Örkény Istvánnak nem kellett ahhoz Facebook, hogy népszerűvé tegye az egyperces olvasmányokat, de tagadhatatlan, hogy a közösségi médiafelületek kifejezetten kedveznek annak, hogy az erre elhivatottak megleljék a magukban szunnyadó írót. A Facebook hírfolyamát rendszeresen átpörgetőknek pedig, az úgymond „megváltozott tartalomfogyasztási szokások” következtében sokszor pontosan ennyi irodalom fér bele. Egy rövid sztori, amivel könnyű azonosulni, néhány kifejező mondat, és esetleg valami üzenet, amit akár tovább is vihetnek magukkal, ha épp ilyesmire van igényük. Ha mindez nagyon betalált, lehet lájkolni, kommentelni, osztani, illetve bekövetni a szerzőt ízlés szerint.
A Facebook tehát tökéletes terepe ezeknek a könnyed olvasmányoknak, de az ottani szerzők, úgy tűnik, időről időre visszakívánkoznak a Gutenberg galaxisba. Máté Attila Jövet-menet című kötetének a címe elég jól leírja, hogy miről is szól ez a műfaj (?). Olyan rövid történetekről van szó, amelyet útközben, néhány perces ráérő idejében olvasgat az ember, és amelyeket ezúttal már összegyűjtve, könyv formájában is magával vihet. Másrészt a cím azért is kifejező, mert olyan történetekről van szó, amelyekre jövet-menet bukkanhatott a szerző.
Akadnak nagyon személyes, illetve múltbeli, akár korábbi generációk emlékeit feldolgozó írások is, de a legtöbb történet alapja egy elkapott beszélgetés, vagy egy érdekes sztori, ami a szerzővel, esetleg barátaival történt meg jártában keltében. Ezek a néhány mondatostól a maximum két-három perces olvasmányt jelentő terjedelemig változnak attól függően, hogy épp mennyi volt az adott témában.
Van néhány írás, ami mintha kísérlet lenne arra, hogy a szerző elszakadjon ettől a formától, hiszen elképzelt élethelyzeteket ír le, vagy éppen csak egy eszmefuttatás, de ezeknél jobban működnek az életből elcsípett rövid történetek. Máté Attila ugyanis néhány mondattal képes arra, hogy plasztikussá tegyen helyeket, helyzeteket, figurákat. A rövid sztorikban nincs nagy megmondás vagy váratlan reveláció, de a humoros, vagy máskor elgondolkodtató, akár megható csattanó szinte mindig ott a történet végén, mintegy a szerző kommentárjaként.
A jobb híján novelláknak nevezett írásokban mindenki ráismerhet a saját életéből, környezetéből ismerős karakterekre és szituációkra, de Máté Attila azért világossá teszi a saját nézőpontját is. A szerző személye valahogy – mesélőként, fő- vagy mellékszereplőként, esetleg rezonőrként – egyébként is mindig benne van a történetben, és nagyon érződik, hogy elsősorban barátoknak, ismerősöknek születettek ezek az írások. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak nekik lehetnek érdekesek és szórakoztatók.
