Az újságíró szakmai egyik legfontosabb alapszabálya: egy jó cím meghatározhatja az adott írás olvasottságát, társadalmi visszhangját. Az Alkotmánybíróság szombaton hozott döntése kimondja, hogy a pontatlan vagy megtévesztő cikkcím komolyan sértheti a személyiségi jogokat, ezért az ilyen gyakorlatot szigorúbban kell megítélni. Szabó Attilát, a TASZ polgári szabadságjogok projektjének munkatársát kérdeztük.
Szájkosarat kapott a sajtó?
Annyit érdemes tudni az előzményekről, hogy ezzel a döntésével a taláros testület egy régen húzódó sajtóperben foglalt állást. „Kényszerítés miatt nyomoznak” egy – konkrétan nevén nevezett – „püspök ellen”, írta négy éve az azóta megszűnt Népszabadság. A lap a továbbiakban kitért arra is, hogy egy püspöki ülnök ellen is nyomozás folyik az ügyben. A sértettek a bírósághoz fordultak, mivel szerintük a lap valótlanul állította, hogy bármilyen bűncselekmény miatt nyomozás indult volna ellenük, ugyanis nem gyanúsították meg őket, a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyt. Ez később kiderült az írásból, de ahhoz el kellett odáig jutnia az olvasónak. Ennek alapján mondta ki most az AB, hogy a cikk címadásakor is jobban oda kell figyelni a személyiségi jogok tiszteletben tartására.
Az odáig rendben is volna, hogy a címben sem szerepelhet valótlanság, pontatlanság, de hol van az a határ, ami még megengedhető a figyelem felkeltése érdekében?
Az Alkotmánybíróság tulajdonképpen az olvasók felületességéből indult ki: ránéznek egy cikkre, és tovább is lapoznak. Mindannyian találkoztunk már olyan óriásplakáton megjelent sajtóreklámmal, vagy az interneten kiugró címmel, amely köszönő viszonyban sincs az adott írás tartalmával. Ennek szeretnék elejét venni.
Ez nem zárja ki, hogy szenzáció hajhászó legyen a cím, de a valósággal „köszönő viszonyban” kell maradnia.
Hogyan tud majd megfelelni egy ilyen elvárásnak a bulvársajtó?
Azzal, hogy a legfelső bírói fórum meghozta ezt a döntést – legyünk megengedőek – a bíróságok remélhetően jobban figyelnek majd arra, hogy a sajtóperek során a kifogásolt írás címét is mérlegeljék. A körülmények értékelésekor ezzel egy új szempont is bekerül az eljárási rendbe. Az kétségtelen, hogy ezzel a szerkesztők felelőssége jelentősen nő, jobban figyelniük kell arra, hogy már a cikk indításakor se sértsék meg senkinek a személyiségi jogait. Nem szabad valótlan, jogsértő tényt állítani a címben, de ez más korlátokat – meglátásom szerint – nem állít a szerkesztőséggel szemben. Szájkosárról a legkevésbé sem beszélnék.
És szigorúbb ítéletekről bizonyos sajtóperekben?
Azt nem zárom ki.
Nem lát összefüggést a mostani döntés, és a között a készülő jogszabály között, amely a közéleti szereplők magánélethez fűződő jogait is igyekszik tágítani?
Én ezt a kettőt szétválasztanám, de nem zárhatom ki, hogy egy későbbi gyakorlatban ez a két elvárás valamilyen korlátot állít majd a tájékoztatás szabadsága elé. Most nem mennék annál tovább: a sajtóban megjelenő címeknek a valóságot kell tükrözniük. Valahol ezzel még egyet is lehet érteni.
Korábban is találkoztam már sajtóperek kapcsán olyan bírói döntéssel, amikor a címet külön is értékelték.
Az AB mostani állásfoglalását megelőző cikkel szemben is az volt a jogos kifogás, hogy a bíróság nem értékelte külön is a cím mondanivalóját, ezért rendeltek el egy újabb eljárást.
