Mind az Európai Unióban mind az Egyesült Államokban védővámokkal próbálják megakadályozni, hogy Kína elárassza ipari termékeivel a piacot. Peking egyik vezető közgazdásza szerint “a Nyugat túloz, és a probléma megoldható, ha mindkét fél úgy akarja.” Közben pedig Kína részesedése tovább nő a világ ipari exportjában – fűzi hozzá a Project Syndicate, amely amerikai és kínai szakértőket egyaránt megkérdezett.
“A kínai export kitartóan már már titokzatos módon növekszik. Ennek több oka is lehet, például az, hogy a kínai ipar rendkívül hatékony, de leginkább arra lehet gyanakodni, hogy a pekingi kormányzat rejtett módon támogatja az exportot. A Nyugatnak ezt kell megértenie, és ennek megfelelően kialakítani válaszát a pekingi export offenzívára” – nyilatkozta a Peterson Institute for International Economics vezető szakértője a Project Syndicate portálnak. Arvind Subramanian hozzátette:
“a Nyugatnak nem zsigeri reakcióra van szüksége, hanem okos válaszra.”
Jü Jungting, a pekingi tudományos akadémia közgazdasági intézetének igazgatója azt írta a Project Syndicate oldalon, hogy Kínának nem elég nagy a belső kereslete, ezért van ez a nagy export offenzíva. Ha a pekingi kormány változtat a fiskális és monetáris politikáján, akkor felélénkülhet a hazai kereslet, így csökkenhet az export kapacitás. “A túlzó nyugati reakciót így kezelni lehet”- hangsúlyozta a pekingi tudományos akadémia közgazdasági intézetének igazgatója.
Kína Japán sorsára juthat
Máshonnan közelíti meg a problémát a Madison – Wisconsin Egyetem /USA/ professzora:
”Kína ipari kapacitása csökkenni fog méghozzá nagyon hamar, mert öregszik a lakosság, és a gazdaságban mind nagyobb szerepet játszik a szolgáltató szektor.”
A korábbi kínai exportoffenzíva csapást mért az Egyesült Államok rozsda övezetére: „Donald Trump ezt meglovagolva jutott be a Fehér Házba 2016 ban, és ezt szeretné újra megismételni novemberben” – hangsúlyozta Yi Fuxian, a Madison-Wisconsin Egyetem kutatója.
Ebben az értelemben a kínai egyke politika hatással volt az USA közéletére, amely viszont visszahat Kína gazdaságára, a gyenge hazai kereslet annak a következménye, hogy a kínaiak tartanak a jövőtől, és visszafogják a kiadásaikat:
“Trump kereskedelmi háborút indított Kína ellen, és Biden elnök ezt folytatta. Következmény: a Kínából érkező ipari import az USA-ba 12,7%-ra csökkent 2024 első félévében.”
Mindez Japánra emlékeztet, amely felfutott a hetvenes-nyolcvanas években, de a New York-i Plaza egyezmény után elveszítette USA piacának jórészét. “Kína hasonlóképp járhat, de ebből egyáltalán nem következik az, hogy az USA újraiparosítása valóban bekövetkezhet ” – hangsúlyozza a Madison-Wisconsin egyetem kutatója.
Tegyük hozzá, hogy Kína jóval nagyobb és népesebb mint Japán – 1,4 milliárd illetve 125 millió -, és GDP-je vásárlóerő paritáson számolva meghaladja az Egyesült Államokét a CIA Factbook szerint
Az a véleménye Lord Jim O’Neillnek, a jeles közgazdásznak, aki kitalálta a BRIC elnevezést. Putyin Oroszországa nem a jósolt úton járt, nem a felzárkózást választotta. A Nyugat pénzügyi csődbe kergetheti Oroszországot, amely olyan lejtmenetbe jut, melynek nem látszik a vége.
