„Magyar énekesek afroamerikainak minősítették magukat” – ezzel a címmel számolt be a liberális német lap a Magyar Állami Operaház Porgy and Bess előadása körüli történésekről, amelyekről a világ nagyon sok sajtóorgánuma értekezik napok óta, részben igen gúnyos hangnemben.
A lap emlékeztetett rá, hogy Ókovács Szilveszter intendáns csupa fehérbőrű énekesre osztotta a szerepeket, ami ellentétes George Gershwin kinyilvánított szándékával (Ira Gershwin, szerk.), de most 15 énekes afroamerikainak nyilvánította magát. „Nehéz megállapítani, hogy a 15 művész mióta érzi magát afroamerikainak, hiszen az 1870 körül, Amerikában játszódó opera már egy éve műsoron van” – írta a szerző.
Gershwin kinyilvánította, hogy művét csak fekete bőrű énekesek adhatják elő, és elutasította azokat a rendezőket, akik azt javasolták, hogy feketére sminkelt fehérek adják elő a művet. Ókovács Szilvesztert ez nem zavarta.
Mivel a jogok tulajdonosai most peres úton akarnak ez ellen fellépni, az újabb előadások előtt nyilatkozatot tett aláírásra a szereplők elé, és a jelek szerint 28 művész közül 15 aláírta, hogy „az afroamerikai származás és tudat identitásuk elválaszthatatlan részét alkotja”. „Mármost Ókovács Szilveszter Orbán Viktor közeli barátjának számít. Orbán és kormánya fáradhatatlanul azon van, hogy idegengyűlölettel, rasszizmussal és antiszemitizmussal szerezzen jó pontokat szavazóinál. És akkor most
a budapesti énekesek hirtelen afroamerikai származást és tudatot növesztettek?”
– tette fel a kérdést a cikk szerzője. Magyar sajtóértesüléseket idézve hozzátette, hogy a művészekre erős nyomást gyakoroltak.
Idézte Ókovácsot is, aki egy interjúban azt mondta, „nincs tudomása az operaház alkalmazottainak bőrszínéről”, és a bőrszínt nem tartják számon Magyarországon.
Az Index című portál kérdéseire ellenkérdésekkel válaszolt, az egyikre így hangzott: „Vajon élhetne-e Magyarországon 15 nem fehérbőrű művész, aki alkalmas lenne arra, hogy fellépjen az operaházban?” A cikk szerzője szerint ez annak beismerése, hogy – az Orbán kormány politikájának tükrében – ez mostanra valóban már aligha lenne lehetséges. Végül az írás megemlítette, hogy a Magyar Állami Operaház tavaly nyáron már az újságok címlapjára került, amikor levette a műsorról a Billy Elliot című művet, mert kormány közeli reakciós csoportok ara figyelmeztettek, hogy a darab homoszexualitásra indíthatja a fiatal nézőket.
Ha valaki leöleti azt a férfit, akibe halálosan szerelmes, és utána a levágott fején tébolyult extázisban csókolgatja a száját, az kétségtelen aberráció. Márpedig Salome ezt teszi Richard Strauss Oscar Wilde által ihletett operájában, amit a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutattak be, a Szabad Tér Színház és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában, Szikora János rendezésében.
Persze föl lehet háborodni, hogy mi ez az a bődületes perverzió, de hát az a helyzet, hogy Oscar Wilde-t bibliai történet ihlette. Strauss pedig látta a darabját Berlinben, a híres Max Reinhardt színházában, és kapásból az előadás után elhatározta, hogy ő ebből operát komponál. Szó mi szó, lett is belőle botrány, betiltás, no meg máig tartó jókora siker.
Fotó: Éder Veronika
Tébolyító a zene, tomboló hangáradat, ami erőszakosan behatol a fülünkbe, veszélyesen bántalmazza a dobhártyánkat, sokszor lényegében üvölt, zaklatott, felsebző, a lélek mélyrétegeiből tör elő, gyilkosan sötét erők kivetülése. A Margitszigeten az elemek is tomboltak hozzá, hideg, nyomottan nyirkos időjárás volt, lógott az eső lába, ádázul fújt a szél, de a csaknem teltháznyi közönség, pokrócokba, akár kabátokba burkolózva, rendületlenül kitartott.
A történet szerint Salome hercegnő, Heródiás lánya, Heródes mostohalánya, engedély nélkül felhozatja cellájából Jochanaan prófétát, aki pocskondiázza a fennálló rendszert, szidja, aljasnak tartja Heródiást, de Salome mindenáron látni akarja, ki is ő. És, amikor meglátja, rögvest, végzetesen beleszeret. Kérleli, parancsolja, nyöszörgi, hogy engedje megcsókolni a száját, de ezt a próféta megtagadja váltig, mert, aki olyanok leszármazottja, mint Salome, azokkal ő szóba sem áll. Ezután öleti meg Salome, de előtte még Narraboth fiatal szíriai katonát is a halálba taszajtja. Jochanaan levágott fején a száját pedig hosszan csókolgatja, még Heródes ki nem adja a parancsot, hogy őt is meg kell ölni.
Fotó: Éder Veronika
Szörnyeteg? Az a jó Sera Gösh, Isztambulban született, Bécsben élő, fiatal kora dacára már komoly nemzetközi sikereket elért énekesnő alakításában, hogy nem csupán annak ábrázolja. Szörnyeteg persze, vérszívó, élősködő vámpír, de szinte még naiv lánygyermek is, akiben fölágaskodik a nőstény, az elkényeztetett úri lány, az akarnok hisztérika, aki dacosan sértve érzi magát az elutasítástól. Emiatt szemei szikrát szórnak, egész teste felhevül, elveszti önkontrollját, de közben mégis nagyon számító, pokolian összetett, impulzív, karizmatikus, vonzó és taszító személyiség. És ezt Sera Gösch mind hozza is, nem tartozik az elhízott énekesek közé, párduc testét kihívó csábossággal kelleti, tényleg bűvölő a híres hétfátyoltánc, amivel olyan igézően babonázza meg a mostohaapját, hogy hajlandó lesz a megváltóként tisztelt, rettegett prófétát legyilkoltatni.
A szintén a világ nagy színpadait járó Szemerédy Károly prófétaként szép szál, átvitt és valós értelemben is, egyenes gerincű, karizmatikus férfi, a tekintete átható, és olyan becsmérlően tud nézni, hogy az önmagában felér egy kiadós becsületsértéssel. Vagyis két fajsúlyos egyéniség mérkőzik egymással, bár közel sem azonos feltételekkel. Ennek feszültsége, izgalma van, rögtön lehet tudni, ahogy már a produkció elején is, hogy nagy baj, tragédia van készülőben.
Fotó: Éder Veronika
Szikora János rendező, már megrendítő, fájdalmas szépséggel vitte színre a Magyar Állami Operaházban, Richard Strauss monumentális művét, Az árnyék nélküli asszonyt, az első percektől fogva megteremti a félelem légkörét. Sanda, rideg oldalpillantásokkal teli a színpad. Félő és egyszersmind fenyegető tekintetekkel. Idegesen elkapkodott gesztusokkal. Üvöltésre nyíló szájjakkal. A szereplők megbirkóznak a zenekar törvényszerűen felsrófolt hangerejével, azt kell éreznünk, hogy itt égszakadás, földindulás történik, és érezhetjük is.
Fotó: Éder Veronika
Heródes szerepében a jeles német tenor, Gerhard Siegel diktatórikus, mégis némiképp pitiáner uralkodót alakít, aki maga is egyfolytában retteg, miközben tisztában van vele, hogy egyetlen intésére a bérencei megölnek minden indok nélkül bárkit. Komlósi Ildikó, az ugyancsak világot járó, nagy énekesnő Heródiás, aki élvezettel, kéjesen tobzódik a rosszban, generálja is azt, amennyire csak tudja, de ő sem érzi magát biztonságban. A fiatal, szerelmes szíriai katonaként Balczó Péter a rajongó áldozat, esélye sincs a védekezésre, egyetlen heves mozdulat, a pillanat tört része alatt kioltja az életét. Csikós Attila díszletei, Schaffer Judit jelmezei korhűen, kissé ódonan pompázatosak. Az egész előadás szellemisége viszont vibrálóan, nyugtalanítóan, izgatóan modern.
Nehézségekkel és buktatókkal teli, de páratlan szakma a táncosoké Solymosi Tamás szerint, aki 2011 óta vezeti a Magyar Nemzeti Balettet. A balettigazgató úgy véli, hogy az együttes mára „felkerült a térképre”, ezért itt az idő, hogy nemzetközi porondon is megméressék magukat. Solymosi Tamást az Operaház felújításával járó nehézségekről, a táncosképzés helyzetéről és a szakszervezetek által beharangozott sztrájkról is kérdeztük.
Solymosi Tamással a Magyar Nemzeti Balett új, az egykori újpesti szövőgyárban kialakított „telephelyén” beszélgettünk. Az indusztriális épületben a balett-termek mellett irodákat és más kiszolgálóhelyiségeket is kialakítottak arra az időre, amíg zajlanak az Operaház felújítási munkálatai. Úgy tűnik, a lehetőségekhez képest elég jól berendezkedett a balettegyüttes: az igazgatói iroda mellett található tárgyaló kialakításán pedig még az is alig érződött, hogy nem az Andrássy úti Ybl-palotában, hanem egy újpesti gyárépületben vagyunk.
Április 15-én, délelőtt néztem meg a Sylviát, és láttam, hogy Ön is ott volt az Erkel Színházban.
Minden előadáson ott vagyok.
Solymosi Tamás. Fotó: Emmer László
Éppen ezt akartam kérdezni, hogy hány előadást néz meg. Tényleg mindig ott van?
Szerintem ez része a feladataimnak. Hogy tudnám kritizálni, dicsérni vagy éppen segíteni az előadást, ha nem vagyok ott? Távvezérelve ez nem működik. Ha valami történik, akkor egyből kell dönteni, ezt pedig nem lehet e-mailen és telefonon megoldani. Ez bevált nagyon sok helyen a világon, szóval itt is működnie kell. Hét éve, mióta itt vagyok, működik is. Egyébként nem is olyan régen próbáltam kiszámolni, hogy hány előadáson voltam. Ha azt vesszük, hogy évi 120 előadásunk van, akkor
már közel ezer este – vagy éppen délelőtt –, amit csak ezzel töltöttem.
Lassan vége az első olyan évadnak, amelyet az Operaház nélkül kellett átvészelnie a társulatnak.
Bizony, jó nehéz volt.
Milyen terheket ró a felújítás konkrétan a balettosokra?
Nagyon sokat. Az operaházi körülmények világszínvonalúak voltak még akkor is, ha nagyon régen volt az utolsó felújítás. Minden egy helyen volt; a termek, az irodák, az összes kiszolgálóegység könnyen elérhető volt, most pedig 18 helyre költözött szét a színház. De azért nem lehetetlen misszió, hiszen túléltük, és működik a rendszer. Egyébként sok helyen a világon ez eleve így van. De rengeteg egyeztetést, adminisztrációt és egyebet hoz magával, amivel meg kell birkóznunk, és meg is birkóztunk vele.
Annak a kihívásnak is sikerült megfelelni, hogy egy játszóhely kiesett?
Ha ön csinál egy lakásfelújítást, annak is érzi a komfortveszteségét, és vannak olyan dolgok, amikben kompromisszumot kell kötni, de azt gondolom, hogy a balett még így is komolyabb vérveszteség nélkül vitte végig ezt a szezont, és látva a következőt, akkor is így lesz. Találtunk olyan egyéb színpadokat, a Müpát említeném, ahol nagyszerű előadásokat lehet csinálni, és több turnén is voltunk. A megmaradt időben pedig az Erkel Színházban léptünk fel. Tehát egy nagy sakkjátszma ez, de össze tudtuk rakni a szezont. Picit többfelé kellett fordítani a fejünket, de működött.
Nem táncoltak kevesebb előadást a táncosok?
Talán, de jött hozzá a turné, ami hosszú ideje nem volt. Nem volt érezhetően kevesebb előadásunk, de a repertoárt eleve úgy alakítottam ki, hogy olyan produkciók legyenek, amelyek az Erkelben és a Müpa színpadán is nagyszerűen kivitelezhetőek.
Ez befolyásolta akkor azt is, hogy a következő évadban is több modern darabot mutatnak be?
Három évre tervezünk előre. Persze, nem Don Quijotével és A hattyúk tavával számoltunk, mert azokkal nem férnénk el ezeken a színpadokon, de
a modern darabokkal is van mit pótolnunk.
Olyan koreográfiák ezek, amiket akárhol elő tudunk adni, adott esetben majd az Operaház új színpadán is. És több közülük, habár modern, szinte már klasszikusnak számít. A Hans van Manen darabokkal is egy űrt pótoltunk. Látva az együttest, nagyon élvezték, és szerintem nagyon jól is csinálták. Ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra.
George Balanchine Magyarországon korábban be nem mutatott darabja, a Téma és variációk. Fotó: Szabó Attila
És a közönséget ugyanúgy be lehet csábítani ezekkel a darabokkal?
A Magyar Nemzeti Balett mára márkanév lett. Ha fellépünk valahol, legyen az klasszikus vagy modern előadás, a közönség nagy részének hál’ istennek mindegy, mert minket szeretne látni. Ráadásul új nézőket is be tudunk vonni ezekkel a darabokkal, akik esetleg „porosnak” tartják a klasszikus darabokat – ami persze nem igaz. Ezekkel az előadásokkal szerintem a Müpa közönségét is meg tudtuk szólítani, és remélem követnek majd minket, akárhova megyünk – nem elcsábítva persze őket.
Azért kérdezem ilyen sokat a felújítással járó gondokról, mert nyár óta többször is felmerült a sztrájk lehetősége az intézményben. A kollektív szerződések hiánya, és az Operaház kiesésével lecsökkenő előadásszám miatt a szakszervezetek szerint anyagilag rosszabbul jártak a táncosok is. Sztrájk végül nem lett, és Ókovács Szilveszter főigazgató szerint igazából a szakszervezetek generálták a konfliktust. A kérdésem tehát az, hogy volt sztrájkhangulat az együttesnél?
Abszolút nem. Sok oldalról meg tudom világítani ezt, de biztos, hogy a szakszervezetek máshogy látják, hiszen nekik az a dolguk, hogy az általuk fontosnak vélt ügyeket vigyék. De egyrészt nem arról volt szó az évadban, hogy kezdjünk el kapkodni, mert holnap kellene valamit táncolni. Felkészültünk a turnéra, lefoglaltuk a játszóhelyeket, premiereket is csináltunk. Ezért az előadásszám csökkenése nem valós probléma. Annak meg, hogy kollektív szerződés van vagy nincs, én sem előnyét, sem hátrányát nem látom. Ugyanúgy folyik a munka. Azok, akik ideszerződtek az elmúlt hét évben, azért jöttek, hogy dolgozzanak. Nekik nem érdekük, hogy sztrájkoljanak. Vagy vegyük azt, hogy az audíciónkra idén hétszázan jelentkeztek harminc országból.
Gondolom, ha annyira rossz lenne itt, akkor nem jelentkeznének.
Nemzetközi összevetésben milyen az együttes megítélése?
Elfogultságom miatt valószínűleg nem én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy ezt megítéljem, de szerintem elég előkelő helyen állunk. Nem akarok rangsort felállítani, mert mindig kérdés, hogy mi szerint osztályozunk, és csak számháború lesz belőle. De úgy gondolom, hogy sokat jelent, ha a külföldi szaklapok azt írják, hogy az egyik legklasszikusabb együttes vagyunk. Illetve annak is oka van, hogy olyan együttesekből, mint a Bolsoj, a Mariinszkij vagy a Royal Ballet átszerződnek hozzánk táncosok. Nagyon sok pozitív visszajelzés jött azoktól a mesterektől is, akik idejöttek a darabokat betanítani: nem gondolták volna, hogy ilyen jó az együttes. Ezáltal sokkal könnyebb dolgom van most, mint 2011-ben, ha egy darabot meg szeretnék szerezni. És tudok olyan külföldi nézőkről is, akik eredetileg csak azért jöttek el egy előadásra, mert nagyon szép az Operaház, mostanra viszont már a Magyar Nemzeti Balett visszajáró rajongói lettek.
Ha jól tudom Ókovács Szilveszter az újabb pályázatában a felzárkózás után a minőségnövekedést tűzte ki célul. Mit jelenthet ez a Magyar Nemzeti Balettre nézve?
Annyira egyetértek ezzel, hogy az elmúlt hét évben is folyamatosan erre törekedtem. Ha valaki úgy kel fel, hogy nem talál semmit, amiben javulhatna még, az céltalanságban saját magát építi le. 2011 óta tudatosan építem az együttes kvalitását, erre szolgálnak a sokat kritizált minősítések is. Csak úgy tudunk valakit jó teljesítményre ösztönözni, ha mérjük a teljesítményét és megadunk neki minden szakmai segítséget. Ennek most meg is látszik az eredménye, a rendszer visszaigazolta a létjogosultságát. Itt kanyarodok vissza Ókovács Szilveszter gondolatához, hiszen a mi felelősségünk a minőség.
Ha valaki balett-táncos, akkor nézzen is úgy ki, mint egy balett-táncos.
Tudjon spiccelni, ugrani, fel tudja emelni a lábát – tehát mindazt, amit akkor, amikor lediplomázott, nagy valószínűséggel tudott. Joggal várom el, hogy ezeket ne csak egy vagy két év múlva tudja, hanem később is, vagy akár ennél sokkal többet is. A mi szakmánk nagyon rövid, minden egyes év ötnek számít szinte, ezeket maximálisan ki kell használni. Ebben segítenem kell mindenkit, és úgy gondolom, meg is teszem ezt. Viszont ha valaki elzárkózik az új dolgok elől, és egyből félemmel tekint rájuk, akkor nem a hasznát látja ezeknek. Voltak emiatt nehéz beszélgetéseink az együttesnél, de én úgy látom, hogy ezek már mögöttünk vannak, és egész más dolgokra lehet és kell fókuszálni.
Például mire?
Azok a darabok, amiket 2011 óta csinálunk, nagy előrelépést jelentenek, felírtuk magunkat a térképre. Nagyon jó, hogy elkezdődtek a turnék, amelyek ugyan az Operaház bezárásából adódtak, de egyébként is itt az ideje, hogy nemzetközi porondon is megméressük magunkat. A következő évadban lesz például egy New York-i turné, ami nagyon fontos hely a bemutatkozásra. De lesz egy olasz utunk, és úgy néz ki, hogy egy kínai is, de persze táncosként azt mondom, hogy akkor megyünk turnézni, ha már megérkeztünk.
Szóba került a táncosképzés. Mennyire tartja sikeresnek az Opera saját tánciskolájaként 2016-ban elindult Magyar Nemzeti Balettintézetet?
Nemrég jöttünk vissza Bécsből, a VIBE nemzetközi versenyről, ahol a növendékeink nagyon szépen szerepeltek, rengeteg érmet kaptak. Ez az első komoly visszaigazolás, hogy amit az iskolával elkezdtünk, és amiben hittünk, azt nem csináljuk rosszul. Emellett az év összes olyan balettjében, amelyben gyerekek voltak, a mi növendékeink léptek színpadra, és meg tudták csinálni a kért feladatokat. Már száz fölött van a növendékek száma úgy, hogy sokakat el is küldtünk a felvételi után, illetve akár év közben is van eltanácsolás. Nagyon hiszek ebben az iskolában, igaz, még nagyon kicsik vagyunk, hiszen csak a második évet tapossuk. De minél több olyan hely van, ahol profin képeznek táncost, a mindenkori balettigazgatónak annál több lehetősége lesz, hogy magyar táncosokat vegyen föl. Ezt már sokszor elmondtam, de
amikor én jelentkeztem, még ezer fiúból választottak ki tízet-tizenkettőt.
A mostani években azt hiszem ötven gyerekből – fiúkból és lányokból – választanak.
És az a konfliktus megoldódott, ami a Magyar Táncművészeti Egyetemmel alakult ki a névválasztás miatt? (Az MTE sérelmezte, hogy balettintézetnek nevezik az Operaház újonnan elindított klasszikus balett képzését, mivel ezt a kifejezést a Táncművészetire szokták általában használni – a szerk.)
Nem mi generáltuk egyébként sem ezt a konfliktust. Volt egy minisztériumi egyeztetés, és azóta semmi probléma nincs ezzel. Tulajdonképpen az iskolánál is a saját nevünket használjuk: Magyar Nemzeti Balett, csak ott van még mellette, hogy intézet, és aki akart, ebbe megpróbált belelátni dolgokat. Nyilvánvaló, hogy senki nem örül a konkurenciának, szerintem ebből indulhatott ki a vita, de nyugvópontra került a konfliktus.
A Táncművészetin folyó képzéssel meg van elégedve?
Nem az én feladatom ezt megítélni. Ha sok tehetséges gyereket tudnak a végzésig elvinni, akik aztán ide akarnak szerződni – ha ide akarnak egyáltalán, mert a határok ugye most már nyitottak – én boldogan megnézem őket. Illetve bármikor állok az intézmény rendelkezésére, ha felkérnek valamire. Nekem semmilyen negatív érzésem nincsen az MTE irányába.
Diplomát csak a Táncművészeti Egyetem lehet szerezni táncosként, de ha jól tudom, az Operában is szeretnének a jövőben akkreditált képzést.
Természetesen tervben van, hiszen a próbaidőszak megtörtént. Elindult a képzés, és működőképes. Ahogy elkészül az Operaház, még jobbak lesznek a körülményeink hozzá, hiszen a tervezéskor a növendékeinkre is gondoltunk. Az Eiffel Műhelyházban is lesz lehetőség a gyakorlásra. És itt van ez a hely is, ahol beszélgetünk, a Berni utcában, amelynek a megtartását tervezzük.
A Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű turné egyik állomásán A víg özveggyel. Fotó: Nagy Attila
És mi várja magát az együttest a felújított Operaházban?
Én nagyon boldog lennék most, mint táncos, ha ilyen termekben lehetne gyakorolni. Külön helyet kapott az összes kiszolgálóegység is: a masszőrök, a gyógytornász, a csontkovács…Fantasztikus színpadunk lesz, a mestereknek és a szólistáknak is lesz külön öltözője, illetve lesz ott szauna, étkező és a kikapcsolódásra szolgáló green room, de még hosszan tudnám sorolni, milyen új helyiségekkel gazdagodunk.
Tehát az épületen belül nagyobb teret kap az együttes, mint eddig?
Egyedül a balett kapott sokkal nagyobb teret. Ez azért lehetséges, mert a műhelyek kiköltöznek az Eiffel Műhelyházba, és az így felszabadult hely nagy részét a balett kapta meg. Az, hogy Ókovács Szilveszter így döntött, mutatja, hogy mekkora támogatást kapunk a főigazgatótól.
Nemrég elolvastam a Függöny mögött című könyvet, amelynek a Magyar Nemzeti Balett a főszereplője. Van egy rész, ahol a táncosok – és Ön is – arról beszél, hogy nem feltétlenül bátorítanák a gyerekeiket arra, hogy ezt a pályát válasszák, mert annyi buktatóval és nehézséggel jár. Nincs itt némi ellentmondás, hogy arra szeretnénk rávenni a gyerekeket, hogy jelentkezzenek táncosnak, miközben a sajátjaikat óvnák ettől?
Talán van, ha ezt így akarjuk érteni, de inkább arról van szó, hogy egy szülő mindentől félti a gyerekét. Persze, a mi szakmánkban is van buktató és veszély, de szerintem a világ legszebb szakmája. Az, hogy valaki azt csinálja egész életében, amit szeret, az már eleve jackpot.
Az ország legszebb épületébe járhat dolgozni, a világ legszebb zenéire táncolhat,
mindezt gyönyörű kosztümökben. Vagy ott vannak a sikerek, a táncosi szakma csúcspontjai, amiket elérhet – természetesen ezért meg kell dolgozni. Tehát persze, óvjuk a gyerekeket, de segítjük is őket, ha ezt szeretnék csinálni. Vannak olyan balerinák, akiknek a gyerekei jövőre már a Magyar Nemzeti Balettintézetbe jelentkeznek. Óvjuk őket, de örülünk is ennek.
Ezzel kapcsolatban az is felmerül, hogy milyen pályaképe lehet egy táncosnak. Ha jól tudom, ez is fontos célkitűzése volt, hogy a szakma megbecsültségén javítson.
Néha félreértésként jelenik meg a médiában, hogy ahogy valaki befejezi a táncolást, vége mindennek. Ez nincs így, hiszen ott van az életjáradék, amit a Magyar Nemzeti Balett és pár nagy együttes táncosai kaphatnak meg. Persze ezért tenni kell, nem alanyi jogon jár, hanem el kell jutni odáig, ahogy másoknak is meg kell dolgozniuk a nyugdíjért. De
a mi szakmánk nagyon rövid, és a táncosok az egész életüket teszik fel rá.
Egyetértés született abban, hogy ha nem lenne életjáradék, akkor még ennyi jelentkező sem lenne a pályára. Ez nagy eredmény, és ha tudjuk még finomhangolni a rendszert, akkor még jobb lesz.
Mit gondol, miben változott meg leginkább a balett világa azóta, hogy Ön elkezdte a pályáját táncosként?
Nagyon sok minden változott, hiszen mint minden más, a balett is ugyanúgy fejlődik. Ami tíz évvel ezelőtt elég volt, az most már kevés. Ugyanaz van, mint ami a sportban is történik. Ebbe az irányba megyünk mi is, ami nem biztos, hogy minden szempontból jó, de ilyen a világ: mindig egy picivel többet szeretnénk. Ezért van szükség a finomhangolásra: meg kell találni azokat a pontokat, ahol még jobbnak lehet lenni. Nem feltétlenül még több technikai bravúrra kell törekedni, hanem amit most tudunk, azt minél tisztábban csinálni, és művészileg még hitelesebben. Mindig lehet új kifejezésmódokat, koreográfusokat is találni, mindig lehet változtatni a díszleteken, kosztümökön, ez kimeríthetetlen forrás a megújulásra.
Néha különleges feladatok is megtalálják az együttest. Látta már a Vörös veréb című filmet?
Hogyne, megnéztem. Nem kopogtatnak folyton az ajtón, hogy Jennifer Lawrence-szel forgassunk filmet (a Vörös veréb egyik jelenetét az Operaházban forgatták, és a Magyar Nemzeti Balett táncosai is feltűnnek benne a balerinát alakító Jennifer Lawrence mellett – a szerk.). Tolongtak a balerinák, hogy részt vehessenek egy hollywoodi produkcióban, és nagyon élvezték. Mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott a forgatásról, és még egy tiszteletvetítést is rendeztek nekünk. A stáb is küldött egy hosszú köszönőlevelet, hogy milyen szuper és fegyelmezett volt a csapat, és hogy jó volt velünk dolgozni. Ez nekem megint visszajelzés arra, hogy jó, amit itt csinálunk.
Jogos lenne egy esetleges sztrájk, márciusig viszont biztosan nem lesz munkabeszüntetés a Magyar Állami Operaházban, pedig a dolgozók kollektív szerződéséről szóló tárgyalások nem haladtak előre – tudta meg a FüHü.
Legutóbb decemberben írtunk a munkaügyi vitáról, amely több mint fél éve zajlik a három operaházi szakszervezet és az intézmény vezetősége között. Akkor Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének az elnöke a FüHü-nek elmondta, hogy a hivatalos bírósági dokumentumra várnak arról, hogy jogosan sztrájkolnának a kollektív szerződésért. Most kiderült, hogy januárban megkapták az erről szóló írást, de sztrájk egyelőre nem lesz.
A tárgyalásokat az új évben is folytatták a vezetőséggel, de egy helyben toporognak
– mondta kérdésünkre Rotter Oszkár. Mivel pedig a társulat határon túli turnéra indul, márciusig nem is folytatják az egyeztetést, és sztrájkról is csak utána lehet szó. Tehát hiába lenne jogos a munkabeszüntetés, márciusig biztos nem élnek ezzel a lehetőséggel, ami először nyáron került szóba, mint végső fegyver a kollektív szerződésekért folyó harcban.
A FüHü a Magyar Állami Operaház vezetését is megkérdezte arról, hogy állnak a tárgyalásokkal. Ókovács Szilveszter főigazgató az intézmény sajtóosztályán keresztül ezt a választ juttatta el nekünk:
„2017. július 30-tól nincs KSZ (kollektív szerződés, a szerk.), de azóta is van Opera, sőt!
2017. augusztus 1-től van sztrájkkészültség, de nincs sikeres sztrájk.
2017. szeptember 1-től az operai dolgozók terhelése átlagosan csökkent.
2017. januárjától és februárjától, továbbá 2018. februárjától az operai dolgozók illetménye jelentősen nő.
A tárgyalások folyamatosak hónapról hónapra, de nincs megegyezés, a karaván viszont halad tovább.”
Olyannyira, hogy az Operaház több mint harminc év után a múlt héten mutatta be Gershwin Porgy és Bess című operáját úgy, hogy a jogörökösök tiltakozása ellenére figyelmen kívül hagyta a színes bőrű énekesekre vonatkozó kikötést.
Bár voltak olyan nézők, akik tényleg aggódtak, hogy esetleg elmarad az előadás, szombaton több mint harminc év után, a tiltást megtörve fehér énekesekkel mutatták be a Porgy és Besst Magyarországon. Azt már nem tehetjük hozzá, hogy gond nélkül ment le a bemutató az Erkel Színházban, hiszen majd harminc perc csúszással kezdődött az előadás, és politikai korrektségből is van még mit tanulnia a Magyar Állami Operaháznak – bár ez manapság egyre kevésbé elvárás, sőt.
Hosszasan lehet vitázni arról, hogy mennyire szép húzás a jogtulajdonosok kifogásai ellenében bemutatni egy darabot, és arról is, hogy melyik gesztust lehet inkább lerasszistázni: azt, hogy Ira Gershwin végrendelete értelmében, a szokást mintegy írásban rögzítve, csak feketebőrű énekesek szerepeltetéséhez járulnak hozzá az örökösök a Porgy és Bessben, vagy azt, hogy egy magyar színház ennek ellenére, gyakorlatilag egy kiskaput kihasználva figyelmen kívül hagyja ezt. Komplex problémáról van szó, amelyben Ókovács Szilveszter főigazgató egyértelművé tette az álláspontját: a jogtulajdonosok tiltakozás ellenére, az „all-black cast” kitételt figyelmen kívül hagyva, hazai énekesek előadásában mutatta be a Magyar Állami Operaház január 27-én George Gershwin Porgy és Bess című operáját a budapesti Erkel Színházban, Almási-Tóth András rendezésében. Erre az adott lehetőséget, hogy az Opera által aláírt szerződésben állítólg ez a kitétel nem szerepel, így az idei négy előadást megtartják, de persze a következő évadban is játszani szeretnék a betanult darabot – Ókovács pedig ezért akár perre is menne. A FüHü-nek az Opera sajtóosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy megvárják az utolsó, február 8-i előadást, és másnap elküldik az új, a következő három évad dátumaira szóló engedélykérő levelet. „Ha erre a rasszista kitétel miatt nemleges válasz jön, akkor új fejezethez ér a vita, amely innentől már teljesen a nyilvánosság előtt zajlik majd.
Főigazgató úr biztos abban, hogy a következő három évadban a Porgy szerepelni fog az Erkel Színház műsorán”
– írták.
Ókovács Szilveszter egyébként azt, hogy a jogörökösök akarata ellenére így játszák a darabot, azzal indokolta, hogy az opera egyetemes művészeti érték, ezért nem lenne szabad egy darabot bőrszín alapján kisajátítani, annál is inkább, mert absztrakciós műfajról van szó.
A művészet szabadságáért való kiállás mellett azonban úgy tűnik, a főigazgató presztízskérdést is csinált a fehér Porgy és Bessből. Az Origón a bemutató napján megjelent publicisztikájában így fogalmazott: „mindjárt indul a Porgy operatörténetileg mindenféleképpen jegyzett „fehér” premierje.”
Az örökösök tiltakozása nyomán annyi történt, hogy a plakátokon és más, az előadással kapcsolatos reklámokon, hirdetéseken a kifogásukat feltüntették, ennek megfelelően a bemutatón megvásárolható műsorfüzeten is ott virított a piros felirat:
„A Porgy és Bess bemutatása jelen formában nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel”.
A Porgy és Bess újabb magyarországi bemutatójának egyébként nyilván nem tett rosszat a körülötte zajló hírverés: nagy az érdeklődés a négy előadásra, akit érdekel Gershwin operája, igyekszik most megnézni, hátha jövőre már nem lesz műsoron. Sokan még szombaton is aggódtak a nézők közül, vagy legalábbis viccelődtek azon, hogy mi lesz, ha mégsem tartják meg az előadást. A premiert természetesen megtartották, de azért nem sikerült simára az operatörténeti pillanat: majdnem félórás csúszással tudták megkezdeni az előadást az Erkelben, mert meghibásodott a színpadi világítást vezérlő elektronika. A problémát maga Ókovács Szilveszter jelentette be a színpadon, miután több mint tíz perce várt a közönség a kezdésre.
Jelenet George Gershwin, DuBose és Dorothy Heyward, Ira Gershwin Porgy és Bess címû operájának próbáján a budapesti Erkel Színházban 2018. január 25-én MTI Fotó: Mónus Márton
Mivel jeles eseményről volt szó, nyilván frusztrálta a főigazgatót a probléma, ebből azonban semmi nem látszott. Még kétszer kellett megjelennie, hogy kezelje a majdnem félórásra duzzadt csúszás problémáját, de végig teljesen fesztelen volt, részletesen elmagyarázta a hiba okát, és viccel ütötte el a kellemetlenséget. Például azzal, hogy, ha majd az Erkel felújításáért is lobbizni akar, a premier közönsége lesz a tanúja rá, hogy szükség van erre. Vagy azzal, hogy
ne aggódjunk, nem fekete kezek vannak a dologban.
A művészet szabadságáért kiálló Ókovácsnak ez a megjegyzése derültséget, de vélhetőleg sokakban visszatetszést is keltett. Azon túl, hogy az ilyen viccelődés politikailag teljesen inkorrekt – bár ez egyre kevésbé jelent problémát a közbeszédben -, különösen egy, a rasszizmus problémájával ennyire átitatódott mű esetében ízléstelen.
Ezt pedig nem mi akarjuk ráhúzni az előadásra: ahogy a FüHü-nek küldött válaszból is kitűnik, a főigazgató az, aki szerint egyenesen a fehérekkel szembeni rasszizmus az all-black cast kitétel. Az Opera abban a sajtóközleményben is kijátszotta a rasszizmuskártyát, amelyet a „fehér” premier kapcsán körbeküldött, és az operawire.com-on is megjelent. Arra hívták fel a figyelmet, hogy egyesek magát George Gershwint is rasszistának tartották azért, ahogyan az afroamerikaiakat ábrázolja a műben, pedig, ahogy az Opera hangsúlyozza, mi sem állt távolabb a zeneszerzőtől. Ezen logika mentén szerintük a darab bemutatásakor sem illik rasszistának lenni a másik irányból. Ez akár még elfogadható érv is lenne, viszont ha ekkora az egyenlőség, akkor talán a darab premierjén sem szerencsés bajkeverő fekete kezekkel viccelődni. A megjegyzés ráadásul teljesen értelmetlen, mert a Porgy és Bess szereposztásáról végrendelkező, a librettót jegyző Ira Gershwin maga is fehér volt (csak döntésével a fekete énekeseket szerette volna támogatni), ezért ha valakik megakadályozhatták volna a bemutatót, azok sokkal inkább fehér kezek.
A PC-ből egyébként másoknak is lenne hová fejlődniük az intézményben. A szombati bemutató előtt tartott Hangoló című programon – amely egyébként nagyon hasznos és jó kezdeményezés -, a darabot úgy ismertették, hogy végig négerezték a benne szereplő karaktereket, egy ponton pedig az is elhangzott, hogy Porgy, mit tegyünk, nyomorék. Pedig erre az állapotra is van már szebb szavunk, már ha ilyesmire van még bármiféle igény 2018-ban Magyarországon.
Ókovács Szilveszter a csúszás miatt, még az előadás megkezdése előtt kompenzációt ajánlott fel a premier nézőinek: az igényeket a porgy@opera.hu email címre várják, névvel, címmel és a szombati előadásra szóló jegy fotójával – közölte kérdésünkre az intézmény. Kárpótlásként az Opera a minden magyar újszülötthöz eljutatott Útravaló című CD-jének 2018-as kiadását ajánlotta fel, ami az Opera Gyermekkar első önálló albuma. A lemezen Szőnyi Erzsébet A makrancos királylány című kétfelvonásos meseoperája és Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Esterházy Pál, Karai József és John Rutter egy-egy vallásos ihletettségű műve szerepel.
A fenti vélemény Bakó Mátétól, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosától származik, aki sok más társával hasonlóan Czank Lívia írót próbálta beavatni abba, mit is jelent balett-táncosnak lenni, és milyen ez a világ belülről. Czank Lívia tíz hónapot töltött az Operában: figyelte a próbafolyamatokat, az előadásokat, a táncosok mindennapjait, illetve rengeteg interjút is készített, hogy megszülethessen A függöny mögött – A balett titkos világa című könyv.
„Lívia gyakorlatilag beköltözött az Operába” – foglalta össze Solymosi Tamás balettigazgató a könyvbemutatón, hogy mi kellett A függöny mögött megszületéséhez. Czank Lívia jóformán az egész tavalyi évadot a táncosokkal töltötte: reggeltől estig figyelte, ahogy gyakorolnak, fellépnek az előadásokon, pihennek, vagy akár betegeskednek, közben pedig kifaggatta őket a számukra mindennapi, a külső szemlélő számára viszont láthatatlan dolgokról, és még képeket is készített minderről. Hiszen ahhoz, hogy megjelenjen a csoda a színpadon, rengeteg munkára, lemondásra, és sokszor fájdalomra van szükség, amelyek a nézők számára jórészt ismeretlenek maradnak.
Czank Lívia könyve egyrészt általában szól a balett világáról, másrészt konkrétan a Magyar Nemzeti Balett művészeiről, akik
befogadták az írót maguk közé, és meséltek a szakmájukkal járó szépségekről és kihívásokról,
akár gyerekkori élményekről is. Megszólalnak benne nem csak a magántáncosok, és címzetes magántáncosok, hanem tánckari művészek, balettmesterek, illetve díszlet- és jelmeztervezők, valamint öltöztetők és fodrászok is.
Alija Tanyikpajeva, Radina Dace, Balázsi Gergő Ármin és Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett táncosai a rúd mellett gyakorolnak a Magyar Állami Operaház balett-termében. MTI Fotó: Kallos Bea
Mivel a könyv alapanyagául az Operaház felújítás előtti utolsó évada szolgált, A függöny mögött egyben emléket állít annak is, hogy milyen volt a korszerűsítés előtt az Andrássy úti épület a balett-termekkel és a kiszolgáló helyiségekkel együtt. A könyvben mindegyik olyan darab szerepel, amelyet a 2016/2017-es évadban repertoáron tartott, illetve bemutatott a Magyar Nemzeti Balett. A Spartacus színpadra állítása kapcsán például szó van a legendás koreográfusról, Seregi Lászlóról is, vagy, ahogy a táncosok emlegetik, Laci bácsiról, részletesen megismerjük a nagyszabású Don Quijote és A kalóz előkészületeit, de a karácsonyi hagyománynak tekinthető A diótörő, illetve a felújítás után színpadra kerülő Anyegin, Anna Karenina, Manon és A hattyúk tava is megjelennek a könyvben.
Czank Lívia időrendben írja le az eseményeket, és egyrészt igyekszik átfogó képet adni az Opera táncosainak munkájáról, másrészt ki is emel egy-egy kifejezetten érdekesnek vagy izgalmasnak tartott témát. Emellett számtalan anekdota bekerült a könyve, illetve az író arra is részletesen kitér, hogyan próbált elvegyülni és észrevétlen maradni a táncosok között, hogy véletlenül se zavarhassa meg őket. A legérdekesebbek viszont azok a részek, amikor a balettosok mindennapjaiba, és a kulisszák mögött zajló eseményekbe nyerünk bepillantást. Ahogy a spicc-cipő egyénre szabásának módjairól értekeznek a balerinák, vagy, amikor Czank arról ír, hogy hogyan viselkednek a táncosok a színpadra lépés előtt, és az előadások közti szünetekben.
A történetekből, interjúkból, illetve riportszerű leírásokból kirajzolódik, hogy ez is egy szakma, mint minden más, különböző munkafolyamatokkal és fortélyokkal, de emellett az is, hogy egy egész életet meghatározó tevékenység, ami rengeteg érzelmet és akár indulatot is felszabadít a táncosokból. Nem elég felkészíteni a testüket, eljárni a balettórákra, betanulni a koreográfiát, felvenni a szép, de néha kényelmetlen jelmezeket, hanem át is kell élni azt, ami a színpadon zajlik, és ehhez jön még hozzá az előadásokkal járó feszültség. A táncosok élete nem csak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő, és, habár köztudott, hogy sok áldozatot követel a szakma, abban azért ritkábban látunk bele, mit is jelent ez a gyakorlatban.
Juka Aszai, Purszki Lilla és Julija Golovina A kalóz próbáján a Magyar Állami Operaházban. MTI Fotó: Kallos Bea
A kulisszatitkok mellett néhány interjúalany olyan kifejezetten kényes témákról is őszintén beszélt, mint a mellőzöttség érzése, a szakmán belüli irigység, a társulaton belül szövődő szerelmek vagy éppen az öregedés. Külön részt szentelt Czank a gyerekvállalás kérdésének is, és a lemegdöbbentőbb az volt, hogy a nyilatkozó táncosok közül senki sem szerette volna a balett, mint hivatás felé a gyermekét. Szinte mindenki hozzátette, hogy támogatná kisfiát vagy kislányát, ha mégis emellett döntene, de hiába ecsetelték néhány oldallal korábban, hogy mennyire rajonganak a táncért, és hogy nélküle el sem tudják képzelni az életüket, egyetértettek abban, hogy túl sok áldozatot követelő, és kiszámíthatatlan ez az életpályája.
„Siker, nem siker, fizikai fájdalom, 10 éves korunk óta.
Véres láb, eltört köröm, hízás, fogyás, megalázás, mesternők, lelki terror. Iszonyatosan nehéz dolog, bármennyire gyönyörű” – foglalta össze Radina Dace magántáncosnő a karrierjét.
Czank Lívia kifejezetten figyelt arra, hogy ne csak a balettosokról legyen szó, hanem az is megjelenjen, mennyi ember összehangolt munkája kell ahhoz, hogy megszülethessen egy-egy előadás.
Tulajdonképpen nem meglepő, de az viszont teljesen hiányzik a könyvből, hogy a táncosok, vagy bárki más az Operaházról, mint munkahelyről beszéljen, ami azért is feltűnő, mert a színházon belüli feszültségekről elég sokat lehet olvasni mostanában az újságokban. Ez a döntés az író vagy éppen a táncosok részéről érthető, hiszen egészen más irányba vezető, érzékeny kérdésről van szó. A könyv témája elsősorban a balett világa, és nem a Magyar Állami Operaház, de így hiába jelennek meg a balettos-léttel járó nehézségek a könyvben, ebből a szempontból idealizált világot ábrázol A függöny mögött, amelyben egzisztenciális kérdésekről vagy a szakma megbecsültségéről is csak érintőlegesen esik szó.
A kultúráért felelős államtitkárság MTI-nek küldött közleménye szerint Ókovács Szilveszter főigazgatói megbízatása 2018. február 15-től öt évre szól. A posztra augusztusban írtak ki pályázatot, ezt nyerte meg az eddigi főigazgató.
Fellebbeznek a bíróság döntése ellen – válaszolta a FüHü kérdésére az Opera sajtóosztálya arról, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a bíróság a szakszervezetek javára döntött a sztrájk ügyében.
Ahogyan azt megírtuk, csütörtökön érkezett meg a bírósági döntés arról, hogy joga van sztrájkot hirdetni a három, az operaházi dolgozókat tömörítő szakszervezetnek a kollektív szerződés ügyében. Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke a FüHü-nek elmondta, hogy már el is kezdték szervezni a sztrájkot a végül elmaradt október 28-i helyett. Rotter Oszkár pénteken úgy fogalmazott, hogy nem tudja, fellebbez-e az Operaház vezetése a döntés ellen, de szerinte ezzel csak lejáratnák magukat.
Megkerestük az intézményt is, és az Opera válaszából egyértelműen kiderül, hogy nem értenek egyet a döntéssel.
Az Opera továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a sztrájk meghirdetése törvénytelen volt, ezért fellebbez a bírósági döntés ellen
– írták. Azt is hozzátették, hogy a héten is tárgyalt a vezetőség a szakszervezetek képviselőivel a kollektív szerződés ügyében.
Csütörtök délután megérkezett a bírósági döntés, amely a szakszervezeteknek ad igazat az Operaház vezetése ellenében – mondta a FüHü-nek Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke.
A szakszervezetek hatalmas sikerként értékelik a bírósági döntést, amely azt jelenti, hogy jogosan élnek a sztrájk eszközével azért, hogy rákényszerítsék Ókovács Szilveszter főigazgatót az operaházi kollektív szerződések aláírására.
Rotter Oszkár elmondta, hogy el is kezdték szervezni a sztrájkot, miután az eredetileg október 28-ára, A hugenották premierjére tervezett munkabeszüntetés végül elmaradt. A szakszervezeti vezető azt még nem tudta megmondani, hogy körülbelül mikor lehet a sztrájkra számítani.
Jelenet Giacomo Meyerbeer A hugenották címü ötfelvonásos operájából az Erkel Színházban MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Rotter Oszkárnak arról sincs információja, hogy az Operaház vezetése akar-e fellebbezni a bírósági döntés ellen, de szerinte ezzel csak lejáratnák magukat. Hozzátette, hogy nagyon
sokat jelent a társulatnak, hogy a szakszervezeteknek adott igazat a bíróság,
és házon belülről és házon kívülről is sok támogatást kapnak a kollektív szerződésért folytatott harcban.
Ahogy a FüHü megírta, eredetileg október 28-ára tervezték a sztrájkot, amely egy nagyon fontos premiert, A hugenották bemutatóját érintette volna az Erkel Színházban. Ókovács Szilveszter viszont már előre jogellenesnek minősített egy esetleges sztrájkot, és bíróságra vitte az ügyet. A szombati premiert végül megtartották, a sztrájkot pedig elhalasztották. A főigazgató engedményeket is tett a társulatnak, de a kollektív szerződést egyelőre nem volt hajlandó aláírni.
Úgy tudjuk, a tárgyalások folytatódnak az Opera vezetése és a szakszervezetek között.
Máris elszállni látszanak Balázs Péter miniszterelnök-jelölti esélyei, Bod Péter Ákos szerint utána nyúl a politika, Semjén Zsoltnak pedig a szexuális zaklatásról is a menekültek jutnak eszébe. Marton László félig-meddig bocsánatot kért, nehéz jót írni a Budapest Noirról – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.
Már el is szállt Balázs Péter jelöltsége
Forrás: Wikimedia Commons
A „Balázs Péter iránti tisztelet mellett” sem tervez az Együtt közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP-vel, a Párbeszéddel szövetségben állítanak jelöltet. A DK a FüHü-nek azt írta, hogy ők nem közös listában és közös miniszterelnök-jelöltben gondolkodnak, hanem választókerületi együttműködésben.
aligha lesz Balázs Péter a közös ellenzéki kormányfő-jelölt.
Bod Péter Ákos: A politika utánam nyúl
„Akár így, akár úgy alakul, mindenképpen gazdaságpolitikai fordulatra számítok, mert fordul az út. Fordulatot idézhet elő, hogy megváltoztak a politikai erők közötti arányok. A legnagyobb tanítómester pedig a kényszer:
nem tartom kizártnak, hogy ugyanazok szájából teljesen mást fogunk hallani rövid időn belül,
pusztán azért, mert mást kell majd mondaniuk” – ezt mondta a FüHü-nek adott interjúban Bod Péter Ákos.
Fotó: Wikipedia
Az Antall-kormány első ipari minisztere, a független jegybank első elnöke, az EBRD volt igazgatója, és 2006-ban egy röpke ideig Orbán által javasolt miniszterelnök-jelölt, majd a második Orbán-kormányban egy darabig miniszterelnöki tanácsadó, jelenleg egyetemi professzor sok évnyi kihagyás után mintha visszafelé kacsingatna a politikai közegbe. Ám ő állítja:
„A politikából kiiratkoztam, de a politika nem iratkozott ki belőlem, időnként – mint most is – utánam nyúl.”
Szerinte meg kell változtatni az eluralkodott posztkádári gondolkodást, mobilizálni kellene a posztkádári társadalmat.
Semjén Zsolt, a szexuális erőszak és a menekültek
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, a KDNP elnökét a Magyar Nemzet kérdezte arról, hogy indít-e felvilágosító kampányt a kormány az elmúlt napokban kiderült szexuális zaklatásos esetek után. Semjén azt mondta:
“az a helyzet, hogy ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt”.
Az Együtt szerint ez is azt bizonyítja, hogy a kormány „vérlázító módon” nem akar fellépni a családon belüli, nők elleni erőszak ellen, ezért próbálják ezt is a menekültekre kenni.
Marton László félig-meddig bocsánatot kért
Egyre többen vádolják szexuális zaklatással Marton László rendezőt, aki most közleményében
úgy kért bocsánatot, hogy magáról azért elhárította a felelősséget.
Azt írta: „Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.”
Sárosdi Lilla elfogadta a bocsánatkérést, Marton Lászlónak viszont két újabb áldozata is megszólalt.
Beolvad az LMP-be az Új Kezdet?
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Független Hírügynökség információja szerint a Gémesi György gödöllői polgármester által alapított mozgalom, amely már
korábban is szorosan együttműködött az LMP-vel és Szél Bernadettet ismerte el közös miniszterelnök-jelöltként,
hivatalosan is csatlakozik a zöld párthoz. Ezt a választási szabályok indokolják: külön pártként, de szövetségben indulva ugyanis 10 százalékot kellene elérniük a parlamentbe jutáshoz.
Gémesi György a Magyar Nemzetnek tagadta az összeolvadást, de azt mondta: a jelöltek mellett a tervek szerint nem mindkét párt, csak az LMP neve fog szerepelni, vagyis az LMP lesz az úgynevezett jelölőszervezet.
Orbán ismét a számokkal harcol
A térségünket leszámítva az unióban szinte nincs növekedés – mondta egy gyáravatón Orbán Viktor. Szerinte a V4-ek növekedése kiemelkedő. A miniszterelnök szavait ezúttal se támasztják alá a számok – erről itt írtunk hosszabban.
Nem írhatja meg a munkaadó az adóbevallást
Jövő évtől nem készíthetik el a munkaadók az alkalmazottak szja-bevallását a parlamentnek most benyújtott úgynevezett salátatörvény szerint. Marad a saját kezűleg kitöltött űrlap vagy az adóhatóság által elkészített tervezet.
Fontos premiert akadályozhatnak meg az operaházi sztrájkkal
Már csak két nap van A hugenották premierjéig az Erkel Színházban, amikorra
a szakszervezetek sztrájkot hirdettek,
ha az Operaház főigazgatója nem hajlandó aláírni a dolgozók kollektív szerződését. A FüHü-nek Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője megerősítette, hogy továbbra is él a sztrájkfelhívás.
Csak a cigi maradt meg a noirból a Budapest Noirban
Nehéz rosszat írni a Budapest Noirról, mert az első képkockától az utolsóig egyértelmű, hogy hihetetlen gondossággal és odafigyeléssel készült a film. Jót viszont sajnos nem nagyon lehet, mert korántsem lett olyan izgalmas és stílusos, mint amiben reménykedni lehetett az alapanyag, Kondor Vilmos regénye miatt. Kritikánkat itt olvashatja.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
