Kezdőlap Címkék Liverpool

Címke: Liverpool

A Liverpool és Szoboszlai Waterlooja hazai pályán

0

3-0-ra kapott ki az olasz Atalanta csapatától az Anfield Roadon az angol sztár csapat Európa Liga mérkőzésen. Ennél nagyobb csapás aligha érhette a sztár együttest, melyben Szoboszlai Dominik, a jelenlegi legjobb magyar játékos alapembernek számít. A magyar válogatott kapitányát két másik sztárral együtt a második félidőre küldte be Jürgen Klopp edző, de ők nem tudtak fordítani: teljes lett a bukás.

Az első félidőben 1-0 ra vezetett az Atalanta, amely távolról sem oly nagy csapat az olasz bajnokságban mint a Liverpool Angliában. Az olasz Gianluca Scamacca lőtte be az első gólt, ő éppúgy válogatott játékos mint Szoboszlai Dominik. Scamacca azután másodszor is betalált egy lesgyanús akció végén: 2-0 a vendég Atalanta javára.

Később a Liverpool gólt lőtt, de a játékvezető les miatt ezt nem adta meg.

A kegyelemdöfés, a harmadik gól részben Szoboszlai hibájából történt: a magyar sztár elveszítette a labdát, az olaszok kontráztak. Az első lövést a Liverpool kapusa kivédte, de a labda kipattant, és Pasalic berúgta. 3-0 – ez bizony kiütés. Waterloo Liverpoolban.

Orbánt az ág is húzza

“Legyetek olyanok mint Szoboszlai Dominik!” – intette a magyar fiatalokat Orbán Viktor, aki közismerten futball rajongó és emiatt a magyar kormány sokat is költ erre. A futball iskolák, melyek oly sok pénzt vittek el, eddig nem sok eredményt hoztak. Szoboszlai Dominik sem innen került ki: külföldi karrier végén érkezett meg a Liverpoolhoz. Ő lett a magyar válogatott kapitánya, és a sport talán legjobb reklámarca, akire szívesen hivatkozott Orbán Viktor is. Aki szívesen használja a sportot politikai céljai megvalósítására: nemrég együtt nézte meg a Csíkszereda – Brassó jégkorong mérkőzést Erdélyben Novák Katalinnal. Akkor a köztársasági elnökasszony még lelkesen kiáltozta a miniszterelnök mellett, hogy Ria, ria, Hungária! Akkor még egyikük sem sejtette, hogy hamarosan rövid üzenet érkezik Orbán Viktortól, amely az azonnali lemondást sürgeti a köztársasági elnöktől. Novák Katalinnal pártunk és kormányunk elveszítette emberi arcát. Szoboszlai gyengélkedése a Liverpoolban kikezdheti a fiatal sztár reklámértékét Orbán Viktor számára pontosan akkor amikor óriási szüksége van népszerű arcokra hiszen Rogán Antallal, a választási kampányok kiváló szervezőjével mégsem kampányolhat. A titkosszolgálatok és a kormányzati média fura ura, a bizniszben is nagyúr. Nem véletlen, hogy a Völner – Schadl korrupciós ügyben is ő lehetett a felső kapcsolat.

Orbán mintha elveszítette volna a fonalat – írta nemrégiben a magyar származású amerikai elemző, George Friedman, akit a miniszterelnök tavaly a karmelita kolostorban fogadott. Orbán Viktornak a pénze fogyott el márpedig nemcsak a háborúra igaz hanem a politikára is: három dolog kell hozzá: pénz, pénz és pénz.

A JP Morgan is bocsánatot kér a Szuper liga miatt

0

Nem a főnök hanem egy szóvivő közölte, hogy tévesen ítélték meg a közvélemény reakcióját a Szuper Ligára. Közben lerontották az óriási amerikai pénzintézet fenntarthatósági minősítését  azt követően, hogy megbukott az európai szuper liga ötlete – írja a londoni Guardian.

3,25 milliárd dollárral pénzelte volna a JP Morgan a Szuper Ligát, melyben 6 angol, 3-3 olasz és spanyol futball klub szerepelt volna. Az ötletgazda a Real Madrid elnöke volt. Az európai futball klubok egyenként 2-300 millió eurós bónuszt igértek a JP Morgannak.

A két manchesteri csapat, a Liverpool, az Arsenal és a Chelsea elsőként hagyta el a süllyedő hajót. Követte őket az Atletico Madrid, a Milan és az Inter is. Maradt a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus. Dehát ez nevetségesen kevés egy Szuper Ligához.

A Standard Ethics bank minősítő bírálta mind a klubokat mind pedig a JP Morgant. A bírálat hangsúlyozza, hogy „sok negatív hatással” járt volna az európai Szuper Liga megalakulása, melyet kritizált  a brit miniszterelnök, Boris Johson éppúgy mint Emmanuel Macron francia elnök. A Paris Saint Germain klub vezetőit megkeresték a szervezők, de ők elutasították a részvételt. A francia elit klub katari kézben van. A németek is elutasították a részvételt.

Mit jelent az etikai leminősítés?

Egy jó cégnél a hírnév minden – hangsúlyozta Jamie Dimon, a JP Morgan főnöke amikor ismertette az éves jelentést a hónap elején. A Guardian ugyan megkereste az ügyben, de egyelőre nem kívánt nyilatkozni a 48 órát élt Szuper ligáról, mely nagy pénzt hozhatott volna az érintett 12 klubnak és a JP Morgannek. Mások – elsősorban a szurkolók- viszont nagy vesztesnek érezték volna magukat…

A Fáraó miatt csökkent az iszlám ellenesség Liverpoolban

Mohamed Szalah, a Liverpool csodacsatára történelmet írt amikor első egyiptomiként gólt szerzett csapatának  a BL döntőben. A Fáraónak becézett csatár két éve szerződött a liverpooli vörösökhöz, és azóta felfelé ível a csapat hazai és nemzetközi karrierje. A koronát erre az tette fel, hogy a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Tottenham csapatát a BL döntőben.

Csökkenti-e egy népszerű kisebbségi hős az ellenérzéseket a kisebbség iránt? Ezt kutatta a Stanford egyetem csapata Mohamed Szalah példáján. John B. Holbein politológus professzor, a csapat vezetője stílszerűen Twitteren tette közzé az eredményeket.

Amióta Szalah a Liverpoolt erősíti 18,9%-al csökkentek a muzulmánok elleni akciók

Két év alatt ez nagyon jelentős változás és ebben minden bizonnyal nagy szerepe van annak, hogy Mohamed Szalah Egyiptomból érkezett és vallása szerint muzulmán- állapítja meg az amerikai professzor.

Közben Trump elnök sértően nyilatkozott London első muzulmán polgármesteréről. Sadiq Khan egy pakisztáni busz sofőr fia, és a Munkáspárt tagja. A vallások közötti párbeszéd híve. Éppúgy mint Mohamed Szalah, a csodacsatár, aki jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjen az ellenszenv a muzulmánokkal szemben.

Óriási meglepetés a BL-ben: a Liverpool négy gólt lőtt a Barcelonának

0

Liverpool a három gólos hátrány ellenére kiharcolta a fináléba jutást, mert 4-0-ra legyőzte az FC Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.

A 3-0-s barcelonai vereség után a Liverpool nem nagyon reménykedhetett továbbjutásban, főleg azután, hogy az angol klub sérülés miatt elvesztette legjobb csatárait, Mohamed Szalah-t és Firminót.

A Liverpool nem tehetett mást, mint rohamozott az első pillanattól kezdve. Az angol csapat nagy iramot diktált, folyamatosan nyomás alatt tartotta a Barcát, a labda is többet volt a Poolnál. A rohamokat nem is bírták a katalánok, már a hetedik percben gólt kaptak.

Az 56. percben aztán már ledolgozta háromgólos hátrányát a Liverpool, miután a szünetben csereként beálló Wijnaldum három perc alatt két gólt is rúgott.

A továbbjutást a Bajnokok Ligája döntőjébe végül a 75. percben egy cseles szöglettel harcolta ki az angol csapat.

Liverpool (angol) – Barcelona (spanyol) 4-0 (1-0)

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson (Wijnaldum 45.) – Fabinho, Milner, Henderson – Shaqiri (Sturridge 90.), Mane, Origi (Gomez 85.)

Barcelona: Ter Stegen – Roberto, Piqué, Lenglet, Alba – Rakitic (Malcom 80.), Busquets, Vidal (74.) – Messi, Suárez, Coutinho (Semedo 60.)

Gólszerzők: Origi (7., 79.), Wijnaldum (54., 56.)

Sárga lap: Fabinho (11.), Matip (66.) illetve Busquets (45+1), Rakitic (53.,), Semedo (75.)

Piros lap: –

Továbbjutott 4-3-as összesítéssel a Liverpool.

Ajax-Barca BL-döntő jöhet

0

A Barcelona nagyot lépett a Bajnokok Ligája-döntő felé, miután hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Liverpoolt az elődöntő első mérkőzésén. A hazai csapat jubileumot is ünnepelhetett, ugyanis első találata az 500. volt a legrangosabb európai kupasorozatban. A döntő másik esélyese az Ajax, amely kedden idegenben 1-0-ra győzött a Tottenham Hotspur ellen.

A mérkőzés óriási iramban kezdődött, mindkét együttes gólra törően futballozott, egymást követték a látványos, helyenként pedig szemet gyönyörködtető akciók. De amíg az angolok hadilábon álltak a kapu eltalálásával, addig Luis Suarez egy tökéletes ütemű és hajszálpontos beadásba jól tette bele a lábát, így először volt eredményes a BL jelenlegi kiírásában.

A folytatásban már inkább a Liverpool volt veszélyesebb, mégis a Barcelona növelte az előnyét, mert Suarez próbálkozását követően a keresztlécről kipattant labdát a csapatkapitány, Lionel Messi lőtte a kapuba.

A meccs legszebb gólja viszont még hátravolt: az argentin játékmester szabadrúgásból kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel pályafutása 600. találatát szerezte klub színekben, azaz valamennyit gránátvörös-kékben. A szigetországiak ugyan szépíthettek volna, csakhogy előbb Ivan Rakitic mentett a gólvonalon, majd a kipattanót Mohamed Szalah ziccerben a bal kapufára lőtte, így csapata rendkívül nehéz helyzetből várhatja a jövő keddi, liverpooli visszavágót.

A Barcelona a BL jelenlegi kiírásában veretlen, nyolc győzelem és három döntetlen a mérlege.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:

FC Barcelona (spanyol)-FC Liverpool (angol) 3-0 (1-0)
gólszerzők: Suarez (26.), Messi (75., 82.)

kedden játszották:

Tottenham Hotspur (angol)-AFC Ajax (holland) 0-1 (0-1)
gólszerző: Van de Beek (15.) (MTI)

Drámai mérkőzésen győzött a Tottenham, a Liverpool viszont könnyedén jutott tovább

0

A Liverpool kettős győzelemmel búcsúztatta az FC Portót, a Tottenham ugyanakkor drámai mérkőzésen jutott tovább a Manchester Cityvel szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Manchesterben villámrajtot vett a City, a negyedik percben Raheem Sterling góljával megszerezte a vezetést. Josep Guardiola vezetőedző csapata azonban nem sokáig örülhetett: Szon Hung-min három perc alatt két védelmi megingást kihasználva duplázott, így hamar fordított az 1-0-s előnnyel érkező Tottenham Hotspur.

A gyors gólváltásnak még nem volt vége: Bernardo Silva egy perccel később kiegyenlítette az állást egy Danny Rose lábán megpattanó lövéssel. A Bajnokok Ligája történetében korábban még soha nem esett 11 perc alatt négy találat.

A viharos kezdés után tíz percet kellett várni az újabb gólra, ekkor Sterling ismét Kevin De Bruyne passzából volt eredményes. A folytatásban mindkét csapat jobban összpontosított a védekezésre, így az első félidőben több találat már nem esett.

A fordulás után Hugo Llorisnak, a vendégek világbajnok kapusának tíz perc alatt két nagy bravúrt is be kellett mutatnia, de az 59. percben Sergio Agüero nyolc méterről, kisodródott helyzetből a rövid sarokra leadott lövésénél már ő is tehetetlen volt, így a párharc során először állt továbbjutásra a manchesteri gárda.

Ezzel azonban még mindig nem volt vége a fordulatoknak: negyed órával a mérkőzés vége előtt a Tottenham a csereként beállt Fernando Llorente szöglet utáni közeli fejesével szépített, és bár Sterling az ötperces hosszabbításban újabb gólt ért el, Cüneyt Cakir játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

A manchesteriek sorozatban öt vereség után tudtak legyőzni angol csapatot az európai kupaporondon, de ennek aligha örültek, ugyanis búcsúztak a Bajnokok Ligájától.

A Tottenham 1962 után másodszor jutott elődöntőbe a legrangosabb klubsorozatban.

A Liverpool könnyen győzött

A másik mérkőzésen a kétgólos előnnyel Portóba utazó, tavaly döntős Liverpool a 28. percben Sadio Mané révén, és a portugál védelem asszisztálásával megszerezte a vezetést, annak ellenére, hogy a hazaiak sokkal többször találták el riválisuk kapuját (6-1).

A gyakorlatilag tét nélkülivé vált második felvonásban előbb Mohamed Szalah volt eredményes, majd Éder Militao szépítése után Firmino és Virgil van Dijk következett. Az angol csapat végül összesen ötször találta el a hazai kaput, így szerzett négy gólt.

Az elődöntőben a Liverpool a Barcelonával, a Tottenham pedig az Ajaxszal találkozik április 30-án és május 1-jén, valamint május 7-8-án.

A finálét a madridi Wanda Metropolitano stadionban játsszák június elsején.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

Mancheseter City (angol)-Tottenham Hotspur (angol) 4-3 (3-2)

gólszerzők: Sterling (4., 21.), B. Silva (11.), Agüero (59.), illetve Szon (7., 10.), Llorente (73.)
Továbbjutott: a Tottenham, 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

FC Porto (portugál)-Liverpool FC (angol) 1-4 (0-1)

gólszerzők: Militao (69.), illetve Mané (28.), Szalah (65.), Firmino (77.), Van Dijk (84.)
Továbbjutott: a Liverpool, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

kedden játszották:

Juventus (olasz)-AFC Ajax (holland) 1-2 (1-1)
Továbbjutott: az Ajax, 3-2-es összesítéssel.

FC Barcelona (spanyol)-Manchester United (angol) 3-0 (2-0)
Továbbjutott: a Barcelona, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel. (MTI)

A fociban nincs Brexit, sőt!

0

Négy angol csapat jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A Manchester City, a Manchester United és a Tottenham Hotspur után negyedikként a Liverpool is sikerrel vette a nyolcaddöntős akadályt, idegenben győzött a Bayern München ellen.

A spanyol csapatok közül azonban most csak a Barcelona maradt versenyben, miután a Real Madrid csúfos vereséget szenvedett az Ajax Amsterdamtól és kiesett a Bajnokok Ligájából. A 4-1-es vereség után a madridi csapat edzőjének is távoznia kellett és Zinedine Zidane visszatért a Realhoz. Legutóbb a BL 2009/10-es kiírásában fordult elő, hogy a spanyoloknak csak egy klubjuk volt negyeddöntős, akkor is a katalánok jutottak legtovább.

A Bayern München tegnap esti kiesése azt jelenti, hogy 2006 óta először nincs német klub a legjobb nyolc között.

Bayern München–Liverpool 1-3 (1-1)

Az angliai döntetlen után joggal reménykedhettek a Bayern München szurkolói, ám a csapatuk csúnyán elbukta a Liverpool elleni nyolcaddöntőt.

A németek már az első félidőben hátrányba kerültek, Sadio Mané ugyanis kihasználta Manuel Neuer kapus hibáját, és vezetést szerzett a vendégeknek. A Bayern ugyan még az első félidőben egyenlített Joel Matip öngóljával, de a Liverpool még így is továbbjutásra állt az idegenben lőtt góllal. A németek sorsát aztán van Dijk pecsételte meg a második félidő 69. percében, majd a 1-3-as végeredményt Mané állította be a 84. percben.

FC Barcelona – Lyon 5-1 (2-0)

A Barcelona otthon simán elverte a Lyont, öt gólt lőtt, pedig néhány helyzetet ki is hagyott. Gólszerzők: Messi (18., 78.), Coutinho (31.), Pique (81.), Dembelé (89.) illetve. Tousart (58.)

A negyeddöntő sorsolását holnap rendezik Nyonban

Az első mérkőzéseket április 9-én vagy 10-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

A BL-negyeddöntő mezőnye:
AFC Ajax (holland), FC Barcelona (spanyol), Juventus (olasz), Liverpool (angol), Manchester City (angol), Manchester United (angol), FC Porto (portugál), Tottenham Hotspur (angol)

Két gól nélküli döntetlen a Bajnokok Ligájában

0

Nem született gól a labdarúgó Bajnokok Ligája tegnapi játéknapján. A főszereplők a kapusok voltak, meg inkább a hibák.

A Lyon-Barcelona találkozón az előzetesen esélytelenebbnek tartott francia csapat jól tartotta magát az első félidőben. A másodikban aztán a Barcelona egyre jobban növelte a nyomást, a meccs végére beszorította ellenfelét saját kapuja elé. Gólt azonban nem sikerült szereznie, így maradt a 0-0.

A Barca huszonötször lőtt kapura, de csak ötször találta el. Suarez és Messi egy ideje erősen formán kívül van, Dembelén meg látszik, hogy kihagyott majdnem három hetet. A Lyon csak ötször próbálkozott, Ter Stegennek összesen kétszer kellett védenie.

A másik mérkőzésén a Liverpool a Bayern Münchent fogadta. A hazai csapat állt közelebb a győzelemhez, de a helyzetei neki is kimaradtak, így 0-0-ról várják a három hét múlva esedékes visszavágót. A két csapat összesen csak háromszor tudott összehozni kapura tartó lövést.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!