„Már csak IC maradt a BRIC-ből, mert sem Oroszország sem pedig Brazília nem tudta kihasználni a növekedési potenciálját. Ez szörnyen kiábrándító” – mondta a jeles közgazdász 2001-es jóslatairól a Der Spiegel tudósítójának.
*(A BRIC egy mozaikszó, melyet a gazdaságtanban használnak a gyorsan fejlődő Brazília, Oroszország, India és Kína megnevezésére (ezek angol kezdőbetűiből áll össze a mozaikszó).
Aki emlékeztette arra, hogy a professzor elég jól megjósolta Oroszország várható GDP-jét míg Kína messze felülmúlta a várakozást. Kína GDP növekedését hétszeresre jósolta húsz év alatt, de ehelyett tizennyolcszoros lett! Jim O’Neill mindkét országot befektetésre ajánlotta akkoriban.
„Nem azért találtam ki a BRIC elnevezést, hogy befektetésre ajánljam bár ezt sokan így értették. A kínaiak messze felülmúlták a jóslatomat. Az oroszok az első tíz évben növekedtek, de maguk adták meg a jelet a külvilágnak, hogy legyen óvatos. 2006-ban mindenki szeme láttára bebörtönözték Hodorkovszkijt és kisajátították a Jukoszt. Ez volt az a pillanat amikor a BRIC álom foszladozni kezdett.
2008-ban előadást tartottam Szentpéterváron a világgazdasági fórumon. Az oroszok azt várták tőlem, hogy megjósolom: hamarosan a világ öt legnagyobb gazdasága között lesznek. Én viszont figyelmeztető lövést adtam le egyenesen az orosz elit szívébe.
Az előadásom után a hangulat a mélypontra jutott. Akkor jöttem rá, hogy Oroszország nagy bajban van, mert Putyin elitje összekeveri az álmomat a valósággal, és semmit sem hajlandó tenni annak megvalósulása érdekében.
Azt mondtam el nekik, hogy a gazdaságuk nem függhet a végtelenségig az olaj és a földgáz exportjától. Így is lehet évi 2%-os növekedést produkálni egy darabig, de tartós fejlődéshez reformok kellenek. Meg kell oldani olyan problémákat mint a demográfia és a korrupció. Csakis úgy érhetnek el tartós növekedést, ha fokozzák a termelékenységet és lehetővé teszik új vállalkozások beindulását és becsalogatják a külföldi tőkét.”
Mit szólt az orosz elit ehhez a bírálathoz?
„Egyáltalán nem ezt akarták hallani. Azt gondolták, hogy Putyinnal rendben mennek a dolgok. Mindenki nagy stratégának tartotta Putyint. Én sohasem vettem be ezt a szöveget. Az igazság az, hogy a nagy pénzügyi válság 2008-ban előnyös volt Putyin számára, mert felvitte az olaj árát. Ezért ő továbbra is prosperitást ígérhetett az orosz népnek. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez a prosperitás megszűnik amint az olaj ára csökkenni kezd. Ez meg is történt 2014-ben és egészen mostanáig tartott.”
Hogy reagált a nagy stratéga az olajár csökkentésére?
„Nem csinálhatott reformokat, mert személyes vagyona és támogatóinak érdeke a status quo-hoz kötődött. Ezért aztán kiadta a jelszót: Tegyük újra naggyá Oroszországot! A gazdasági növekedés helyett az oroszok megkapták a nacionalizmust. Ezzel Putyin maga teremtette meg a gazdasági csőd lehetőségét!”
Elkerülheti-e Putyin azzal a pénzügyi csődöt, ha rubelben kéri az olaj és a földgáz árát?
„Szerintem az a valószínű, hogy a Kreml csökkenteni fogja az olaj és a földgáz exportját Nyugatra. Putyin akciója válasz a nyugati szankciókra. Nyomás alá akarja helyezni a nyugati vásárlókat hiszen azok kénytelenek lennének hatalmas mennyiségű rubelt venni az orosz Nemzeti Banktól, amelyiket épp lehetetlen helyzetbe akartak hozni a tartalékának befagyasztásával. Putyin rendkívüli mértékben függ a pénzügyi világpiactól, ahol a dollár a legfőbb tartalék valuta. Végső soron ezért van az, hogy a Nyugat dönt Putyin pénzügyi csődjéről. A diktátorok pedig a jövőben meg fogják gondolni, hogy miben tartsák a valutatartalékaikat. Nem véletlen, hogy csakis a demokráciák valutái szerepelnek a tartalékban világszerte. Kína felkészülhet, de Hszi Csinping elnöknek ehhez még reformokat kellene végrehajtania, és jelenleg nem épp erre irányulnak a szándékai.”
Mi van az arannyal? Putyinnak óriási aranytartalékai vannak, ez a hadi pénztára, ezenkívül mire jó ez?
„Az arany érdektelen! Elavult történelmi divat, mely még a negyvenes évekből maradt ránk. Csakis olyan kormányzatok tartalékolnak aranyat, melyeknek nincs önbizalmuk. Használni csak a háború finanszírozására lehet. Egyébként értelmetlen az arany felhalmozása.”
Mi aggasztja a leginkább?
„Az általános inflációs várakozás egyre növekszik. A nemzeti bankoknak ezért emelniük kell a kamatlábat akár 6% fölé is, ez pedig recessziót okozhat. Ez visszavethet minket a hetvenes évek stagflációjába. Churchill azt mondta, hogy
„sose hagyjunk kárbaveszni egy nagy válságot!”
Épp ezért azt gondolom, hogy nagy lehetőségek alakulnak ki a válságok nyomán. A másik az, hogy ilyenkor megmutatkozik az államok közötti együttműködés fontossága. Nagyon nem jó egyedül maradni. Különösen, ha valakit agresszornak bélyegeznek.
Harmadszor megtanulhatjuk, hogy a történelem nincs mindig a mi oldalunkon. A német gazdaság a legnagyobb Európában. Ha Németország felébred, és itt nemcsak a katonai reakcióra gondolok, akkor a függőségét lehetőséggé változtathatja a krízis eredményeképp – mondta a Der Spiegel tudósítójának Lord Jim O’Neill, a Goldman Sachs egykori vezető elemzője, aki a BRIC kifejezést kitalálta az ezredfordulón.
A világhírű magyar közgazdász az egyetem diplomaosztó ünnepségén, június 22-én veheti át a Nyílt Társadalom díjat.
Kornai János Fotó: CEU
Az indoklás szerint a 90 éves Kornai János az egykori kommunista társadalmak gazdasági átalakulását ösztönző munkája elismeréseként kapja meg az egyetem legrangosabb kitüntetését.
Michael Ignatieff, az egyetem elnök-rektora azt mondta:
„Kornai élő példája annak, mire lehet képes egy ember, ha életét és munkáját a nyílt társadalom alapértékei, a szabadság iránti elkötelezettség és a félelmet nem ismerő intellektuális őszinteség vezérlik”
Kornai János fő kutatási területe a szocialista gazdasági rendszer, a nem-egyensúlyi rendszerek és a posztszocialista átmenet. Az egyetem közleménye szerint a kommunista rezsimek pusztító irracionalitását tárta fel munkáiban. Leghíresebb munkája a Hiány, de emellett A gazdasági vezetés túlzott központosítása is reformerek generációit ihlette meg, Kelet-Európától Oroszországon át Kínáig.
Könyveit több mint 20 nyelvre fordították le.
Rengeteg nemzetközi díjat kapott, többek között az amerikai Seidman-díjat, a német Humboldt-díjat, az Erasmus Medált (Academia Europaea), az orosz Leontief Medált, és a Francia Köztársaság Becsületrendjének tiszti fokozatát is. Széchenyi-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Harvard és a Corvinus Egyetem professzor emeritusa. Számos külföldi egyetemen tanított, a London School of Economicstől a Stanfordon és a Yale-en át a Princetonig. Két éve az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagja lett, de tagja a brit, a bolgár, a finn, az orosz és a svéd akadémiának is.
A CEU 1994-ben alapított Nyílt Társadalom díját először Karl Popper filozófus vehette át. A díjazottak között volt többek között Václav Havel, Göncz Árpád, Tom Lantos, Bronislaw Geremek, Ricardo Lagos, Carla Del Ponte, Kofi Annan, Richard C. Holbrooke, Joachim Gauck és Kristalina Georgieva is.
Az egyetem továbbra is bizonytalan magyarországi helyzetéről nemrég Enyedi Zsolt rektorhelyettes nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, ezt itt olvashatja el.
A bérek engelsi apálya. Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895) kora a gyáripar első szakasza, a gőzgép korszak. James Watt 1769-ben szabadalmaztatja a gőzgépet, és ezzel ledől az erőkorlát (energiakorlát) a termelés számára. Mindaddig az emberiség négyféle energiát használt: a szél és a víz erejét, az állati és emberi izomerőt, és ezek sokféle szempontból voltak korlátosak: hely, idő, intenzitás. A gőzgép ugyan hatalmas ugrást jelent, de nem a munkás számára! Éppen ellenkezőleg: az ember kis csavarrá degradálódik a hatalmas gépezetben. A filmművészetben ezt látjuk viszont humoros-ironikus formában Chaplinnél a Modern időkben. A gőzgéphez a lapátos hórukkemberre van szükség, aki egyedül izomerejét használja az összes emberi képesség közül. A munkásosztály létszámának rohamos bővülése folyamatos konkurenciát eredményez a munkahelyekért versengő proletárok között, és mindez ahhoz vezet, hogy nagyjából nyolc-kilenc évtizeden át nem emelkedik a bérszínvonal még Angliában sem. Engels A munkásosztály helyzete Angliában c. 1846-os kiadású szociográfiai műve alapján beszélünk a bérek engelsi apályáról. (6.) Mit lát Marx és Engels? Miközben a gyáripar kolosszális méretekben bővül, és hatalmas profitok képződnek a tőkések számára, a másik oldalon csak a munkásosztály nyomora szélesedik és mélyül egyre gyorsuló ütemben. Nincs semmi kilátás a helyzet javulására, szinte törvényszerű, hogy a két gondolkodó a tulajdon és az elosztás egyenlőtlenségében ragadja meg a probléma gyökerét, és egyben a megoldás lehetőségét is. Ez egyben az ő történelmi tévedésük, de olyan tévedés, amiről a legkevésbé tehetnek: nem láthatták előre a fejlődés hamarosan bekövetkező új irányát.
Ugyanis éppen Marx halála után (Engels még megéri, és észre is veszi!), alapvető változások zajlanak le: végbemegy a XIX-XX. Század fordulójának komplex technikai-technológiai-és tudományos forradalma, nagyjából 1880-1914 között. Edison izzólámpája és villamos erőműve (1879), elektromotor, dinamó, akkumulátor, vagyis a villamos áram hasznosítása. Belső égésű motor (1886), Nikolaus August Ottó találmánya. A távközlés forradalma: Alexander Graham Bell telefonja (1876), a rádió (Guiglelmo Marconi, 1896). A belsőégésű motor rendkívül hatékonnyá és olcsóvá teszi a szállítást, a Földgolyó összezsugorodik, a perifériák belépnek a világpiacra olcsó nyersanyagaikkal.
De a fejlett országok feldolgozó iparában ez a termelés már kvalifikált munkást kíván a hórukkember helyett,
rohamosan kibővül az általános oktatás. A szénporos lapátos ember helyét átveszi az olajos gépész, a villanyszerelő, a „szaki”, és szinte minden munkafajtához már specializált, tehát nem „csereszabados” alkalmazott kell. Mindez még egy fontos következménnyel jár: a munkásosztály öntudata megerősödik, már a tehetségesebbjei megjelennek a politikai pálya színpadán is. Tehát 1880 körül véget ér a bérek engelsi apálya, rohamosan javulni kezd a munkásosztály helyzete a fejlett világban. És ne feledjük el azt sem, hogy az angol, a német, a francia stb. munkás is részesül a perifériák javaiból is. Maga Engels jegyzi meg rezignáltan élete vége felé, hogy azt az angol munkást, aki reggel az asztalán brazil kávét, ghánai kakaót, új zélandi vajat stb., fogyaszt a családjával, aligha lehet forradalomra rávenni.
Gazdag László. Forrás: Wikipédia
Most lép színre Eduard Bernstein és Karl Kautsky (5.), akik figyelmeztetnek arra, hogy ez a munkásosztály már nem csak a láncait veszítheti, mint a Kommunista Kiáltvány korában (1848 februárja), hanem elért életszínvonalát, kiharcolt szabadságjogait is. Érdekes Bernstein megjegyzése: ha Marx élne, ő is így gondolkodna már, és szakítana a forradalmi elképzeléssel. A nyugati munkásmozgalom elindul a szociáldemokrácia békés útján, vagyis revolúció helyett evolúció. Ezzel szemben Oroszországban Vlagyimir Iljics Lenin mivel szembesül még 1917-ben is? A bérek engelsi apályával, a cári önkényuralommal, a muzsikok szörnyű sorsával. Itt következik tehát be a tragikus elkanyarodás: a szociáldemokrácia békés útja helyett a militáns „megoldás”, a maga tragikus történelmi következményeivel.
Polgár az, akinek tartaléka van. A nyugati fejlődés fontos meghatározó mozzanata a középosztály megerősödése, meghatározóvá válása. Történelmileg nézve a folyamat Angliában veszi kezdetét a XVI. században, a „bekerítések” idején. A földbirtokosok juhlegelővé alakítják és bekerítik szántóföldjeiket (hogy a juhok ne kóboroljanak el), a földművelő parasztokat ugyanakkor elűzik onnan. A történelemtudomány ennek a folyamatnak mindig csak a negatív vonásait emeli ki, a földjükről erőszakkal elűzött parasztok tömegeit, a „véres törvényeket”, a kifejlődő manufaktúra iparban a munkásosztály első nemzedékeinek nyomorát. Csakhogy itt lezajlik egy fontos szociológiai átalakulás is:
a feudális földesúr átalakul előbb kapitalista agrárvállalkozóvá, majd kereskedővé, és végül ipari vállalkozóvá.
Először specializálódik a gyapjútermelésre, majd ezzel már maga kereskedik, és végül megteremti a manufaktúrát is. De nem a latifundium alakul így át, hanem a kis-és középbirtok! A kis-és középnemes változik át kispolgárrá, középpolgárrá, vagyis körvonalazódni kezd Angliában a középosztály. Az úgynevezett angol polgári forradalomban aztán ez a középosztály veszi kezébe a hatalmat, az ő diktátoruk Oliver Cromwell, és végül eljutunk a Bill of Rights-ig (1689), az Alkotmányos Monarchiáig. Franciaországban 1789-ben a városi kispolgári réteg, a sans culotte veszi kezébe a hatalmat, és megszabadul a klasszikus uralkodó osztálytól egészen brutális módon. Az ő diktátoruk, „Cromwelljük” lesz majd Napóleon.
A középosztály későbbi erősödésében a XIX. század utolsó évtizedétől kezdve ugyanakkor nagy szerepet játszik a bérből és fizetésből élők új felső rétege, amely a munkásosztályból emelkedik oda folyamatosan, kvalifikált tudása, kreativitása, vállalkozói képessége, szerencséje eredményeként. De ez csak ott lehetséges, ahol a bérszínvonal elég magas ahhoz, hogy a munkásság felső rétege már megtakarítani tudjon, és műveltségében, életmódjában egyre inkább a polgársághoz hasonlítson.
Ahol ehhez nem alakul ki a megfelelő bérszínvonal, ott elmarad a középosztály folyamatos erősödése,
ott a jellemző a vagyoni és jövedelmi polarizáció: a nagy vagyonosok az egyik oldalon, a nincstelen proletariátus a másikon. Ez a helyzet sajnos a XX. században az Elbától és Lajtától keletre eső hatalmas térségben. A szocializmus ezen annyit változtat csupán, hogy a mindenható állam kezébe koncentrál minden tőkét, és ugyanakkor proletárrá degradál mindenkit, akár erőszakkal is.
A leszerelt katona törvény. A középosztály fontos alkotórésze a fehérgallérosok osztálya, tehát mindazok, akik nem annyira tőketulajdonuk jogán, mint inkább jól fizetett állásuk, magasan kvalifikált szakmájuk, hivatásuk révén tartoznak a középosztályba. Ide sorolandó a klasszikus értelmiség. Hogyan ment végbe ennek a fontos társadalmi csoportnak a gyors kiszélesedése?
1945-ben Franklin D. Roosevelt elnök utolsó aláírt törvénye a „leszerelt katona törvény” volt, amely lehetővé tette, hogy a frontról hazatérő katonák ingyen mehetnek egyetemre, főiskolára, illetve középiskolába. Tizenegy millió katona fog leszerelni, és nagy problémát jelentenek majd a munkaerő piacon, ezért gondolta Roosevelt úgy, hogy parkoltatni kellene őket a közép-és felsőoktatásban. 2 240 000 katona élt a lehetőséggel, ezért gyorsan campusokat kellett építeni, új oktatókat fölvenni, ami maga után vonta az ő bérük jelentős emelését. A II. világháború előtt a felső középosztály és a felső tízezer kiváltsága, luxusa volt a diplomaszerzés. A diplomások hozták magukkal az apák konzervatív értékrendjét, elfogadták a satus quot. Most viszont az alsóbb osztályokból érkeztek tömegesen a campusokra a farmerek és munkások gyermekei, köztük nagyon sok afroamerikai, és hozták magukkal a baloldali és liberális eszméket, elutasítva a status quot. Az ösztöndíjrendszer lévén ez a nemzedék le tudott ugyanakkor válni az apák köldökzsinórjáról anyagi értelemben is, ami megint csak egyedülálló fejlemény a világtörténelemben. Ez a lázadó nemzedék, a „dühöngő ifjúság” kora. Mindez az 1968-as diáklázadásokban kulminálódott elemi erővel.
Óriási mértékben kiszélesedett, felduzzadt a fehérgalléros középosztály, és az 1960-as évektől kezdve egyre inkább a politikai élet fontos szereplőjévé is vált.
A tulajdonviszonyok átalakulása. Közben végbement a tulajdon „társadalmasodása”, vagyis meghatározó lett a kis-és középrészvény tulajdon. Itt két ellentétes folyamatot látunk, amit gyakran össze is kevernek! Az egyik oldalon a kis-és középrészvény általánossá válása, a másik oldalon a vállalati szektor koncentrációja. Egyre kevesebb multinacionális óriás uralja a világot, miközben egyre több a tulajdonosuk. Ugyanakkor a hatalom a nagyvállalatok irányításában már régen áttevődött a tulajdonosok kezéből a menedzsment kezébe, éppen a tulajdon szétforgácsoltsága miatt, és mert a menedzsment rendelkezik az információval. A tulajdonos kezében egyetlen döntési lehetőség maradt: veszi, eladja, vagy megtartja a részvényt. Az is megfigyelhető, hogy még a milliárdosok is diverzifikálják vagyonukat, ahelyett hogy koncentrálnák egy, vagy néhány vállalatban. Erre szolgál a portfólió beruházási forma, amikor a tulajdonos rábízza pénzét a vagyonkezelő holdingokra. A régi tankönyvek még említették az „ellenőrző pakett” fogalmát, mára már ez is elvesztette értelmét.
Ahol nem ez a folyamat zajlott le történelmileg, mint például Latin-Amerikában, tehát
ahol túlkoncentrált tulajdonszerkezet alakult ki, ott nem tudott megerősödni és meghatározó erővé, modernizációs tényezővé válni a középosztály.
De sajnos valami hasonló negatív folyamatot láthatunk a rendszerváltás után Kelet-Európa több országban is, beleértve Magyarországot, a privatizáció elhibázott módja miatt. (1.) Nagyon fontos lenne ezt felismerni, hogy a politikai osztályban tudatosuljon a kialakult helyzet, és legyen akarat ennek a megváltoztatására, természetesen békés eszközökkel, törvényes úton. Valahogyan át kellene alakítani a nagyobb vállalatokat kis-és középrészvények kibocsájtása útján részvénytársaságokká. Ezt kellett volna tenni a rendszerváltáskor már, az állami vagyon privatizációjakor, de sajnos ezt akkor elmulasztottuk.
Humán tőke = középosztály. Az a fajta középosztály, amely ma a modern társadalmakban az értelmiséggel azonosítható, tehát a magasan kvalifikált jól fizetett munkát végző, valamilyen diplomával, ugyanakkor jelentős megtakarításokkal is rendelkező fehérgalléros osztály egyben a kis-és középrészvényesek csoportját is képezi. Ők hordozzák a vállukon a társadalmi modernizáció terhét, tartják fenn a nyugati civilizációt. Ők képezik tehát a humán tőkét, amely a társadalmi össztőke kétharmadát, háromnegyedét teszi ki ma már. Hozzájuk képest a klasszikus munkásosztály már a társadalom marginalizálódott peremrétegét, kisebbségét képviseli csupán. Ez igen gyakran látványosan is megmutatkozik, ugyanis erre a fajta, alacsony fokon kvalifikált munkára már egyre inkább csak az etnikai kisebbségek, bevándorlók kaphatók, mint a németek „törökjei”.
Nagyon fontos itt rámutatni arra, hogy a történelmileg kialakult bérszínvonal erősen determinálja a középosztály létét, kialakulásának feltételeit. Ha ez a bérszínvonal messze elmarad a gazdasági teljesítmény által adott lehetségestől, akkor ennek a tragikus következménye a középosztály hiánya.
Ez egyben azt jelenti, hogy a modernizáció hordozója hiányzik az adott társadalomból. Ma ez a helyzet Magyarországon:
nagyon vékony és erőtlen a középosztály (kb. egymillió fő), amelynek tagjai nem a felemelkedésért küzdenek napjainkban, hanem a megkapaszkodásért. Az egy főre jutó GDP terén az Európai Unió átlagának kétharmadán állunk (67%), míg a reálbér színvonal terén csak az egyharmadán (34%). Ez a két adat együtt, egymással szembeállítva önmagában is cáfolja a „megalapozatlan bérkiáramlás”, az „osztogatás” mítoszát, amely dogma ugyanakkor immár három-és fél évtizede periodikusan bénítja meg a magyar gazdaságot a fiskális-megszorító csomagokkal. Eddig négy ilyet élt át a magyar társadalom és a gazdaság: 1979-81, 1987-89, 1995-97, 2006-2013. (4.) Ezek lényege mindig az volt, hogy valamilyen egyensúlyi zavart kellett kezelni, ám a terápia nagyobb kárt okozott, mint maga a zavar, és az eredetileg V alakú válságot „sikerült” W alakúvá transzformálni, elnyújtva a krízisből való kilábalást. A legutolsó volt a leghosszabb, mert sajnos az Orbán kormány csak három év elteltével tért át a keresletélénkítő, reálbért emelő stratégiára, fogalmam sincs, hogy miért. 2013-ban vette át a gazdasági miniszteri tárcát Varga Mihály.
Még súlyosabb következménye volt a megszorító csomagoknak, hogy periodikusan erodálták az amúgy is vékony réteget képviselő, erőtlen középosztályt. Ez pedig a fönti képlet alapján (humán tőke = középosztály) a hazai humán tőke vagyon erodálását jelentette.
Egyetlen orvos távozása külföldre 80-90 millió forint humán tőke vagyon veszteséget jelent az országnak.
Márpedig az orvos és az ápolónő is termel, mégpedig a legfontosabb termelési tényezőt, a humán tőkét, azzal ha eredményesen meggyógyít, regenerál egy mérnököt, egy szakmunkást stb. De ugyanez érvényes ma már az oktatásügyre is: a tanító, a tanár, az egyetemi professzor a humán tőkét fejleszti, készíti fel, az ő munkájuk hatékonysága tehát nagyobb súllyal esik latba a nemzetek versenyfutásában, mint a szűkebb értelemben vett „versenyszféráé”. De már Széchenyi is felismerte ezt, amikor a kiművelt emberfők szerepéről írt.
Idejétmúlt a mai világban a versenyszféra – közszféra megkülönböztetése, és még inkább szembe állítása.
A nemzetek versenyében mindkettőnek egyformán fontos szerepe van! A tanító, a tanár, az orvos, az ápolónő, a közszolga, a rendőr, a bíró stb. nem „eltartott” személy, hanem a társadalmi újratermelés produktív résztvevője, a GDP termelője.
Csath Magdolna: Rendszerváltás a gazdaságban, avagy hova tűnt el a magyar ipar? Kairosz Kiadó, 2015. Ez a mű jó áttekintést ad arról, hogy miként került át egy szűk csoport kezébe mindenfajta társadalmi kontroll nélkül az állami vagyon, ahelyett hogy kis-és középrészvények kibocsájtása útján sok ember vált volna tulajdonossá. Valamint arról is szól, hogy miként semmisültek meg a magyar ipar egyébként perspektivikus vállalatai, sőt, egész ágazatai.
Friedman, Milton: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1986. Friedman szerint vigyázni kell a nemzeti valuta stabilitására (nem leértékelődő, nem inflálódó pénz), és a pénzellátás egyenletességére. Nem szabad a monetárszférába rángatózásokat bevinni, mert ezek a fluktuációk átgyűrűznek a reálgazdaságba, és ez generálja a válságciklusokat. A Bokros csomag súlyosan sértette a friedmani kritériumokat: leértékelés, infláció, a kint levő hitel(pénz) állomány 70%-ának (!) visszaszívása. Egy egészséges gazdaság is belerokkant volna. A megszorító csomagok generálták a magyar gazdaság 8-10 éves válságciklusait 1979 óta.
Gazdag László: A Bokros csomag mítosza és a valóság. Laurus Kiadó, 2007. 1994-ben véget ért az 1989-93 közötti válság, elkezdődött a kilábalás: a GDP 2,9%-kal, az export 16,6%-kal nőtt, az infláció pedig lement 18%-ra. Ezt a spontán kilábalást akasztotta meg a Bokros-csomag, a gazdaság három éven át stagnált, az infláció 10 százalékponttal emelkedett, az államadósságot privatizációs bevételekből, tehát nemzeti vagyonvesztés árán sikerült csökkenteni.
Gazdag László: Magyarország úttévesztése (A rendszerváltás közgazdaságtana). Mundus Egyetemi Kiadó, 2009.
Gazdag László: Marx, marxizmus, szocializmus. Scolar Kiadó, 2016.
Piketty, Thomas: A tőke a XXI. században. Kossuth Kiadó, 2016. Th. Piketty fejtegeti a „bérek engelsi apályát”, de ő 1800-1860 közé teszi ezt a korszakot. Véleményem szerint Marx haláláig, 1883-ig nyugodtan meghosszabbíthatjuk.
Theodore Williams Schulz: Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1984.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
