balliberális ellenzékről, a migránspárti baloldal európai helyzetéről.

A szerdai vitának azonban annyi tétje sem volt, mint a korábbiaknak, hiszen semmilyen külön határozatot nem fogadott el az Európai Parlament, illetve jelen esetben még annyi jogkövetkezménnyel sem kell számolnunk, mint például a korábbi Tavares-jelentésnél.

Szájer szerint ez volt az eddigi legértelmetlenebb és legsilányabb autodafé, amit eddig az európai baloldal Magyarország ellen produkált.

Szájer arról is beszélt, hogy az európai baloldali pártokat a félelem vezérli, mégpedig azért, mert hamarosan eltűnhetnek a történelem színpadáról. (Magyar Idők: Eltűnőben a migránspártiak a történelem színpadáról)

Bakondi György: az EP-ben lefolytatott beszélgetés kampányesemény volt

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint már a jogállam problémakörét feszegető kérdésfeltevések is hamisak voltak az Európai Parlamentben szerdán, a legfrissebb magyarországi fejleményekről tartott vitában.

Bakondi György pénteken az M1-en úgy fogalmazott, hogy ez a beszélgetés – amelyet nem nevezne vitának, mert csak „néhányan” voltak – a májusi EP-választások kampányeseménye volt.

A vita fogadtatásáról azt mondta: a baloldali és liberális média próbálja felhívni a figyelmet Magyarország általuk vélt hibáira, európai értékekkel szerintük össze nem egyeztethető magatartására. Ezek a főtanácsadó szerint vagy teljes mértékben valótlanságok, vagy „felnagyított” esetek.

Bakondi György elmondta: az európai szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke büszkén mondta, hogy húsz éve konzultál Soros Györggyel és nagy barátja az üzletembernek, a nyílt társadalom eszméjének követője.” (888: Az EP-választások kampányeseménye volt az EP-ben lefolytatott vita)

Merkel, a fáradt hölgy

Bő két héttel azután, hogy Angela Merkel Emmanuel Macronnal Aachenben aláírta az új német–francia együttműködési és integrációs megállapodást, a német kancellár a jövő héten Pozsonyba látogat, ahol a visegrádi országok miniszterelnökeivel találkozik. A tárgyalások fő témája – az előzetes tájékoztatás szerint – a harminc évvel ezelőtti európai társadalmi változás lesz, továbbá az európai ügyek, a külpolitikai kérdések, különös tekintettel a Nyugat-Balkánra, valamint Oroszországra és Ukrajnára, végül, de nem utolsósorban a politikai-gazdasági együttműködés elmélyítése. A még nem öreg, de fáradt és enervált hölgy látogatása aligha hoz olyan fordulatot, mint Claire Zachanassian Güllenben (lásd Dürrenmatt híres tragikomédiáját), mégis több szempontból is fontos lehet. Először azért, mert egy politikai pályája korántsem dicsőséges vége felé közeledő hölgyről van szó, aki Németország kancellárjaként 2015 óta több gondot, bajt és kárt okozott országának – és nem mellesleg egész Európának –, mint amennyi jót és hasznosat tett 2005 és 2015 között.

No meg azért is, mert a múlt héten a francia elnökkel aláírt aacheni szerződés kapcsán Merkel arról beszélt, hogy a német–francia együttműködésre a „növekvő populizmussal és nacionalizmussal” szemben van szükség, s ezzel félreérthetetlenül a tömeges bevándorlást és Európa iszlamizációját a leghatározottabban elutasító V4-ekre, különösen a magyarokra és a lengyelekre utalt. Ezért is kíváncsian várjuk, hogy hoz-e valódi fordulatot a fáradt hölgy pozsonyi látogatása. (Magyar Hírlap: A fáradt hölgy látogatása)

Az Európai Unió gerince

Az Élysée Szerződés 1963-as aláírásakor Németország és Franciaország megbékítését szolgálta, valamint azt, hogy a két állam kapcsolatait „az egységes Európa felé vezető nélkülözhetetlen lépcsőfokká” tegyék. Kedden Angela Merkel és Emmanuel Macron, mindkettejük számára jelképes helyen, Aachenben (Aix-la-Chapelle) találkozott, hogy megújítsa ezt a szerződést a 21. század számára, egy olyan ünnepség keretében, amely mindezek ellenére emlékeztetett az Európa előtt álló kihívásokra.- olvashatjuk a The New York Timesban

A két ország, amely valaha ellenség volt, és milliónyi embert veszített a múlt század háborúiban, most a kontinens Európa-párti gyökerét alkotja. Merkel azonban már kifelé tart a hatalomból, és Macront jelentősen meggyengítették a hazai tiltakozások, és egyidejű hanyatlásuk azzal fenyeget, hogy üres kráter marad Európa sok évtizedes egység-projektjének középpontjában. Belső és külső erők az európai unió széttöredezését vetítik előre. Nagy-Britannia a tervek szerint március 29-én kilép az unióból, a Trump-kormányzat vámokkal fenyegetőzik, és megkérdőjelezi Washington NATO-elkötelezettségét. Magyarországon és Lengyelországban populista kormányok a liberális demokrácia és a jogállamiság alapvető elveit, Olaszországban pedig a hagyományos liberális értékeket kérőjelezik meg. „Merkel és Macron erős jelzést küldött: egy olyan időben, amikor a nacionalizmus egyre inkább tért hódít Európában, a két politikus megújítja az együttműködés és az egység ígéretét. Nem tudják megakadályozni a brexitet, és nem tudják száműzni a populizmust, de megmutatják, hogy milyennek kell lenni Európának, és hogyan kell működnie” – idézett a lap egy megfigyelőt. A francia-német barátság volt az Európai Unió gerince, amint a tömb a nyugat-európai államok főleg gazdasági szövetségéből egész Európára kiterjedő, 28 tagállamot tömörítő politikai tömbbé fejlődött. Ám a legújabb tagállamok közül – főleg keleten – gyanakodva szemlélik a Párizs és Berlin közötti barátság erejét. A „francia-német pár” továbbra is létfontosságú a kontinens jövője szempontjából, a bírálók szerint azonban az új szerződés a vállalások viszonylag gyenge ismétlése. Azt a kockázatot is hordozza, hogy bosszantja a kisebb keleti partnereket, amelyek egyre inkább lázadnak az ellen, amit a német és francia prioritások rájuk kényszerítésének látnak, különösen, ami a költségvetéseket és a migrációt illeti. Merkel korábban csalódást okozott Macronnak, mert természetéből adódó óvatossága hideg zuhany volt a francia elnök szenvedélyes reformterveire, ugyanakkor támogatni is akarja a francia elnököt és Európa iránti elkötelezettségét, különösen, amikor az odahaza problémákkal küzd. Mindketten felismerték a kihívásokat, de oknak tekintették ezeket az új szerződéshez. „A második világháború után 74 évvel, egy egész emberöltővel a magától értetődő dolgokat újra megkérdőjelezik. Ez a legfőbb oka annak, hogy újra rögzítenünk kell Németország és Franciaország EU-n belüli felelősségét, és szükség volt arra, hogy újraorientáljuk együttműködésünket” – mondta Merkel. A szerződésben egyebek között a gazdasági együttműködés „közös gazdasági övezet” útján való elmélyítéséről, továbbá a katonai beszerzések koordinálásáról van szó, amely utóbbi célja, hogy lehetővé váljon Európa önálló fellépése. A NATO keretén belül közös védelmi paktumról, közös védelmi és biztonsági tanács létrehozásáról is szól a dokumentum. Mindkét aláíró a maga módján felszólított egy olyan európai hadsereg létrehozására, amely önállóan fel tud lépni, amikor a NATO esetleg nem szándékozik részt venni egy konfliktus esetén. (Ez utóbbi Donald Trump dühös tweet-sorozatát váltotta ki.) Szorosan együtt kíván működni a két állam az ENSZ-ben is, ahol Franciaország a BT állandó tagja, míg a Németország nem az. A felek leszögezik, hogy együttműködnek a megújuló energiák részaránynak növelésében, és megerősítik elkötelezettségüket a 2015-ös párizsi klímaszerződésben foglaltak iránt. Franciaországban a szélsőjobb a dokumentum miatt a francia szuverenitás kiárusításával s árulással vádolta Macront. A dokumentum aláírását megelőző franciaországi vita tükrözi azt a veszélyt, amelyet a német-francia barátság jelent Európának a 21. században, amikor számos partnerállam a kapcsolat erejét nem hajtómotornak, hanem direktorátusnak látja. „Valaha a francia-német kapcsolat nélkülözhetetlen volt Európa számára, de ma ezt sokakban félelmeket is kelt, különösen a keleti szárnyon” – mondta a szerzőknek a German Marshall Fund európai programjának igazgatója, Jan Techau. Hozzátette: a dokumentum erőssége a kétoldalú elemekben van, de kétséges, hogy a nemzetközi elemek az EU többi tagállamában az európai projekt iránti mélyebb elkötelezettséget inspirálnak-e. „Egy vezetési igényről szóló jelzést finomabban kell megfogalmazni – nem hiszem, hogy ez beindítana valamit Európában” – mondta Techau.

Ara-Kovács Attila

Merkel és Macron együtt Európáért

0

Merkel német kancellár és Macron francia elnök Aachenben, Nagy Károly császár koronázó városában erősítette meg a francia-német együttműködést és vezető szerepet Európában.

A párizsi Le Monde ebből az alkalomból kapott exkluzív interjút Merkel kancellár utódától a Konrad Adenauer ház ötödik emeletén Berlinben. Annegret Kramp-Karrenbauer decemberben lett a CDU elnöke – Angela Merkel támogatásával. Korábban a francia határhoz közeli Saar vidék miniszterelnöke volt. Így különösen a szívén viseli a francia kapcsolatot és Európa ügyét. Elég ambiciózus ez a Merkel-Macron program, melyet Aachenben terjesztenek elő ? – kérdezte a Le Monde tudósítója.

Nekem mint egy határmenti állam egykori miniszterelnökének nagyon fontos, hogy a határok átjárhatóak legyenek ugyanakkor növeljük a biztonságot. Ebből a szempontból nagy jelentősége van a francia-német együttműködésnek. Most az európai katonai együttműködés terén van lehetőség az előrelépésre – hangsúlyozta a német kereszténydemokraták új elnökasszonya. Akit mini Merkelnek neveznek Németországban, de aki felülvizsgálatot rendelt el a migráns politikával kapcsolatban látva, hogy az milyen sok elveszett szavazójába került a CDU-nak azóta, hogy Merkel kancellár több mint egymillió migránst engedett be Németországba.

A szociális kérdésekben Annegret Kramp-Karrenbauer balra áll Merkel kancellártól – írja a Le Monde. Így érthető, ha

különösen aggasztja a sárga mellényesek mozgalma,

Ez már tíz hétvégén nagyszabású tiltakozást jelentett Macron elnök tervezett reformjaival szemben Franciaországban. Ráadásul Olaszországban a populista kormányzat nyíltan a sárga mellényesek mellé állt. Luigi di Maio miniszterelnök-helyettes pedig megvádolta Franciaországot, hogy „annak afrikai gyarmatosító magatartása miatt alakult ki a migráns válság Európában!” Emiatt Olaszország nagykövetét bekérették a külügybe Párizsban.
Macron elnök felvállalja a harcot a populizmussal szemben – Németország támogatásával.

600 millió eurós plusz beruházás érkezik Franciaországba

A sárga mellényes szervezkedés kellős közepén Macron elnök történelmi környezetben, Versailles-ban találkozott vezető külföldi és hazai üzletemberekkel. Choose France – válaszd Franciaországot! – ez a kampány címe. Ez volt a második összejövetel. Eddig több mint 600 millió eurós beruházás jött be – tudósított a közszolgálati RFI. Macron elnök tisztában van vele: a globális versenyben egész Európa le van maradva. Ezért javasolta a Sorbonne egyetemen megtartott nagy beszédében Európa újra alapítását. Ez az eddiginél jóval egységesebb Európát jelentene, melyben a tagállamok szorosan együttműködnek egy pénzügyi unióban közös európai hadsereggel. A gazdasági reform terveket Németország csak félszívvel támogatja hiszen ott jól megy a szekér: a költségvetés ötödik éve többlettel zárt. Franciaország viszont ezen a téren gyengén teljesít éppúgy mint Olaszország. Ezért is hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer a katonai együttműködés fontosságát. Ezen a területen van lehetőség az előrelépésre. Más kérdés, hogy a tiltakozó sárga mellényeseket Franciaországban ez mennyire lelkesíti majd. Az Aachenben megerősítésre kerülő európai gondolat azonban továbbra is népszerű mind Németországban mind Franciaországban, ahol a szélsőjobb vezére, Marine Le Pen asszony, a sárga mellényesek egyik támogatója, épp nemrég jelezte: immár nem kívánnak kilépni az eurozónából …

Merkel utóda felülvizsgálja a migráns politikát

0

A CDU új elnökasszonya, aki Angela Merkel támogatásával szerezte meg a posztját, új migráns politikát akar kidolgozni és ehhez szükségesnek tartja a közelmúlt alapos megismerését. Annegret Kramp-Karrenbauer, aki decemberben nyerte meg az elnökválasztást a CDU-ban a Welt am Sonntag című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a kereszténydemokraták sok szavazatot veszítettek a migráns politika miatt, ezért elkerülhetetlen annak a felülvizsgálata. 2015 óta  több mint egymillió migráns érkezett Németországba, ahol heves viták alakultak ki a probléma kezeléséről. Sokan bírálták Angela Merkel döntését, mellyel beengedte a menekülők tömegeit, akiknek az ellenőrzését azután Németországban végezték el. Később Angela Merkel kancellár az Európai Unió nevében megállapodott Erdogan török elnökkel arról, hogy Törökország nem enged újabb tömeges migráns vándorlást Európa felé. Ezért az Európai Unió évente 3 milliárd eurót fizet Törökországnak.

A migráns probléma meglovaglásával az Alternative für Deutschland nevű szélsőjobboldali párt sok szavazatot szerzett. Jelenleg az ellenzék legerősebb pártja a Bundestagban. Közben a kormánypártok sokat gyengültek. Angela Merkel ezért is mondott le a CDU elnöki posztjáról. Kancellári tisztét viszont megtartotta. A migráns probléma felülvizsgálatáról úgy nyilatkozott, hogy az „időpocsékolás lenne”. Utóda viszont nagyonis szükségesnek tartja a tisztánlátást ebben az ügyben. Épp ezért a vizsgálatba bevonják nemcsak a német migrációs hivatalt, de a Frontex-et is. Az Európai Unió határvédelmi szervezete a déli határok ellenőrzésével próbálja meg korlátozni az illegális bevándorlást az uniós államok területére. A migráns probléma a tavaszi európai választások egyik fő kérdése. Ezért szeretne a CDU elnökasszonya új lapot nyitni ebben az ügyben, mert attól tart, hogy a kereszténydemokraták szavazatokat veszíthetnek a migráns probléma miatt az európai uniós választásokon, melyeket idén tavasszal rendeznek meg minden uniós államban.

Az Aachenben újragondolt Európa

„A dokumentum szemmel láthatóan meghaladja az eddig keletkezett uniós szerződéseket, s ez nem csak abból a szempontból előnyös, hogy végre a tényleges integráció kap elsőbbséget, hanem az is, hogy az új feltételrendszerben már nem érvényesek azok a szabályok és vállalások, amelyeket az unió hajnalán túl jóhiszeműen, a kelet-európai politikai kultúráról is a legjobbat feltételezve szövegeztek meg az akkori politikusok és szakértők.”

A német és a francia rövid- és hosszú távú érdekek még sohasem voltak ennyire közel egymáshoz, mint most. Pedig Angela Merkel és Emmanuel Macron kapcsolata nem kivételes a második világháború utáni időszakban, legalább ennyire közel állt egymáshoz a konzervatív Helmut Kohl és a szocialista François Mitterrand. Mi változott, milyen új elemek tették lehetővé azt, hogy a világ egyik legerősebb hadseregével rendelkező Francia Köztársaság elnöke, valamint a világ egyik legerőteljesebb gazdaságával rendelkező Német Szövetségi Köztársaság kancellárja úgy érezze: itt az ideje annak, hogy újra alapozzák az Európai Uniót. Mert az a koncepció, mely körvonalazódni látszik legalább olyan újszerű és radikális, mint egykoron az unió megalapítása volt.

Január 22-én, Nagy Károly városában, Aachenben aláírnak egy kétoldalú dokumentumot, mely jelzi az idők változását. Kétségkívül van egy átmeneti, rövidtávú célja és üzenete is a jövendő dokumentumnak. Mindkét politikus egy politikai krízis középpontjában áll, és sokan igyekeznek úgy beállítani a válságos helyzetet, hogy azok okozójuk ő maguk. Persze valójában ez nincs így. Macron beindította a megígért reformokat, melyek közvetlenül érintik a francia gazdasági és szociális élet legtöbb területét. Az az átalakítás, melybe belekezdett, felér azzal a gazdasági és szociális forradalommal, melyet Margaret Thatcher indított el 1984-ben, s amely több ezer bányászt és munkást kényszerített arra, hogy új szakmát tanuljon vagy lakhelyet változtatva olyan vállalatoknál helyezkedjen el, amelyek nem vagy kevésbé veszteségesek, mint a bezárt bányák és s egyéb idejétmúlt vállalkozások. Thatcher egy közel totális modernizációt hajtott végre, s ez megújította és a kontinens élvonalába állította a brit gazdaságot, a City-t pedig a világ pénzügyi centrumai egyikévé tette.

Macron sem akar kevesebbet – a francia gazdaság modernizációjával az ország elitje mindeddig tulajdonképpen adós maradt; azok a változások, amelyek bekövetkeztek, ma már jól látszik, nem voltak elégségesek. És Macron is azzal a – főként – alacsony képzettségű munkavállalói réteggel találta magát szemben, no meg a túlbürokratizált közszféra alkalmazottaival, akikkel Thatcher is annyit hadakozott. És van még egy, de annál lényegesebb párhozam: ahogy Thatcher fő ellenfelét, a populista bányász-szakszervezeti vezetőt, Arthur Scargill-t részben a KGB és az annak alárendelt egyes kelet-európai titkosszolgálatok – elsősorban a Stasi – tüzelték a NATO-elkötelezett brit kormánnyal szemben, most a Macron ellen utcára vonuló sárgamellényesek mögött is már az első pillanatban felsejlett Moszkva sziluettje.

Valamelyest más bajok miatt fáj a német kancellár feje. Az ország gazdasága kitűnően teljesít a baloldal által 2003-ban beindított reformok következtében – ebbe a német szociáldemokraták egyébként bele is rokkantak, pártjuk a tetszhalál szélén áll ma, támogatottsága megcsappant. A jobboldalt ugyanakkor súlyosan megosztja az, hogy miképp viszonyuljon a bevándorlás kérdéséhez. Szemmel láthatóan Merkel nem akarja feladni azokat a morális érveket és értékeket, amelyek pártját, a CDU-t – ellentétben a CSU-val – Európa legemberközpontúbb jobboldali pártjává tette. A menekültek befogadásának voltak persze más szempontjai is: az az egymillió ember, aki a 2015-2017-es periódusban Németországba érkezett, egy évtizeden belül egy újabb német gazdasági fellendülés forrása lesz. Ám e két tényezőt – a morálist és a praktikust – nem volt hajlandó mindenki e megfontolások alapján megítélni. Elsősorban a CSU, de még a CDU egyes – bár elszigetelt – középvezetői is fogékonyak voltak azokra a radikális, szélsőjobboldali, migránsozó szólamokra, melyeket otthon az AfD, kívül pedig olyan politikusok képviseltek, mint Orbán Viktor, az osztrák Heinz-Christian Strache vagy a cseh Miloš Zeman – mondanunk sem kell, kivétel nélkül valamennyien Vlagyimir Putyin jó barátai, s az Európai Unió szétverésének tevékeny hívei.

Ezzel a politikai szemétdombbal szemben állít tíz nap múlva alternatívát a megújuló francia-német szövetség. Az aláírandó dokumentum szövege ismert: az alapvetően módosított irányt fog szabni gazdasági, pénzügyi, társadalmi és politikai szempontból egyaránt.

Uniós, sőt nagyobb horderejű világpolitikai ügyekben, a döntések, mi több, a döntéseket megelőző viták előtt külön tárgyal majd a német és a francia vezetés, s azon lesznek, hogy minden kérdésben már eleve közös álláspontra jussanak. Ennek tükrében nem csak nagyvonalú, de logikus is az a francia vállalás, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában 1945 óta betöltött állandó francia tagságot átadják egy közös, EU-s tagságért cserébe.

Fő céljuk, hogy egy külön piacot hozzanak létre a közös piacon belül, melynek szabályozása és a közös valuta kötelező érvénye már eleve egy olyan feltételrendszert vetít előre, mely messze a semmibe hajítja a kelet-európai renitens államokat.

Ugyanilyen fontos témakör a kül- és a biztonságpolitikai reformterv. Magyarország már rég nem számít megbízható NATO-szövetségesnek, de alapos kételyek vannak Szlovákiával szemben is. Az új biztonsági feltételek egyenesen kizárják majd az együttműködést olyan kormányokkal, mint az Orbáné, külpolitikailag pedig tovább erősödik az az elszigetelés, ami 2015 óta komolyan sújtja a Nyugat részéről Magyarországot. Ezzel egyidőben és elkerülhetetlenül lazulnak azok a biztonsági garanciák, melyekben eddig Magyarország részesült.

A dokumentum szemmel láthatóan meghaladja az eddig keletkezett uniós szerződéseket, s ez nem csak abból a szempontból előnyös, hogy végre a tényleges integráció kap elsőbbséget, hanem az is, hogy az új feltételrendszerben már nem érvényesek azok a szabályok és vállalások, amelyeket az unió hajnalán túl jóhiszeműen, a kelet-európai politikai kultúráról is a legjobbat feltételezve szövegeztek meg az akkori politikusok és szakértők. Egy olyan tér jön létre, melynek alapvető céljait és rendszerét már öt évvel ezelőtt leírtuk Magyar Bálinttal egy cikkben, leszögezve: Nyugat-Európa számára ez az egyetlen lehetséges túlélési stratégia.

Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete

Die Presse: A magyarok illiberálisok

„A magyarok illiberálisok” – ezzel a címmel közölte az osztrák konzervatív lap tudósítója, Boris Kálnoky cikkét. A szerző szerint Orbán Viktor körkörös csapást intézett Európa, Németország, Macron és a migráció ellen.

Áprilisi választási győzelme óta ez volt az első eset, hogy a magyar miniszterelnök kiállt a sajtó elé, és láthatólag jókedvűen válaszolt a kérdésekre. Arra a felvetésre, hogy mit tervez még illiberálisabbá tegye országát, „szemrebbenés nélkül” ezt válaszolta: az egy dolog, hogy ő mit tervez, de „a lényeg, hogy a magyarok illiberálisak”.

Kálnoky beszámolt arról, hogy az ismerősei és rokonai meggazdagodásával kapcsolatos kérdésekre Orbán többször is azt válaszolta: a kormány nem kommentál magánüzleteket, és „állította, hogy a korrupcióval szemben zéró tolerancia van”. A szerző szerint ebben az Orbán kegyelméből való oligarcháknak szóló figyelmeztetés is érzékelhető: egyetlen üzletember se higgye, hogy beavatkozhat a politikába.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke címére enigmatikus megjegyzést tett, miszerint Kohltól azt tanulta, hogy Németországot csak úgy lehet stabilan kormányozni, ha a kancellári és a pártelnöki tisztség egy kézben van, ezért érdekes most látni, hogy a két tisztség ilyen hosszú időre elválik, és kíváncsian várja, hogy kiderüljön, ennyire megváltoztak-e az idők Németországban. „Ez úgy hangzott, mintha azt várná az új pártelnöktől, vagy egyenesen azt tanácsolná neki, hogy ne várjon a következő választásig, hanem mielőbb szorítsa ki Angela Merkelt” – írta Kálnoky.

Részletesen szólt arról, hogy Orbán kijelentette: a magyar migrációs politika célja, hogy minden európai intézményben a migrációellenes erők kerüljenek többségbe, és ebből a szempontból üdvözölte az olasz-lengyel együttműködést. Idézte a szerző, hogy Orbán Viktor kötelességének érzi a harcot Emmanuel Macron francia elnök ellen, de ez nem személyes ügy, hanem amit Macron akar a bevándorlás kérdésében, az rossz Magyarországnak. Kálnoky azt is részletesen idézte, hogy Orbán Viktor szerint jelenleg két tábor áll szemben Európában: a hozzá hasonló kereszténydemokraták, vele szemben pedig a keresztény-muzulmán vegyes civilizáció támogatói, és a miniszterelnök egyenesen modellnek minősítette Jair Bolsonaro új brazíliai elnököt.

Az ellene irányuló tiltakozási hullámot Orbán Viktor aggasztónak nevezte, mert „átlépik az erőszak határát, és ebben parlamenti képviselők járnak az élen”. Az erőszakot a két vitatott törvényről szóló szavazás kapcsán az országgyűlésben lejátszódó jeleneteket jelölte meg, és azt mondta, „ez nem jó a nyilvános diskurzus alapvető hangvételének”. „Úgy tűnt, Orbán nem fél az ellenzék növekvő nyomásától. Azt mondta, ha közös listát állítanak az európai választásra, a saját sírjukat ássák.

Kifejtette, hogy pártja az európai választásra Magyarországon is bevezeti a csúcsjelölti rendszert: a Fidesz csúcsjelöltje Trócsányi László igazságügyi miniszter, és így egyben ő a várományosa az EU-biztosi tisztségnek is. Ezzel Magyarország azt kívánja elősegíteni, hogy az EU-Bizottság nagyobb demokratikus legitimációval rendelkezzen” – írta Kálnoky, és megállapította: ezt úgy kell érteni, hogy az EU instanciáinak nehéz lenne elutasítani Trócsányit.

Ara-Kovács Attila

Börtön az újságírónőnek, aki leleplezte a miniszterelnök offshore számláit

0

Fontos köztisztviselő megsértése miatt 13 hónap és 15 nap börtönre ítélte a bíróság Törökországban a német közszolgálati Deutsche Welle tudósítóját, akinek ezenkívül még 8600 líra pénzbüntetést is be kell fizetnie az államkincstárba (1370 euró). Pelin Ünker szerint várható volt az ítélet, mert Törökországban manapság ez a sorsa egy újságírónak, ha megír valamilyen kínos pénzügyi visszaélést a hatalom valamelyik fontos emberéről.

Miért van Yildirim miniszterelnöknek és két fiának öt offshore cége Máltán ?

Eziránt tudakozódott az újságírónő amikor még az ellenzéki Cumhuriyet lap munkatársa volt. Nem magányos akció volt ez hanem a híres Panama papír botrány része. Sok európai lap összefogásával hosszú kutatómunka után listát tettek közzé azokról a politikusokról, gazdasági vezetőkről és hírességekről, akik panamai ügyvédi irodák segítségével dollár milliókat mentettek offshore számlákra külföldön. Nagyon sokan – mint Binali Yildirim miniszterelnök is – közeli rokonaik nevére nyitottak offshore számlákat.

Málta miniszterelnöke például neje számlájára kérte a pénzek átutalását. A máltai újságírónőt, aki erről írt, felrobbantották. A főügyész, aki a kormányfő hű embere, természetesen nem látott semmiféle összefüggést. Az EU felháborodott: még Antonio Tajani az Európai parlament elnöke is Máltára utazott, hogy vizsgálatot követeljen. A vizsgálat lezárult, a kormányfő a helyén maradt Máltán.

Törökországban Yildirim miniszterelnök beperelte a szerencsétlen újságírónőt. Akire a bíróság példás ügybuzgalommal ki is mondta az ítéletet. Pelin Ünker újságírónő ugyan fellebbez, de tudja, hogy reménytelen. A bíróságokat éppúgy Erdogan elnök irányítja, mint csaknem minden mást Törökországban.

Yildirim a szultán jobbkeze

Binali Yildirim tavaly júliusig Törökország miniszterelnöke volt és hűen szolgálta Erdogan elnököt, akit új szultánnak neveznek hazájában szinte korlátlan hatalma miatt. Miután egy népszavazás Erdogan hatalmát megerősítette, átalakították a rendszert. Immár nincs miniszterelnök, mert Erdogan egyszemélyben tölti be a két legfontosabb tisztséget. És mi lett a hűséges Yildirimmel? Jelenleg ő a parlament elnöke Ankarában. Azután pedig pályázik a metropolisz, Isztambul polgármesteri posztjára. Így érthető, ha nem igazán örült annak, hogy az offshore számlái után érdeklődtek.

Megmenti-e Merkel kancellár a börtönbüntetésre ítélt újságírónőt?

A Deutsche Welle a német közszolgálat része, ennek a munkatársa volt a most elítélt újságírónő. Igaz, hogy nem emiatt ítélték el hanem korábbi leleplező írásai miatt. Dehát épp azért lett a Deutsche Welle tudósítója, mert lapja megszűnt. Aki tudott a szerkesztőségből az Németországba menekült. Az újságírónő abban bízott, hogy a Deutsche Welle talán megvédi őt az ex miniszterelnök bosszújától. Tévedett. Korábban Merkel kancellár többször interveniált újságírók ügyében, akiket börtön fenyegetett Törökországban. A Deutsche Welle szóvivője most is igen határozottan ítélte el a török bíróság döntését mondván a sajtószabadság elleni támadásról van szó! Dehát hol van ma Törökországban sajtószabadság? Merkel kancellár reálpolitikus: bár többször összecsapott Erdogan elnökkel, de az EU nevében megkötötte vele azt a migráns egyezményt, amely ma is távol tartja Európától a menekülni vágyók döntő többségét. Erdogan elnök zsarolási potenciálját növeli, hogy Németországban sokmillió török él, akik közül sokan szimpatizálnak a szultán politikájával. Ettől függetlenül Merkel kancellár kísérletet tehet a börtönbüntetésre ítélt török újságírónő megmentésére, akinek egyetlen bűne volt: megírta hazája miniszterelnökéről, hogy annak offshore számlái vannak külföldön …

Egy bűnszervezet szabadon rabolja saját nemzetét – 2018 (szubjektív) legjobbjai

„Sajnos a jelenlegi garnitúra egyszerre küzd hitelességi, intellektuális és szervezeti deficittel. Egy új alakulatnak kell először az ellenzéket lecserélnie ahhoz, hogy Orbán rezsimjétől szabadulni lehessen” – ezt nyilatkozza az ellenzékről Magyar Bálint szociológus, egykori miniszter a Független Hírügynökségnek. Szerinte a maffiaállam, mint definíció írja le legpontosabban az Orbán-rendszert.

  • Maffiaállam, autoriter, vagy hibrid rendszer, vagy  diktatúra
  • A kereszténység alapvető értékeit tagadják meg
  • Orbán: hatalomkoncentráció és személyes vagyonosodás
  • Kultúrharc: a Fideszen belüli leszámolás?
  • Gyurcsány, mint termosztát


Mi történt volna akkor, ha a miniszterséged idején úgy döntesz, hogy a kulturális és egyéb intézmények vezetői csak a te engedélyeddel nyilatkozhatnak, és ezt még levélben is megerősítetted volna?

Eszembe sem jutott volna ilyesmi, de ezt a saját pártom, az SZDSZ sem engedte volna.

És azt mivel magyarázod, hogy az Orbán-kormány ezt a tiltást körlevélben tudatja az érintettekkel, vagyis egy cseppet sem fél attól, hogy annak tartalma előbb-utóbb nyilvánosságra kerül?

Egy régi anekdota jut eszembe erről, a régi NDK-ról. Akkoriban Keleten az NSZK híreit az NDK területének nyolcvan százalékán lehetett fogni, és erről még sem volt hajlandó tudomást venni a szocialista sajtó. A cél tehát nem az volt, hogy eltitkolja a híreket, hiszen azt nem tudta, hanem egyfajta erődemonstráció.

Most már úgy érzi a rendszer, lényegében korlát nélküli hatalommal a kezében, ezt nyíltan megteheti.

Gondolom, erre azt mondanád, hogy a maffiaállam sajátja ez a gondolkodás. De mostanság elindult egy definíciós vita, amely szerint nincs igazad, ez inkább egy autoriter rendszer, mások diktatúrát említenek, legújabban pedig Filippov Gábor meghatározását, a hibrid rezsimet. Te kitartasz a maffiaállam mellett?

A politológiai fősodorban található meghatározások, mint amilyen például a hibrid rendszer is, gyakorlatilag csak a politikai intézmények vizsgálata révén jutnak el rendszer-meghatározásig. E leírások a demokrácia-diktatúra tengely mentén mozognak, és szerintem nem foglalnak magukba olyan dimenziókat, amelyek nélkül nem lehet relevánsan leírni a posztkommunista rendszereket.

Melyek lennének ezek?

Arról beszélek, hogy ezekben a posztkommunista rendszerekben a társadalmi cselekvés három szférája, a politikai, a gazdasági és a közösségi cselekvés – szemben egyébként a nyugat-európai fejlődéssel – csak csökevényesen különül el egymástól.

Egy másik jellemző a patrónus-kliens viszony különböző formákban történő továbbélése. A harmadik jellemző a korrupció jellege, attól függően, hogy az rendszerdevianciának, vagy rendszermeghatározó elemnek tekinthető-e. A negyedik dimenzió a hatalom informális csatornákon történő gyakorlása, s végül a tulajdonviszonyok kérdése, azaz a politika és a gazdaság egymáshoz való viszonya. Nevezetesen:

minél Keletebbre megyünk, annál kevésbé létezik tulajdon politikai hatalom nélkül, vagy politikai hatalom tulajdon nélkül.

Ha ezeket a dimenziókat kizárjuk a rendszer-leíró kísérletekből, akkor csak üres általánosságokhoz jutunk.

Miért?

Mert a szokásos elnevezések leginkább csak abban különböznek egymástól, hogy vagy a demokráciához illesztenek ilyen-olyan fosztóképzőt, vagy éppen diktatúrához illesztenek valamilyen enyhítő jelzőt. Vagy éppen e köztes rendszereket átfogóan hibrid-rezsimnek nevezik. Ezek révén azonban nem lehet megérteni a különbséget – mondjuk – egy lengyel és egy magyar autokratikus rendszer között.

Ezzel szemben a te meghatározásod?

Az én leírásom a posztkommunista rendszerek egy altípusát írja le, azon belül is az autokráciáknak azt a típusát, ami Magyarországra, Oroszországra, Azerbajdzsánra , a Közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokra jellemző. Ezeket nevezem én posztkommunista maffiaállamnak.

Mások viszont azt állítják, hogy a te leírásod azért nem specifikus, mert ilyen rendszerek már előfordultak a világban.

Ilyen formában nem. Érdekes, hogy másutt, például Oroszországban autentikusnak tartják ezt a leírást. Ott úgy veszik, hogy a könyvem Magyarországot mutatja be, de mégis Oroszországról is szól. Természetesen bizonyos hasonlóságok minden nem tisztán demokratikus vagy diktatórikus rendszerben fellelhetőek, de ha én csak annyit mondok az ilyen köztes rendszerekről, hogy ezek hibrid rezsimek, az önmagában nem mond sokat az adott modell természetéről. Vagyis, ha arról beszél valaki, hogy demokratikus intézmények álcájába bújtatott nem demokratikus rendszer, ez nem írja le a különbségeket a különböző autokratikus rendszerek természete között.

Akkor maradjunk a te fogalmi rendszerednél, és közelítsük meg innen a kérdést: Orbán egyfajta kultúrharcot hirdetett, és engem érdekelne, mint egykori miniszter mit gondolsz erről, mi takarhat ez a kultúrharc?

A rendszert én nem ideológiavezérelt, hanem ideológiaalkalmazó rendszernek tekintem, amely nem egy koherens értékrendet képvisel, hanem a különböző ideológiai paneleket alkalmaz a saját uralmi rendszerének igényei szerint. Ha az ideológiai indoktrináció csúcsra járatása jegyében a kulturális kánont akarják megváltoztatni, akkor fel kell számolni e kulturális kánon bevett szakmai intézményeinek, mint az akadémiai intézetek, Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Operaház stb. szakmai autonómiáját. Hiszen ezen intézmények által közvetített, mondhatnánk „akkreditált” értékek csorognak alá például az iskolarendszerbe. A helyzet iróniája, hogy ezen intézményeket már jórészt a Fidesz egykor jobb napokat megélt, rezignált mérsékeltjei vezetik, s így ez Fideszen belüli leszámolásnak is tűnik. Ahogy a rendszer az állandó háborúskodásban, ellenségkeresésben bepörög, már a hallgatag, „szakmaizó” lojalitás sem tolerálható. Az Isten, haza, család hármas jelszavának jegyében zajlik a tudomány és kultúra területén megbúvó nemzetidegen ügynökök felderítése.

Ez világos, azt viszont kevésbé értem, hogy mi a funkciója az Isten, haza, család hármasának?

Mikor a rezsim Istenre és a kereszténységre hivatkozik, akkor a kormányt bírálókat próbálja kirekeszteni a kritikai pozícióból, azt sugallva, hogy a bírálatuknak Istennel szemben eleve nem is lehet morális alapja.

Istenre hivatkozva a cselekedeteik megkérdőjelezhetetlenségét sugallják.

Ha a Fradi-pálya felavatásánál a miniszterelnök Istennek és nem az adófizetőknek köszöni meg a beruházást, akkor ezzel rögtön ki is akarja zárni a megalomán stadionépítések megkérdőjelezésének lehetőségét.  Vagy ha a kormány csak keresztény szervezetek – egyébként közpénzből támogatott – karitatív tevékenységét propagálja, akkor ezzel azt sugallja, hogy aki nem hívő, az nem morális lény. Amikor nemzetről vagy hazáról beszélnek, akkor azon csak a velük lojális állampolgárokat, a fogadott politikai családhoz tartozókat értik, kirekesztve a nemzetből, hazaárulónak, nemzetidegennek bélyegezve a kritikusaikat. A rezsim nem a XIX. századi értelemben nacionalista. Az ugyanis az állampolgári jogegyenlőség bázisán nemzetegyesítő nacionalizmus volt. Más nemzetekkel szemben elhatárolódó, de saját területén jogegyenlősítő és befogadó. Orbánék nacionalizmusa nem más nemzetek ellen irányul, hanem a nemzet megosztását szolgálja. Az történik tehát, hogy egy-egy pozitív fogalomhoz stigmatizálandó csoportokat kapcsolnak. Így válnak hazaárulóvá az ellenzéki pártok, a civil szervezetek, a nemzetközi vállalatok. Ami pedig a családot illeti, az ténylegesen nem a családról szól – egyébként ma a gyerekek közel fele házasságon kívül születik -, hanem arról, hogy kizárja az alternatív élet- és családmodelleket, és csak egyfajta családmodellt fogadjon el, valójában a patriarchális családét, amely leképeződése Orbán uralmi modelljének is. Amikor a női princípiumról delirálnak, az semmi másról nem szól, mint a nők alávetéséről.

Ennek a szélsőséges példája gondolom az, amit Hoppál Péter mondott, a Fidesz politikusa megbélyegezte azokat az európai vezető politikusokat, akiknek nincs gyerekük, így például Merkelt, vagy Junckert…

Így van. Mindez mutatja, hogy a hirdetett szlogeneknek semmi közük azokhoz az értékekhez, amelyek egyébként koherensen köthetők lennének hozzájuk. Juhász Pálnak olvasható az írása a legutóbbi Élet és Irodalomban; ott írja le, hogy

miközben a kereszténységre hivatkozik folyamatosan a Fidesz, valójában a kereszténység legalapvetőbb értékeit tagadják meg.

Amikor maffiaállamról beszélek, az nemcsak a kormányzat kriminális jellegére utal, hanem az uralkodó elit szerkezetére is, amely mint egy klán működik, ahol a nem vérségi kapcsolatokat vérségivé stilizálják. Egy ilyen rendszerben a pater familias, a Keresztapa nem kormányoz, hanem minden formális jogosítványon túllépve rendelkezik. És egyben tiszteletet követel magának. Orbán plakátkampánya például, a Tisztelet Magyarországnak, valójában arról a bánatáról szólt, hogy nem tisztelik eléggé.

Mit változtathat ezen a téren a Sargentini-jelentés?

Orbán a Néppártban tudott volna tenni olyan lépéseket, amelyekkel megakadályozza a kétharmados szavazási végeredményt az Európa Parlamentben. De nem tette meg, mert személyes respektet akar, miközben ő ebben a Néppártban már csak egy pária. Respektet ő az EU-szkeptikusok, és a populisták táborában szerezhet. A Keresztapa tisztelet követel, éppen ezért viselkedett olyan provokatív módon a strasbourgi vitában: ha nem tudom a magam képére formálni a Néppártot, akkor olyan helyzetet teremtek, amelyben áldozatként és hősként jelenek meg. Miközben Macron vagy Merkel lényegében megvetik, vagy lenézik őt, úgy érzi, hogy Putyintól, Erdogantól megkapja azt a tiszteletet – és transzparenciát nélkülöző személyes üzleteket-, ami őt megilleti. Orbán, amikor nemzetek Európájáról, nemzeti szuverenitásról beszél, csak azt akarja, hogy az EU fizesse a fogadott politikai családot, az ő személyes gyarapodását, anélkül, hogy beleszólna a pénzek felhasználásába. A nemzeti szuverenitás számára annak a biztosítéka, hogy egy bűnszervezet szabadon kirabolhassa saját nemzetét. A Néppárt, bár elég későn, mostanra felmérte, mi is történik Magyarországon. És azt is látniuk kell, hogy ahogy Orbán annak idején miként hagyta ott a liberális pártcsaládot, s ugyanilyen könnyedén fog átlibbeni a szélsőségesek táborába, ha az kellően megerősödik. Ha a Néppárt nem akar hasonlóan megszégyenülni, nekik kell szakítani Orbánnal.

Az az eljárás, amely most elindult a magyar kormánnyal szemben, és kilátásban van hasonló Lengyelországgal szemben is, vajon visszatérítheti-e a kívánt európai útra ezeket az országokat?

Magyarország és Lengyelország között nagy a különbség a demokratikus rendhez történő visszatérés esélyeit illetően. A lengyelek négy választás előtt állnak, önkormányzati, uniós, parlamenti, majd pedig elnöki előtt. Náluk van esély arra, hogy az ellenzék eredményesen lépjen fel Kaczynskivel szemben.

Mi – a jelenlegi választási törvények, pártfinanszírozási és médiaviszonyok között – túl vagyunk azon a ponton, hogy választáson meg lehessen buktatni a Fideszt, miközben a parlamenti kétharmada még megakadályozható lett volna.

Itt egy pillanatra visszatérnék a rendszerdefiníciós vitára: ha Magyarországot és Lengyelországot egyaránt hibrid rezsimnek nevezem, akkor lényegében semmit nem mondok arról, milyen alapvető különbség van a két autokratikus rendszer között. Kaczynski motivációi a hatalomkoncentráció és ideológia. Ő egy fanatikus, aki hisz az általa képviselt ideológiában. Orbánt ugyanakkor a hatalomkoncentráció és a személyes vagyonosodás hajtja. Az ő rendszere nem ideológia vezérelt, hanem pragmatikusan és cinikusan ideológiaalkalmazó.  Kaczynski a saját országát próbálja pozicionálni a nemzetközi térben, Orbán soha nem Magyarországot, hanem saját személyét, akár olyan áron is, hogy az ország tönkremegy ebbe.  Jelentős különbség ezen autokrtikus kísérletek természetében az is, hogy Lengyelországban a politikai döntéshozás centruma a kormányzó párt vezető testületeiben van, Magyarországon a döntéshozatal kivonult a formális szervezetekből, és a pater familias udvartartásába került. A Fidesz nálunk nem kormányzó, nem döntéshozó szervezet, lényegében csak transzmissziós szerepe van, vazallus párt, a pater familias, a Keresztapa döntéseinek technikai követője. Kaczynskinál is terjeszkedik az állam, és pártkáderek beültetése révén az állam által uralt területekre megpróbál egyfajta monopol hatalmat kiépíteni a politikai intézményekben, a médiában és az állami vállalatokban, de a magángazdaság egyelőre érintetlen maradt. Magyarországon nem pártkádereket ültetnek be pozíciókba, hanem a fogadott politikai családtagjait. Nálunk ez a szociológiai szerkezete az uralkodó elitnek. A lengyeleknél a gazdasági életben a szabad piac dominanciájáról beszélhetünk, miközben nálunk viszont kapcsolati gazdaságról van szó, ahol a piac egyre nagyobb szegmensét uralják patrónus-kliens viszonyok. Kaczynski a híveit pozíciókkal jutalmazza, Orbán a pozíciókon kívül vagyonnal. Ennek a vagyonnak a forrása döntően az államilag szervezett és monopolizált korrupció, sőt még annak nem is a hagyományos formái. Ez azt jelenti, hogy a magánvagyonok állami segédlettel történő erőszakos lerablása is a rendszer szerves része. Kaczynski rendszere  egy konzervatív autokrácia irányába halad, ahol a politikai intézmények megszállását nem kíséri a gazdaság magánérdekű kisajátítása. Ezzel szemben Magyarország egy posztkommunista maffiaállam, ahol egy politikai vállalkozás a korrupció centralizált és monopolizált formáin, a kapcsolati gazdaság rendszerén keresztül lényegében megszállja a gazdaságot.  Nálunk nem oligarchák ejtik foglyul az államot, hanem egy politikai vállalkozás az államhatalom révén ejti foglyul az oligarchákat és a gazdaságot. Lengyelországban egyébként a váltás esélyei – ezáltal is – nagyobbak, hisz ott szabadabb a gazdaság, az állami média kivételével a sajtó is, az önkormányzatok sokszínű ellenőrzés és vezetés alatt állnak, és a pártszerkezetet tekintve Kaczynski a jobbszélen van, miközben van hiteles jobbközép és liberális párt, miközben Magyarországon egyik sincs. Itt inkább hasonlít a helyzet az oroszországi, szintén maffiaállami pártstruktúrához.

Vannak a marginalizált ellenzéki pártok, amelyek ugyan nincsenek megvéve, vagy megzsarolva a kormány által, de a mozgásterük korlátozott. Ilyen a Demokratikus Koalíció, ahol a pártelnök személye, mint egy termosztát, be van állítva, négy-hat százalékra és onnan se föl, se le. A második kategóriában a domesztikált pártok találhatóak, amelyek egzisztenciálisan, de adott esetben ügynökök révén is függnek a Fidesztől. Ilyennek tekinthető az MSZP, az LMP és a Liberálisok.

Ez volna az álellenzék?

Hát lényegében már mindegyik álellenzék. De még így is lett volna esély az áprilisi kétharmad megakadályozására, ha az LMP nem így viselkedik, nem bizonyítja egyértelműen –amit az azóta történtek még inkább igazolnak -, hogy domesztikált pártról van szó. A harmadik kategória a likvidált pártok csoportja, ebbe a helyzetbe próbálták szorítani a Jobbikot, amelyet az Állami Számvevőszék segítségével pénzügyileg igyekeznek ellehetetleníteni. A negyedik kategória a kamupártok csoportja, amelyeket már az uralkodó párt segédletével hoznak létre. Ilyennek tekinthető Toroczkai szélső jobbos pártja. A magyar pártstruktúra így néz ki, lényegében nem működik, nem is bírnak mozgósító erővel, mint ahogy ezt a hétvégi tüntetés is mutatta. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kereslet lenne rendszerellenzékiségre, kínálat viszont nincsen.

Meddig?

Sajnos a jelenlegi garnitúra egyszerre küzd hitelességi, intellektuális és szervezeti deficittel. Egy új alakulatnak kell először az ellenzéket lecserélnie ahhoz, hogy Orbán rezsimjétől szabadulni lehessen.

Minden eladó! – Privatizációból akarja finanszírozni a költségvetést a kormány Rómában

0

18 milliárd eurós állami vagyont akar pénzzé tenni a költségvetési gondokkal küszködő olasz kormány, hogy így válaszoljon Brüsszelnek arra a kérdésére, mégiscsak miből kívánja fenntartani a költségvetési egyensúlyt?

Eddig a költségvetésben csak 5 milliárd eurós privatizáció szerepelt. Ezt most felemelték 18 milliárdra, vagyis a éves GDP egy százalékára! Giovanni Tria gazdasági miniszter Brüsszelnek küldött levelében még egy újdonság van: a hivatkozás a katasztrófa alapokra! Ezen a címen akar plusz pénzt szerezni Olaszország az Európai Uniótól. Ebben a katasztrófa alapban minden benne van: a földrengések éppúgy, mint a migránsok problémái. Olaszország pénzügyminisztere újra letette a nagy esküt, hogy semmiképp sem lépik túl a 2,4%-os határt a költségvetési deficittel. Brüsszelben nem hisznek ebben: kiszámolták, hogy a költségvetés hiánya jövőre 2,9% lehet, a következő évben pedig 3,1%! Ez pedig azt jelentheti, hogy Olaszország formálisan is túllépi a határt. Emiatt szankciók következhetnek, melyek elérhetik a GDP 0,2%-át. Ez Olaszország esetében 3,4 milliárd eurót jelenthet!

Ráadásul az IMF sem hisz Rómának, mely jövőre 1,5%-os növekedéssel számol. A Nemzetközi Valutaalap szerint jövőre alig haladja meg az 1%-ot a növekedés, 2020-ban pedig 1% lesz. Vagyis az olasz gazdaság egyáltalán nem növekszik majd olyan ütemben, mint ahogy ezzel a kormány Rómában számol.

Növeljük a nyugdíjakat és csökkentjük az adókat! Olaszország népének ez kell! Ha Európa ezt elfogadja, akkor jó, ha nem, mi akkor is megcsináljuk!- fogadkozott Matteo Salvini, a Liga vezére, a miniszterelnök helyettese, aki egyben belügyminiszter is.

Ésszerűség vagy népszerűség? – Ez itt a kérdés!

A piacok könyörtelenek: egyáltalán nem fogadják el a populista kormány érvelését. Az olasz és a német államkötvények között állandóan tágul a szakadék. Jelenleg 300 pont a különbség vagyis fél év alatt – amióta a populista kormány hatalmon van Rómában – a kétszeresére nőtt! Pénzben kifejezve ez 1,5 milliárd eurós plusz kiadást jelent hat hónap alatt! Mindeközben Olaszország államadóssága meghaladja a GDP 130%-át! Mindenáron tartania kell Rómának ezt a 130%-ot- figyelmeztet az IMF. De ha elszalad a költségvetési hiány, akkor az államadósság is tovább növekszik. Levelében Giovanni Tria pénzügyminiszter most az ígérte, 2021-re leviszik az államadósságot a mostani 131%-ról 126%-ra.  Ehhez kell az óriási privatizáció, mert a piacok bizalma meginoghat és az adósság piramisa túlságosan nagy az Európai Központi Banknak is ahhoz, hogy egyedül kezelje azt.

Brüsszel kompromisszumot javasol. Merkel kancellár az Európai Parlament előtt mondott beszédében kinyújtotta karját Olaszország felé. Pierre Moscovici, az EU pénzügyi biztosa halálosan megsértődött azon, hogy egy olasz uniós képviselő a cipőjét tisztogatta az EU levelével a nyilvánosság előtt, de ennek ellenére szintén kompromisszumot emleget. A szavak és a számok kínos kontrasztot képeznek. Kompromisszumról beszélni lehet ugyan, de ki állja a számlát? Az eurozóna tagállamai felsorakoztak Brüsszel mögé a populista olaszokkal szemben, mert elsősorban az ő pénzükről van szó. Marad tehát a róka fogta csuka helyzet az európai választásokig. Rómában abban bíznak, hogy felülkerekednek a populisták mindenütt az Európai Unióban. Matteo Salvini azt is megpendítette: szívesen lenne Jean-Claude Juncker utóda a brüsszeli bizottság élén! A németek szívesebben látnák a saját emberüket a vezető ülésen, mert számukra a gazdasági ésszerűség evidencia és a populista számmisztika elfogadhatatlan akkor is, ha az Európai Unió harmadik legnagyobb államából, Olaszországból érkezik.

Merkel történelmi hibái

0

Magyarország esete egészen hallatlan. Az ugyan egyre világosabbá vált, hogy Orbán Viktor a jogállam rovására kívánja megerősíteni hatalmát, ám Merkel semmiféle összehangolt választ nem adott. Nem hívta fel Brüsszelt, hogy indítson eljárást a magyar fél kizárására, vagy állítsa le a közösségi támogatásokat. De még rosszabb, hogy nem tette ki a Fideszt az Európai Néppártból.

Egy neves, német származású amerikai politológus úgy látja, hogy a történelem keményebben fogja megítélni Merkel munkásságát, mint ahogy azt a legtöbben ma feltételezik, mégpedig leginkább az Orbán ügyében elkövetett mulasztás miatt.

Yascha Mounk szerint ennek oka az, hogy a kancellár három fontos európai kulcskérdésben is kudarcot vallott, miközben országát minden más vezetőnél jobban átformálta a háború óta: a hitelválság után nem volt hajlandó megreformálni az EU-t, nem magyarázta meg odahaza a határnyitást, és ezzel teret nyitott a populista ellenhullámnak, valamint annak, hogy egy szélsőséges párt 1945 óta először bekerüljön a Bundestagba, végül pedig nem szállt szembe a populista magyar és lengyel vezetőkkel, ami meggyengítette a demokráciát a földrész keleti felén és létveszélyt jelent az unió számára. És lehet, hogy éppen ez utóbbi lesz a döntő, amikor az örökség fölött kimondják majd a verdiktet.

Magyarország esete egészen hallatlan. Az ugyan egyre világosabbá vált, hogy Orbán Viktor a jogállam rovására kívánja megerősíteni hatalmát, ám Merkel semmiféle összehangolt választ nem adott. Nem hívta fel Brüsszelt, hogy indítson eljárást a magyar fél kizárására, vagy állítsa le a közösségi támogatásokat. De még rosszabb, hogy nem tette ki a Fideszt az Európai Néppártból. Ily módon Orbán mára ténylegesen felszámolta a liberális demokráciát. És mivel erős szövetséget épített ki más tekintélyelvű vezérekkel, pl. Lengyelországban, könnyedén megtorpedózhatja azokat az eljárásokat, amelyek segítségével az EU felelősségre vonhatná. Ennél fogva nagyon valószínű, hogy az EU továbbra is eltűri a tényleges diktatúrát a soraiban. Ez azonban az uniós legitimitásának alapjait kezdi ki, mert nem valószínű, hogy a német lakosság hajlandó volna megosztani a nemzeti szuverenitás egy részét a budapesti és varsói autoriter erős emberekkel.

Súlyos gond, hogy Merkel félreállította pártján belül mindazokat, akik tehetségesek voltak és volt elképzelésük a jövőről, miközben jelenleg éppen bátor víziókra volna szükség. Vagyis német szemszögből jelenleg az a legnagyobb veszély, hogy nem változik semmi sem érdemben. Az utód is úgy tesz, mintha a dolgok csócsálása megfelelő stratégia volna a liberális demokrácia értékeinek megvédésére.

Foreign Affairs/Szelestey Lajos

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK