Kezdőlap Címkék Kultúrkör

Címke: kultúrkör

Kardinális kérdések

Első, mint mindig a demokrácia. Többször írtam már, hogy úgy gondolom, az ellenzék demokratikusan kormányozna, ha hatalomra kerülne, a jelenleg regnálók viszont nem kormányoznak demokratikusan, és nagyon nehezményezem, hogy ez az alapvető és döntő különbség a nem NER lapokból „nem jön le” az olvasóknak.

Szegények csak azt tudják meg a független újságokból (~30 %), hogy mindkettő rossz. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy a média FIDESZ által lenyúlt, pártsajtóvá züllesztett és gyakorlatilag közpénzből fizetett nagyobbik része (~65 %) állandóan arról cikkez, hogy FIDESZ jó, ellenzék rossz, nem csoda hát az óellenzék tragikus helyzete a választásokon.

A szomorú ebben az, hogy a helyzeten maguk az ellenzéki pártok nem tudnak változtatni, sem programmal, sem falujárással, sem sehogy. Magyar Péter is előbb lett (rejtélyes módon) hihetetlenül népszerű, csak aztán kezdte járni a falvakat.

A kutatásokból persze kiderült, hogy fölöslegesen, a falusi FIDESZ szavazókból csak alig néhányat tudott átcsábítani, a TISZA párt szavazóinak többsége a városi csodaváróktól érkezett, akik ahelyett, hogy a meglévő ellenzékről írnák meg, hogy ezért meg azért jobban kormányozna, ülnek a parton és fürkészik a távolt, hátha jön már a nagy hajó, parancsnoki hídon a mégújabb Messiással.

A jelenlegi Messiásnak egyedül sajnos nincsen elég szavazója a FIDESZ legyőzéséhez, és úgy tűnik, hogy nem is lesz, összefogni meg nem akar, így, ha nem érkezik egy még újabb, és persze sikeresebb Messiás, az egyetlen lehetőség a DK eltüntetése a porondról, és a szavazóinak átszervezése a TISZÁ-hoz (az eltüntetési technika a szokásos: Mondjon le!).

Az ilyen filozofálgatáskor persze fölmerül a kérdés, mi az, hogy demokratikus. A szó azt jelenti, népuralom, ami ma már nem igaz, és nem is lenne jó a kormány minden lépését népszavazással eldönteni, mint a régi görögöknél, mivel a nép tagjainak döntően nagy része nem rendelkezik a szükséges információkkal, nem is akarja ezeket megszerezni, de még ha meg is szerezné, akkor sem tudna mit kezdeni velük. Ezért az értelmiség (= lángoszlopok; lásd Petőfi) feladata a nép helyes irányba terelése a választások előtt, hogy honfitársaink olyanokat válasszanak meg az irányító testületbe, akik a többség számára javuló irányba akarják és képesek is elmozdítani az országot. Az értelmiség ezt a feladatot a FIDESZ hazugságok és csalafintaságok leleplezésével, valamint a regnálók és az ellenzék összehasonlítási eredményeinek bemutatásával teljesíthetné, azaz (sokszor!) leírná, hogy mit tesz a kormány, mit tenne helyette az ellenzék, és az miért lenne jobb. Ha valamelyik független újságíró nincs tisztában azzal, hogy mit tenne az ellenzék, és a programjukról sem tudja, hogy hol található, hívja fel őket, és kérdezze meg.

Szép is lenne, ha ez így történne, de sajnos a gond az, hogy az értelmiség ezt a feladatot nem vállalja. Akkor pedig marad a nép fideszes átverése minden vonalon, maradnak a kétharmadok, és mindez abszolút jogállami, hiszen minden törvénynek és előírásnak elég tétetett. Ha mégsem, akkor a FIDESZ majd módosítja. Nem a tettét, hanem a törvényt. A jogállamiság tehát kétharmaddal mindig oké.

A demokráciát illetően viszont az,

  • hogy a törvényeket a kétharmad birtokában bármifajta korlát nélkül a FIDESZ határozza meg, mégpedig úgy, hogy minden esetben neki legyen előnyös,
  • hogy akkor hoznak létre az általuk kézi vezérléssel hatóságként működtetett meglévő fékek és egyensúlyok mellé újabb kézi vezérlésű, ugyancsak ellenzék vegzáló hatóságot, amikor csak akarnak,
  • hogy akkor vonnak el és annyi pénzt az ellenzéktől, amikor és amennyi tetszik nekik,
  • és hogy ugyanakkor a saját propagandájukra akkor és annyi pénzt vesznek ki a közösből, amikor és amennyit a kedvük tartja,

egyértelműen NEM demokrácia. Azért nem, mert a pártok azonos esélyű politikai versenyének egyetlen feltétele sem teljesül. Aki úgy gondolja, hogy a demokrácia ismérve az, hogy nem visz el senkit a fekete autó, az vagy népátverési célból hazudik, vagy kifejezetten ostoba.

Egyébként a fekete autó rendőrautóként már sokszor működött. Emlékezhetünk Hagyóra, akit végül azért ítéltek pénzbüntetésre, mert telefonon sürgette a vállalkozó kifizetését (az összes többi vádról kiderült, hogy hazugság), vagy Tátraira és Császyra, akik azért kaptak letöltendő börtönt, mert az általuk megbízott három szakértő azt mondta ugyan, hogy a Velence tavi susnyás négyzetmétere ötször annyit ér, mint a Budapest melletti almás négyzetmétere, de a Polt vezette ügyészség hozott egy negyedik szakértőt, aki szerint a különbség nem ötszörös, hanem huszonötszörös (és a bíróság érdekes módon neki hitt), esetleg Gyárfásra, akit 7 évre ítéltek, mert a Portik által titokban készített HANGfelvétel szerint „széttárta a kezét és bólintott” (vajon ki bízhatta meg ezzel Portikot? Csak nem a rendőrség?). Szóval, tisztelt hölgyek és urak, csak ne becsüljük le a mai valóság fekete autóinak jelentőségét!

Épp most tartóztatnak le polgármestert meg alpolgármestert, és ha megint kiderül, hogy ez csak a szokásos szemenszedett hazugság fideszes felfújása, a sár akkor is a letartóztatottakon ragad, és a NER sajtó sokáig gondoskodik róla, hogy lemoshatatlan legyen.

Itt van aztán a másik fontos kérdés, a hazafiság. Az ember úgy gondolná, hogy hazafiságra akkor van szükség, mikor az adott nemzetiségű országot elnyomják, azaz az adott nemzetiségű emberek pont a nemzetiségük miatt szenvednek hátrányt. Ilyen esetben természetes a haza emlegetése, és az azonos nemzetiségű emberek összefogása az ellenállás érdekében, azaz a „nemzetben való gondolkodás”. Ez volt a helyzet már Mohács óta Magyarországon, ebből következett Thököly, Rákóczi, Kossuth, de ebből következett Trianon is, mivel a magyarok kábé ugyanannyira nyomták el a magyarországi nemzetiségeket, mint ahogy a magyarokat az osztrák birodalom a kiegyezés előtt, azaz olyan nagy ellenállásba az ország szétdarabolása nem ütközött.

Sok volt országhatáron belül a nemzetiségi, és a magyarhoz hasonlóan mind nemzetben gondolkodott, így aztán el is akart szakadni. Nagyon.

Nem csodálható, mivel a nemzetiségi területeken magyar volt a birtokos nemesség, az igazságszolgáltatás, a csendőrség, na meg az összes hivatal. Az ország Antant általi feldarabolása persze nem lett teljesen igazságos, de ennek komoly oka van: a világháborúban sajnos nem mi voltunk se a megtámadott, se a győztes fél, jóval inkább az agresszor meg a lúzer, az pedig, pláne együtt a nemzetközi illemtan szerint rosszat jelent. Sok rosszat.

Ma Magyarországot senki nem nyomja el. A magyarokat nem üldözik csak azért, mert magyarok, következésképp az ilyen esetekben a hazafiság erőltetése sokszor átcsap önzésbe, mert nem az igazságtalan elnyomás miatti összefogás, hanem a többi néppel szembeni (általában jogtalan) előnyök magunknak való kicsikarási szándéka jellemzi. Kompromisszumokat kötni más országokkal a buzgó hazafiság képtelen, engedni semmilyen kérdésben nem fog, egyetlen aktív tevékenysége a vétózás, azaz minden szövetségi rendszert, amelyeknek tagja, főleg akadályoz, viszont azt rendkívül hazafiasan. Rettentően védi az érdekünket. Legalábbis ezt hazudja a népnek, és itthon a többség ezt is hiszi.

Mint köztudott, az EU 27 pontban fogalmazta meg, mit kellene változtatnia az EU normákkal ellenkező gyakorlatok esetén az Orbán kormánynak, hogy a nekünk megítélt (nem nekünk járó, hanem nekünk fejletleneknek fejlesztésre megítélt) összeget nyugodt lélekkel ide is küldhessék anélkül, hogy kézen-közön eltűnne. A miniszterelnök úr „választechnikája” a szokásos, valamit pilinckázik, de semmi olyasmi, ami az EU-nak elfogadható, közben meg azt mantrázza itthon a papagáj csapat, hogy nem is emiatt nem küldik ám a pénzt! Hanem mert tisztán hazafiságból egyrészt békepártiak vagyunk, másrészt elutasítjuk a migránsokat, harmadrészt meg nem engedjük, hogy gyemekeinket az LMBTQ+ lobbi behálózza. Javasolnék a kormánynak egy próbát: teljesítse a 27 pontban előírtakat, anélkül, hogy a „No migration, no gender, no war” álláspontján változtatna, és ha akkor sem kapjuk meg a pénzt, akkor a miniszterelnök úrnak igaza van. Pazar ajánlat, nemde? A probléma sajnos az, hogy egyrészt maga sem hiszi, hogy igaza van (sőt!), másrészt nem is akar a NER igazságtalan tolvajrendszerén változtatni (Lánczi András: Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája). Na, ezt hívják hazafiságnak. Így védik meg az érdekeinket, közben egyre rosszabb lesz nekünk.

Szóval ma már, noha nagyon örülök a magyar nyelvi kultúrkörhöz tartozásnak, egyáltalán nem vagyok harcos hazafi.

Nem akarok harcolni, pláne a szövetségeseink ellen nem.

Hálaisten nem is kell. Egyébként is: Orbánt támogassam, holott semmiben nem értek vele egyet, csak azért, mert ő szintén magyar? Higgyem el istenbizonyra, hogy az ő politikája hasznos a többségnek, csak azért mert a többség rá szavazott? Persze az is kérdés, milyen választási rendszer az, amelyben a szavazásra jogosultak egyharmadával lehet elérni kétharmadot? Jó, persze, a FIDESZ a választási rendszert magának csinálta, de mi, magyarok jogosítottuk fel arra, hogy megtehesse, holott ezt én nem akartam. Nagyon nem. Az a hazafi, aki arra szavaz, hogy valaki a demokráciát kijátszva kisajátíthassa a hatalmat? És ha én nem tapsolok neki, mert úgy gondolom, hogy amit csinál, az országnak jóval inkább árt, mintsem használna valamit, akkor rosszat teszek, amiért pellengérre állíthatnak?

Bonyolult ügyek. Alapos megfontolást ajánlok mindenkinek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK